Megjelent: KAPU 2008.05, 78-80.

Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel. 5. rész
A Világegyetem alapvetően teljes képének kialakítása

Egységes kép az élő Világegyetemről

A természet törvényei nem lehetnek az anyagiságtól tökéletesen elvontak, mert akkor nem lennének arra sem képesek, hogy az anyagi testek viselkedését irányítsák. Ugyanakkor a természettörvények mindenütt és mindenkor érvényesek, tehát nem lehetnek abban az értelemben anyagiak, ahogy egy külső érzékszerveinkkel érzékelhető anyagi rendszer. A természettörvények közvetlenül nem láthatók, térbeli kiterjedésük nem véges, hanem végtelen, időben létük szintén nem korlátozható, tehát egyfajta öröklétben élnek. Mégis egyfajta anyagisággal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a Világegyetem összes véges anyagi testének mozgását irányítani tudják. De ha így lenne, nem jelentené akkor ez azt, hogy a végtelen anyagi mivoltában is létezhet? Felül kell bírálnunk Arisztotelészt, aki a végtelen létét a lehetőségek világára korlátozta. Maguk a lehetőségek sem a maguktól merülnek fel: a természettörvények teremtik meg őket. Ahogy azt sorozatunkban láttuk, a természettörvények az első elvekből származtathatók le, tehát elsősorban az első elvek létmódját kell megértenünk.

Találtam egy áthidaló megoldást a véges és a végtelen, az anyagiság és az öröklét között. Ez az áthidaló megoldás a világ végső alapja, forrása, amiből a véges anyagiság és a végtelen lehetőségek egyaránt fakadnak. A fizikusok úgy hívják ezt a végső forrást: vákuum. A fizikai vákuum nem az anyag hiánya, nem pusztán űr, hanem egyben az elemi részecskék és antirészecskéik tengere, amelyből folyton a valós, észlelhető világba ugranak elő a mikrorészecskék. Ez a világ, a vákuum világa a virtuális részecskék világa. Azokat a részecskéket nevezik virtuális részecskéknek, amelyek a vákuumból kiugranak, és anélkül, hogy bármiféle véges ideig létező részecskével fizikailag mérhető módon kölcsönhatnának útközben, röpke életük alatt, egyből vissza is hullanak a vákuumba. A fizikusok a vákuumot ilyen virtuális részecskékkel telítettnek fogják fel. Ezek a virtuális részecskék közvetítik a fizikai kölcsönhatásokat is, a tömegvonzást, az elektromágneses erőhatást, és a magerőket.

Ugyanakkor az előző részekben már megvilágítottuk, hogy a fizika csak a Természet egyik oldala, a fizikusok szempontjából adódó oldala. A biológia a Természet másik oldala. És ahogy az elefánthoz nemcsak a füle, farka, bőre, hanem egész belső szervezete is hozzátartozik, úgy a Természet is magába foglalja fizikai és biológiai oldalát egyaránt. Természet csak egy van, tehát a fizika és a biológia közös tőről fakad. S ha ez így van, akkor a vákuumnak is kell legyen biológiai oldala!

Fontos felismerés, hogy a fizika első elve nem teljesen elvont, hanem teljesen valóságos: a fizika első elve a vákuumbeli virtuális részecskék kölcsönhatásainak szervezett rendszere. Úgy képzelhetjük el a fizika első elvét, mint egy végtelen piros gyújtózsinórt, amely körül rajzanak a virtuális részecskék. S ha megtaláltuk a fizikai első elvének anyagi létmódját, amely egyben örök és mindenhol jelenlevő, akkor a biológia első elvének is hasonló létmódot kell tulajdonítsunk. A biológia első elvének léte tehát azt jelenti, hogy a vákuumban a virtuális részecskék nemcsak a fizikai törvényekkel összhangban keletkeznek és tűnnek el, hanem a biológia első elvével is összhangban állnak!

