Megjelenés: Harmadik Szem, 1998 november

Tudatmegismerés

Az Élő Világegyetem
A tudomány legújabb eredményeinek tükrében

A mechanikus Világegyetem

Világunk a Galilei és Newton munkáságának hatására kifejlődő szemléletű tudomány tanai szerint atomokból épül fel. De mi épül fel? Egy gépezet? A gépek nem szoktak maguktól felépülni, hiszen a gép fogalma szerint egy cél ellátására hivatott, és ez a cél rajta kívül található. Akkor mivé épülnek fel az atomok? Élő természetű lénnyé? Ez a felvetés teljesen idegen a fizikai-mechanikai világszemlélettől. A világot jobb híján többnyire úgy képzelik el a tudósok, mint századuk központi eszméjét. Így a múlt században a világot egymáshoz illesztett alkatrészekből összeálló óraműnek tekintették. Milyen alapon? Azon az alapon, hogy felvirágzott az óragyártás, hogy az ipari forradalom a mechanikai szemlélet nyomán aratott viharos sikereket? Ha igen, akkor a társadalom viszonyait vetítették ki a Világegyetemre. És akkor ezen az alapon a “világ mint óramű” képet felválthatta volna a “világ mint gőzgép” uralkodó képzete. Bár ez – tudomásom szerint – nem vált valóra – hiszen a világ lényege a viharos társadalmi változások közben nem változott – mégis a huszadik században a világot (és az emberi agyat) egyre inkább számítógépnek tekintik. Meglátásom szerint azonban az emberiség által követett logika alapján egy csecsemő a világot bölcsőnek vagy járókának tekinthetné, az éhes ember sertésbordának, a szexőrült érzékiségtől kicsattanó lénynek stb. Hogyan lehet fényt deríteni ebben a káoszban?

A kérdések vizsgálata azonban – bármily meglepő is a fentiek ismeretében – alapos körültekintést igényel. A válasznak a tárgyra kell irányulnia, és a tárgy lényegének kell a válaszban kifejeződnie. Nem állíthatjuk a Világegyetemről azt, hogy olyan, mint az egyes emberi társadalmak egyes századokban uralkodó legsikeresebb terméke – mert így legfeljebb véletlenül találjuk el a helyes választ. Először meg kell keresnünk, melyek a lényeges tényezők, amelyek meghatározzák figyelmünk tárgyának viselkedését, tulajdonságait. Vessük tehát föl, az emberiség helyett, az emberiség nevében: miféle természetű valami lehet egyáltalán a Világegyetem? Miféle lehetőségek állnak a Világegyetem előtt létezése, legalapvetőbb létmódja előtt?

A következetes materialista tudomány világképe: a Világegyetem a vakvéletlen játéka

1.) a.) A Világegyetem az atomok kaotikus halmaza, puszta véletlenszerű egyvelege. Eszerint a lehetőség szerint a Világegyetem létrejöttével nem jött létre semmiféle egység, nem épült fel semmiféle valami, a Világegyetem egyszerűen csak egy irány és szerveződés nélküli, merő lényegtelenségben kimerülő halmaz, amelynek elemei között tulajdonképpen vakvéletlen-szerű kapcsolatok állnak fenn.

b.) a Világegyetem atomok véletlen halmaza, amelyben véletlenül éppen törvények állnak fenn, amelyek azonban csak ideiglenesen állnak fenn, amíg az atomok véletlen tánca ezt éppen lehetővé teszi. Ezt a nézetet képviselte például Eddington egy tanulmányában.

2.) A Világegyetem atomok véletlen halmaza, amelyet törvények irányítanak, olyan törvények, amelyekben a véletlen fejeződik ki. Ezt a nézetet dolgozta ki Atkins hírhedt “Teremtés” c., szélsőségesen redukcionista könyvében. Lényegében ezt a nézetet képviseli a mai tudós társadalom és így a mai társadalom túlnyomó része.

Miféle egyéb nézetek lehetségesek? Vegyük sorra az első lehetőségeket:

A nem teljesen vakon szerveződő Világegyetem

3.) A Világegyetem atomok halmaza, amelyet törvények irányítanak, amelyekben mélyebb rend fejeződik ki. Honnan ered ez a mélyebb rend? Vagy véletlenül adott, vagy egy nem-véletlenszerű tényező fejeződik ki benne. Ez a nem-véletlenszerű tényező azt jelenti, hogy a folyamatok nem vakon, nem minden előzetes irány nélkül mennek végbe. Ez az irányított véletlen elmélete. Korunkban László Ervin dolgozta ki a nem-teljesen véletlen véletlen, az irányított véletlen elméletét (lásd Kozmikus kapcsolatok c. könyvét).

