Megjelenik: Elixír, 2000 október

Sorskérdések

Sorsunkat a modern társadalomban egyre több erő cibálja, birkózza, igyekszik szolgálatába állítani, szolgasorba süllyeszteni. Nem csoda hát, hogy egyre több emberben egyre nagyobb szükségét érezzük az önálló életvezetés kialakításának. Ahhoz azonban, hogy képesek lehessünk sors-erőink közé lépni, hogy egész-szé és a Természettel összhangban állóvá tehessük életünket, tudnunk kell, miféle tényezők hatnak sorsunkra, és miben is áll sorsunk jelentősége.

A mai köztudatban, értelmező szótárakban a sorsot kizárólag (vagy túlnyomórészt) a társadalmi hatások eredőjének tekintik. Pedig ha meggondoljuk, tévedés, hogy csak a társadalmi erők alakítják sorsunkat. A társadalom ugyanis nem az egész világ. A világot a társadalom és a természet együtt alkotják. Vajon a természet nem játszhat szerepet sorsunk alakításában? De bizony, a természeti események igenis beleszólhatnak sorsunkba: elég egy vulkánkitörésre, vagy váratlanul kedvező időjárásra gondolni – hiszen ezek emberéleteket olthatnak ki, vagy a bő termés éppen fordítva, több ember eltartását teheti lehetové. Csakhogy ezek a külső természeti hatások ismét csak függetlenek tőlünk. Ha csak a természet és a társadalom alakíthatja sorsunkat, hol maradunk mi sorsunk alakításából?

Világos, hogy a természeten és a társadalmon kívül semmi sem létezhet, hiszen ketten kiadják az egész világot. Egyetlen lehetőség mégis marad: a “rajtunk kívüli világ”-on kívüli világ, ami nem más, mint saját belső világunk. És mivel ez a belső világ ismét csak a természeti-társadalmi világ szülötte, ezért önálló alkotóerőink között természeti és társadalmi erőkre kell bukkanjunk. De hát mik is az emberi önálló alkotóerők? Honnan származnak? Értelmünk, belátásunk, döntési képességünk velünk született képességek, tehát a természettől kaptuk őket. Sőt, nemcsak ezek a képességek születtek velünk, de mi magunk is megszületésünkkor a természet erőinek tevékenysége következtében jövünk a világra. Megfogantatásunkkor az ivarsejtek találkozását természeti törvények teszik lehetővé, és természeti törvények szabják meg azt is, hogyan kapcsolódjanak össze a szülői kromoszómák éppen a mi személyes génjeinkké. A természet tehát személyes alkotóerőnk, személyiségünk elsődleges megalkotója! És ez a személyes, de ugyanakkor természeti alkotóerő nem szűnik meg tevékenykedni fogantatásunk után sem. Magzati fejlődésünket és megszületésünket is ez a természeti erő irányítja. Sőt, érdemes meggondolni, hogy megszületésünk utáni szellemi érésünket, értelmünk nyiladozását, beszélni és járni tanulásunkat folyamatos belső, természeti késztetések serkentik előre. Ez a természeti erő munkál kíváncsiságunkban, mindent szétszedni, megismerni vágyásunkban. Ez a természeti erő irányítja gyermek és kamaszkorunkban is növekedésünket, biológiai és szellemi érésünket, tehát a közkeletű felfogással szemben a belső természeti erő nem csupán biológiai, hanem éppúgy szellemi erő is. Szellemiségünk tehát a természeti erő megnyilvánulása! Ahogy természeti erő irányította szellemi érésünk egyre jobban kibontakozik, megjelenik és egyre nő önállóságunk birodalma. Emellett párhuzamosan megjelennek a társadalmi hatások is, először a család közvetítésével, késobb egyre több személy részvételével. Maga a nyelv, amit megtanulunk beszélni, gondolkodásunk elsődleges eszköze, eredeti természeti közösségünk, az ősmagyarság természeti erők hajtotta közösségi szellemi erőinek eredménye, tehát természeti alapokon álló társadalmi együttmuködéssel született. Így ér össze belső világunkban a természet és a társadalom, és személyünk fejlődése során a világ e két fő erejének összekapcsolódása különös utódot hoz létre: személyiségünk önállóságának birodalmát. Szellemünk észrevétlenül kinyílik, a természeti és társadalmi világ összekapcsolódása virágot bont. Kibontakozik szellemiségünk, megismerésünk, egyedi életünk esemény-sorozatának előre haladásával egyre személyesebbé válnak a velünk történő természeti-társadalmi események, és egyre érettebbé válik a belső világunkban munkálkodó természeti-társadalmi alkotóerő. És habár alap-tudásunk és tudás-szerző képességünk a természeti-társadalmi erők ajándéka, de később már a mi életünk feladatává válik tudásunk kiszélesítése, megalapozása és tudás-szerző, megismerő képességünk fejlesztése. Így ez a két erő a tenyerén hordoz, felemel bennünket addig, amíg ki tudunk röpülni szellemi fészkünkből, amíg önálló lényekké válunk. A kérdés most már csak az: merre röpüljünk? Hogyan, mifelé alakítsuk sorsunkat?