Értelmezésünk szerint a nem véletlenszerűen, hanem a fizikai és biológia törvényekben rejlő értelem és világterv szerint keletkező és a nemlétbe visszahulló virtuális részecskék a fizika és a biológia első elvének testét alkotják. A fizikai erőterek a fizika első elvének megtestesülései, a biológiai szerveződésnek megfelelő virtuális folyamatok a biológia első elvének megtestesülései. Ily módon az eddiginél teljesebb képet alkothatunk a vákuumról. A vákuum nemcsak a pillanatnyi fizikai erőterekhez tartozó virtuális részecskék óceánja, hanem az ezeket a pillanatnyilag rajzó virtuális részecskéket hosszútávon irányító, szervező, és az ebben a szervező tevékenységben megnyilvánuló értelem virtuális teste. Mivel pedig felismertük, hogy a biológiai elv a legnagyobb hatás elve, a fizikai elvről pedig ismert, hogy a legkisebb hatás elve, és így mindkettő egyetlen elv, a hatás elv két alesete, ezért az egyesített vákuum a hatás-elv virtuális megtestesülésének tekinthető. Ha valami egyszerre fizikai és biológiai, azt élőnek mondjuk, mint például a növényt, az állatot, az embert; hiszen minden növényre, állatra, emberre érvényesek a fizika törvényei, csak éppen a biológia által folyamatosan teremtődő feltételek között; és ily módon az élet törvényei irányítják a biológia törvényeit. Ezért aztán ha a vákuumot a fizika és a biológia első elve irányítja, akkor a vákuumot is élőnek kell mondjuk. A vákuum ugyanakkor egyfajta virtuális részecskékből álló anyagisággal bír. Azt mondhatjuk tehát, hogy a vákuum egy kozmikus élőlény testének tekinthető.

A fizikai kölcsönhatások a tartós létezés elemei között hatnak. A biológiai kölcsönhatások csatolást létesítenek a fizikai létezők között, összekapcsolják azokat a fizikai lehetőségeket, amelyek a biológiai elvnek megfelelnek. Amíg a fizikai testek észlelhetők, mert tartósan léteznek, addig a biológiai szerveződés a fizikai folyamatokat kapcsolja össze. Egy példával szemléltetve: a fény elemi kvantuma, a foton gyakran spontán keletkezik és spontán nyelődik el (spontán emisszió és spontán abszorpció). Azért nevezik a fizikusok a foton keletkezését ilyenkor spontánnak, mert fizikai módon nem lehet előre megmondani, mikor melyik atom fogja a következő fotont kibocsátani. Az a foton, amelyik éppen abból az atomból bocsátódik ki, amelyik biológiailag a legalkalmasabb, és éppen abban a molekulában nyelődik el, amelyben éppen a biológiailag leghasznosabb folyamatot indítja el, például egy enzim termelését, és amelyik útközben nem hat kölcsön más molekulákkal, virtuális foton, rendkívül rövid életű, és útközben nem figyelhető meg, mert útközben nem hat kölcsön. Vagyis épp olyan, mint a jó postás: éppen oda kézbesíti a levelet, ahova való, a megfelelő címre. A virtuális kölcsönhatások tehát eszményi eszközei a biológiai szerveződésnek. Egyben azt is láthatjuk, hogy a biológiai szerveződés a fizikai folyamatok szintjénél mélyebb, azokat megelőző szinten hat.

