Megjelent: Arany Tarsoly, 2009. március 5, 31-35. old.

Grandpierre Atilla:
 Stonehenge magyar kapcsolatai – 1. rész

Titokzatos őskori világ: a kőkörök üzenete

Minden tudásnak alapokra van szüksége. Az emberiség emlékezete azonban, furcsamód, elvesztette alapjait. Alig ismerjük a Szent István, még kevésbé az Árpád előtti magyarságot, az ókori görög, ill. mezopotámiai-asszír kultúra előtti világot. Pedig az árpádi és az ókori időket egy hatalmas kiterjedésű, sok tekintetben ma sem túlszárnyalt magasműveltség előzte meg. Egy olyan magasműveltség, amelyik alapvetően más alapokon állt, mint a közvetlenül utána következő nyugati, modern civilizáció. Ebben a hatalmas, az őskorig visszanyúló, és azzal szerves egységet alkotó korban mutatkozik meg az emberiség igazi, mindmáig ismeretlen, letakart arca.

Pedig ez a hatezer éves, a Kárpát-medencétől Koreáig és Indiáig kiterjedő, csodálatos korszak nem akármilyen emlékeket hagyott maga után, különösen a Kárpát-medencében. Az ókori világ hét csodáját megszégyenítő építményeket, rendkívüli fejlettségű, a mait sok szempontból messze meghaladó művészetet és mindmáig meg nem értett, magas szintű tudományt. Ebben a korban születtek az őskor máig meg nem fejtett csodái, a kőkörök, melyek közül ma a leghíresebb Stonehenge (01. kép).
Ebben a varázslatos korban születtek a kőkorszak (és a rákövetkező réz-, bronz- és vaskor) csillagászati-vallási központjai: a körárok-rendszerek, a kőkörök, a tűzoltárok, a kurgánok, a halomsírok, a kunhalmok. Ezekről is jóformán csak azért tudunk, mert Nyugat-Európában a múltpusztítás a hazánkat sújtónál kisebb mértéket öltött. Ugyanakkor számtalan tény bizonyítja, hogy a kőkörök elsősorban a Kárpát-medencében és a tőle keletre elterülő hatalmas eurázsiai síkságon, az őskori Magyarország egész területén találhatóak. Nem véletlen, hogy ugyanez a körzet a “sámánizmus” névvel letakart mágikus ősvallás (helyesebben őstudás) elsődleges fészke és mai utódja. Ugyanez a térség az indoeurópai nyelveket megelőző, ragozó nyelvek elsődleges körzete. Ugyanez a körzet az emberiség ősi népzenéjének, a pentaton népzenének klasszikus bölcsője. Egyre több fény derül arra, hogy a kőkörök tízezrei éppen ebben a Kárpát-medencétől Koreáig és Indiáig terjedő hatalmas körzetben találhatók. Ki tudja ma Magyarországon, hogy az Alföldön negyvenezer kurgán, kunhalom épült? Ki tudja, hogy a mai Ukrajna területén, az ókori Szkítia európai felének e viszonylag kis részén ötvenezer kurgán létét mutatták ki? Ki tudja, hogy a kurgánok a kőkörökkel rendkívül szoros kapcsolatban állnak? Mindez egyre világosabbá válik, hiszen ezt a modern civilizációtól független, más világkép alapján álló hatalmas műveltséget mostanában kezdi igazán felfedezni a régészet, a valláskutatás, a nyelvészet, a népzenekutatás, és társtudományaik.

Légi fényképezés, mágneses térkép: a körárkok felfedezésének hatékony, új módszere
Az elmúlt évtizedekben egyre gyakrabban alkalmazzák a légi fényképezést a régészet hatékony felderítő eszközeként. Az ősi épületek, mesterséges képződmények ugyanis nyomot hagynak akkor is maguk után, ha a felszínen ezeket nem vesszük észre. Ahol kiásták, megbolygatták a földet, ott megváltozik a talaj minősége, s ezt érzékenyen jelzi a rajta kialakult növényzet, jellegzetesen elszíneződik, de ez az elszíneződés csak a magasból tűnik fel az embernél nagyobb lépték miatt. A légi fényképezésnek köszönhetően fedezték fel a hatalmas körárok-rendszereket is.

Zalai-Gaál István, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa az 1990-ben az Archaeológiai Értesítőben megjelent “A neolitikus körárokrendszerek kutatása a Dél-Dunántúlon” című tanulmányában megjegyzi, hogy “A közép-európai vonaldíszes kerámia utódkultúráinak elterjedési területein szinte mindenhol nagyobb számban találtak árokrendszereket, körárkokat légifotózással”. És mivel a vonaldíszes kerámia a Kárpát-medencéből terjedt el szerteszét i.e. 5 700-tól kezdve (lásd Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. NapKút Kiadó, 2006), ezért a körárkoknak is itt kellett legyen a bölcsője. Ezt a következtetésünket támasztja alá, hogy a Duna-vidéki régészeti, i.e. 6000 és 4400 közötti forrásanyagból kiolvasható tanulságok egyik leglátványosabb példája a közép-európai gyökerű, többszörös körárokkal körülvett közösségi építmények általánossá válása a Dunántúlon (Az újkőkor forradalma. Raczky Pál, Rubicon, 15. évf. 3. szám, 2004).

