Megjelent: Pannon Eleink, 2008. január, 4-7

Grandpierre Attila:
Ősi magyar szellemiség. 1. rész

Bevezető

Meg kell tisztítanunk szellemiségünket, lelkiségünket minden rárakott béklyótól, a modern kor alattomos manipulációitól. Nemzeti őstudásunk a magyar művelődés, a magyar világlátás, a magyar észjárás alapja, központi magva, összetartó kapcsa, őstalaja: ebből sarjad a nemzeti művelődés minden hajtása. Nemzeti őstudásunkat az elmúlt évezredek igyekeztek eltemetni, elpusztítani, és jószerivel már azt sem tudjuk, létezett-e magyar nemzeti őstudás, s ha volt, miben állt. Pedig az őstudás kérdése az emberiség szellemi világörökségének egyik legalapvetőbb tartománya. Nekünk, magyaroknak pedig rá kell eszmélnünk, hogy csakis megtisztított őstudásunk révén tisztázhatjuk, mit jelentett eredetileg, az első magyarság számára a magyar őstudás. ősi szellemiségünk felszámolása legnagyobb nemzeti tragédiáink egyike, ha ugyan nem a legnagyobb. Rá kell eszmélnünk, hogy az erőszakosan a magyar nép nyakára kényszerített internacionalista, nyugati szellemiség hatására omlottak szét a magyar ősműveltség tartópillérei, bomlottak szét a nemzet ős kötelékei s ennek következtében hanyatlott el, torzult tétovává, ernyedtté, mintegy gerinctörötté a hajdan sérelmeket el nem tűrő, a maga igazáért, jogaiért ha kell, az egész világgal szemben kiálló szabad ősi magyar személyiség.

Az emberiség összetartozása hihetetlen mértékben meggyengült, sokak szerint ma már egyáltalán nem is létezik. Nem sokkal járt jobban a nemzeti összetartozás érzése. Sajnos, a nemzeti összetartozás gyengülése nem új keletű folyamat. Az ógörög műveltséget gazdag intézményrendszerével együtt betiltották, könyveit elégették, egyetemeit bezáratták, könyvtárai felégették (pl. az alexandriai könyvtárat), s tulajdonképpen az arab közvetítésnek köszönhető, hogy a görög kultúra megmaradt nyomai bekerültek a nyugati civilizáció vérkeringésébe. Minden nép őstörténelmét, ősi szellemiségét betiltották. Az árpádi bejövetelkor egy gazdasági, katonai ereje, ősi szellemisége teljében levő magyarság érkezett vissza Európa közepébe, éles ellentmondásban az itt már évszázadok óta zajló gyökértelenítéssel. Ezért aztán Európa romlottságának teljes harci arzenáljával próbálta a rothadást, a züllesztést mesterségesen előidézni, s rendkívüli szívóssága, szervezettsége és ügyessége révén végül sikerrel is járt. Hazánkban az őseredeti magyar szellemiség tiltólistára került. Nemsokára nemcsak ősi írásunkat és könyveinket kellett egy szálig elégetni, de I. István korában tilos volt Árpád nevét kimondani, s Nagy Lajos király részére sem volt ajánlatos az Atillával való rokonságot vállalni (GKE, 1993). Alapvető jelek egész sorozata szerint a nemzeti összetartozás több mint egy évezrede egyre jobban gyengül.

Ősi nemzeti szellemiséggel nem akármelyik nemzet rendelkezik. Természetes nemzeti világkép ugyanis csak a nemzetek őstörténelmét betiltó hatalmi világfelfogások kialakulása előtti korszakban, jobbára időszámításunk előtti időben, az emberiség őskorában alakulhatott ki. Világos is, hogy a mesterségesen, a hatalom szolgálatára összetákolt világképek szemben állnak az őseredők révén kibontakozott és azokhoz idomuló ősi világképpel.

A természetes úton, öntörvényűen létrejött nemzeti világképek óriási jelentősége egyfelől a nemzeti ősmúlt gondolat- és hiedelemvilágának megőrzése, másrészt az, hogy egyezik az adott nemzeti egyéniséggel, lelkülettel, a nemzet észjárásával, gondolkodásmódjának sajátosságaival, eredendő élet- és világfelfogásával, őseredeti erkölcsi rendjével, nyelvi rendszerével, hagyományörökségével.

