Megjelent: Harmadik Szem 1994 augusztus, 12-13. o. # 37.

Gépi intelligencia és űrutazás

A materializmus, a marxizmus be akarja nekünk bizonyítani, hogy minden gondolatunk, érzésünk végső soron a külvilágból vezethető le, hogy puszta gépek vagyunk. Rajtunk a sor: be tudjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk még teljes emberként gondolkodni, érezni? Be tudod bizonyítani, hogy létezel?

Louis K. Scheffer tudományos szakcikkében, amely az angol Királyi Csillagászati Társaság folyóiratában jelent meg nemrég, az űrutazás elektronikus válfajának lehetőségét veti fel. El lehet-e küldeni az embert egy másik csillagra mint E-mailt, számítógépek közti elektronikus posta “leveleként”? Ha igen, ez az űrutazási mód minden bizonnyal jóval olcsóbb és gyorsabb lehetne, mint a robusztus űrhajók általi – tehát érdemes ezt a lehetőséget megvizsgálni.

Tavaly jelent meg Bennettnek és munkatársainak a teleportáció (testátvitel) kvantummechanikai módjáról írt tudományos elemzése. Ebben számításokkal bizonyítják, hogy egymással összefüggésben lévő elemi részecskék egy előre elrendezett rendszerét teleportálni lehet! Eddig ennek az volt a fő akadálya, hogy ha egy rendszert át akarunk sugározni egy másik helyre, ehhez meg kell ismernünk, melyik rendszerről van szó, azaz meg kell mérjük a rendszer jellemzőit. Márpedig a kvantummechanikai mérés megváltoztatja a mérendő rendszer fizikai tulajdonságait, a részecskék sebességét, tartózkodási helyét stb, a Heisenberg-féle határozatlansági összefüggésnek megfelelően. Azonban az iker-részecskék helyhez nem kötött kölcsönhatása (lásd G.A.: Harmadik Szem, 1992. április, 1993. február) miatt elég egy iker-rendszer megmérésével megszerezni a rendszer információját. Ezt az információt aztán átvihetjük (mondjuk elektronikus úton) egy távoli helyre, s ott az információ alapján a rendszer újra felépíthető – anélkül, hogy az eredeti rendszer ennek során megváltozna.

Ember a számítógépben

Az elektronikus űrutazáshoz persze szükséges, hogy az ember és tudata véges számú jellemzővel legyen leírható – végtelen információ átvitele végtelen időbe telik. Azonban már Hofstadter és Dennett (The Mind’s I, Bantam Books, 1981) felvetette, hogy az ember olyan összetett tulajdonságai, mint az intelligencia vagy a tudatosság, megjeleníthetők egy digitális számítógépen futó program segítségével. Ha az emberi test kb. 1027 számú atomjának mindegyike tartalmaz információt, akkor ez a hatalmas szám már kezelhetetlen, túl bonyolult feladatot jelentene. Itt jön kapóra Scheffernek az idegrendszer-kutatással kapcsolatos legújabb tétele. Az emberi viselkedést ugyanis, akárcsak az állatit, az idegrendszer vezérli. Pár ezer idegsejtből álló idegrendszerű kis állatok viselkedését pedig pontosan meg lehet határozni idegrendszerük állapotának ismeretében – állítják olyan biológusok, mint Ackerman, Hall vagy Nicholls, Martin és Wallace új könyveikben. Kísérleti körülmények között részletesen mérték szerencsétlen alanyaik idegrendszerének sejtjeit, és állítólag egyértelmű kapcsolatot találtak az idegi ingerületi térképek és a kiváltott viselkedés között. Mivel pedig az emberi idegrendszer, a “magasabbrendű” állatok idegsejtjei majdnem azonos módon működnek, mint ezeké a kis idegrendszerű állatokéi, feltehető, hogy az emberi viselkedés is egyértelmű következménye az idegsejtek ingerületi állapotainak. Mivel az emberi agy idegsejtjeinek száma – bár szinte csillagászati szám, kb. negyvenmilliárd – véges, ezért a viselkedés előrejelzése puszta számítástechnikai feladat, ha már ismerjük az agy idegingerületi térképét. Kövessük most tovább Scheffert érvelésében!