Említsünk meg most néhány leletet lelőhelyük szerint! Jánoshidán négy esetben körárokkal övezett sír, illetve egy ovális sírépítmény is előkerült (02. kép).

Jelentőségük megítéléséhez az Európa különböző pontjain feltárt halmok belső felépítése, szerkezete a kiindulópont. Közös vonása ezeknek a tumulusoknak (halomsíroknak – GA), hogy valamilyen kőkonstrukciót rejtenek magukban, melyek közös jellemzője a kör alaprajz. Hátterében bizonyára az őstörténetünk egészen korai időszakába visszanyúló túlvilághit áll – írja Csányi Marietta régész az “A magyar régészet az ezredfordulón” c. könyvben. A korabeli temetkezéssel kapcsolatos kör alaprajzú kő konstrukció pedig leggyakrabban a kőoszlopokból álló kőkör. A körárkok tehát nemcsak a halomsírokkal, hanem a kőkörökkel is közvetlen összefüggésben állnak. Ez a felismerés akkor nyeri el jelentőségét, ha figyelembe vesszük, hogy a kőoszlopok sok esetben nem maradnak meg helyükön az évezredek viszontagságainak köszönhetően. A hatalmas, sokszor száz méteres méretű körárkokat viszont nem lehet egykönnyen helyéről eltávolítani. A légifényképezéssel tehát könnyen kimutathatók az egykori kőkörök nyomai, a hozzájuk tartozó körárkok.

Nagykanizsa-Korpavár határában egy késő újkőkori-kora rézkori kultikus helyet, szent helyet találtak, amelyet három körárok vesz körbe. Vélhetően a legbelső körárok közepén tarthatták meg a szertartásokat. Tokai Zita Mária még hozzátette: a kultikus helyet övező külső körárok belső átmérője mintegy százötven méter. Ami még biztos: az itt élő népcsoport járatos volt a csillagászatban, ugyanis a körárkok bejáratait az égtájaknak megfelelően alakították ki. (Hatezer éves lelet, http://www1.zalamedia.hu/naplo/061108/a.html).

Nemcsak a légi fényképezés, hanem a talaj mágneses tulajdonságai is megváltoznak a körárkok kialakítása során. Ezt mutatja a még ősibb, Polgár-Csőszhalom környékén, a Tisza mentén talált körárokrendszer mágneses térképe (03. kép).

A mágneses térképen jól látszik az egymást körülvevő öt körárok. Tájolása a négy fő égtáj szerinti. A legkülső körárok átmérője 180 méter. A körárkok környékén sok kis agyag-tárgyat, köztük Nap-jelképeket, jellegzetes, ún. csőtalpas edények parányi másait és kicsiny termékenység-istennő szobrokat (04. kép),

és több száz rézgyöngyöt találtak. Érdemes figyelembe venni, hogy ez a körárokrendszer az i.e. 5 300 körüli korban már létezett (Raczky Pál, 2005, Őskoros Kutatók IV. Összejövetele), azaz 3 000 évvel előzi meg Stonehenge klasszikus korszakát, amelyet méreteiben is felülmúl. Abban is felülmúlja Stonehenge-t, hogy egész szentély-együttes veszi körül, szintén az égtájak szerint tájolva, átgondolt rendezettségben. Ehhez képest megdöbbentő, hogy Polgár-Csőszhalom körárkai és a velük a fentiek alapján minden bizonnyal kapcsolatos egykori kőkör szinte egyáltalán nem ismert. Polgár-Csőszhalom és a többi hasonló Kárpát-medencei körárok-kőkör rendszer a fenti összefüggések fényében tehát világszenzációt jelent, nagyobbat, mint Stonehenge. Helyreállításuk, megfelelő ismertetésük Magyarországot az őskor kulturális nagyhatalmává tenné. Vessünk most egy pillantást a Kárpát-medence ma ismert és számon tartott kőköreire és körárok-rendszereire.

