Megjelent: Kapu, 2008.03

Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel. 3. rész

A Világegyetem alapvetően teljes képének kialakítása

A jelenségek valósága mögötti valóság

Sorozatunk előző részében (KAPU 2007.09) megvizsgáltuk az algoritmikus komplexitás fogalmát. Kimutattuk, hogy amíg érzékszervi adatok alapján egy kört lehetetlen teljesen leírni, mert ehhez végtelen sok pontjának kellene megadni helyzetét, vagyis végtelen sok információra lenne szükség, addig értelmi alapon tökéletesen meg lehet adni egy kör minden pontját, mint azon pontok mértani helyét, amelyek a középponttól ugyanazon távolságra vannak. Egyszerű, nemde? És nemcsak egyszerű, hanem mélyreható is. Annyira mélyreható, hogy mindmáig nem is hatoltak a mélyére, nem ismerték fel az algoritmikus komplexitás (magyarul: összetett eljárás) alapvető jelentőségét. Az “algoritmus” olyan eljárás, amely egy feladatot lépésről-lépésre old meg. Valóban: a kör algoritmikus komplexitása csakis értelmi úton közelíthető meg, érzékszervi adatokkal nem adható meg! És még azt mondják, hogy nincs semmi más a tudatban, csak az, amit az érzékek közvetítettek agyunkba! Ha meggondoljuk, nemcsak a kör eszméje, hanem egyetlen jelenség élménye, értelme sem a külső érzékszervekkel felfogott világból ered! S bár nem onnan ered, mégis valóságos: ott a kör, a tökéletes kör, körzővel rajzolva. Tagadhatatlan a szándékosság! Létezik tehát egy értelmi valóság is, objektív, számszerűen is jellemezhető, s nem matematikai, hanem valóságos természetű! Mélyebb valóság, értelmi valóság! S a kör eszméjét megvalósító összetett eljárásnál még sokkal összetettebb eljárások is léteznek. Ilyen eljárások például a fizikai törvényekben rejlő utasítások, amelyek megmondják, hogyan viselkedjenek a fizikai tárgyak. Honnan tudja a kő, hogy kell leesnie? Honnan tudja a szél, hogyan kell fújnia? A természettörvényekből, amelyek annyira áthatnak minden testet, sőt, az űrt is, hogy joggal gondolhatjuk: a fizikai testek csak csónakok a fizikai törvények óceánján.

A komplexitás a Világegyetem mélysége

A komplexitás alapvető mivoltának felfogásában segít, ha észrevesszük, hogy amíg a kör alaki komplexitása (a pontjainak látszó helyzetében rejlő információ) végtelen, addig algoritmikus komplexitása véges, egy rövid mondattal megadható, kisebb, mint 100 bit (lásd sorozatunk előző részét). Ez pedig azt jelzi, hogy az algoritmikus komplexitás lényegében különbözik az alaki komplexitástól. Munkáinkban kimutattuk, hogy a természeti jelenségek alaki, érzékszervi információját hordozó alaki komplexitás és a természettörvények algoritmikus komplexitása a valóság két külön szintjét jelenti. Mostanáig úgy tudtuk, hogy a valóság egyenlő a külvilággal, a külvilág pedig a külső érzékszervekkel felfogható világ. De ha ez így lenne, akkor a valóság a jelenségekre és az alaki komplexitásra korlátozódna! Ez viszont lehetetlen, mert egyetlen jelenség (azaz külső érzékszervekkel észlelt folyamat, illetve a külső érzékszervekkel nyert érzetek sora) sem létezhet a jelenségeket irányító természettörvények nélkül. Pontosabban: a jelenségek már maguk is értelmi konstrukciók, mert értelmünk állítja össze az érzetekből a szerinte állandó, a térbeli mozgáson túli változatlan tulajdonságok halmazát, amelyek egy-egy pillanatban jellemzők. Az állapotok időben egymásra következő sorát nevezzük jelenségnek. Példák elemi jelenségekre: a hal kiugrott a vízből, a villám lecsapott a földre. Igen, itt fizikai állapotok egymásra következő soráról van szó, olyan jelenségről, amelyet már egységes eseménysornak fogunk fel, pedig a szó szoros értelmében csak fényeket, színeket láthatunk, elemi érzeteket érzékelhetünk, amelyek egy-egy pillanatnyi állapothoz kapcsolódnak. Ha tehát nemcsak az állapotok (jelenségek) léteznek, hanem az állapotokat egységes egésszé szervező, illetve az állapotok viselkedését irányító természettörvények is, akkor a világnak nemcsak szélessége, érzékelhetőségben megnyilvánuló kiterjedése van, hanem mélysége is. A komplexitás a Világegyetem valóságos mélysége. Ugyanolyan alapvető létdimenzió, mint a tér vagy az idő dimenziója. A tér és az idő a Világegyetem kiterjedését, a komplexitás a Világegyetem mélységét jellemzi.