Vegyük észre, hogy vizsgálatunk során olyan új szempontra bukkantunk, ami kimaradt a mai köztudatból: sorsunk személyes alkotóerői természeti alapokon tevékenykednek. Az új szempont – a sorsunkban szerepet játszó természeti és személyes erők léte – megköveteli a kibontást. Meglátjuk, hogy egy egész világ nyílik meg előttünk, vagyis új látásra tehetünk szert ezzel az új szemponttal. Kívül és belül is a Természetre bukkanunk. Ha sorsunkat ki akarjuk teljesíteni, akkor nem fordulhatunk szembe saját szellemiségünk hajtóerőivel. Sorsunk értelme és fő iránya tehát a természet szellemiségének, értelmének kiteljesítése felé mutat. Ahhoz, hogy sorsunkat ki tudjuk teljesíteni, ki kell alakítanunk a belső világunk legmélyebb sejtéseiben, sugallataiban jelentkező értelemre figyelés képességét. A belső világ szava fel is szólít, hogy teljesítsük ki azt az életünket, amire születtünk, éljünk a mindannyiunkban élő természeti erővel, élesszük fel a figyelem csodaerejével belső sugallataink értelmét. Ezekkel üzen nekünk a Természet.

Belső világunk, elménk, személyes adottságaink is jelentős részben örökölt, vagyis természeti tényezők. Rajtunk csak a szerzett képességek és döntések múlnak. De ahhoz, hogy ezek rajtunk múlhassanak, szükséges, hogy lássuk: életünk felett nem elsősorban a társadalom erői döntenek. A végso felelősök mi vagyunk, magunk. Nekünk kell tetteinkrol számot adnunk. Számot adni életünknek, lelkiismeretünknek, családunknak, utódaink jövőjének, nemzetünknek és nemzetünk jövőjének.