Vagyis a nemzeti világfelfogás összhangban áll alkotójával, azzal, aki létrehozta, s ekként elősegíti saját eredeti mivoltának megőrzését és kibontakozását, míg ezzel szemben a kívülről, idegenből átvett világfelfogás óhatatlanul, akaratlanul is szembefordítják az átvevő embert saját népi ősgyökérzetével, ős eszmerendszerével, ősi hiedelemvilágával, önnön szellemi mivoltával, nemzeti jellegével, így hát eltávolítja, elidegeníti az embert önmagától, saját őshagyományaitól, történelmétől, történelmi örökségétől. Mérhetetlen jelentőségű tehát a nemzeti őstudás megőrzése. Elvesztésének elkerülhetetlen következménye a láthatatlan korlátokba ütközés s a bizonyos fokú elkorcsosulás, személyiségtorzulás.

Fel kell ismernünk végre: minden ősidőkből eredő emberi közösségnek szükségszerűen megvan a maga arculata s mindegyik a maga alkata, hajlamai, történelmi fejlődése és tapasztalatai, kényszerei szerint alakította ki a maga élettörvényeit, élet- és világlátását, eszmerendszereit. Minden nemzet a maga agyszerkezetének, elméje mélyrétegeinek alkalmassága, szükségletei, történelmi eseményei szerint teremtette meg a maga nyelvét és rendszerező elveit. Mindez pedig szervesen összefügg és kárszenvedés nélkül fel nem forgatható, kivált ha a változás szűkítő és emberellenes irányú.

A nemzeti összetartozás érzése nemcsak a mai Magyarországon gyengül évről évre. A többi nemzet sem járt sokkal jobban. Az ókori görögökön túl a középkorban tiltottá vált az európai népek őstörténete, a németeké éppúgy, mint a franciáké és a többieké. Az őstörténetüktől megfosztott nemzetek nemzeti tudata az éltető gyökértől megfosztva fokozatosan tovább sorvadt, amíg mára a pénz, a siker, a hatalom váltak a meghatározó társadalmi értékekké, az emberi és nemzeti összetartozás pedig a globalizálódó világban éppen a még teljesebb felszámolás alatt áll. Egy emberi, közösségi mivoltában egyre rohamosabban felbomló világban élünk.

A globalizálódó fogyasztói társadalomban végzetesen eluralkodnak az önpusztító, ember-, nemzet- és természetpusztító folyamatok. Egyre valószínűbb, hogy a több millió éves múltra visszatekinthető emberiség egy-két évszázadon belül elpusztul (Leakey, 1976). Az atomizálódó társadalomban az egyes ember egyedül, önmagában tehetetlen a társadalmilag intézményesített természet-, társadalom- és emberellenes erőkkel szemben. Ezért a közösségi összetartozás erősítése egyre életbevágóbb a mai, globalizálódó világban. Ideje felismernünk a nemzeten belüli és a nemzetek közötti összetartozás életbevágó jelentőségét. Ideje sorra venni, milyen tényezők segítik, segíthetik leghathatósabban a nemzeti és egyetemes emberi összetartozás megerősítését. Megítélésünk szerint az emberi összetartozás alapja és legfőbb biztosítéka a természetet egészében valósághűen magába foglaló világkép.

A szellemiség alapja a világkép

Az emberi tetteket a gondolat irányítja, a gondolatokat alapvetően világképünk határozza meg. Ezért van az, hogy a tudomány haladását, fejlődésének irányát rendszerint a tudományos világkép határozza meg. Hasonlóan, a társadalom fejlődésének fő irányát éppúgy a világkép határozza meg. Tudománytörténésze kimutatták, hogy a Világegyetemről kialakított mechanikai világkép, a newtoni mechanika sikerei nyomán fejlődött ki a tudományos-ipari forradalom. A szellemi fejlődés alapja kikerülhetetlenül a kultúra, amely viszont nemzeti nyelven és hagyományon alapszik. Az ősi kultúrák meghatározó alapját a Mindenségről alkotott képzetek rendszere, a kozmikus világkép adta (Mitológiai Enciklopédia). Az emberi művelődés alapja mindig a meglevő tudás, a megszerzett ismeretek egységes rendszere, vagyis a világkép. Minden művelődés végső alapja tehát a világkép.