Vessük most össze az általunk felrajzolt új világképet a ma uralkodó nézettel. Az Encyclopedia of Physics cikkében Caws (1981) azt állítja: “A fizika a legalapvetőbb tapasztalati tudomány, és így kitüntetett szerepe van a többihez képest, mivel a világon minden dolognak vannak fizikai tulajdonságai és fizikai erők hatnak rá, míg néhány objektumnak – például a szubatomi részecskéknek – nincsenek kémiai tulajdonságai és nem mehet át kémiai változáson, és a világegyetem legtöbb objektumának nincsenek biológiai, szociológiai stb. tulajdonságai”. Vegyük észre, hogy ez az állítás egyben egy szemléletmódba is igyekszik bennünket bevonni, mármint abba, hogy a világon minden objektum összetevőiből, a fizika elemi részecskéiből áll. Csakhogy nemcsak fizikai tulajdonságok ér törvények léteznek a világon, hanem például biológiaiak is, és e két jelenségkör viszonyában nem feltétlenül a fizika az alapvetőbb. Vegyünk egy példát. A fizikai világegyetem ugyanis, úgy tűnik, nagyméretű, makroszkopikus égitestekből áll, és ezekre a testekre a nagyméretű, makroszkopikus fizika, a newtoni klasszikus fizika érvényes. Ennek alapján kijelenthetnénk, hogy a klasszikus fizika az alapvető, mert a világegyetem nagyméretű égitestekből áll, és ezért a kvantumfizika, amely csak a kisméretű objektumokra, a mikroszkopikus rendszerekre vonatkozik, nem lehet alapvető. De mindannyian tudjuk, hogy a kvantumfizika az alapvetőbb, az Encyclopedia of Physics szerzőjének érvelése tehát nem feltétlenül helytálló.

Az anyagi világegyetem fogalmának kiterjesztése: az élő anyag

Az anyagi világegyetem meghatározása szerint a külső érzékeinkkel (és mesterséges külső kiterjesztéseikkel, a mérőműszerekkel) érzékelhető jelenségvilág. Vegyük most figyelembe, hogy egy alapvetően teljes képet szeretnénk szerezni a Világegyetemről. Hogyan tágíthatnánk ki az anyagi világegyetem fogalmát annyira, hogy megfelelhessen a valóságos Világegyetemnek?

Először is vegyük figyelembe, hogy nemcsak élettelen dolgok láthatók, hanem élőlények is: fűszálak, virágok, madarak, emberek. Ez pedig azt jelzi, akárhogy is vesszük, hogy az észlelhető anyag alapvető kapcsolatban áll az élettel.

A tények tükrében úgy látjuk, hogy az anyag jelenleg uralkodó fogalma túlságosan szűk. A valóságban az anyag sokkal több, mint a külső érzékszerveinkkel közvetlenül észlelhető jelenségek világa. Az anyag fenti meghatározásban két jelző is akad, amely túlságosan korlátozza, mesterségesen leszűkíti az anyagról alkotott képünket. Az egyik ilyen leszűkítő jelző a “közvetlenül”, a másik a “külső”. Határozottan, a legtöbb ember azt mondaná, hogy közvetlenül látja a fűszálat, a madarat, hallja a zenét. De valójában csak zöld foltot lát a fűszál helyett, hanghullámok rezgéseit érzékeli a zene helyett, ha külső érzékszerveikre korlátozzuk az érzékelést. Ezért a “közvetlenül” jelző alkalmazása nem megbízható, félrevezető lehet. Továbbá a “külső” jelző értelmezése is erősen függ az értelmi összefüggésektől, a helyzettől és a helyzet értékelésétől. Ugyanazt a zenét egy fizikai laboratóriumban a mérőműszerek csupán vibráló frekvenciák sorozatának érzékelik, és nem szimfóniának. Ugyanakkor a zeneakadémiában elhangzó szimfóniát a közönség nem frekvenciák sorozatának, hanem szimfóniának érzékeli, és úgy véli, hogy a szimfóniát a fülével, külső érzékszervével hallja.