“Tüzelő” idegsejtek

Scheffer felteszi, hogy bizonyos esetekben lehetséges olyan program létrehozása, amely képviseli a tudatműködéseket, de jóval egyszerűbb, mint a viselkedést szabályozó neuronok, idegsejtek együttesének rendkívül összetett szimulálása, számítógépi leírása. A bonyolultság számszerű jellemzéséhez meg kell vizsgálni, mennyi információt hordozhat egy idegsejt és egy szinapszis. Az agyban lévő idegsejt tíz- és százezernyi szinapszissal kapcsolódik a szomszédos idegsejtekhez. Az idegsejt ingerületi állapota függ a szomszédos idegsejtek ingerületi állapotától. A környező idegsejtek tüzelése, kisülése idegi ingerület-átvivőket, neurotranszmittereket szabadít fel a szinapszisokban. Az idegi ingerületeket átvivő anyagok az ún. vezikulák (ld. ábra), amelyek kiömlenek a sejthártyán keresztül és elérik az idegsejt felfogó csatlakozóit, receptor-helyeit, és ezzel a másodperc pár ezred részére megváltoztatják az idegsejt ingerületi állapotát. Ha ez az ingerületi állapot felülmúl valahol egy küszöbértéket, az idegsejt “tüzel”, létrehoz egy “akciós potenciált”, ingerületi feszültséghullámot, amely az idegsejtből kivezető axonok, nyúlványok mentén a kimeneti szinapszisokhoz terjed és így rábírja ezeket, hogy további neuronokat befolyásoljanak. Az idegsejt-hálózatok modellezésében alapmodellnek számít a Hopfield-modell (1982) – lásd Geszti Tamás: Agymodellek fizikus módra, Fizikai Szemle, 1989. február. A Hopfield-modell az ingerület meglétével vagy meg nem létével, tehát egy bit információval jellemzi az egyes neuronokat. MacGregor (1987) modelljében már egy jellemző jellemzi a szinapsziskapcsolat erősségét, kettő a szinapszisok kapcsolódási helyét a neuronokon, ami a neuron összpotenciáljához adódó járulékot határozza meg az adott ingerületből, és egy újabb jellemző határozza meg a gerjesztés időtartamát. Egy szinaptikus eseményben, ingerületi folyamatban kb. egymillió molekula szabadul fel 200-300 adagban, ezek mindegyike kb. 5000 molekulát tartalmaz. Ha a molekulák pontos száma 20 bittel megadható (igen-nem válaszok húsz tagból álló sorozatával bármely szám megadható 1 és 1 000 000 között), akkor a neuron állapota kb. 100 bit információval jellemezhető.

Érzékszervi információk

Scheffer feltételezi, hogy az emberi öröklődés a 4 milliárd gén révén éppen 4 milliárd bit információt ad át az újszülöttnek. Ezután megpróbálja felbecsülni az életünk folyamán a látással szerzett információ mennyiségét. Felteszi, hogy a szem megfelel egy nagyfelbontású tévének, azaz tízmillió bit információt dolgoz fel másodpercenként. Ez 100 év alatt 3 x 1016 bit információt jelent. Másik példája a gyorsolvasás. Felteszi, hogy gyors-olvasáskor (ld. dr. Dezső Zsigmondné: A gyorsolvasás programozott tankönyve, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974) az agy a maximális sebességre törek-szik. Egy rendkívüli képességű gyorsolvasóbajnok is másodpercenként száznál kevesebb szót képes elolvasni, ha a szereplő szavak és az összefüggési környezet, a kontextus nem igényel külön gondolati munkát, mivel ismerős fordulatokat jelent. Ekkor egy ilyen ismerős szó információtartalma kb. 5 bit, s száz éven át tartó szakadatlan gyors-olvasással is legfeljebb 1012 bit információ szerezhető. Áttérve a hallás útján szerezhető információ becslésére, felteszi, hogy a hallás két független hi-fi csatorna által átvihető információjával írható le, azaz 2 x 105 bit /másodperc az átviteli sebesség. Ezzel 100 év = 3 x 109 másodperc alatt 6 x 1014 bit információ szerezhető.