A világkép alapja a természet megismerése, azaz a természettudomány. Szükségszerű tehát, hogy az ősi szellemiség természetismeretből eredjen. Ugyanígy szükségszerű az is, hogy őseink szellemiségének feltárásához csakis saját szellemiségük alapvető jellegének megfelelően juthatunk el, vagyis őseink szellemiségéhez csakis a természettudomány adhat kulcsot.

Ezért is szükségszerű, amit egyébként is tudunk, hogy az ókorban még fennmaradt természetes társadalmakban a tudomány és a vallás még nem vált szét egymástól. A tudomány és a vallás szétválása akkor következett be, amikor a természetismeret megszűnt a társadalmi élet normájaként, alapjaként létezni, amikor a természetismeretből adódó társadalmi normák és törvények fölé kerekedett a hatalom, az erőszak intézményesült rendszere; amikor az ősi természetvallást lecserélték az új keletű, egyénekhez, illetve hatalmi szervezetekhez köthető mű-vallásokkal.

A kozmikus törvény

“A kozmikus törvény az ősi, természet-alapú emberiség életében kulcsszerepet játszott. A kozmikus törvények egyrészt a Világegyetem egyetemes törvényei, másrészt az emberi viselkedés terén a valóságnak megfelelő, igaz, igazságos, helyes viselkedést kijelölő törvények. A kozmikus törvények adják azokat a társadalmi és erkölcsi normákat, amelyeken a társadalom alapszik” (Long, 1995, 88).

Tény, hogy amíg a Világegyetemben a kozmikus törvények akadálytalanul érvényesülnek, addig a társadalomban csak akkor, ha az emberek felismerik, és ha alkalmazzák is őket. Azok a kultúrák, amelyek ismerték és alkalmazták a kozmikus törvényeket a társadalmi életben, minden egyes emberi cselekedetet a Mindenség átfogóbb, értelemmel telített mintázata részeként értelmeztek. Az a meggyőződés, hogy az egész Világegyetemet természetes erkölcsi rend kormányozza, tette képessé az emberi lényeket egyénként és közösségi lényként arra, hogy megbirkózzanak életük intellektuális, erkölcsi és szellemi válságaival (u. ott).

Van-e természettudományos alapja annak, hogy a Mindenséget átható kozmikus törvények legyenek a társadalom törvényei is, és hogy a Mindenség törvényei erkölcsi törvények? Első pillantásra a modern embernek ez képtelenségnek tűnik. Ha a mai világképből indulunk ki, akkor szükségképpen a Mindenséget a fizikai törvények által irányítottnak, míg az emberi társadalmakat az ember által alkotott társadalmi törvények által irányítottnak látjuk, és a kettő különbsége ég és föld. Valóban, csakhogy maga a kiindulási alap téves lehet. Ahogy a logikában minden következtetés érvénye a kiinduló tétel helyességétől függ, úgy életünk irányításában minden következtetés érvénye alapvetően a kiinduló világkép helytállóságától függ.

A modern világképben nem találja az ember a helyét, mert a newtoni fizika sikerei nyomán divatba jött mechanikai világkép az első, amelyben sem az embernek, sem az életnek nem jutott hely (Abrams and Primack, 2001). Világos, hogy a biológia a természettudományokhoz tartozik. Ha a biológia önálló, a fizikától független, a fizikából levezethetetlen, akkor a modern fizikai világkép alapvetően hiányos, mert nem tartalmazza a biológiát. S ha képesek leszünk egy tágabb természettudományt megalapozni, amelyben nemcsak a fizikának, de a biológiának is van helye, akkor a biológia révén az élet is bekerül a tudományos világképbe. Ha pedig a biológia mellett az emberi értelem tudománya, a pszichológia is önálló természettudománynak bizonyul, akkor az élet mellett az emberi értelem is bekerül a tudományos világképbe. S ha ez a természetes világkép felel meg a valóságnak, akkor a modern tudomány kiindulási alapja, a fizikai világkép alapvetően téves.

