Megjelent: Harmadik Szem 1995. január, # 42, 32-34.

A tudat filozófiája

A Közös Tudatmező, 3. Rész

Tudatmező vagy társadalmi struktúra

A társadalmi tudatmező fogalma nehezen tettenérhetőnek tűnhet. Miben különbözik a társadalmi tudatmező a jóval kézzelfoghatóbbnak látszó “társadalmi szerkezet” fogalmától? Kétségtelen, hogy a “társadalmi szerkezet” fogalmát unos-untalan hallhattuk a marxista filozófiakönyvekben, újságokban. A marxista filozófiában végső soron mindent a társadalmi viszonyok határoztak meg, az egyének legbelsőbb érzéseitől kezdve gondolataikig, a személyes kapcsolatokig, egyáltalán mindent, mindent. Igen ám, de egy merő általánosság nem magyarázhat meg univerzális módon minden egyes jelenséget; ha viszont nem mondja meg a marxizmus, mit is takar ez egyes esetekben a “társadalmi viszonyok” kifejezés, akkor magát is a vádlottak padjára ülteti az általa elítélt vallások mellé, hiszen egy ilyen megfoghatatlan fogalom lényegében nem különbözik a tudományos vizsgálatok számára a másik ilyen “nesze semmi, fogd meg jól” fogalmától, az istenfogalomtól.

A társadalmi viszonyok alatt (Filozófiai Lexikon, Kossuth Kiadó, 1980) elsősorban a termelési, gazdasági viszonyok értendők. A társadalom szerkezete elsősorban a társadalmi intézményeket és csoportokat jelenti.

Egy olyan közös tudatmező, mely puszta létével, kézzelfogható, anyagi közvetítés nélkül ható erőt jelent, ezektől eltérő fogalmat jelent. Hogyan állapítható meg az egyes esetekben, hogy az öngyilkosságot a társadalmi berendezkedés, a termelési viszonyok, a gazdasági helyzet vagy a tudati erőtérnek kell tulajdonítani? Egyrészt tisztázni kell, hogy a tudati erőtér hatása közvetlenül, a közös tudatmező és az adott személy tudata között érvényesül, de emellett közvetve, a termelési viszonyok személyes átélésében, az egyén személyes hozzáállásában is éppúgy megtalálható. Ugyanazt a gazdasági viszonyt ugyanolyan adottságú személy képes másként átélni, és a tényekből másfajta következtetésekre jutni személyes sorsát illetően.

Durkheim érdekes példákat hoz fel a tudati mező létének tanusítására.

Az egyikben kimutatja, hogy a társadalmi élet ritmusa rendszerint januártól júliusig nő, azután csökken, és ezt hűen követi az öngyilkossági mutató.

