Megjelenik: Harmadik Szem, 1999/12

Új Tudomány Vigyázat! Új gondolatok!
Természetbölcselet

Az eltemetett természetbölcselet

A korszerű tudományos világkép többnyire nyíltan materialista. Világszerte az egyetemeken tanító elmék jórészt elfogadják a materialista kor által eléjük tálalt, tudományos színezetű materialista világképet. A napjainkban a Duna tévén futó 8 részes BBC sorozat, a “Bolygók” például hangsúlyozottan hívja fel a figyelmet arra a közhelyre, hogy mennyivel hatalmasabb és nagyszerűbb a mai tudomány képe a Napról, mint a régieké. Miről van szó? A régiek a Napot Napistenként fogták fel, életadó tényezőnek, amely személyes kapcsolatban is áll életerőnkkel. A mai tudomány pedig megállapította, hogy a Nap fizikai jellemzői mekkorák: mekkora a sugara, hőmérséklete, nyomása. Ha a két képet összevetjük, az egyik egy élettel-életerővel telített, anyagi tulajdonságokkal is rendelkező istenkép, a másik egy élettelen anyagcsomó, amelynek tulajdonságait részletesebben ismerjük. Hogy melyik kép a nagyszerűbb és az átfogóbb, azt az olvasókra bízom. Mindenesetre az igazságérték megítéléséhez meg kell jegyezzem, hogy a Nap élettelen természetének feltevése az újabb tudományos eredmények fényében hamisnak bizonyul (lásd az irodalomjegyzéket).

Meg kell azt is állapítsam, hogy a mai tudomány a gyakorlatban már feladta a Természet átfogó megismerésének programját. Amíg az emberiség mágikus őskorában, az ókori Szkítiában és még a régi görögöknél is a Természet valósághű megismerése állt a középpontban, addig ma már a gazdasági-ipari alkalmazott tudomány mellett az alapkutatások világszerte egy-két százalékos támogatást kapnak (Magyarországon még kevesebbet). Ráadásul ez az alapkutatás is túlnyomórészt materialista, eleve megkötött szemléletű. És mivel a Nap természetének valósághű feltárása nem várható az ipari-katonai “tudományok” szemléletének egyenes átvitelével, ezért a mai tudomány hűtlenné vált az egykori “természet-tudomány” elnevezésre. Ahogy – legalábbis jelenleg még – a Nap nem tekinthető ipari objektumnak, úgy nem törődik valódi természetével az üzleti érdekek által megkötött szemléletű mai tudomány. Egyelőre még létezik olyan tudományos folyóirat, mint a Philosophical Magazine, ami elnevezésében még őrzi a “filozófia” egykori “természettudomány” jelentését, de tartalmában ma már szűk, fizikai jellegű cikkek közlésére szorítkozik. A természetbölcselet minden tudós közös feladatából kiszorult a tudományfilozófia egyre keskenyebb mezsgyéjére, kiszorult az iskolákból – és ma egykori szerepét vesztve jobbára a “népszerűsítő”, ismeretterjesztő irodalomban maradt csak fenn, elvétve. A mai fizika minden csodálatos vívmánya mellett tévedésekre is vezethet. A fizikus akkor téved, ha elfogadja, hogy abból, hogy minden létezőnek van fizikai tulajdonsága, arra következtet, hogy csakis fizikai tulajdonságai vannak, arra, hogy minden létező kizárólag, vagy lényegében fizikai természetű. Ez a hiba tényszerű (és filozófiai) hiba, és a mai tudomány meghatározó társadalomformáló szerepe miatt végzetes, természet-ellenes folyamatokat erősít fel.

A tudomány alapfeltevései, úgy tűnik, kívül rekednek a mai tudomány keretein, a tudósok érdeklődésén. Pedig, ha jól meggondoljuk, ez egyáltalán nem tudományos eljárás, és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a tudomány a tudománytalanság talajára kerül. A mai tudomány megelégszik a “paradigmákban” gondolkodással, bizonyos előfeltevések elfogadásával, anélkül azonban, hogy ezeket logikailag megvizsgálná. Ebben azonban egy logikával szembeni bizalmatlanság fejeződik ki. A logikával szembeni bizalmatlanság azonban teljesen logikátlan, hiszen ez a bizalmatlanság is indokolásra, érvelésre, magyarázatra szorul, és minden magyarázat csakis értelmi, logikai érveken alapulhat. Ezért a logika-ellenesség tudománytalan. Hogyan gondolhatják azt a tudósok, hogy a logika megbízhatatlan, és csak a kísérletek a mérvadók? A BBC idén készült, fent említett “Bolygók” sorozatában lépten-nyomon kifejezésre jut, hogy a tudósokat teljesen váratlanul érték a Naprendszerben az űrszondákkal szerzett ismeretek. Kifejezik, hogy “meg kell tanulni”, hogy a mai tudósok “megadják magukat”. Eszerint az újkeletű, logika- és elmélet-ellenes nézet szerint a tudományban semmi sem látható előre, és csak a mérések az irányadók. Ezzel azonban a tudomány feladja eredeti hivatását, a jelenségek értelmezését, előrejelzését, legalábbis ami az alapkutatást illeti. És ezzel a tudomány a Természet átfogó megismerésének igényét feladja, és a fogyasztói, szűk-látókörű szemlélet leghatékonyabb elősegítőjévé válik