Ha a biológia és a pszichológia is természettudományok, akkor a fizikához hasonlóan egyetlen elvben, az úgynevezett első elvben kell gyökereznie. A fizika első elve, amelyből az összes alapvető fizikai törvény levezethető, a legkisebb hatás elve. A “hatás” a fizika legalapvetőbb mennyisége, az adott folyamat összes időszakában felhasznált energiát jelenti, megszorozva a felhasználási idővel, dimenziója ezért energia*idő. A legkisebb hatás elve azt fejezi ki, hogy a fizikai testek adott kezdőpontból elindítva azt a pályát futják be, amelyik a leggazdaságosabb, amelyben a legkevesebb hatást (energia*idő) használják fel. Ezért van, hogy a leejtett kő a legrövidebb pályán fut a föld felé, a fény a két pont közti legrövidebb pályát, az egyenest választja. Több évtizedes munka révén rájöttem, hogy az élőlények első elve nem a fizika legkisebb hatás elve, hanem a biológia legnagyobb hatás elve. Tény ugyanis, hogy az élőlények folyamatosan arra törekszenek, hogy minél több lehetőséggel (energiával) minél tovább éljenek, vagyis a hatás=energia*idő a lehető legnagyobb legyen. A pszichológia elve pedig az értelem elve, amelyik értelmezi, milyen időskálán és milyen összefüggésben (egyéni, közösségi, kozmikus) érvényesüljön a legnagyobb hatás elve: úgy cselekedjünk, hogy rövid távon, vagy hosszú távon, vagy végső soron legyen a legnagyobb a hatás, és egyéni életünkben, vagy közösségi életünkben, vagy a világ egészében legyen a hatás a legnagyobb?

Világos, hogy a biológia törvényei éppúgy egyetemesek, mint a fizikáé, és ha figyelmünket megtanuljuk átállítani az élet irányába, mindjárt szembetűnő is lesz. Vegyünk egy példát. Általános vélemény szerint ugyanis a Naprendszer egy kozmikus por- és gázköd összehúzódásából keletkezett. Az ősköd kezdeti állapotában, hatmilliárd évvel ezelőtt, élet nincs, ember nincs. Az ősköd végállapotában, ma, élet van, ember van. Amikor egy bűvész a kalapból nyulat varázsol elő, csak azt a látszatot kelti, hogy a semmiből varázsolta elő a nyulat. Az ősköd ennél sokkal nagyobb varázslatra volt képes: ténylegesen elővarázsolta az életet és az embert a por és gázszemcsékből. Ez pedig azt jelenti, hogy a biológia elve nemcsak az eleve élő szervezetekben hatékony, hanem az élettelen anyagra is hat, s azt az élet feltételeinek megteremtése felé vezeti. S ha ez így van, akkor e szemcsék mozgását nem irányíthatják csakis kizárólag fizikai törvények, hiszen a fizikai törvények a legalacsonyabb energiaszint leggyorsabb elérésére irányulnak, a legkisebb hatás elvének megfelelően. Világos, hogy a legkisebb hatás elve alapján soha nem jöhet létre semmiféle ősködből olyan szervezetek sokasága, amelyek a legnagyobb hatás elve alapján viselkednek. Vagyis a kozmikus ősködben a biológiai elv révén ott működik egy természettörvény, amely letéríti a por- és gázmolekulákat fizikai pályájukról, éspedig éppen úgy, hogy a sok apró eltérés lassan de biztosan éppen az élet megjelenésére, kifejlődésére kell vezessen.

