Megjelent: Vasárnap Reggel, 2017-12-02, 1, 7.old. 20171202VasárnapReggelCímlap1

Az emberiség újjászületéséről, a magyar történelmi tudatról és a valódi értékekről

Mi az élet lényege?

Mosolyogva lépett be az ajtón, majd készségesen ült le mellém az asztalhoz két croissant-nal a tányérján. Grandpierre Atilla meghatározó személyiség, aki egy személyben csillagász, költő, író, tíz ősi hangszeren játszó népzenész élén a VÁGTÁZÓ CSODASZARVAS és négy évtizede a VHK énekese. Kultikus zenekarával a Vágtázó Csodaszarvassal december 9-én Örömtüzek a világ tetején címmel karácsonyi lemezbemutató koncertet tart a A38-as Hajón, ahol, mint mondja, belevetik magukat a zene kozmikus varázserejébe, hogy az ősenergiák táncban öltsenek testet. Karácsonyra megjelenik legújabb könyve is, amelyben a magyarok őstörténetéről értekezik. Mesélt nekem az egyre inkább előtérbe kerülő materialista felfogásról, az oktatatás és a kultúra hanyatlásáról, illetve lefestette előttem, hogy milyen világban fogunk élni 2050-ben.

– December havában járunk, lassan vége az évnek. Ilyenkor számot szokott vetni?

–Mi az hogy! Sebesen robog manapság az élet, körül kell nézni időnként, hogy hol is tartunk! Nézzük csak: az idén leadtam egy új könyvet a magyar őstörténelem legősibb krónikájáról, a Tárih-i Üngürüszről, leadtam 3 szakcikket – a Héliosz-elméletről, a Világegyetem és a tudat mibenlétéről, és az ökológiai civilizációról, 12 tanulmányt, például a Selyemútról, egy másikat a Természetben rejlő célszerűségről. De még nincs vége az évnek! Ma már annyi különböző feladat és kihívás vár ránk nap mint nap, hogy észnél kell lenni ahhoz, hogy eredeti céljainkat végig tudjuk vinni. Mint egy jó lovasnak: bármiféle kihívások, feladatok, akadályok és vonzó egyéb lehetőségek állnak előttünk, rajta kell lennünk a szeren ahhoz, hogy minden eltérítő hatás ellenére az induláskor kitűzött célt valósítsuk meg. Éppen ezért rendszeresen jegyzetelek a munkanaplómba, ahová felírom a céljaimat, hogy ne veszítsem szem elől. Ezzel újra és újra tudatosítom magamban a céljaimat, ami jót tesz az eltökéltségnek. Az élet megérdemel legalább annyit, hogy minden napban, hónapban és évben felfedezzük a legnagyszerűbb lehetőségeket, éljünk velük és valóra váltsuk legfontosabb céljainkat.

–Mióta írja ezt a naplót?

–Gyermekkorom óta naplót írok. Annál is inkább, mert Édesapám (Kolozsvári Grandpierre Endre író, költő, magyarságkutató – a szerk.) útját követve én is szerettem volna író lenni. Az általános iskolában kapott házi feladatokról olyan fogalmazásokat írtam, amelyekre két ötös helyett egyeseket kaptam.

– Miért?

–Rendszerint elkanyarodtam a kiadott témától, jó pár oldallal hosszabbra nyúltak a beadandó dolgozataim.

–Már akkor se akart mások által előre megadott keretek között alkotni?

–Nem tehetek róla, én csak jót akartam! Egyszerűen nem értem, miért akarják az életet az élettől idegen sablonok közé szorítani. Annyit mint leendő író mindenesetre felismertem, hogy az irodalom terén nagy szerepe van az önkényes megítélésnek. Ráadásul ekkoriban Édesapám könyveit is betiltották. Rájöttem, alapként olyan pályát kell válasszak, ahol kevésbé játszik szerepet az önkényes megítélés. Ekkor döntöttem a csillagászat, a természettudományok mellett. Eközben eredeti célomat sem adtam fel: mégiscsak író is lettem.

– Ha jól tudom legújabb könyve karácsonykor fog megjelenni. Mi a témája?