Kárpát-medencei kőkörök és körárok-rendszerek

Források:
1: Magyar régészet az ezredfordulón, 2003, főszerk. Visy Zsolt, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2: Utak a múltba. Raczky Pál és munkatársai, 1997, Magyar Nemzeti Múzeum-ELTE Régészeti Intézet kiadása
3: Makkay János, 2001, Die Grabenanlagen im indogermanischen Raum, szerzői kiadás
4: Netye Zoltán Pál, Pogányok Mária országában, 2008, Nemzetek Európája Kiadó

Körárok-rendszerek, minden bizonnyal kőkörök tartoztak hozzájuk:
Polgár-Csőszhalom, újkőkor, Raczky Pál, 1997, 35. o.
Jánoshida-Portelek, késő újkőkor, Visy Zsolt, 2003, 25. o.
Szólád, újkőkor, http://magyarostortenet.gportal.hu/picview.php?prt=490415&gid=2078631&index=5
Szászföld, Újkőkorszaki napszentély, kép, Netye Zoltán Pál, 82. o.
Balatonmogyoród-Hídvégpuszta, korai rézkor, Bánffy Eszter (1), 2003, 134.o.
Füzesabony-Pusztaszikszó, középső rézkor, Bánffy (1), 2003, 134. o.
Pusztaszikszó, rézkori körépítmény, http://magyarostortenet.gportal.hu/picview.php?prt=490415&gid=2078631&index=9
Vörs-Tótok dombja, korai bronzkor, Kisapostag kultúra, Kiss Viktória (1), 2003, 149. o.
Solt, körárok, http://magyarostortenet.gportal.hu/picview.php?prt=490415&gid=2078631&index=6
Mecsek, Tóth József
A tinnyei kisvár, ld. Netye Zoltán Pál, 81. o.
Szihalom-Pamlényi, 4.-5.szd, Váradi Adél, ld Raczky Pál (2) 1997, Utak a múltba, 117.o.
Dunatétlen, http://magyarostortenet.gportal.hu/picview.php?prt=490415&gid=2078631&index=7
Decsi, http://magyarostortenet.gportal.hu/picview.php?prt=490415&gid=2078631&index=8
(14 db)

Kőkörök (körárok-rendszerek tartoztak hozzájuk):
Iklód, Erdély (kép); Kovadomb, Kárpát-Ukrajna; Hódmezővásárhely-Gorzsa; Parác, Szászváros; Felsőlupkó; Endrőd; Szolnok-Zagyvapart; Tiszanána; Nitriánsky Hrádok, Felvidék; Szarvas; Felsővárca; Bututcheni, Moldva; Bogit-Berg, Ukrajna; Susani, Erdély; Rákos, Erdély; Sarmizegetusa, Erdély (kép); lásd Makkay János, 2001
Kisompoly, lásd Tibori Szabó Zoltán, 1999, Ithaka messze van, Szabadság, október 23, 5. oldal, http://www.szabadsag.ro/archivum/1999/9okt-23.htm.
(17 db)

A kőkörök és a kurgánok kapcsolata

A kőkörök mibenléte mindmáig nem tisztázott. A szerző hét részes tanulmánysorozata 2005-ben látott napvilágot a KAPU folyóiratban (http://www.grandpierre.hu/200504/0503Kokorok.htm). Ez a sorozat a maga nemében páratlan összefoglaló mű, mert először foglalja össze a kőkörök Kárpát-medencei vonatkozásait. Eredményeképpen a kőkörök Naptemplomok voltak, egyszerre csillagászati és vallási központok, amelyeknek építése világszerte elsősorban a magyar (szkíta, szarmata, hun) mágusoknak köszönhető. Már ebben a sorozatban felvetettem a körárkok és a kőkörök szoros összefüggését. Most tovább tágítjuk a kört, és megvizsgáljuk a kurgánok, a halomsírok és a hunhalmok (újabban kunhalom-ként emlegetett) rokonságát.

Először is nézzük meg, hogyan jellemezhetők a kurgánok. Tipikus alkotóelemeik: temetkezési domb, benne kamra, benne szentély, oltár, áldozati tűzgödör; folyosó, gyakran bejárat; kő védőfal, kőkerítés, kőszobrok, kőoszlopok, sáncárok, sugárút, fa tetőzet a kurgán felett vagy körül, a kurgán mennyezetében, vagy a kurgán körül (lásd http://en.wikipedia.org/wiki/Kurgan). Tegyük hozzá, hogy orosz kutatók kimutatásai szerint a kurgánok szerkezete, tájolása általában tudatosan kialakított volt, megtervezésüknél a Nap és a Hold kultusza is kimutatható. A Tiszántúl számtalan kurgánjának többségét valószínűleg jóval korábban, a rézkor kései időszakában, a Kr. e. 4. évezred második felében emelték a sztyeppei pásztortörzsek – írja Kulcsár Gabriella (A magyar régészet az ezredfordulón. Bronzkor. 2003, 141. o. http://www.regeszet.org.hu/images/regeszet2000/h_006.pdf).

