Megjelent: Elixír, 1999 szeptember 1

A Természet és az Ember

Mindannyian a Természet gyermekei vagyunk, életünk a természeti erők sajátos, különleges összjátéka. Megszületésünkkor azonban nemcsak a Természetbe, de egyszerre egy másik világba is beleszületünk, a társadalom világába. Életünk e két világ, a természeti (belső) és társadalmi (külső) erők összekapcsolódásának és küzdelmének színtere, és életünk értelme azon áll és bukik, meg tudjuk-e valósítani a mai világban azt az eszményi életet, aminek kiteljesítésére születtünk. Mai élet-és világszemléletünkben a Természet lényeges szerepet játszik, olyannyira, hogy érdemes meggondolni, mit is értünk a Természet, a természetes életmód, a természetes ember fogalma alatt.

Minden filozófiai fogalom közül a Természet fogalmának megfogalmazása talán a legrégebbi. Arisztotelész a korábbi filozófusokra, mint természetbölcselőkre hivatkozik. A Természet megjelölésére a régi görögök a “fűszisz” megjelölést alkalmazták, így a korai filozófusok elnevezése: a “fizikusok” és “fiziológusok”. Ugyanakkor kevés olyan filozófiai fogalom létezik, amelynek használata szélesebb körű, lazább, és ez tágabb teret ad az önkényes értelmezéseknek is. A “Természet” kifejezés eleinte az egész világot jelölte, és azt az általános elvet, amely a Természetet létrehozta, és amellyel a Természet megmagyarázható. Ekkor még nem különböztették meg világosan egymástól az elmét és az anyagot, és éppen ezért a Természetet élőnek, lélekkel bírónak fogták fel. Az első megkülönböztetést a “fizikai” és “metafizikai”, vagyis a természeti és a természetfölötti között Platón vezette be. Ettől kezdve vált a Természet fogalma egyre korlátozottabbá. Világos ugyanis, hogy ha a természetfölötti is létezik, akkor nem tartozik minden létező addigi otthonába, a Természetbe, és így a természetfölötti fogalma kiszakítja eredeti otthonából az addig a Természethez tartozót. A természetfölötti fogalma tehát a Természettől történő elidegenítésen alapszik, és voltaképpen az Ember azon elhatározása hozta létre, hogy szembehelyezkedik a Természettel. A természetfölötti az Ember természetellenességi szándékából fakad. Ha be akarjuk gyógyítani a civilizációs elidegenedés ütötte sebeket belső világunkban és a társadalomban, akkor a Természet fogalmát újra meg kell tisztítani a természetellenes szándékok korlátozásától, torzításaitól.

A Természet fogalmának tisztázása érdekében elővettem a legjelentősebb lexikonokat, értelmező szótárakat. A Czuczor-Fogarasi féle “Magyar Nyelv Szótárában” a Természet alatt elsősorban “az állatok, növények, ásványok világát értjük”, másodsorban “a földi és földön kívüli élőlények összességét”. Eszerint az Ember is a Természet része, és az ásványok is élőlények. Harmadrészt a Természet “az összes természetben foglalt lények azon eredeti belereje, melynél fogva fejlődnek, változnak, új és új alakot öltenek, egymásra hatnak”. A Természet tehát az a belső életerő, ami igazi emberi lényegünket alkotja, az a természeti erő, ami fogantatásunkat és fejlődésünket irányította, személyiségünk génrendjét a genetikus lehetőségek közül kiválasztotta, amely tulajdonságainkat kialakította, képességeinket megformálta, életet adott nekünk, ami életünket fenntartja, és tőle telhetően arra az életre ösztönöz, amelynek megvalósítására megszülettünk. Negyedsorban “a természet alatt különösen a lények azon tulajdonságait értjük, amelyek a lények belerejéből (belső erejéből) folynak” -írja a Czuczor-Fogarasi szótár. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára a közhasználatú “szerves és szervetlen világ”, “földrajzi környezet, főleg növényi világ” jelentés mellett “az ember akaratától függetlenül érvényesülő alkotó és átalakító erő”-t említ, és eszerint a “természet” az ösztönvilágot jelöli, mint alkotó erőt. Másik jelentése “valakinek vagy valaminek az eredeti valósága”. Mindebből világos, hogy belső világunkban él egy öntevékeny alkotó, teremtő, alakító erő, amely létünk eredeti lényegét alkotja – a Természet felé fordulás tehát maga a lényeglátásra átállás, a felszíni látás helyett a létezők, önmagunk eredeti lényegének meglátását jelenti. A Természet léte tehát mindannyiunkban, benned is, természeti erők szülte olvasó, elemi erőként tevékeny, alkotó erőket működtet, folyamatosan, és ezen természeti erők öntevékenysége hasonló a fák, a növények virágzásához, és így mindannyiunk belső világát ez a természeti erő virágoztatja, belső fejlődésünk természetszerűen tart életünk beteljesülése, szaporodása, és továbbadása felé. Ha és amennyiben a Természet alakulásában létezik bármiféle irány, ha létezik evolúció, ha létezik virágzás, ha létezik utódlás, ha létezik természetes öröm, akkor mindennek léteznie kell belső világunkban is, ráadásul éppen ez a belső erő alkotja saját lényegünket, saját természetünket. Nem állunk tehát magunkra hagyatva, elárvulva a mai elidegenítő világban, sőt, egy olyan erő él bennünk, ami soha nem hagy el bennünket, amíg csak élünk, amire csak oda kell figyelnünk ahhoz, hogy feléledjen, és csak rajtunk áll, hogy kibontakozzon ez az elemi erejű világerő.

