Megjelent: Magyar Nemzet, Magazin. 2009. október 17, 36.

Új biológia és az élő világegyetem

Legkisebb hatás

Grandpierre Atilla

A Csillagászat Nemzetközi Évét írjuk. Kitűnő alkalom ez arra, hogy elgondolkozzunk azon, mit jelenthet a Világegyetem az életünk számára. Végül is, minden a világon a világból van, minden jelenség a titokzatos Világegyetem megnyilvánulása, nemcsak a csillagok, hanem a DNS, a virágok, a madarak, és mi magunk is. A diófát a Világegyetem erői hajtják fölfelé, hogy leveleket, lombkoronát nyisson, a mélytengeri halak káprázatos színeit és formáit kozmikus erők teremtik újjá, és az emberré válás folyamatát is kozmikus hajtóerők bontakoztatták ki, hiszen minden a világon a világhoz tartozik. Minden egy, minden a világon összefut a Nagy Egészben, és sorsunk végső soron azon a szálon függ, ami a Nagy Egészhez köti. Ha ez a szál elvékonyodik, elidegenedünk egyéni és közösségi egészségünktől is, ahogy azt a mai világban egyre fájóbban tapasztaljuk. Ha világképünk visszatér a Világegyetem lényegéhez, szemléletünk leküzdi az elidegenedést, és az ennek a szemléletnek alapján felépített társadalom természet-baráttá válik. Ezért van éppen az egészséges világképnek a legalapvetőbb szerepe társadalmi bajaink orvoslásában is.

Ha a világképnek döntő hatása van életünkre, társadalmaink fejlődésére vonatkozóan, akkor sorsunk közvetlenül össze kell függjön a Világegyetem tudományával, a csillagászattal. A csillagászatnak mondanivalója kell legyen életünk számára. De hol vagyunk ma ettől? Szinte elérhetetlen távolságban. Ez az óriási távolság mutatja, milyen jelentős fordulat előtt áll a csillagászat a harmadik évezred elején. A csillagászatnak olyan világképet kell egységbe fognia, amelyben a világ jelenségei a legáttekinthetőbben és a legteljesebben osztályozhatók, összegezhetők.

A középkort felváltó újkori köztudatban a Világegyetem végtelen hideg térség véletlenszerűen csillagokkal teleszórva, amelyben az embernek nincs különösebb szerepe, és amely nem ad magyarázatot a dolgok folyására. Ebben a modern képben nincs hely az élet és az ember számára.

Ez a rideg, modern világkép mindössze négyszáz éves, kialakulásában a csillagászat kulcsszerepet játszott. A newtoni fizika sikerei nyomán fejlődött ki a gépgyártás, a technika. A Naprendszer Nap-középpontúságának felfedezése, a kopernikuszi fordulat és a newtoni mechanikára épülő új világkép, amelynek kifejlődésében a csillagászat játszotta a kulcsszerepet, alapvető hatást gyakorolt a társadalomra. “Elindítói és képviselői új filozófiának hívták azt a felfordulást, amelyet ma úgy nevezünk: tudományos forradalom. Kozmikus töprenkedéseik és kutatásaik lerombolták a zárt világegyetem és a változhatatlan társadalmi rend középkori elképzeléseit, az erkölcsi értékek rögzített rendjét, és oly mértékben formálták át az európai társadalmakat, kultúrát, szokásokat és a civilizáció teljes szerkezetét, mintha a bolygón új faj jelent volna meg.” írja Arthur Koestler: Alvajárók. c. könyvének előszavában.

Természetszerűen tehát a fizikához legközelebb eső tudományra, a biológiára esik a figyelem, a tudomány előrehaladása szükségképpen a biológia felé mutat. És valóban, számos jelenség mutatja ezt a hangsúlyeltolódást a fizikától a biológia felé. Sokak véleménye szerint a 21. század a biológia évszázada. Erre mutat a tény, hogy egyre több adatot halmoz fel a genom feltérképezése, és az adatok értelmezése megköveteli a biológia törvényeinek ismeretét, amelyek azonban, úgy tűnik, mindmáig ismeretlenek. Ladik János világhírű, magyar származású tudósunk írta a közelmúltban, hogy a biológia elméletének hiánya leszűkítette az életfolyamatok értelmezésének útját, és ezt összefüggésbe hozta azzal a ténnyel, hogy az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Alapja évente 1,8 milliárd dollárt áldoz az elméleti biológiai fizika kifejlődésére. Stephen Hawking az ezredfordulón kifejtette, hogy a 21. század a komplexitás évszázada lesz, márpedig a legkomplexebb rendszerek a biológiai szervezetek. Nemrég a Nature-ben jelent meg a “Segíthetnek-e a számítógépek a biológia magyarázatában?” című cikk, amelynek neves szerzői szerint a fizikai világ leírásával ellentétben a biológiai jelenségek megértése leggyakrabban hétköznapi nyelven megfogalmazott elbeszélésekből áll. De ha a biológusok mélyebb megértésre is igényt tartanak, például, hogy számszerűen meg tudják jósolni a biológiai rendszerek viselkedését, ehhez biológiai tudást kell létrehozniuk. A mai helyzetben a világ 2,5 millió biológusa között egyre nő a frusztráció.