A kurgánok tehát jellemzően temetkezési dombbal, sáncárokkal, sugárúttal, és a kurgánt környező, körülvevő kőoszlopokkal, kőkerítéssel egyaránt rendelkeznek. Ha összevetjük őket a kőkörökkel, láthatjuk, hogy a Stonehenge-típusú kőkörökben nincs a kőkörök közepén kimondottan szembeötlő domb, bár megvan a tűzgödör, az égtájak szerinti tájolás, a sugárút stb. Stonehenge közvetlen közelében azonban egész Britanniában a legsűrűbben találhatók sírhalmok. Ugyanakkor például Newgrange, a híres írországi halomsír, amelyet szintén kőkör vesz körül, közepén a kurgánokra jellemző méretű, 12 méter magas, 80 méter körüli átmérőjű domb található (05. kép).

A dombban kőfolyosó vezet a téli napforduló napfelkeltéjének irányában a középpontba. Ráadásul Newgrange világhírű bejárati kövén a híres hármas spirál (06. kép)

szembeötlő rokonságban áll a kékesdi temetőből előkerült hun övdísz hármas spirálja (07. kép).

Ennek alapján Newgrange is kurgánnak tartható, ha a kurgánt egyszerűbben határozzuk meg, úgy, mint olyan dombot (sírhalmot), amelyet kőkör vesz körül. Valóban, Newgrange-et tumulus-nak is nevezik (http://hu.wikipedia.org/wiki/Br%C3%BA_na_B%C3%B3inne). Úgy tűnik, hogy a sík központi térségű Stonehenge, vagy a Kárpát-medencei Sarmisegethuza elsősorban csillagászati és szertartásos célokat szolgálhatott, míg a kurgánok (Newgrange, a szkíta Szalbik, Pazyrik, az alföldi kurgánok stb) elsősorban temetkezéssel összefüggő vallásos-tudományos célokat szolgáltak. Ahhoz, hogy tisztábban lássuk a kőkörök, körárkok, sírhalmok mibenlétét, vizsgáljuk meg most, milyenek a kunhalmok.

Hunhalmok (kunhalmok)

A kunhalom elnevezést a szakirodalomban Horváth István használta először a 19. század elején, mivel ezeket a képződményeket a letelepedő kunok művének tulajdonította. Ezzel szemben Ipolyi Arnold hunhalmokat említ. Jerney János őskutató szerint a kunhalom elnevezés a nép számára eredetileg ismeretlen volt, és az irodalomból terjedt el – írja a Wikipedia a “Kunhalom” címszó alatt. Ennek alapján a hunhalom elnevezést tarthatjuk az eredeti, helyesebb elnevezésnek.
A hunhalom újkeletű meghatározása szerint a Kárpát-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek igen régről, többségükben a honfoglalás előtti időkből származnak. A hunhalom “olyan öt-tíz méter magas, húsz-ötven méter átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.” (Györffy István néprajzkutató; lásd Kunhalmok. Szerk.: Tóth Albert, http://epiteszforum.hu/?q=node/1025. Alföldkutatásért Alapítvány. Kisújszállás, 1999) (08. kép: Gödényhalom).

A hajdanvolt mintegy 40 000 alföldi hunhalom keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A hunhalmok fő, leggyakoribb típusát a halomsírok (kurgánok) adják, amelyeket elődeink a rézkortól egészen az Árpád-korig használtak temetkezési helyként. Kúp alakúak, magasságuk különböző, elérheti a 10 métert is. Ezek egy részének szerepe idővel megváltozott, ha később már őrhelyként és határjelzésként használták őket. A hunhalmok ma számon tartott négy típusa közül a negyediket a lakódombok (az évszázadok alatt a falvak törmelékeiből felhalmozódó dombok) adják. Ez a típus a Győrffy meghatározásának alapján a hunhalmoknak csak kis hányadát adhatja.
A hunhalmok Magyarországon a legnagyobb számban a Hortobágyon, a Nagykunságban, Csongrád megye tiszántúli területein, a Jászságban, Békés megye északi részein és a Hajdúháton fordulnak elő. Az ország megyéi közül ma még megtalálhatóak Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér megyében. Romániában elsősorban Arad és Temes megyében, Szerbiában pedig a Bánátban és Bácskában tűnnek fel.
Hasonló eredetű földhalmok ugyanakkor Közép-Európa északabbi területein, Lengyelországban és Németországban, sőt Nyugat-Európában, például Hollandiában is előfordulnak. Érdekes, hogy helyenként “hun halmoknak” (“hunebedden”, 09. kép) nevezik őket.

A hunhalmokhoz hasonló mesterséges dombok ezenkívül nagy számban találhatók az egész eurázsiai sztyeppevidéken, a szkíták és hunok hajdani területén. Ezek az úgynevezett kurgánok. Ukrajnában és Oroszország déli részén igen sok található belőlük (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kunhalom).

(folyt. köv.)