Ebben az ismeretterjesztő tanulmány-sorozatban megmutatom, mit vesztett a tudomány az elmúlt kétezer évben. Amíg az elmúlt három században sokat fejlődött a részletek terén, a lényeglátás, az elméletek végiggondolása egyre rövidebb pórázra került, és végül szinte mind beleveszett a materializmus tudományosan soha nem igazolt feltevéseinek sodrásába. Hol tart a materializmus olyan alapkérdésekben, mint az élet, a tudat keletkezése? Nem többnél, mint annak minden tudományos vizsgálat nélküli előfeltevésénél, hogy az élet és a tudat a rendelkezésre álló anyagi rendszerből véletlen folyamtok segítségével jött létre (ld. pl. Atkinson: Teremtés c. könyvét). Adott tehát a kiinduló testiség, anyagiság, erre ráfúj a Véletlen nevű varázsló, bűvészbotját háromszor megforgatja, és csiribú! Csiribá! Hipp és hopp! Máris előáll az élő anyag. Ugyan bebizonyosodott (Hoyle, 1980), hogy a legegyszerűbb aminosav véletlenszerű keletkezéséhez a Világegyetem teljes életkoránál 102000 évvel több szükséges (tízmilliárdszor-tízmilliárdszor-tízmilliárd-… év, amiben a tízmilliárd kétszázszor szorzódik össze!), vagyis ez a véletlenszerűség tökéletesen alkalmatlan a legegyszerűbb aminosav létrehozására. De még alapvetőbb baj is van ezzel az elképzeléssel, amit eddig, bár egyszerűen belátható, mégse gondoltak végig. Itt ugyanis arról van szó, hogy a fizika nem a véletlenszerű folyamatok tetszőleges terepe. A fizika mozgástörvényei határozott irányt szabnak a fizikai folyamatoknak, amit például a hőtan második főtétele is kifejez: a zárt fizikai rendszerek a teljes hőkiegyenlítődés felé haladnak. Ha meleg és hideg vizet összeöntünk, a különbségek eltűnnek, és langyos vizet kapunk. Végül – így a hőtétel – minden különbség megszűnik, beáll az egész Világegyetemben a “hőhalál”. Általában, a zárt fizikai rendszerek a fizikai egyensúly felé haladnak. Ha feldobunk egy követ, a kő leesik, mert a rá ható erők az egyensúly felé hajtják, a kő leesik. Ha feldobunk egy macskát, leesik, de nem áll meg a fizikai egyensúly állapotában, nem marad ott mozdulatlan kő módjára, amíg él. A fizikai egyensúly az élő rendszerekre csak akkor áll fenn, ha az élő rendszerek megszűnnek élő rendszerek lenni. A fizika egyenletei által előírt mozgás az élő rendszerek számára mindig a halál felé vezet. Az élő rendszerek attól élőek, hogy viselkedésüket nem kizárólag a fizikai erők irányítják, hanem olyan erők, amik az élő rendszer belső fizikai feltételeit úgy módosítják, hogy minél hosszabb ideig minél távolabb kerüljön a fizikai egyensúlytól, hogy minél hosszabb ideig minél élőbb maradjon. Az az állítás, ami a mai egyetemeken és fizikai kézikönyvekben uralkodó (lásd például S. Hawking: Az idő rövid története c. bestsellerét), azt jelenti, hogy ezek a materialista szerzők a Világegyetemben csak fizikai folyamatokat ismernek, vagyis csak a halál felé tartó folyamatokat ismerik el valóban létezőknek. Ebben a materialista világképben tehát a központi irány a halál iránya. Minden folyamat szerintük kikerülhetetlenül a biztos halál felé halad.