Ahhoz, hogy kezünkbe vehessük sorsunkat, látnunk kell az életet, a világot. Rá kell találnunk sorsunk eszméjére ahhoz, hogy igazán élni kezdhessünk. Mert sokan vannak a jobb sorsra érdemes emberek, sokan az elbukottak, akiket mélyen lehetőségeik alatti életre kényszerítettek az erre a célra kialakított társadalmi hatások. Sokan a sors-rontott emberek, akiknek sorsára csapást mért az élet, pontosabban: a mai világ, a társadalmi erők. Sokan az elzüllesztett emberek, akik saját egykori legbelsőbb eszményeik elhagyására kényszerültek, vagy akik csak lelkükben ápolják egykori önmagukat, kifelé már felvették az álarcot. És ott vannak a küzdeni tudás magas szintjére is képes, de elkallódott, elromlott, elevenen eszük és lelkük elrothasztott emberek. Ott a sok jóhiszemű, akik gyanútlanul, puszta jóindulatból engedték át az életük felett rendelkezést az erre igényt formáló erőknek, a manipulátoroknak. Hányan vannak, akik felnőtt koruk küszöbén nem is gondolják, hogy a rossz egyáltalán létezik a világon. És hányan vannak, akik épp mert látják, mennyire általános a rossz a mai világban, arra a hibás következtetésre jutottak, hogy a dolgok már eldőltek, nincs mit eldönteni! Nincs mit tenni, be kell állni a sorba, különben felkopik az állunk – halljuk gyakran. De akkor is be kell állni, ha a sor a rosszhoz vezet? Mi lesz így velünk? És utódainkkal? Gondoljuk meg, mit vesztünk, ha életünkkel a rossz mellé állunk! Elveszítjük legdrágább kincsünket: sorsunkat.

Talán bele se gondoltunk, milyen nagyszerű csoda, hogy egyáltalán bármiféle sorsunk lehet. Van-e sorsa egy kőnek? Van-e sorsa egy macskának, egy póknak? Lehet, hogy minden létező részt vesz a világ sorsában. De egy kő, egy macska nem áll át a rossz oldalára! Ha egy ember átáll a rossznak szolgálni, ha feladja természetes ragaszkodását saját elveihez, rosszabb lesz, mint bármilyen macska, pók, vagy kő – tehát a világon a legrosszabb lesz. És ha átáll a jó oldalára – emberivé lesz, és megtanul emberül élni, küzdeni.

Gondoljuk meg, hogy végső soron sorsunkban a Természet akarata jut kifejezésre. Emberibb sorsra születtünk, jobb, szebb és igazabb életre. Ha (és amennyire) a mai világ rossz, úgy mindannyian arra születtünk, hogy emberibb sorsunkat a rossz körülmények dacára is kiteljesítsük. Vagyis mindannyian a mai világban küzdelmes sorsra születtünk, és keményen ki kell állnunk belső igazunkért. Ez a küzdelem elsősorban a szellem, a tudás mezején folyik. Mindannyian meg kell küzdjünk tisztánlátásunkért, mindannyian szellemiségünkért cselekvő lényekké kell változzunk. Meg kell látnunk, miféle belső akarat hajtja sorsunkat, és miféle kiteljesedésre. Sorsunk nem más, mint életünk rendeltetésének betöltése. Életünk rendeltetését pedig a Természet írja elő. A Természet tehát szellemiséget is hordoz! Értelmünk azért van, hogy ezt meglássa, hogy sors-alakítóvá váljon, hogy összekapcsolódhasson a természeti értelemmel. Sorsunk alapjait és irányát a Természet teremti meg, és hangulatainkban, érzéseinkben, belső indíttatásainkban a Természet súgja akaratát füleinkbe. És mivel sorsunk a Természet akarata, és mert mi magunk természeti lényekként születtünk erre a világra, ezért a Természet fel is ruházott bennünket sorsunk kiteljesítésének minden képességével. Sorsunk az általunk elérhető legmagasabban kiteljesedő életút. Sorsunkat ebben egy elemi erő támogatja, ami különösen akkor jön muködésbe, ha érzéseink megmozdulnak mellette. Sorsot vesztünk, ha nem figyelünk legmélyebb, legigazabb belső hangjainkra.