Most már kezdünk közeledni őseink magas szintű természettudományos világképének megértése felé. Őseink nemzeti jelképei ugyanis a hármas hármasság világrendszerének kristálytiszta, többszörösen is ábrázolt, következetes jelképrendszerét alkotják. A természetvallások nem az egyes próféták személyes indíttatásait, vélhető érdemeit magasztalják fel. A természetvallások a Természet évmilliók alatt elsajátított, életbevágó végső kérdéseket válaszolták meg: kik vagyunk? Miért él az ember? Honnan jöttünk, és hová megyünk földi testünk halála után? A természetvallások lecserélése a vallásalapítók által kinyilvánított vallásokkal jelentette az egységes emberi őstudás széttöredezését, az őstudás és ősvallás egységének megbomlását, az emberiség népeinek egyre nagyobb mértékű kirekesztését az élet végső kérdéseinek és válaszainak ismeretéből. Általánosan ismert tény, hogy a mai vallások leértékelik a természetvallásokat magukhoz képest. S ez részben szükségszerűnek is látszik, hiszen ha az újkeletű vallás mindenben egyetértene az ősi természetvallással, akkor, így születhetett az érvelés, nem is tarthatna igényt létjogosultságra. Az őstudás és a vallás szembefordulása vezetett a vallásháborúk kitöréséhez. Ezt igazolják a történelmi, kultúrtörténelmi kutatások is. Zaratusztra, az egyik első vallásalapító feltűnése az irániakat, ill. hunokat két táborra osztotta: az új, az állam által is hathatósan, katonailag is támogatott vallás híveinek, illetve az ősi mágus-vallás híveinek táborára (Modi, 1926, 14-17). A tudomány és a vallás szétválása a természetvallásokban képviselt őstudás ellen forduló újkeletű vallások következménye.

Nemzeti jelképeink páratlan tudományos világképet őriznek
Az EGY őseszméjének titkai. A Hármas Egyháromság világrendszere

A kultúra eredeti jelentésének megértéséhez a Világegyetemet és szervezetünket egységes egésszé szervező EGY fogalmát kell megvizsgálnunk. Az EGY ősjelentése nemcsak az emberi kultúra, hanem egyben magyarságunk, világképünk lényege. Ipolyi Arnold (Ipolyi, 1854/1987, 3) ezzel kezdi “Magyar Mythologiá”-ját. Ideje felfedeznünk, mit is jelentett őseink számára az EGY fogalma. Ősi nemzeti zászlónk és 1848-as címerünk központi jelképéről van szó. Ha sikerül megértenünk, mit értettek őseink az EGY eszméje alatt, bepillanthatunk a magyar érzésvilágba, őseink lelkébe, észjárásába. Az EGY őseszméjének megismerése segít magyarrá lennünk, emberré válnunk, talpra állnunk.

Talán a kultúra legalapvetőbb fogalma az EGY eszméje, hiszen a Világegyetem ősi eszméjében rejlő magas-tudást éppúgy magában rejti, mint a mai Isten-fogalmunk kialakulását megelőző korszakunk világképét. Gondolkozzunk el azon, mi lehet az oka, hogy a magyar nyelvben az Egyház szót az EGY-ből képezzük. Vegyük észre, hogy a magyar rovásírásban a GY (Ş, olvasata: EGY; másik olvasata: IGE, illetve fordítva: EGI; Forrai és Andrássy Kurta, 1976, 6) jele egyenlő szárú kettős kereszt, ami pedig egyik legközpontibb nemzeti jelképünk (lásd pl. 1848-as nemzeti címerünkben is, lásd 1. kép).

1. kép. Magyar nemzeti címer 1848-ból, Árpád-sávokkal, hármas halommal, rajta korona, rajta az EGY jele az egész címer legkiemelkedőbb jelképe. Figyeljük meg, hogy az EGY-et jelentő kettős kereszt szárai itt egyenlők, ahogy ezt a magyar világfelfogás megköveteli.