A természetes értelem komplexitási fajtái. Az emberi öntudat információ-árama

Az emberi értelem azonban alapvetően különbözik a szélben, a fizikai testekben lakozó értelemtől, attól az értelemtől, amely megmondja a fizikai testeknek, hogyan kell viselkedniük: a fizikai törvényektől, pontosabban, a fizikai törvények algoritmikus komplexitásától, azaz a fizikai törvényekben hordozott összetett feladatmegoldó eljárástól. Az emberi értelem alatt többnyire az öntudatot értjük, az önmagáról tudó tudatot. Az öntudat komplexitása is mérhető. Ha csak érzékszervi (kiterjedésbeli) komplexitását vesszük figyelembe, akkor az emberi öntudatot a külső érzékszervek révén másodpercenként szervezetünkbe jutó információ jellemzi. Mivel egy másodperc alatt egy tíz szavas mondatnál sokkal hosszabbat nem tudunk felfogni úgy, hogy később is pontosan vissza tudjuk idézni, ezért az öntudat felfogóképessége közelítőleg 100 bit másodpercenként (100 bit/mp).

Az érzékszerveken át bejutó információ-áram

Kimutatták viszont, hogy valójában az érzékszervek sokkal több adatot juttatnak be szervezetünkbe, mint amennyi ebből tudatosítható: másodpercenként milliárd bitet. Ha ugyanis számítógépünk üres képernyőjére kattintunk az egér jobb gombjával, és a megjelenő ablakban a Tulajdonságok menüpont után a Beállítások menüpontra kattintunk, akkor láthatjuk, hogy például 1 280*800 képpontból tevődik össze a képernyőnk információja, és minden egyes képpont (pixel) információtartalma 32 bit a több millió lehetséges színárnyalat miatt. Ez már eddig 30 millió bit. Mivel pedig egy másodperc alatt 20 képet lehet megkülönböztetni (efelett már összefolynak a képek, mozgófilm-hatást keltve), ezért egy akkor felületről, mint számítógépünk képernyője, másodpercenként mintegy 600 millió bit információt vagyunk képesek befogadni. Tekintve, hogy látóterünk ennél nagyobb, a látás útján bejutó információáramot szokás 1-10 milliárd bit/mp mértékűnek becsülni. Szervezetünk tehát nem tudatból és tudattalanból áll, ahogy azt ma gyakran véljük, hanem öntudatból és mélytudatból, hiszen a mélytudat egy jól szervezett vállalathoz hasonlít, amelyet az öntudatnak megfelelő igazgatótanács irányít.