De akkor hogyan jöhet létre élet? Válaszuk: véletlenül. Ez a véletlen persze nem valódi véletlen, hiszen a valódi véletlen csak annyit jelent, hogy előre nem látott folyamat lép közbe. Hogyan nyilatkozhat a materialista úgy, hogy előre nem látott folyamatok is mindig kizárólag csakis fizikaiak lehetnek, hogy biztosan mindig a halál felé vezetnek? Csak úgy, hogy előre biztosnak veszik a halál felé vezető folyamatok egyeduralmát, a totális halál világképét. A materialista azt hiszi, vallja, hogy azt is tudja, amit nem tud, azt is tudja, amiről maga is kijelenti, hogy előreláthatatlan, véletlen. De hogyan lehetne arról megalapozottan nyilatkozni, amiről semmit sem tud? Anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy tudományosan feltérképeznék, a materialisták a totális halál feltevésével dolgoznak. Ez a feltevés pedig – az élet és a tudat léte bizonyítja – biztosan hamis. A materializmus világképe tehát tényszerűen hamis. Ez azonban nem zavarja a materialistákat. Felteszik, hogy az élet csupán a vakvéletlen játéka. De hogyan jöhet létre vakvéletlenül egy merő testiségben, fizikai létben kimerülő “objektumból” egy élőlény? A materialisták szerint véletlenül. Vizsgáljuk most meg, amit a materialisták elmulasztottak, létrejöhet-e az élet vakvéletlenül egy merő testiségből. A kiinduló tény: egy testi létező. Vegyük ezt úgy, mint egy tetszőleges anyagú anyagcsomót. Ez az anyagcsomó elkezdi atomjait véletlenszerűen ütköztetve párologni, és az anyagcsomó felszínéről elpárolgó atomok az anyagcsomó felett kavarogva állítólag véletlenül összekapcsolódhatnak olyan módon, ami az élőlényekre jellemző. Valóban, a vakvéletlen egy tetszőleges ugrást jelent, és elég sok tetszőleges ugrással, úgy tetszhet, elérhető bármilyen végeredmény. Csakhogy eközben nem lehet kikapcsolni a fizikai törvényeket! A vakvéletlenül párolgó atomokra tovább is hatnak a fizika erői, érvényesek a fizika törvényei, tehát ezek az atomok a fizika törvényei által előírt módon és időskálán kénytelenek visszajutni az egyensúlyi állapotba. Ha pedig visszajutnak, újra létrejön a kezdeti, halotti állapot. A fizika törvényei tehát egyfajta hatalmas, a jelenségek mélyén meghúzódó, mélyebb elvet jelentenek. Olyan a fizikai világkép, ha ebbe a fizikai törvényeket is beleértjük, nemcsak az anyagcsomók merő testiségét, mint egy óriási jelenségvilág, ami mögött láthatatlanul meghúzódik egy mélyebb vonzásközpont, ami minden jelenséget a halál felé vonz. Ez a halotti mágnes a fizika legmélyebb szervező elve. Ez a fizikai elv fejeződik ki a legkisebb hatás elvében (a Maupertois- vagy Hamilton-elvben). És mivel ez a mágnes egyetlen pillanatra sem kapcsolható ki, a ttetszőleges véletlenek is ennek hatása alatt állnak, vagyis törvényszerűen nem fejlődhetnek tetszőleges irányba, hanem csakis egy irányt követhetnek, a halál felé vezető utat. Így viszont a fizika halotti mágnese soha nem vezethet egy olyan párolgási folyamathoz, amely véletlenszerűen elvezetne az élet, még kevésbé a tudat megjelenéséhez. Ez viszont nagyobb képtelenség, mint az lenne, ha egy mágnes párolgása létrehozna önmaga felett egy másik mágnest.