Az életelvű és a tudatelvű Világegyetem

4.) A Világegyetem egy mélyebb szerveződést kifejező törvények halmaza, amelyek atomokból felépülő rendszereken valósulnak meg. Ez a mélyebb szerveződés egyrészt biológiai, másrészt tudati jellegű.

A tudomány nem létezhet világkép nélkül. A tények és összefüggések önmagukban nem orientálnak, nem tájékoztatnak, csakis személyes értelmezési mezőnkben kapnak jelentést és értelmet, viszonyítási alapot, azt a talajt, amelyen irányjelző bójáink és szempontjaink világítanak. A tudomány lehet gyakorlat-orientált, és az adott feladatok megoldására szorítkozhat, De akkor is a feladatok kijelölését a megbízó, végső soron a társadalom vállalja magára. És az, hogy melyik feladatokat és miért kell megoldani, már nem szigorúan tudományos kérdés?

Létezik egy alaptudomány, minden tudományok elő-tudománya: és ez a jelenségtan. Mindaddig, amíg nem ismerünk kimerítően egy jelenséget, amíg a lényegi ismerethez jutás módját sem ismerjük, addig a tudományos megközelítés pusztán leíró, a leírásra szorítkozik, feltérképezi az adott jelenséget, a fenomént, ez az adatgyűjtés, az anyaggyűjtés fázisa, az ismeretek gyűjtése, halmozása és rendszerezése, azoké az ismereteké, amelyek rendszerezése, feldolgozása megnyitja majd az utat a lényeges összefüggések felismerése felé. Ez az alaptudomány a fenomenológia. A fenomenológia filozófiai megalapozását Husserl kezdte kidolgozni. A jelenségtan maga filozófiai megalapozást is igényel – ami ismét azt mutatja, hogy a tudományok a filozófián alapszanak, a filozófia pedig a logikán.

Ha a tudomány képes lenne minden jelenségkört felismerni, és ezeket a felismert jelenségköröket rendszeresen művelni, akkor a fenomenológia sikere egyetemes lehetne. Sajnos azonban bizonyos jelenségkörök a tudomány mai dogmái szerint nem vizsgálható, tabu területek. Ilyenek a tudatjelenségek, a Világegyetem mint egész vizsgálata, amelyek a félúton megvalósulásban lévő világ peremterületei: vagy a világba vetett éber tudati horgonytól délre, a belső világban találhatók – bár a pszichológia “objektív” vizsgálati módszerei már itt is megkezdték egy sajátos, a végső kérdéseket kikerülő előrenyomulásukat, anélkül, hogy a tudat vagy az anyag tudományos meghatározását megadnák – vagy északra, a közvetlenül érzékelhető, mérőműszerekkel vizsgálható egységeken túli létkör jelenségei. A tudomány tehát a külvilág anyagi egységeinek, rendszereinek mérőműszerekkel tanulmányozható tartományára szorítkozik. Így kimarad a logika tudományos vizsgálatától kezdve az ember vizsgálata, az ember és a világ kapcsolata. A társadalomtudományok óriási osztályai lettek kirekesztve a tudományos vizsgálatok köréből. A tudomány előrenyomulása a közvetlen élettelen anyagiságra akarja építeni a tudatjelenségeket, súlyzót akar a tudat vállaira rakni, ki akarja vonni a tudatot az anyagból és az így tudatlanított anyagra akarja felstócolni a tudatot második emeletnek.