Feltehető, hogy a társadalom berendezkedése, az intézmények száma, a különböző érdekcsoportok üzleti ténykedése nem követi szigorúan a strandok látogatottságát, a gazdasági helyzet javulása és romlása nem mutatja ezeket az idényszerű változásokat. Ez viszont arra utal, hogy akkor az öngyilkossági arányszámokat nem annyira a társadalom berendezkedése, vagy a termelési viszonyok, mint inkább a közös tudatmező, az emberek fejében egymással hasonlóan zajló változások határozzák meg. Másik példa szerint a házasságban élők öngyilkossági arányszáma minden társadalmi csoportban ugyanúgy aránylik az özvegyekéhez, függetlenül attól, melyik társadalmi csoportról van szó, ami pedig a társadalom elsődleges szerkezetének fő tényezője! Joggal gondolhatnánk, hogy az özvegy utcaseprőket fokozottabban sújtja az öngyilkosság a házas utcaseprőkéhez képest, mint például az özvegy úszómestereket a házas úszómesterekhez viszonyítva – mégis, a társadalmi mutatók szerint nincs különbség! Durkheim szerint (Émile Durkheim: Az öngyilkosság. Budapest, 1967, 313. Old.) ennek oka egyszerűen az, hogy az özvegység erkölcsi megítélése mindenütt egyformán viszonylik a házasságban élés erkölcsi megítéléséhez. Ezért azok az okok, amelyek valamely társadalomban vagy a társadalom egy részében meghatározzák az önkéntes halálesetek kontingensét, végösszegét, függetlenek az egyénektől, hiszen intenzitásuk azonos, tekintet nélkül arra, kik és milyenek azok az egyének, akiken hatásuk érvényesül. Feltehető, hogy a társadalmi megítélés nem önmagában érvényesíti gyilkos hatását, hanem az adott személy átélésétől függ, hogy ő maga milyen mértékben fogadja el, éli át, érzi át a társadalmi megítélést. Újra a közös tudatmező érzésekből álló erőtér jellegéhez jutottunk. Az adott korszak cselekvéstípusai, ezek gyakorisága, hatása, és társadalmi tekintélye úgyszintén valós hatótényezők az öngyilkosságok előidézésében – végső soron ezek súlya tekintélyüktől, erkölcsi megítélésüktől függ, ami az adott személyek hozzáállását, a bennük élő érzéseket állítja a középpontba. Ugyancsak figyelemreméltó érv a közös tudatmező léte mellett, hogy az öngyilkossági hajlam folyamatosan erősödik az egyén élete során, öregkorra gyakran tízszer akkora, mint fiatal korban. Ha feltesszük, ami kézenfekvőnek látszik, hogy az egyén élete során nem törvényszerűen jut egyre kíméletlenebbül ellenséges társadalmi környezetbe, hanem nagyjából ugyanabban a közegben éli le életét, itt ismét a társadalmi berendezkedéstől független hatásra bukkanunk. Való igaz, hogy ha a kollektív erő nagyon intenzív, ha a működését kiváltó körülmények gyakran visszatérnek, akkor elég erősen rányomhatja bélyegét az egyének alkatára. Ha ezek a hatások egyszer megszerveződtek, a továbbiakban az ösztön spontaneitásával működnek. Ez a hatás így képes áttevődni egy egyén vagy csoport éber tudatából egyének vagy csoportok mélytudatába, ahol viszont az ösztönök spontaneitásával működve elkerülhetetlenül módosítják a tudat működését, irányítják a cselekvést, és így a cselekvések napvilágra születésével, azok tudatos megítélésével ismét tudatosulhatnak. Ez a jelenség a tudatosan elnyomásra ítélt motivációkon is ugyanígy érvényesül. A motíváció felszínre kerülése így ciklikus jelleget kaphat a végleges eltűnés vagy forma, tartalomváltás helyett. Egyfelől ez biztosítékot jelenthet az emberi teljesség vágyának kiirthatatlanságára, másfelől teret ad a manipulációnak, az érdekeknek alávetett beidegződések kitenyésztésének, a gépiesség, élettelenség belsővé hasonításának.

A vallás mint kollektív erőtér

Durkheim megjegyzi, hogy a vallás, az egyistenhívő vallások ott jelentek meg, ahol a társadalom egységes szervezettsége egy bizonyos szintet elért,

Az egyes vallások az őket létrehozó társadalmakra jellemzőek. Durkheim levonja a következtetést, hogy csak a magasan szervezett társadalmak gondolkodnak vallásosan. Szerinte az egyén soha nem gondolna ki olyan erőket, amelyek ennyire mérhetetlenül felette és környezete felett állnak, ha csak önmagát és a fizikai világegyetemet ismerné. A vallás a kollektív lény gondolkodásmódja, nem vezethető le az egyének tudatából. Mindez nemcsak a vallásra, hanem a jogra, az erkölcsre, a divatra, a politikai intézményekre, a kollektív élet minden formájára érvényes (Durkheim, 318. old.). Hasonló kollektív jelenségek figyelhetők meg az állatvilágban is. A zoológusok megfigyelései szerint az elszigetelt egyedben fellépő változatok csak igen ritka esetben válnak jellemzővé. A megkülönböztető faji jegyek caz egyeden csak akkor változnak meg, ha az egész fajnál megváltoznak. A faj kollektív erőterének tehát feltétlenül van realitása, s maga a faj egyáltalán nem az egyedi lények formáinak általánossá válása, hanem ellenkezőleg, a faj realitásából erednek az egyedi lényeken testet öltő különböző formák!