Bauer Ervin, a méltatlanul elhallgatott biológus, az elméleti biológia megalapítója, bebizonyította “Elméleti Biológia” című alapvető művében, hogy a biológia alaptörvényei NEM VEZETHETŐK LE a fizika törvényeiből. Minden biológiai rendszer (már ez a megfogalmazás is egy kompromisszum, megalkuvás a totális igényű materializmussal: mert a “rendszer” az élettelenséget sugallja), vagyis minden élőlény attól élőlény, hogy önálló, spontán változásokat mutat, azaz olyan változásokat, amelyek nem vezethetők le az éppen adott feltételek között uralkodó fizikai feltételekből és a fizika egyenleteiből. Ezt az alapvető tényt mindmáig nem sikerült feldolgozniuk az egyetemeknek, akadémiáknak, tudósoknak világszerte, mert SZEMLÉLETÜK eleve a fizikai, halotti mágnes hatása alatt áll. Márpedig világos, hogy az élőlények attól különböznek olyan szembetűnően a látszólag élettelenektől, hogy öntevékenyek, hogy képesek belső fizikai feltételeiket egy magasabb szervezőelv hatására úgy átformálni, hogy a fizika törvényei a fizikai rendszerekre érvényes halotti iránnyal ellentétes irányú folyamatokat indítsanak be. Ez az élet aikido-elve. Az aikido művészetét űző harcos nem arra törekszik, hogy nyers fizikai erővel védje meg magát, hanem ügyességgel és ésszel az ellenfél támadásának lendületét a megfelelő helyzetből kis erővel megtoldja, úgy, hogy a támadó lendülete célt tévesszen. A felé ütő kezet, ahelyett, hogy erővel próbálná lefékezni, fordítva, tovább gyorsítja egy kis fogással, megrántja. Így kis erővel képes a támadás EGYENSÚLYÁT hirtelen megingatni, megváltoztatni, és a számára előnyös helyzetet kialakítani. Az élet aikidó elve hasonló a vitorlázás művészetéhez. Itt is kis erővel nagy változás érhető el. Ahogy a vitorlázó a kis hajó fedélzetén parányit áthelyezi testsúlyát egyik lábáról a másikra, a hajó érzékenyen irányt változtat. A testsúly-áthelyezés parányi energiát igényel, hatása mégis a hajótest egyensúlyának eltolódása révén felerősítődik. A vezérlés tehát nem a közvetlen, felszíni fizikai szinten történik, hanem az egyensúly szintjén, az egyensúly kedvező irányú megváltoztatása révén éri el, hogy a sokkal nagyobb erőkkel szemben a parányi erők hatása jusson érvényre. Csakhogy az egyensúly kívánatos irányú megváltoztatása feltételezi a közrejátszó tényezők mélyreható ismeretét, a közvetlen fizikai viszonyokon felülemelkedés szempontját és képességét, és a kívánatos változás önálló előidézésének képességét. Ha az élet egy másik egyensúly, a fizikai egyensúllyal ellentétes irányú egyensúly fenntartására képes, akkor az élet feltétele a helyzet áttekintése, elemzése, és öntevékeny, célszerű vezérlése. Így viszont az élet nem vezethető le a fizikai, halotti mágnes és a vakvéletlen összjátékából. Az élet elvét el kell ismerni, mint egy, a fizikai alapelvvel legalábbis azonos súlyú, annak “objektivitásával” megegyező “objektivitású” alapelvet. És így káprázatos panoráma tárul elénk: a halotti mágnes mellett megjelenik egy másik, égi, élő mágnes, aminek vonzereje képes a halotti mágnest is a maga szolgálatába állítani, képes azt vezérelni, irányítani. A biológia alapelve, az életelv tehát a kétezer éves tudomány legmélyebb alapját világítja meg. A sötétet árasztó, halotti alapelv mellett megjelenik egy ugyanolyan jogú, a sötét mágnest a világító élet-mágnes érvényre jutásának szolgálatába állító alapelv. Nem egy alapelv létezik! Nem a testiség és a vakvéletlen az egyedüli tényezők a Világegyetem folyamatainak irányításában! Létezik még egy kozmikus alapelv, az élet alapelve, amely mélyebb és teljesebb a fizikai alapelvnél. Ez a felismerés legmélyebb alapjában fogja átalakítani az emberiség gondolkodását, ha az emberiség hajlandó megismerésre irányuló akaratának érvényt szerezni a nyers testiség hatalmába, a nyers materialista erő hatalmába hajtani akaró világban. Ehhez az emberiségnek össze kell szednie magát, és meg kell változtatnia a világot. A tudomány alkalmazott ipari jellegének szinte totális egyeduralmából ki kell verekednünk magunkat ahhoz, hogy saját legmélyebb életerőnknek, az életelvnek érvényt szerezhessünk. Vagy megadjuk magunkat a halál materialista erőinek, és élünk egy egyre fizikaibb világban, egyre fizikaibb, halottibb aggyal, gondolkodással, vagy átállunk saját oldalunkra, az élet oldalára. Ez pedig egy életbevágó feladat.

Irodalomjegyzék:

Grandpierre, A. 1996, A Pulsating-Ejecting Solar Core Model and the Solar Neutrino Problem,

Astronomy and Astrophysics, Vol. 308, pp. 199-214

Grandpierre, A. 1996, On the Origin of Solar Cycle Periodicity. Astrophys. Space Sci. Vol.

243, 393-400

Grandpierre, A. 1999, A dynamic solar core model: on activity-related changes of the neutrino

fluxes. Astron. Astrophys. Vol. 348

Granpierre, A. 1999, The local thermal instability of the solar core, Nucl. Phys. B. Proc. Suppl.

(accepted)

Grandpierre Attila, 1999 július-október, A Nap életközpontja, Harmadik Szem

(folyt. köv.) Grandpierre Attila