Ezek után Scheffer felteszi, hogy egy emberi lény tudatállapotát kimerítően meghatározza az érzékszervi információk összege, vagyis ez kevesebb mint 50 millió bittel jellemezhető, mindenesetre 1017 bit biztosan elég – írja. Feltehetően ennél a felső határnál a genetikus információt is figyelembe akarta venni. Márpedig, ha ez így van, akkor már csak két különböző típusú számítógép kell a két különböző bolygón, olyan, amely képes emulációra, vagyis az egyikre írt programot a másik gép képes pontosan végrehajtani. Az emberi lények átvitele ekkor egy technikailag megoldhatónak látszó bonyolultságú program átvitelét, az ehhez szükséges információk átvitelét jelentené, s ezzel az űrutazás egy könnyű, gyors és olcsó módját.

A zene mélytudati hatása

Az olvasó most választhat aközött, hogy gondolatban számítógépi programként, korszerű űrutasként átküldje magát egy szomszédos csillag bolygórendszerébe, vagy itt marad és elgondolkodik, akkor is, ha ezt nyilván teljes mértékben meghatározzák hifi antennaként mozgó csápjaival szerezhető információi. Bár a fizikai rendszerek információja statisztikailag kezelhető a véges bit-számmal, egy egyedi rendszer mozgása, helyzete végtelen sok irány közüli választást jelent, s így egyedi információja statisztikailag nem, de egyénileg igenis felfogható. Másrészt ismeretes a biológiában, hogy az agyi idegsejtekben nem csak külső hatásra fejlődik ki ingerület, hanem spontán, belső folyamatokra visszavezethetően is. Ha viszont ilyen spontán ingerületi változások fellépnek, és ezek nem vezethetők le külső meghatározottságokból, eleve adott feltételekből, hanem egy elvileg lehetséges mozgástér tetszőleges pontján felléphetnek, akkor ez minden tudatállapotot egy csillagászati számmal szoroz meg információhordozási szempontból. Így ha ezek kölcsönhatását is figyelembe akarjuk venni, akkor a számítás pár lépésen belül túljut a kezelhetetlen 1030 bit információs küszöbön. Ha a hallás útján beszerezhető információ mennyiségét akarjuk megbecsülni, érdemes elgondolkozni a hangrezgések által leírt görbék lehető elvi finomságáról, részletgazdagságáról. Ha például ezek a hangfüggvények fraktálszerkezetűek; vagyis bármely részletük tartalmazza az egész mintáját, akkor bármely hangfüggvény teljes információtartalma tetszőlegesen nagy számú bitet jelenthet, hiszen a részletgazdagságnak nincs elvi határa. Bár ebből tudatosan csak egy véges információt dolgozunk fel, mindazonáltal a zene valódi hatása nem a tudatos hatás, hanem épp a nemtudatos, a mélytudati, az előre nem látható, ki nem számítható, hiszen mindig ez a művészi hatás lényege (lásd G.A.: Hallható Univerzum, Harmadik Szem, 1992. február; Felvilág és Mélyvilág, 1993. március). A mélytudat viszont képes a részletgazdagságot tetszőlegesen finoman érzékelni. Ezen alapszik az a kellőképpen meg nem értett jelenség, hogy ugyanaz a zenemű más élményt jelenthet koncert közben, mint otthon, CD-ről. meghallgatva. Itt épp azok a részletgazdag finomságok a döntőek, amelyeket Scheffer megengedhetetlen módon elhanyagolt.

