Megjelent: Magyar Nemzet, 1999-12-22

Tudunk-e távlatokban gondolkodni?

A Világegyetem akarata

Jön az új évezred, jönnek az ünnepek. Ideje a távlatokban gondolkodásnak, ideje életünk egésze felől gondolkodásnak. Mire születtünk? Mit hoz a jövő? Mit mutatnak az idők jelei? Mi lesz velünk? Ideje gondolat-tisztásra tartani, felvetni magunkban az élet nagy kérdéseit, és ha lehet, megvilágítani, tisztázni őket.

Érdemes és jó meggondolnunk, hogy nemcsak édes szüleink, hanem szülőföldünk, anyaföldünk, nemzetünk is szüleink közé számítható, s ha jól meggondoljuk, jóformán a Természet és a Világegyetem is felmenőink közé tartozik. Nem árt, ha az ember ismeri szűkebb és tágabb családját; felemelő, de értelemmel és felelősséggel is felruház, ha végső gyökereinket megértjük. A Természet és a Világegyetem szervezőereje volt az a tényező, ami szüleinktől kapott génjeinkből természeti-kozmikus törvényei alapján megalkotott minket. Szüleink szüleinek sorában is feltűnik a Természet, az emberré váláskor, mint az emberi tudat kigyújtója. Hasonlóan, a Világegyetem szervezőereje is feltűnik az élet előhívásakor, amikor a látszólag élettelen anyagvilágból előhívta az élővilágot. Az élet és a tudat megjelenése drámai változások (akárcsak a mi megjelenésünk ebben a világban), kétségkívül határterületek a tudományágak között. Furcsa határterületek: nem érintkeznek egymással, közöttük jelentős űr található, olyan űr, amit csak ugrással lehet áthidalni. Ahhoz, hogy tudományosan magyarázni tudjuk őket, a fizikából kéne levezetnünk a biológiát, és a biológiából a pszichológiát. Kétségtelen, hogy a fizika képes volt előre jelezni új fizikai jelenségeket, de eddig még nem tudott semmiféle életjelenséget megjósolni, és hasonló a helyzet a biológia és a pszichológia viszonyában. (Hol vagyunk attól, hogy egy fizikust fogadjunk gyermekpszichológus helyett?) Tény, hogy szülő tényezőink legszembetűnőbb cselekedeteiben a mai tudomány hallgat. Próbáljuk ezért saját értelmünkkel megítélni, mi történik itt, hiszen végső soron a tudomány is az értelmi megismerésre irányul! Általános szabály az életben, hogy mindenkit tetteiből lehet igazán megítélni. Ha ezt a szabályt átvisszük a Világegyetem, s a Természet tetteinek megítélésére, csodálatos képet alkothatunk a Világegyetem akaratáról!

Honnan ered a minden létezőt magába ölelő Világegyetem? Nem ismerjük erre a kérdésre a választ, de az biztosnak látszik, hogy az anyagi Világegyetem elővarázslásáért felelős tényező a világ egyik legcsodálatosabb tettét hajtotta végre. És mi történt ezután? A Világegyetem a látszólag élettelen világból egy merőben új jelenségvilágot, létszintet hozott létre: az élővilágét. Ezzel a tettével a világ egy újabb, csodálatos tettet hajtott végre, a látszólag élettelenből az élet felé. Világos, hogy teljesen élettelenből nem lehet élő, a halott soha nem tud megelevenedni. Az élet tehát rejtve jelen van a Világegyetemben! És ezzel még nincs vége a létszintek elővarázslásának, a létszintekre merőleges, csodálatos világfa növekedésének! A Természet következő lépése: az élővilágból előhívja a tudat, a lélek világát, tesz egy lépést a tudat, a lélek kibontakozása felé. Csodálatos ez a létszint-nyitogató lépegetés, ez a világ-ugrás-sorozat, csodálatos következetesség figyelhető meg benne: ugrás a lét felé, az élet felé, a tudat felé, mind egy irányba, az élet kibontakozása, kiteljesedése, kivirágzása felé. És ez a következetesség folytatódik tovább: jön az ugrás a tudattól az öntudat világa felé. Joggal lehet ezeket az ugrásokat a világ fő csodáinak tartani.

Az emberi öntudat megjelenésével pedig eljutottunk oda, ahol most tart a világ. Vajon ez lenne az egész? Eddig, és ne tovább? Vajon az embernek nincs semmi feladata a megtáltosodás csodálatos világ-folyamatában? Nem, a világ nem áll meg, amikor az ember feltűnik. A világ folyik tovább! És most már rajtunk a sor. Nekünk kell ugrást tennünk a kibontakozás, kiteljesedés, a megtáltosodás felé. Elménket, gondolatainkat, érzéseinket csodálatos kivirágzásra hajtja a Természet, az élet csodálatos természete. A Világegyetem négy fő csodája mind egy irányba mutat. Könnyű megítélni, mit fejez ki ez az ugrás-sorozat: a megtáltosodás, a kiteljesedés vágyát, sőt, következetességében ez a vágy már több is, mint vágy: akarat.

Nem kell semmiféle különös szakmai ismeret ahhoz, hogy mi magunk megfejthessük, van-e a Világegyetemnek akarata, és ha van, merre mutat: ez az akarat annyira szembeötlő, hogy mindannyian mindent tudunk róla, bármikor, bármelyikőnk megláthatja a Világegyetem akaratát. És ha van világlényeg az emberben, annak iránya egybe kell essen a Természetével, a Világegyetemével. Ha nem fajzunk el a Természettől, a Világegyetemtől, ha szüleink legnemesebb akaratát szentnek tartjuk, akkor életünket az élet, az érzések, a gondolatok, az értelem kiteljesítésének irányába fordítjuk. Ezt sugározzák felénk az idők jelei, kívülről és belülről, a kezdetek óta. Így lehet a Világegyetem nemcsak szülőnk, de tanítónk és segítőnk is életfelfogásunk, életszemléletünk, életvezetésünk kialakításában. Az ember feladata a földön a világfejlődés továbbvivése, vagyis a Természet és a Világegyetem életének minél mélyebb megismerése, a Természet akaratához csatlakozás, a Világegyetem akaratának továbbvivése.

A kozmosz életének öntudatot és öntudathoz kapcsolódó értelmet csak az ember, az emberiség adhat. Az emberiség egységes társadalmi tudata így a Világegyetem öntudati központja is egyben. Amíg az emberiség a Természetet leigázó, az élőlényeket, élő szerveződéseket pusztán tárgynak tekintő, tárgy-szerű gondolkodásra és cselekvésre rendezkedik be, a Természet, az anyag a Világegyetem öntudati világközpontjának hatása alatt fokozatosan elidegenedik az embertől, ridegebbé, élettelenebbé, zártabbá válik. Ha viszont az emberiség az élet oldalára áll át, akkor az anyag és a Kozmosz is felelevenedik, ha megtaláljuk ennek szükséges, gyakorlati feltételeit. Talán itt az ideje, épp a harmadik évezred küszöbén, hogy átálljunk a Természet leigázásáról az élet oldalára.

Grandpierre Attila
csillagász, a fizikai tudományok kandidátusa