Sorsunkban testesül meg életünk eredeti rendeltetése. Sorsunk – életünk rendeltetése. Életünk végső értelme. Értelmünknek fel kell nőnie a társadalmi és a természeti erőkhöz, hogy sorsunk eldöntésében szerepet játszhasson. Sorsunk adja életünk igazi értelmét. Vállalnunk kell sorsunkat, és akkor mellénk áll a Természet, és belső világunk újra feléled. Sorsunkban ott áll mellettünk születésünk, és egész életutunkat a legmagasabb értelem vezérli, de csak akkor, ha ezen mi is teljes szívvel rajta vagyunk. Segíts magadon, és az élet is megsegít! Ez a Természet szava. Sorsunkban ott áll mellettünk minden lényegi adottságunk: génjeink, személyiségünk, képességeink, örökölt tulajdonságaink, és ami a legfőbb: a Természet által teremtett emberi értelem. Ott áll mellettünk az a környezet is, amibe születtünk: az anyanyelv, a szellemiségünket felemelő, kigyújtó kultúra, és a nemzet, ami ezt a kultúrát élteti. Nem számkivetett sorsra születtünk, a Természet nem számüzetésbe küldött minket a Földre. A Föld a Természet szerint: maga az Éden. Az az erő, ami az Édenből kiűzött, az küld bennünket itt a Földön számuzetésbe, ha hagyjuk. Az az erő, ami a Világegyetemmel, a Természettel, az élettel, a tudattal és az öntudattal megajándékozott bennünket, nem fordul maga ellen, ahogy a diófa levele sem arra született, hogy szembeforduljon a diófával. Sorsunk kigyújtására született küldöttek vagyunk! Sorsunk a Természet akarata, tehát túlnyúlik személyes életünkön, összeköt a közösségekkel, felemel a nemzet, az emberiség, a világ sorsához. Sorsunkban összefüggnek, összerendeződnek, kivilágosodnak a világ eszményei, és értelmet nyernek. Sorsunk összefügg nemzetünk sorsával, a Természet és a világ sorsával, a Világegyetem rendeltetésével. Sorsunkban a legnemesebbre, legmagasabbra hajtó erő akar feléledni.

Sorsunk emeletes fénypalota, csodahajó, amit várnak valahol. Ott ülünk a vezérlőfülkében, kezünkben a kormány. Csak rajtunk múlik, hagyjuk-e, hogy eltérítsenek az eredeti úticéltól, és az is, hogy miféle rakománnyal érünk a túlsó partra. Lássunk csodát: rajtunk is áll, érzéseinken, gondolatainkon és szabad tetteinken, mivé változik át életünk üzenete, csodahajónk rakománya. Módunkban áll rakományunkat érzéseinkkel, gondolatainkkal felfrissíteni, üdévé, tisztává és igazzá tenni! Sorsunk csodahajó, mert akaratunknak engedelmeskedik. Olyan csodahajó, aminek alapjai kinyúlnak egészen a nemzethez, a Természethez, a Világegyetemhez, a végső titkokhoz. Csodaerőnk üzemanyaga onnan érkezik. Bennünket egy eleven elemi erejű természeti erő támogat utunkon, az a csodaerő, ami mindent létrehozott, és ami mindenben ott él.

A mai világban sorsunk olyan csodahajó, aminek kormányosára, az értelemre kalózok támadtak. Ne hagyjuk, hogy a kalózok bekössék szemünket! Ne hagyjuk, hogy elbutítsanak, mert utána még rosszabb világ jön! Ne hagyjuk, hogy homályba vonják értelmünk elől a világot! Gyújtsunk fényt, és a sötétben erős kalózok ereje megroppan. Az értelem ereje minden kalóz-erőnél erősebb – mert aki nem született bűnöző, az mind embernek született, nem haramiának. És addig vagyunk emberek, amíg szépre és jóra vágyó, a szépet és jót érvényre juttató akaratok vagyunk. Ha a kalózok érdekszövetségbe tömörültek ellenünk, fogjunk össze mi is, és együttes fényünk erejétől a jelentéktelenségbe hullik a kalózság csak a sötétben erős hatalma.