Az elmúlt négyszáz év során annyira hozzászoktunk a materialista világképhez, hogy sokan szinte természetesnek, elkerülhetetlennek tekintik azt is, hogy a tudománynak nem lehet szerepe személyes és közösségi életünk irányításában, mert ezekben emberi értékek és emberi érdekek játsszák a meghatározó szerepet, s ezek nem a természettudományhoz, hanem a társadalom, ill. ún. humán tudományokhoz tartoznak. Sokan úgy gondolják, a tudomány és vallás négyszáz évre tehető szétválása visszavonhatatlan, mert a tudomány és a vallás más malomban őrölnek, más létterületre vonatkoznak. De gondoljuk csak meg, hogy ha a vallásnak az élet nagy kérdéseire kell választ adnia, vajon nem segíthet-e ebben az élet tudománya, a biológia?

Ismeretes, hogy a fizikának van ilyen mélyebb szintű törvénye, ez a fizika első elve, másik nevén: a legkisebb hatás elve. Ez az elv kimondja, hogy két pont között egy adott test azon a fizikai pályán mozog, amelyhez tartozó fizikai mennyiség, a “hatás” (mértékegysége energia szorozva idővel), a legkisebb az összes lehetséges pálya közül. Ismeretes, hogy a fizika első elvéhez hasonló első elve van a biológiának is, amelyből az összes alapvető életjelenség levezethető, amely az élő szervezetek egyetemes mozgástörvénye. Ezt az elvet Bauer Ervin (1890-1938) fedezte fel már a 20. század első felében, és ezért a biológia első elvét azóta Bauer-elvnek nevezik. E sorok írója mutatta ki nemrégen, hogy a Bauer-elv valóban megfogalmazható a fizika első elvének pontos párjaként, mint a legnagyobb hatás elve. A legnagyobb hatás elve a fizika nyelvén megfogalmazva kimondja, hogy minden élőlény arra törekszik, hogy az egyensúlyi halotti állapothoz képest a lehető legtöbb energiával rendelkezzen a lehető legtovább. A biológia nyelvén a biológia első elve kimondja, hogy a lehető legmagasabb életminőségben, boldogságban, egészségben, vitalitásban a lehető legmaradandóbb és leghosszantartóbb életre kell törekedni. Ami a fizikában az erő, az a biológiában az érzés. A fizikai világképben mindent a nyers erő mozgat. A biológiai világképben mindent az érzés mozgat. A biológia szerint az érzés ugyanolyan végső valóság, mint az anyag. A természetből eredő érzéseknek önmagukban megálló érvényük, valóságuk, méltóságuk van. A valódi boldogság megáll önmagában, ha önmagában teljes és mély, mert akkor egyben az Élő Világegyetemért is van, s annak méltó megnyilvánulása. A biológiai elv szerint az érzés törvénye a legmagasabb kibontakozás, virágzás, szárnyalás világtörvénye. A harmadik első elv, az értelem alapelve a legmaradandóbb, legmagasabb boldogság biztosítására hivatott egyéni és közösségi életünkben egyaránt. Gondoljuk meg, mit ér az az értelem, amely nem az emberi boldogságot szolgálja? Így nemrég lehetővé vált az egységes, a Természet összes alapvető elvét magába foglaló világkép megalkotása. A Világegyetemet ez a három első elv fogja össze egyetlen egységes egésszé.

Ebben a világképben a Világegyetemről alapvetően új, teljesebb kép rajzolódik ki. Mivel az élet elve képes az anyag elvének irányítására, és az értelem természet szerint legalábbis (ha most figyelmen kívül hagyjuk a modern társadalom természetellenességét) nem fordul az élet ellen, mert az élet elvének segítésére szolgál, ezért végső soron a Világegyetemet az élet elve irányítja. S ha így van, akkor a Világegyetem alapvetően élő természetű.

Ha az életbarát világkép ugyanúgy elterjed a társadalomban, mint annak idején a mechanikai világkép, akkor ennek nyomán ugyanúgy átalakul a társadalom, mint a mechanikai világkép elterjedésekor. Minden eddigi forradalomnál alapvetőbb szinten zajlik majd le az emberi, életbarát társadalom megszületése. A társadalmi törvények nem a hatalom önkényének kiszolgáltatva születnek majd meg, hanem az ember természeti lényének alaptörvényére, szilárd, örökké érvényes és igazságos alapra épülnek.

Eddigi világképünk egyoldalú volt, vagyis nem az egész világról alkotott képet, mégis úgy tűnt, hogy ezt kell alkalmazni az egész világra, a társadalomra is. Egy világkép azonban mindig az egész világról kell szóljon, ezért az eddigi, anyagias világkép alapvetően hamis, beteg. Az embertelen, beteg világkép szükségképpen embertelen, beteg társadalomra vezet. Az élet és az értelem beépülése világképünkbe az egészséges világkép megszületését jelenti. Az egészséges világkép szükségképpen vezet emberi, egészséges társadalom megszületésére.

A szerző csillagász