Sejtjeink folyamatainak információ-árama

Igen ám, de ezzel még nem merítettük ki a szervezetünkben megnyilvánuló természetes értelmet. Ugyanis minden sejtünkben másodpercenként több millió biokémiai reakció megy végbe. Már csak azért is, mert szervezetünk összteljesítménye körülbelül egy 100 wattos izzólámpának felel meg (egy nap alatt 100 watt 2 500 kilokalóriának felel meg; ezért kell nagyjából 2 500 kilokalória napi utánpótlásáról gondoskodni). Nem árt tudni, hogy egy lóerő 735,5 wattnak felel meg, vagyis egy ló ereje több mint hét ember erejét jelenti. Agyunkban egyes becslések szerint százmilliárd, mások szerint tízezermilliárd sejt található, egész testünkben pedig hatvanezer milliárd. A 100 watt összteljesítmény eloszlik hatvanezer-milliárdnyi sejtre. Mivel ezt az energiát jórészt az adenozin-trifoszfát (ATP) molekulák fedezik, az egy ATP molekulára jutó energia értékéből kimutatható, hogy egy sejtben másodpercenként több mint tízmillió ATP molekulának kell termelődnie! És mivel a sejt élete nemcsak az ATP molekulák termeléséből áll, hanem az élet leggazdagabb kiteljesítését biztosító folyamatok egész folyamából, ezért minden sejtünkben másodpercenként több tízmillió biokémiai folyamatnak kell végbemennie. Mivel pedig minden egyes biokémiai reakció előidézéséhez legalább 1 bit információ tartozik, ezért minden sejtünkben legalább tízmillió bit információnak kell létrejönnie másodpercenként. A hatvanezer milliárdnyi sejtben összesen így legalább ezermilliárdszor-milliárd, azaz 1021 bit/mp információnak kell termelődnie. Ami pedig azt jelenti, hogy az emberi öntudat teljesítményénél, a száz (102) bit/mp-nél szervezetünk biológiai értelme legalább tízmilliárdszor-milliárdszor (1019-szer) nagyobb teljesítményű. Szervezetünkben tehát öntudatunkhoz mérten valósággal kozmikus hatóerejű értelem működik! És mivel ez a kozmikus mértékű biológiai információ-áram nem eredhet a fizikai viszonyokból, hiszen a fizikai rendszerek nem képesek több információt kiadni kimenetükön, mint amennyit beléjük tápláltak, ezért ez a folyamatosan termelődő információ nem lehet fizikai eredetű.

A megértés algoritmikus információ-árama

Még teljesebb képet kapunk a kozmikus értelemről, ha az emberi értelem tevékenységét nem csak az érzékelés szintjén, hanem a megértés szintjén is figyelembe vesszük. Az értelem attól értelem, hogy feladatot old meg. Richard Gregory, az érzékelés elméletében kopernikuszi fordulatot létrehozó “Az értelmes szem” c. könyv szerzője, a “Perception” (Érzékelés) c. szakfolyóirat főszerkesztője ugyanis kimutatta, hogy a külső érzékszervi érzékelés nem mehet végbe mechanikusan, és nem a fizikai törvények irányítják. A külső érzékelésből csakis azáltal lesz a szervezetünk számára hasznosítható információ, hogy a szervezet értelmezi az érzeteket, és erre csakis azáltal képes, hogy a tudományos kutatókhoz hasonlóan feltevéseket tesz, s ezeket ellenőrzi, s csak azt a feltevést fogadja el valóságosnak, amelyet összes ellenőrzése igazol. Más szóval: a külső érzékelést folyamatosan belső értelmezés kíséri, azaz az alaki komplexitást folyamatosan algoritmikus komplexitás kíséri! Kérdés, hogyan mérhető az ember feladatmegoldó képessége. Minden bizonnyal az algoritmikus komplexitás termelésének mértéke sokkal kisebb az alaki komplexitás felfogásának mértékénél. De ami most igazán fontos nekünk, az az a tény, hogy a szervezetünk és sejtjei folyamatosan újabb és újabb algoritmikus komplexitást termelnek, mert ez azt jelzi, hogy a szervezetben létezik egy, az algoritmikus komplexitás termelésére képes információ-forrás. Ahogy a kör algoritmikus komplexitása képes a nála sokkal nagyobb (végtelen) alaki komplexitást megtermelni, úgy képes az algoritmikus komplexitásnál mélyebb szintű komplexitás az algoritmikus komplexitást létrehozni. Ennek az algoritmikusnál mélyebb komplexitásnak is két fajtája van: változatlan (raktározott, ez a genetikus) és változó (ez a változásokat irányító, generikus) komplexitás. A genetikai komplexitás adja a szervezet jellemző, egyetemes és egyedi tulajdonságait, a generikus komplexitás irányítja a sejtek biokémiai reakcióit.