Mindezek az alapvető megfontolások lehetővé és szükségessé teszik az anyag fogalmának a következő módon történő általánosítását. Az anyagi világegyetem a külső és belső érzékeléssel megfigyelhető jelenségvilág. Az anyagi világegyetem tehát a megfigyelhető világ összes megfigyelhető vonatkozásának egységes egésze, beleértve nemcsak a külső, hanem a belső érzékelést is, és nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett érzékelést is. A közvetett érzékelés azt jelzi, hogy a beérkező adatok értelmezésre kerülnek. Közvetett érzékelés nélkül fizikai tárgyakat sem látnánk, ahogy a fényképezőgép sem képet “lát”, hanem csak világosabb és sötétebb foltok összességét. Vegyünk egy másik példát. Amikor a fizikus megmér egy erőt, rendszerint úgy véli, hogy közvetlenül érzékeli a fizikai erőt. De valójában csak következtetünk a mérőműszer állásából az erő jelenlétére, ahogy a bőrünket benyomó ránehezedő alma érzékelésekor is csak következtetünk az érzékszerveink által agyunkba juttatott adatokból a ránk ható erő létére. Szem előtt tartva a külső és a belső, a közvetett és a közvetlen érzékelés elválaszthatatlanságát, az anyagi világegyetemet a következőképpen fogjuk fel: az anyag minden érzékelhető egysége, nem csupán a fizikai megközelítés által leszűkített külső és állítólag kizárólagosan közvetlenül érzékelt világ. A közvetett érzékelés értelmezést is jelent. Anyagot csak értelemmel lehet érzékelni. A fényképezőgép nem anyagot érzékel, hanem csak fotonok becsapódásától változnak meg egyes tulajdonságai.

S ha így igaz, akkor az anyag nemcsak külső érzékszerveinkkel és közvetlenül érzékelhető, hanem érzékeink egységes rendszerével és értelmünkkel érzékelhető. Az anyag ezen meghatározása újszerűnek tűnhet. Valójában azonban ősrégi múltra tekinthet vissza, amely folyton újra és újra felmerült az emberiség történelmében. Az ókori görögök hylozoizmusa – a görög “hylé”, “anyag”, és “zoé”, “élet” szavakból is közel állt az általunk vázolt felfogáshoz. A 18. századi brit materializmusban gyakran felmerült az “élő anyag”, a “gondolkodó anyag” eszméje. Az anyag élő mivoltának eszméje ma is áthatja a valósághoz tapadó gondolkodást, és meglepően gazdag irodalma van.

Így tehát váratlanul a materializmus kifejezés is új, tágabb értelmet nyer az általunk vázolt összefüggésben. Érdemes szem előtt tartani, hogy a matematika és a logika is érzékelhető, mindkettőnek objektív törvényei vannak. A tágabb, életteli materializmusban az egész Világegyetem érzékelhető – külső és belső érzékelésünk teljes mozgósítása esetén. A materializmus leszűkítő értelmezése tehát a belső érzékelést, az értelem tevékenységét igyekszik lecsökkenteni, kikapcsolni, hallgatólagosan a háttérbe szorítani. Ezzel szemben sokkal helytállóbb a tétel: a belső és külső érzékelés együttműködése esetén a Világegyetem bármely része, akár teljes lényege is érzékelhetővé válhat. Ez a tény felhívja a figyelmet a belső és külső érzékelésben rejlő rendkívüli hatékonyságra és gazdagságra. Szemben a materializmus leszűkítő értelmezésével, amely belső világunk legmélyebb tartományait szorítja háttérbe legjobban, az ösztönös, intuitív érzékelés valójában az emberiség legjelentősebb eszköze a világ megismerésében. Az anyag tágabb felfogásában belső világunk minden objektív eleme és vonatkozása belefoglalható, és így minden érzésünk, gondolatunk, amely a világot átható fizikai, biológiai és pszichológiai törvényekből, a valóságból fakad. Csak azok a szubjektív elemek nem tartoznak hozzá, amelyek eltérnek a valóságtól és a valóságot irányító világtörvényektől. Erre lehetőség van, mert minden élőlény természetadta önállósággal bír. Minden élőlény képes ezzel az önállósággal visszaélni. A modern ember egyenesen a valóságtól, a Természettől való elszakadásban látja önazonosságának lényegét. Legnemesebb érzéseink, gondolataink azonban nem a visszaélésből, hanem a Természettel való együttérzésből, a valóság, az igazság szeretetéből fakadnak. Ezt a tágabb materializmust valóságos, átfogó materializmusnak nevezhetjük.

Grandpierre Attila

(folyt. köv.)