Gondoljuk meg, miért fordulhat elő, hogy az EGY jelképét három vonalból alkottuk meg? A római számoknál az “1” jele: | , vagyis egyetlen vonal. Természetes, hogy az “1” számnevet egy jellel ábrázoljuk. Mégis, a magyar rovásírásban nem egy, hanem három jellel ábrázoljuk az egyetemes, kozmikus “EGY”-et, jele két egyenlő hosszúságú vízszintes, és egy függőleges vonal: ╪. Világos, hogy amikor a “három” jelenti az “EGY”-et, akkor a hármasság egységéről: Egyháromságról van szó. E következtetésünk pedig a magyar ősvallás felé vezet, mégpedig az “EGY” ősi “szent” jelentését megelőző és megalapozó felfogás felé, hiszen az ősi magyar Egyháromság a keresztény Szentháromság eredeti forrása. Mindmáig észrevétlen maradt, pedig rendkívül figyelemre méltó, hogy magyar Egyháromság eszméje a világ legnagyobb ősvallásaiban is központban áll – az indiai “három gúná”-ban (sattva, rajas, tamas; anyag, élet, szellem) éppúgy, mint a kínai “három kincs” (jing, chi és shen; anyag, életerő, szellem) eszmekörében. A többezer éves ind filozófiában a megnyilvánulatlan prakriti (Egy, Isten) lényegét a három gúna (a Világegyetem három alapelve) adja. Nevezetesen “tamas” a sötétség, a tehetetlenség, az anyag elve; “radzsas” az energia, a cselekvés, a változás, az élet elve; “sattva” a fény, az értelem, az öntudat elve. “Radzsas”, az élet elve az egyetlen dinamikus elv, a másik két elv az élet teremtménye, az életet szolgálja. Modi professzor (Modi, 1926) és Aradi Éva (Aradi, 2005) könyveiből tudjuk, hogy a szkíta-magyar-hun kultúra alapvető hatást gyakorolt az indiai történelemre. Ami a kínaiakat illeti: őskultúrájukban kimutatható a hun világfelfogás uralkodó szerepe, és az agyaghadsereg ábrázolásaiban szereplő magyaros, bajszos, európai alkatú harcosainak létszámából ítélve a hunok a kínai népességben nagyon is jelentős arányt képviseltek. Tény, hogy a mai Kína lakosságának 93%-át adó “han” nép hun eredetű (lásd alább). Kínai krónikaírók feljegyezték, hogy a hun zenét be kellett tiltaniuk ahhoz, hogy ne vegye át az uralkodó szerepet a kínai zenekultúrában! A kínai filozófia, az univerzalizmus a Világegyetemet szerves egésznek, élő szervezetnek tekintette minden bizonnyal hun-magyar hatásra. Az indiai “három gúna” és a kínai “három kincs” szoros kapcsolatban áll az “Élő Világegyetem” nemrég feltárt világképével (GA, 2002, 2004, 2005, 2006), amely megegyezik az ősi magyar világképpel (GA, 2005b), s amiben a Világegyetemet három elv alkotja: az anyag, az élet és az öntudat elve. Az indiai filozófiában éppúgy, mint az Élő Világegyetem világképében az ÉLET a központi elv, hiszen amikor meghalunk, szervezetünk EGY-sége, a test-lélek-szellem háromságának egysége felbomlik. Az ÉLET elvétől EGY a szervezetünk. Hasonlóan: az Élet elvétől EGY a világ. Az Élő Világegyetemet a kozmikus élettevékenység szervezi egységes egésszé. Csak az Élet által tarthatja fenn az EGY épségét, egységét.

A függőleges vonal tehát az EGY rovásjelében: ╪ – az Élet jele, mert az Élet elve fogja össze Egyháromsággá a másik két kozmikus elvet. Valóban, az indiai három “guna” (elv) közül az élet elvének a neve: királyi (rádzsa=király), ahogy a kínaiban is a “chi”, az életelv a legfontosabb. Az Élő Világegyetem hármassága, az anyag-élet-öntudat, egyetlen egységes egészet, EGY-et alkot; teljesen megfelel az egyéni testhez kötődő test-lélek-szellem, vagy az atom-érzés-gondolat hármasságoknak. És mivel ez a világszemlélet alapját adó hármasság a Világegyetem lényegét írja le, az EGY nem más, mint maga az Élő Világegyetem. Ha tehát mi magyarok Egyháznak nevezzük vallási intézményünket, akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy EGY az Isten, és ez az EGY-Isten egyenlő az Élő Világegyetemmel!