Sorsunkért felelősséggel, személyes elszámolással tartozunk lelkiismeretünknek, legbelsőbb mivoltunkban, legmélyebb énünknek. De nemcsak személyünkért felelünk: önmagunkon kívül családunkért, gyermekeink jövőjéért, szeretteinkért és jövőikért, hazánkért és közös jövőnkért. Nemzetünkért és nemzetünk jövőjéért. Életünkért, eszmélésünkért tartozunk annyival, hogy vonzódjunk szerelmes életörömünkhöz, hogy kiteljesítsük élet-szerelmünket, hogy visszaadjunk a világnak valami lényegeset abból, amit tőle kaptunk. Életünk legbensőbb ereje értelmet, világosságot követel. Életünk értelmet kell kapjon. Be kell kapcsolódjunk sorsunkba, sorsunk, jövonk önálló alakításába. Be kell kapcsolódjunk az átfogóbb, felemelő létkörökbe, a közösségi életbe, a nemzet életébe – mert rajtuk kívül nincs, aki éltethetné, aki megvédené közös érdekeinket, élet-értékeinket, nincs, aki védené és felemelné életünk értelmét, életünk vállalt ügyét.

Életfontosságú felismernünk, hogy e tudati felismerések életfontosságúak. Szembe kell szállnunk a századok óta divatozó, uralkodó szemlélettel, miszerint sorsunkat a maga teljes egészében a külső erők, a társadalmi-hatalmi erők szabják meg, mivel ez a felfogás tehetetlenít, felment a személyi felelősség alól. Nem igaz, hogy teljes egészében a sors vak, tehetetlen bábjai vagyunk. Ez nem más, mint a tunya beletörődés kényelmes, de végzetes álláspontja. Képességeinkkel, akaratunkkal és főleg tudatunk erejével, megtisztításával, fejlesztésével igenis sokat tehetünk. Emellett látnunk kell a társadalmi erők alapvető szerepét is sorsunk alakításában. Éppen ezért nem lehetünk közömbösek a társadalom állapota iránt sem. Sorsunk legmélyebb ereje szólít minket a közösségi élet, közös sorsunk jobbítására. Cselekednünk kell, hatnunk kell a társadalomra, hogy az emberek, népünk javára változzon. Ne adjunk felmentést magunknak! Összpontosítsuk képességeinket, akaratunkat, tudásunkat mind a két tényező alakítására!

Perzseljük meg kicsit életünket természetes kíváncsisággal, kitartó figyelemmel. Elalvás előtt, felébredés után, amikor még nem köt minket járomba a mindennapos kényszerek serege, engedjük magunkat élni, gondolkodni, eszméinket élni, eszmélni.

Ön, kedves olvasó, felismerte-e sorsát, élete rendeltetését, és ha igen, hogyan? És ha nem, hogyan ismerheti fel?

Segíthet a következő feladatsor: (külön keretben, ha lehet!)
FELADATSOR
Gondolkozzunk el azon, hogy miféle módon lehet sorsunkat felismerni.
Milyen szempontok alapján? Például: gondoljuk végig életutunkat. Miféle események játszották a foszerepet életünk alakulásában? Mik voltak életünk fordulópontjai? Hogyan gondolkoztunk, amikor életünk sorsfordulóin átláttuk, mit kell tennünk? Ha új szempontokra bukkanunk, gondoljuk végig a következményeket!
Milyen életet élnénk, ha minden csak rajtunk múlna?
Pályaválasztásunk, párválasztásunk, vagy egyéb esemény határozta meg életünk rendeltetése felé fordulásunkat?
Hogyan alakult volna az életünk, ha sorsunk fordulópontján másként döntöttünk volna?

Két lehetoséget elore felsorolok.
Sorsunkat az életünket meghatározó legfobb események idején bennünk lezajlott élmények és döntések átgondolásával érthetjük meg.
Sorsunkat világnézetünknek megfeleloen alakítjuk, tehát világlátásunk alapjait kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy képesek legyünk sorsunkat alakítani.

Grandpierre Attila sorskerdes@mailbox.hu