A Közös Tudatmező alkotóelemei

Elemzésem egyik eredménye, hogy a Közös Tudatmező egyik fő alkotóeleme az “érzés”, legszemélyesebb érzéseink, legintenzívebb érzéseink bármennyire is lefojtottak (eltorzított társadalmi közmegítélés által), mégis egymás felé képesek kiterjedni, létükről ha burkoltan is, hírt adni, s adott időben újra érvényre jutni. Másrészt fogadjuk el, hogy a mai világban a társadalmi csoportok és intézmények fő mozgatórugója nem a személyes érdeklődésből, önzetlen, természeti kíváncsiságból fakadó szemlélet által meglátott ötlet, nem az eszményekért lelkesedés, a Természet és a Mindenség bennünk eleven tűzzel lobogó lángja, hanem többnyire az anyagi érdek. Az a kifordult szemlélet, ami nem a Természet, a Mindenség vagy akár az emberek felé akar kinyílni, és ott megtalálni az élet értelmét, hanem ezeket semmisnek taszítva az anyagi birtoklásban, az általuk biztosított rendelkezésben véli ezt megtalálni vagy pótolni. Az érzések és az érdekek mellett azonban egy harmadik tényező is jelen van, és ez az “érték”. Az érték fogalma a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint: az a jelleg, tulajdonság, hogy valamely szükségletet elégít ki, és az egyén vagy a társadalom részéről megbecsülésben részesül. Az érték működésének lényege egyfajta választás, amely megszabja a viselkedés, a cselekvés irányát. Az érték a bennünket mozgató, aktuális és tanult előfeltételek terében érvényesülő és értelmeződő, ezek számára előnyös választás felé irányítja tetteinket (Bugán Antal: Érték és viselkedés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 12. old.). Az érték így egyszerre legszemélyesebb és ugyanakkor legszélesebb értelemben vett társadalmi jelenség. Természetes, hogy tetteink során legtöbbször a bennünk élő tapasztalatok, irányadó szempontok, megelőző ítéleteink terében születnek döntéseink. Az előítéletek tehát ítéleteink kikerülhetetlen és szükséges segítőtársai. Bizonyára sokan elismerik, hogy a mai civilizáció hatékonyabban manipulálja sokszor fel nem fedett céljai érdekében az embereket, mint az eddigiek. Itt a tévé, az újságok, a rádió, legtöbbször anyagi és politikai érdekek érvényesítői. A történelem előtti időkben az ember még nem hasonlott meg önmagával és a Természettel, nem gondolta, hogy a Természet csak leigázásra való ellenséges közeg, és belső világunkat, gondolatainkat végső soron tőlünk idegen, objektív termelési-gazdasági viszonyok határozzák meg. Akkor még a manipuláció nem ért el társadalmi méreteket, így a köz megítélése, a közvélemény hiteles tapasztalatok egyeztetett tárháza volt. Előítéleteink java része, így például a jobbra, szebbre törekvés értéknek ítélése ebből as őskorból származik. A történelem során azonban az üres anyagi érdekek, a hamisítók, bűnözők önérvényesítése sok olyan ítéletet idegzett be a ma emberébe, amely már káros előítélet. Ilyen előítélet például, hogy minden előítélet hamis. Miért nem mondja ki egyenesen ez a társadalomellenes erő, hogy minden ítélet eleve hamis, legegészségesebb rögtön felhagyni minden gondolkodással, és gondolkodás nélkül azt tenni, amit mondanak nekünk?

A mindennapi tudat mibenléte

Köpeczi Béla “A mindennapi tudatról” írt rövid tanulmányában azt írja, hogy a mindennapi tudat a közhasznú ismeretekből, hiedelmekből, szokásokból és hagyományokból táplálkozik. Az ember alapvető magatartását, életmódját és cselekvését emellett a világnézet, vagyis nézetei, eszméi rendszere irányítja, amely értékrendszereiket és tudatos választásaikat meghatározza. A legrégibb mindennapi tudatot befolyásoló eszmei tényező a vallás. Ugyancsak lényeges tudatmeghatározó a nacionalizmus, a nemzethez való tartozás tudata, amely fontos kohéziós erő.

Vizsgáljuk meg ezeket a tudatmeghatározó tényezőket a Közös Tudatmezőről fentebb elmondottak fényében. A hiedelmek, szokások, hagyományok a társadalom, a nemzet előéletének hatását bizonyítják.

A világnézet alapvető hatása elménkre csak abban nyerheti el magyarázatát, hogy a Mindenség rendje, az Ember és az Univerzum viszonya mindmáig kiirthatatlan alaptényezője az emberi tudatnak. A vallás jelentősége ugyanezt igazolja, pszichikus oldalról. A nacionalizmus, vagy a közös célok motivációs tényezőként felbukkanása a Közös Tudatmező helyi, nemzeti egységre tagolódásának hatását mutatja. A mindennapi tudat tehát végeredményben a Mindenség egészének, a Kozmosz és az emberiség Közös Tudatmezejének és a társadalmi tudatmezőnek a terepe! A Közös Tudatmező léte tehát semmiféleképpen nem hanyagolható el ebben a mégoly önzőnek és elidegenedettnek feltüntetett korban sem.

Grandpierre Attila