– A Tárih-i Üngürüsz, azaz az Árpádék hazaérkezésének korában íródott magyar őskrónika tartalmi értelmezésének és értékelésének kérdései. Rovásírással írt magyar őskrónikánkat megmentése érdekében latinra fordították, és a székesfehérvári könyvtár titkos részlegében rejtették el. 1453-ban a törökök elfoglalták Székesfehérvárt, és ekkor az őskrónikát a szultán számára törökre fordították. A Tárih-i Üngürüsz olyan rendkívül régi korban íródott, hogy ez megköveteli a korabeli meghatározó történelmi jelenségek, köztük az ősi magyar szájhagyomány, a nemzet történelmi emlékezete, a magyar nemzeti sajátosságok, a regöseink és a mágusok közötti kapcsolatnak, Nemród őskirály történelmi hátterének, a magyar őstörténelem alapjainak megvilágítását. A mű ezer éven át nem jutott nyilvánosságra, 1860-ban azonban Vámbéry Ármin megtalálta és átadta a török nyelven fennmaradt magyar ősgesztát az MTA-nak, de 120 éven át ismét nemlétezőnek tekintették. Csak akkor került ismét színre, amikor szorgos magyarok kikölcsönözték a török nyelvű kéziratot, és megszervezték magyarra fordítását. Később megpróbálták megnyerni a kiadatásához Ligeti Lajos turkológus, az MTA akkori alelnökének támogatását, de végül sikertelenül jártak. Elsősorban Édesapámnak köszönhető, hogy a Blaskovics József prágai turkológus professzor által elkészült fordítás napvilágot látott. 1982-ben – felső utasításra vagy kiadói döntés alapján–meghamisítva adta ki a Magvető Könyvkiadó. Másfél éves kemény munka gyümölcseként most decemberben jelenik meg először a hamisítatlan eredeti szöveg a Magyar Menedék Könyvesház gondozásában. A kiadó engem kért fel a bevezető megírására és arra, hogy rendezzem sajtó alá Édesapám Tárih-i Üngürüszről írt tanulmányait. Mivel a bevezető is kisebb könyv terjedelmű, és Édesapám tanulmányai is, egyszerre három könyvnek is tekinthető majd. Krónikáink pótolhatatlan jelentőségűek nemzeti önazonosságunk számára. Hiánypótló munkáról van szó, hiszen a köztudatból, az iskolai tankönyvekből fájóan hiányzik történelmi krónikáink alapos, mélyreható ismerete.

–Biztosan érzékeli a gyermekei révén is, hogy mi a probléma a jelenlegi oktatási rendszerrel.

– Herber Attila történész, egyetemi adjunktus írja: “A történelmi tudat …legkézenfekvőbb forrását a történelemkönyvek jelentik. Ezek a tudáskánon mellett a nemzeti függetlenségi-politikai kánon s identitás letéteményesei…A Kádár-kor hivatalos történelemoktatásának siralmasan életidegen, érzelem- és gondolatszegény jellege (…) hozzájárult a történeti tudat eltűnéséhez”. Az elmúlt évtizedek során sok szempontból jelentősen romlott az oktatás színvonala. A felmérések szerint az 1970-es években a magyar középiskolások világelsők voltak a komplex, összesített tudás terén, Japán volt a második. Manapság azonban sok felmérés szerint a magyar középiskolák Európában a legrosszabbak közé kerültek. Ráadásul az oktatás színvonala sajnos Nyugat sok országában is hasonló tendenciát mutat. Ugyanakkor a Kelet virágzik. Többször jártam Indiában, úgy gondolom, ott sokkal jobban megbecsülik a tudást. A kínai iskolák pedig úgy tűnik egyre jobbak, bár az elit egyetemek terén még a Nyugat vezet. Jól ismert az ázsiai kis tigrisek fejlődése. Manapság már ázsiai nagy tigrisekről is beszélhetünk. Előrejelzések szerint 2050–re gazdasági téren a hét legfejlettebb keleti ország a világ termelésének az 50 százalékát fogja adni. A hét legfejlettebb nyugati ország pedig csupán a 20 százalékát. Fontos kérdés hazánk jövője számára, hogy minek köszönhető Kelet-Ázsia gyors fejlődése, mi az ázsiai tigrisek titka. Úgy gondolom, hogy ez összefügg a hazaszeretettel, a nemzeti tudattal, az őstörténelemmel, az ősi műveltséggel, a tudás, az erkölcs, a család, az élet és az ember megbecsülésével, amelyek pedig mind az ősi világszemléletből és az ebben kifejeződő értékrendből fakadnak. Kutatásaim szerint az ősi magyar műveltség a mai materialista szemlélettől alapvetően eltérő volt, mert az élet és az értelem, a bölcsesség megbecsülésén alapult. Ahogy azt nemrég megjelent „Lélek és Világegyetem” című könyvem második részében kimutattam, az ősi magyar műveltség a legalább 7000 (hétezer) éves, ősi eurázsiai, szkíta-hun-magyar-kínai-indiai műveltség szerves része volt. Ennek fényében figyelemre méltó a számomra, hogy Kína 2007 óta ökologikus, vagyis életközpontú civilizációt épít, amely egyre jobban épít az ősi kínai hagyományra. Az Élő Világegyetem és az élő Nap elméletének megalkotójaként figyelemre méltónak találom, hogy Kína nemcsak gazdasági téren fejlődik gyorsan, hanem kulturális téren is.