A létezők természete alatt a dolgokkal, létezőkkel veleszületett tényezőket értjük (a Baldwin-féle Dictionary of Philosophy and Psychology, 1902), szemben a később szerzett tulajdonságokkal. Továbbgondolva, a létezők természete egyben egyfajta terv, üzenet, a Természet üzenete, palackpostája, az illető létező alkotmánya, veleszületett felépítése, lényege, igazi mivolta. Ha igazi mivoltunkra akarunk ráébredni, természeti lényegünk felé kell fordítanunk figyelmünket. A természet az a tevékeny forrás, vagy elv – írja Baldwin – amelynek működése által az őt hordozó lény/tényező elérheti rendeltetésszerű végcélját. Más szavakkal: ha el akarjuk érni, hogy megfeleljünk saját lényegünknek, életünk eredeti értelmét megvalósíthassuk, akkor a bennünk élő természeti alkotóerőt kell érvényre juttatnunk minden más, ránk rakódott hatással szemben. Ha a Természet képes volt a Világegyetemet, az élővilágot, az öntudatot létrehozni, akkor képes arra is, hogy egyéni életünket velünkszületett, legmagasabb eszményeink felé irányítsa.

Természet alatt mindazon erők összegét értjük, amelyek megelevenítik a teremtett világot – írja Baldwin. A Természet akkor nem más, mint a Világegyetemet létrehozó életerő, a Kozmosz szervezőereje, éltető és fenntartó, rendeltetése felé irányító ereje! A Természet tehát egy céllal telített, rendeltetéssel bíró, tehát értelemszerűen tevékenykedő szervezőerő. Mi szükség lenne akkor egy természetfölötti létezőre, amely mintegy a létezők Világegyeteme felett lebeg? És ha a Természet a világ értelemszerű szervezőereje, és egyben lényege, akkor hogy lehet, hogy a természettudomány figyelmen kívül hagyta mindmáig a világ lényegének kutatását? Hogyan és miként vált tabuvá, tiltott területté a létezők lényegének, természetének kutatása éppen a nevében is ez a célt hordozó természet-tudományban? Az oxfordi értelmező szótár szerint a “természet a jelleget és cselekvést meghatározó belső impulzusokban áll, a természetellenes, erkölcstelen viselkedéssel szemben”. Az amerikai örökség szótára szerint ” a Természet a világ erőinek és folyamatainak női alakban megszemélyesített szemlélete” – maga az irányító személy női mivolta is visszavezet az anyajogú társadalom mérhetetlen mélységeibe, ahol még a Természet Anya kozmikus hatalma ellenére sem jelentett istenséget. ” A természet (archaikus értelmezése szerint) a normális ösztönök és érzéseket jelenti”. Úgy tűnik, régen volt, hogy a természetesség normális, általános volt az emberek világában. A Webster’s New Collegiate Dictionary szerint “a természet a Világegyetemet teremtő és kormányzó erő”, “(embereknél) a spontán hozzáállás (mint pl. a nemeslelkűség)”. A Webster szótár szerint “a természet olyan erő, tevékenység, elv a Világegyetemben, amely úgy cselekszik, mint egy teremtő, vezérlő értelem; a Természet a Világegyetem észlelt működésében fennálló szabályosságokat létesítő elvek összessége”. Chambers huszadik századi szótára szerint “a Természet az anyagi világot létrehozó és szabályozó hatalom”. A Concise angol szótár szerint “a természet a létezők lényegi minősége, egy személy, egy állat fizikai és lelki felépítése, egy megelevenítő, életadó erő, belső energia természetes jellemzőink érvényre juttatására”.

Hol van ez a Természet a mai világból? Itt az ideje, hogy megtisztítsuk felfogásunkat a Természet lényegi érzékelése számára. Itt az idő életünk természetes medrének kialakítására. Itt az idő saját legbensőbb természetünk felismerésére, a Természet és az Ember egylényegű sorsának emberi kiteljesítésére.