Létezik-e olyan jelenségkör, ami megfelelne a Világegyetem mint egész létének? Mérőműszer nem képes mérni a Világegyetemet mint egészt jellemző sajátos megnyilvánulásokat. A tudomány válasza tehát: nincs olyan jelenségkör, amelyben a Világegyetem kimondottan mint egész nyilvánulna meg. De ha egy ló egy atomján élő mini-civilizáció kifejlesztene egy a mienkhez hasonló tudományt, ők is azt mondanák: nincs olyan mérhető megnyilvánulás, amelyben a ló mint egész nyilvánulna meg, és ezért egy ilyen egész-ség tudományra nincs is szükség. A ló tudományos tagadásának következményei mi, a lovat materialista jelenségként, vagyis kívülről is tanulmányozni tudó civilizáció tagjai, beláthatjuk: egy sejt, amely nem a lovat mint egészt igyekszik kiteljesíteni, hanem csakis közvetlen szomszédságát, és a vele azonos létszinten, szerveződési élő egységekkel létesít kapcsolatot, és amely a puszta anyagiasságra építi tevékenységét, saját önző érdekeire, az a sejt a lóban előbb utóbb betegséget, rákot okoz. A tudomány materialista koncepciója, és minden egyéb létkör kizárólagosan élettelen, anyagi fundamentumra építésének igénye ennek tükrében úgy tűnik fel, mint egy filozófiailag elhibázott koncepció.

De hogyan tudná tanulmányozni a lovat mint egészt egy mini-civilizáció? Ahhoz, hogy egy átfogóbb létkört vizsgálni lehessen, a természeti folyamatok logikáját kéne megfejtenie. A materialista szemlélet nem jut el a miért-ig, csakis a hogyan érdekli – és így a kezdeményezést átadja azoknak, akik ezzel élni akarnak, akik maguk nem materialisták. A materialista személet csak a kézzelfogható jelen anyagi felszínét vizsgálja, méri-méricskéli, és nem jut el a dolgok lényegének vizsgálatáig. Ahhoz, hogy a felszíni szemléletből kitörjünk, a lényeget kell megragadnunk: olyan átfogóbb összefüggéseket, amelyek a dolgok és jelenségek nemcsak közvetlen, hanem átfogóbb mozgatórugóit vizsgálják. Minél átfogóbb szinten tudjuk megragadni a lényeget, annál teljesebb, mégpedig hatványozottan teljesebb és mélyebb, lényegibb tudásra teszünk szert. A ló-atom mini-civilizációja tehát ki kell fejlessze az átfogóbb összefüggések, a létkörök minőségi vizsgálatának tudományát. Ahhoz, hogy ezt felismerje, és megalapozza, megalapozott és helyes tudományfilozófiára van szüksége. Az átfogó, lényegi tudományfilozófia a jelenségek irányát, miértjét kutatja. Ha ilyen filozófia nem áll rendelkezésre, akkor sincs feltétlenül veszve minden lehetőség, mert rendelkezésre áll az a tényező, amely az ilyen lényegi filozófiát képes megteremteni: a logika. Igazából tehát nem is arról van szó, hogy a tudományok és a filozófia két különböző és elválaszthatatlan létsíkja között lényegi átfedés és közvetlen, lényegi kapcsolatnak kéne fennállnia, hanem arról, hogy ha a materialista szaktudományok bizonyos kérdések vizsgálatát elutasítják maguktól és a filozófia tárgykörébe utalják, ezzel logikátlan kirekesztést, tudománytalan lépést tesznek, és növelik a tudatlanság birodalmát, a tudományosan nem vizsgálandónak titulált világrészt. Nem arról van szó, hogy a tudományok, a filozófia és a vallás három egymástól független logikájú létkör. Ha ez igaz lenne, akkor a tudomány egyetemessége szenvedne lényegi csorbát, és ezzel a tudomány beállna az értelem egyetemes alkalmatlanságát hirdető okkultista nézetek hirdetőinek és terjesztőinek népes táborába. A filozófia, a vallás és a tudomány elválása egyben lényegi elfajulásukat is jelenti: a tudomány, a vallás és a filozófia misztifikálódását, hogy az emberiség értelmi képességeinek kibontakoztatására való legfőbb módszereket maguk ezek a módszerek minősítik céljuk betöltésére alkalmatlan eszköznek, részleges világmegismerőnek, csonkaság-vallásúnak. Egy olyan új tudományt kell tehát létrehozni, amely egyetemes megismeréshez juttathat bennünket, amely előtt nincsenek tabuk, amelyben a vallást felváltja a módszeres világegész-vizsgálat, amelyben a filozófiát felváltja a logika logikájának vizsgálata, amelyben a materialista tudományt felváltja a miértekre is választ igénylő szemléletű, logikai megalapozottságú tudomány.

Grandpierre Attila