Az olvasás élménye

Ugyanebbe a hibába esik az olvasás és az olvasással beszerezhető információ megbecslésekor – bár ebben lényeges mértékben egyeznek vele a mai oktatási rendszer követelményei. Az ember ugyanis – hacsak nem felelésre vagy vizsgára készül – rendszerint nem csupán azért olvas, hogy információt ültessen el memóriájába későbbi felhasználás céljából. Az ember elsősorban azért olvas, mert az olvasás által egy hatalom elragadja egy új, belső világba. Olvasás közben -a számítógépeket leszámítva – egy belső film pereg, és éppen ez adja az olvasás élményét. Miközben olvasunk, a személyiségünknek megfelelő tulajdonságjegyek szerinti figyelem, szempontok szervezik meg a bennünk felmerülő képeket, új ötleteket, asszociációkat, emlékeket, sugallatokat. Nem csak arról van szó, hogy a génjeinkben tárolt -jóval több mint 4 milliárd bit – információ “ütközik” a beáramló külső információval, hanem lényegében arról, ha igazán élvezzük az olvasást, hogy elmerülünk, elmélyülünk a bennünk teremtően létrejövő képzuhatagban, s ebben mintegy álomszerűen érzékelünk, úgy, hogy érzékelésünk maga teremtő jellegű, lappangó vágyakat, késztetéseket ébreszt fel, s ezek elindulnak álomszerű körútjukra, és eleven hatótényezőként újraszervezik a beözönlő külső filmet. Nincs olyan elektronikus emberlevél, amely képes lenne emberi olvasásra, érzésre, spontaneitásra. Olyan emberi olvasásra, amelyben az ember önkéntelenül, akaratlanul, külsőleg kényszerítetlenül újraéli életét, öntudatlanul gyönyörködve az élet emberi teljességében.

Puszta gépek vagyunk?
Ha akarom, Scheffer és a materialisták tudatfelfogása engem a zsibbasztásra emlékeztet. Úgy fogják fel a tudatot, mint a külvilág vagy az anyagi belvilág kesztyűjét, amely benyúl az emberi agyba és ott zongorázva különböző központokat ingerel vagy gátol. A materialista tudatfelfogásban ez a zsibbasztókesztyű minden más belső szempontot elaltat, elzsibbaszt, kizár, megöl, és az egész arra jó, hogy majd bizonyos célok érvényesítése esetén -amire ugye minden fogyasztónak egyszer úri kedve támadhat – csak meg kell mondani, milyen tudatfolyamatot akar a megrendelő kiváltani, és a termelő ekkor benyúl a készletbe és eladja a megfelelő virtuális valóságcsomagot egy év garanciával. A materialista számára mindez egy végérvényes és életre szóló beavatkozást jelent majd a kísérleti alanyra nézve, hiszen a belső anyagi feltételek (gének) változatlanok, a külső anyagi feltételek pedig az addigi tapasztalatok szűrőjén át érvényesülnek, azaz a determinizmus nevében bármely adott pillanatból le lehet vezetni az összes későbbi jellemzőt. Az ilyen materialista gondolkodásnak megvan az a veszélye, hogy a jó szándékú olvasó ennek materializmusával mint világszemlélettel azonosul, s maga is üres gépként éli meg saját életét, s kezdi a többi ember életét is pusztán gépies, az erkölcsiséget eleve nélkülöző folyamatnak látni. A materializmus, a marxizmus be akarja nekünk bizonyítani, hogy minden gondolatunk, érzésünk végső soron a külvilágból vezethető le, hogy puszta gépek vagyunk. Rajtunk a sor: be tudjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk még teljes emberként gondolkodni, érezni? Be tudod bizonyítani, hogy létezel?

Grandpierre Attila