A Világegyetem fizikai és biológiai komplexitásának összevetése

Ha az ember biológiai komplexitása 1021 bit/mp, fizikai komplexitása viszont mindössze 103 bit, akkor az ember viselkedését nem irányíthatják fizikai törvények. A biológia alapvető elve éppúgy egyetemes, mint a fizikai elv. S ha az élőlények viselkedésének irányításában a biológiai elv az alapvetőbb, akkor Világegyetem vonatkozásában is a biológiai elvnek kell alapvetőbbnek lennie. De ez olyan merész következtetésnek látszik, hogy legjobb, ha konkrét példán próbáljuk megérteni.

A Naprendszer ősködének varázslata

Vegyük példának a Naprendszer ősködét. Ha a Naprendszer egy kozmikus por-és gázköd összehúzódásából keletkezett, akkor végső soron az ember is a kozmikus felhő csillagászati folyamatainak terméke. Mivel a Naprendszer ősködének összehúzódása rendkívül lassú, és sok lépésben jut el az ember létrehozásáig, és mi csak a lényegre vagyunk kíváncsiak, tekintsük a folyamatot kezdeti és végállapotainak összefüggésében. Tekintsük az összehúzódó ősköd folyamatait a fizikában szokásos módon egy fekete doboznak. E fekete doboz bemenete az összehúzódó felhő. Kimenete, végállapota az ember. Ebben az összefüggésben kiugrik a lényeg. S ez a lényeg épp olyan, mint egy igazi varázslat. A cirkuszi varázslatban a bűvész azt állítja, kezdetben üres a kalapja, aztán látszólag semmi más nem történik, minthogy ráteríti sálját, s amikor leveszi, ott a kalapjában egy nyúl. Ez a bűvészmutatvány attól érdekes, hogy olyan, mint egy varázslat, mintha a semmiből varázsolná elő a bűvész a nyulat. Persze tudjuk, hogy a bűvész csal, illetve csak illúziót kelt, megtévesztő látszatot kelt. A Naprendszer ősködénél viszont teljes a varázslat. A kezdeti állapotban embernek se híre, se hamva. A végállapotban viszont tényleg ott az ember. Ott az ember, aki az égre szegezi tekintetét, és kérdéseket tesz fel a Világegyetemről. Hogyan volt képes erre a mutatványra a látszólag semmiféle különleges képességgel nem rendelkező ősköd?

Ha az ősködöt úgy képzeljük el, mint ami csupán atomokból, gázmolekulákból és porrészecskékből áll, akkor ezt a feladatot sohasem tudjuk megoldani. A megoldás lehetőségét az a tény világítja meg, hogy az ősköd nem csupán anyagi részecskékből áll, hanem éppúgy hozzátartoznak a fizikai törvények is, sőt, a biológiai elv is. S ha a biológiai elv is a ködhöz tartozik, akkor a biológiai elv révén a köd képes lehet arra, hogy saját anyagát átalakítsa, éppen az élet törvényeinek megfelelően, élőlények létrehozásának érdekében. S ha a fizikai elv erre nem alkalmas, az azt is mutatja, hogy a biológiai elvnek képesnek kell lennie arra, hogy a fizikai elv által előírt fejlődési útról a fejlődés minden egyes apró szakaszában képes legyen eltéríteni a részecskéket, rábírva őket arra, hogy akkor, ott és úgy kapcsolódjanak össze, ahogy az az élet feltételeinek kedvez. Itt a varázslat. A biológiai elv a varázsló. A biológiai elv az a varázsló, amely az összes földi varázslót és bűvészt is létrehozta; a kalap molekuláit úgy alakította át, hogy belőlük varázslók, bűvészek és nézőközönség legyenek.

Tudjuk, mindannyiunkban ott él a biológiai elv. És ha ez a biológiai elv a Nagy Varázsló, akkor bennünk él a Nagy Varázsló. S nemcsak bennünk: örökké él a végtelen csillagmezőkön, s örökkön-örökké végzi dolgát: életet varázsol elő a látszólag élettelen anyagból a benne rejlő láthatatlan szervezőerő segítségével. S ha bennünk is él, akkor képesek kell legyünk a kapcsolatteremtésre a Mindenséggel.