–Gondolom akkor egyetért azzal, hogy egyre inkább erősíteni kell a magyar–kínai kapcsolatokon, ami jelenleg már elindult.

– Ha Kínában az ökologikus civilizáció építése az emberiség és minden nép javát javát szolgálja, akkor igen. Az ökológia ugyanis az ember és a Természet életközösségét jelenti, a Természet megbecsülését. A Természet akkor tudjuk megbecsülni, ha felismerjük, hogy nemcsak fizikai, hanem biológiai, vagyis élő természetű. Én pedig éppen ezt ismertem fel csillagászként, amikor eljutottam az Világegyetem és a Nap élő mivoltának tudományos értelmezéséig. Szerintem az emberiség legnagyobb erőforrása nem az energia és a nyersanyagkészlet, ahogy azt gyakran értékelik, hanem az ember minél teljesebb testi-lelki-szellemi épségének kibontakoztatása. Az élet, az ember és a Természet megbecsülésén alapuló műveltség előtérbe kerülése az emberiség egyetlen esélye. Úgy gondolom, a nyugati civilizációnak sok áldást köszönhet az emberiség, de mára a károk, veszélyek annyira előtérbe kerültek, hogy manapság már inkább a Természettel összhangban álló ősműveltséget felkaroló országok jelentik a nagyobb áldást.   A nyugati világban sajnos az elmúlt évezredekben egyre inkább elhatalmasodott a materializmus. Talán éppen az anyagi jólét fejlődésének köszönhetően eljött az ideje, hogy meghaladjuk az egyoldalú materializmust, felismerjük, hogy egész társadalom-felfogásunkat, történelem-szemléletünket, egyéni, nemzeti és emberi önazonosságunkat egészségesebbé tegyük. Az élet mivoltát is újra kell gondolni, mert egyre szűkebben értelmezik, sőt a nyugati tudomány szerint a sejtek nem élőlények, hanem csak komplex gépek, és az élet nem több, mint anyagcsere és előre programozott szaporodás. A materialista szemléleten belül sajnos az élet lényege kisiklik az értelem látóköréből. Hiszen élet lényege a cselekvés, az élet szépségéért, igazságáért cselekvést, az értelmes cselekvést jelenti. Ehhez pedig elmélyült gondolkodásra, filozófiára, azaz a bölcsesség szeretetére van szükség a társadalom egészében, olyan értékekre, amely sajnos egyre fájóbban hiányzik Nyugaton, de amelynek mély hagyományai vannak Keleten.

–Zenekarával, a Vágtázó Csodaszarvassal december 9-én tarják lemezbemutató koncertjüket az A38 Hajón, ahol a meghívott vendég a Bordó Sárkány együttes lesz. Miért pont rájuk esett a választás?

– Hedegűsünk, Molnár Kriszta elküldte nekem a „Szőlőtaposó” című dalukat. Nagyon megtetszett, már akkor felvetettem, hogy őket kellen emghívni. A FONÓ igazgatója   Szlama László kobzost javasolta. Felhívtam kobzosunkat, Fábri Gézát, aki azt mondta, Szlama László Bordó Sárkány zenekarát kellene meghívni. Ez döntött! Őket hívtam meg hagyományos karácsonyi nagykoncertünkre, amely az Örömtüzek a világ tetején című lemezünk bemutatója is egyben. Az új korong az elmúlt hat év zenei anyagát tartalmazza.