Dr. Grandpierre Attila

csillagász, kandidátus

taklizma lenne szükséges a szokásos materialista felfogásban. Szerintem ez a végső valószínűtlenség határát már a túlsó oldalról, a valótlanság oldaláról súrolja, hiszen így már együttesen több mint 8 szupernóva-kataklizmára lenne szükség a Föld létrejöttéhez! Sokkal valószínűbb, hogy a Naprendszer létrejöttében egy másféle természetű, nem-véletlen természetű szervező erő tevékenysége érhető tetten.

Összegezve a Naprendszer keletkezésének mai állapotát, arra a felismerésre jutottam, hogy a Naprendszer keletkezése a mai tudományos világképben olyan katasztrófák szélsőségesen valószínűtlen sorozatát igényli, amelyeket egyéb alapvető tények cáfolnak. Azt hiszem, itt lenne az ideje a Naprendszerről alkotott tudományos kép teljes és alapvető felülvizsgálatának. Meglátásom szerint nem lehet a Naprendszert megérteni pusztán mint tehetetlen égitestek katasztrofikus ütközéseinek sorozatának eredményét. A Naprendszer rezonanciái és a Nap tevékenysége olyan összehangoltság létére utalnak, amelyek kutatásával, feltérképezésével egy egységes, rendkívüli érzékenységű összefüggés-rendszer tárható fel, amely egy kozmikus szervezőerő tevékenységére utal a Naprendszer kialakulásban, és mai viselkedésében egyaránt. Mindezek az észrevételek azt jelzik, hogy sokkal közvetlenebb, átfogóbb és érzékenyebb kapcsolat áll fenn a Tejútrendszer és a Naprendszer között, sőt, magán a Naprendszeren belül is, mint ahogy azt ma a tudomány látja. Sőt, mi több: ez az átfogó és gazdag kölcsönhatás nem lehet a “vakvéletlen” következménye. A véletlen ugyanis, tisztelt anyagelvűek, nem lehet magyarázó elv. A magyarázathoz, ahogy tudjuk, meg kell jelölni a jelenség okát. A véletlen pedig, akárhogy is nézzük, az a tényező, aminek nem ismerjük az okát. Tisztességesebb lenne azt mondani: ennek a jelenségnek ismeretlen az oka, mint azt állítani: ezt a jelenséget a véletlen okozta. Másrészt, a kozmikus kölcsönhatás, magyarul, a világkölcsönhatás nem lehet csakis kataklizmák eredménye – sokkal inkább egy rendkívüli érzékenységű, bizonyos gyenge hatásokat felerősítő, erős változásokkal válaszoló, finom szervező tevékenység következménye. A Naprendszer kutatóinak jó része tudja, tudhatja, mennyire áthatja a Naprendszer folyamatait a rezonancia jelensége. V. A. Kotov krími csillagász, a Nap 160 perces rezgéseinek egyik felfedezője például kimutatta, hogy a Naprendszer bolygóinak tengely körüli fogásában, pálya menti forgásában lépten-nyomon a 160 perces periódus rezonanciáira bukkanunk. A Naprendszer kézikönyvei többnyire külön fejezetben foglalkoznak a rezonancia egész Naprendszerre kiterjedő jelenségével. De mi ez a rezonancia? Olyan jelenség, amely parányi hatásokat óriás mértékűvé erősít fel. A tankönyvek ezt a következő példával szokták szemléltetni. Amikor a katonák a hídon olyan ritmusban lépkednek, amely együttrezgést, rezonanciát idéz elő, amely megrezgeti a híd saját rezgésszámán a hidat, akkor a híd egyre nagyobb kilengéseket végez és előfordulhat, hogy végül leszakad (hopp: ismét a katasztrófához érkeztünk…). De ha megfontoljuk, hogy ezek a rezonanciák a Naprendszer életének jelentős részét katasztrófamentesen hatják át, akkor itt egymásra rendkívüli érzékenységű folyamatok összehangolt egymásra következését, egymásba ágyazottságát figyelhetjük meg. Más szavakkal: a Naprendszernek olyan, mindeddig felfedezetlen szervező képességgel kell rendelkeznie, amely a Naprendszernek valójában a legfigyelemreméltóbb sajátossága. Hogy ezt a következtetést megerősítsem, olyan folyamatokra fogom felhívni a katasztrófa-beállítódottságon kívüli eseményekre is érzékeny elméket, amelyek a Naprendszeren belüli, ma is megfigyelhető szervező tevékenységet jeleznek, és amelynek tevékenysége csak az élővilágban ismert biológiai szervezőelvhez hasonlítható. Ez a világszervező tevékenység a jelek szerint nemcsak ott fenn, a Földön kívül tevékeny, hanem bensőséges kapcsolatban áll a földi élőlények mindennapi biológiai folyamataival, közöttük olyan folyamatokkal, amelyek egészségi állapotainkkal, hangulatainkkal, és gondolataink forrásával kapcsolatosak. De miféle természetű ez a szervezőerő? Lehet erre a kérdésre tudományosan ellenőrizhető választ adni?

(folyt. köv.) Grandpierre Attila