– Érdemes még CD-t kiadni?

– Szerintem fontos, mert ez az, ami kézzel fogható és igazán maradandó. Az albumon kilenc új szám kapott helyett, kirobbanó életenergiával, életörömmel, hazaszeretettel, világszerelemmel. Tíz ősi hangszeren játszó népzenész társammal, gyújtó gondolatokkal nyitjuk meg az élet nagyobb, teljesebb világát. Szellem, virtus és legyőzhetetlen életszeretet idézi meg az ősi szabadságot. A visszajelzések szerint ez a zene “hasonló, mint a ruha nélküli síelés”; “Adrenalinbomba!”; “a legjobb, amit az ember mástól kaphat!”.

– Levetítése mindannak, amit a színpadon átél?

– A zene számunkra eleven varázserő, amely zenélés közben egyre jobban elhatalmasodik, és elragad bennünket egy teljesebb világba. Ez a zenei varázserő a koncerjeink lényege, a hangok csak eszközök ennek a varázserőnek a minél teljesebb felélesztésére. A varázserejű zene nagyobb, mint mi vagyunk, és azért megyünk ki a színpadra, hogy a koncert révén eljussunk abba tudatállapotba, amikor megnyílik a világ. És megnyílik! Ezért zenélünk, mert amit ilyenkor átélünk, az nagyobb az egész földi életnél, mert titokzatos módon összeköt bennünket – az Élő Világegyetemmel. Zenélés közben érezni tanulunk, egyre mélyebben érzünk, és ha elég mélyen érzünk, akkor az érzésből fakad a zene. Ennek köszönhetően minden koncert más és más. Az igazi zenével igyekszünk valóság mélyebb birodalmába eljutni, és ebből ízelítőt adni a közönségnek.

– A rádiók játsszák Vágtázó Csodaszarvas számait?

–Jellemző, hogy nem. Ettől függetlenül az első két lemezünk aranylemez lett. Ez is azt mutatja, hogy milyen ereje van az értékes zenének. Nagyon remélem, hogy eljön egyszer az az idő, amikor a nemzet hírközlő szerve, agya, idegrendszere, idegen szóval: a médiák, a rádió és a televízió szellemisége nem lesz ennyire távol a nemzet felemelkedéséhez szükséges értékektől. Ahelyett, hogy az egyre alacsonyodó közízlést szolgálná ki, építő, lélekemelő és értelem-fejlesztő módon segítenie kellene a nemzet felemelkedését.   Sajnos manapság a hosszú távú értékek, a kultúra egyre jobban háttérbe szorul. Pedig az emberben a kultúra tartja a lelket, a nemzeti kultúra tartja össze a nemzetet. A történelmi tudat előbb említett leépítését a nemzeti kultúra háttérbe kerülése tovább súlyosbítja.

– Valahol azt olvastam, hogy a zenekarral legutóbb Oroszországban léptek fel. Milyen élményekkel jöttek haza?

– Oroszország nagyon sokat változott. Nagyszerű emberekkel találkoztunk és hamarosan szeretnénk visszamenni. Moszkvában három másik zenekarral tartottunk egy klubkoncertet. Szentpéterváron egy fesztiválon léptünk fel, ahol a többség kulturált egyetemistákból állt. Érdekes volt látni, ahogy pár perc alatt milyen gyorsan átszellemültek ezek a fiatalok. Egyikőjük azt mondta nekem: „olyan megindító érzéseket váltottunk ki belőle, amit korábban még soha nem érzett.” Aminek különösen örültünk, hogy a második legolvasottabb orosz napilapban is nagy terjedelmű cikk született rólunk. Azzal az érzéssel jöttünk haza, hogy az életközpontú eurázsiai ősműveltség újjászületőben van a Kárpát-medencétől Kínáig.

Órájára néz, jelzi, indulnia kell. Barátságosan elköszönünk és megígérjük, jövőre ugyanitt találkozunk és ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk.