Megjelent: KAPU 2017.01. 56-58, 2017.02. 53-55.

A modernitástól az ökológiai civilizációig

Grandpierre Atilla

„Az életszeretet az az erő, amely az egyre komplexebb életformák felé vezet,

végül a szeretet és a gondolat felé.

Ez az az erő, amelyhez igazíthatjuk életünket.

Én „Isten”-nek nevezem, és úgy látom,

az élővilágon kívül is szerepet játszik.”

John Cobb, 2015

Az ember helye a Mindenségben

Az emberiség a Föld nevű égitest lakója, az egységes földi élővilág egyik szereplője. Az ember kifejlődése a kozmikus fejlődés, az élet földi megjelenése és kibontakoztatása, egysejtűekből soksejtűekké fejlődésének része. Az ember a Természetben rejlő élet- és értelem-teremtő képesség megnyilvánulása. Az ember arra teremtetett, hogy ezeknek az élet- és értelem-teremtő képességeknek maga is kibontakoztatója legyen, maga is tevékenyen hozzájáruljon azokhoz az évmilliárdok óta zajló folyamatokhoz, amelyeknek köszönhetően az ember mai formájában kifejlődött. Mind értelmünket, logikus gondolkodásra rendeltetett természetünket, mind lelkünket, az élet érzésére és együttérzésre rendeltetett természetünket a Természettől kaptuk. Akkor járunk jó úton, ha logikus gondolkodásunkat és érzelmi képességeinket saját eredeti természetünkkel összhangban alkalmazzuk. Nincs annál természetesebb, magától értetődőbb, mint az, hogy logikus gondolkodásunk a valóság minél gazdagabb és mélyebb megismerésére, lelkünk az élet minél gazdagabb és mélyebb átélésére irányuljon. És ez így is volt időtlen időkön át. Évmilliókon át az ember szerves egységben és összhangban élt a Természettel. Mindaddig, amíg egyszercsak természetellenes, élet-ellenes és értelem-ellenes irányt vett a történelem.

Az ember kizuhanása a Mindenségből

Kizökkent az idő – írta Shakespeare a Hamlet-ben, 1602-ben. Mikor kezdődött, és miért? Különös módon a válaszok elmaradtak. A kizökkent világ a modern, nyugati világ. A nyugati civilizáció két alappillére a görög tudomány és a kereszténység. Sokáig úgy tudtuk, hogy az ókori görögökkel kezdődött úgyszólván minden, ami a modern világ számára érték. Csakhogy maguk az ókori görögök, Strabón és Homérosz ismerik el, hogy náluk, a görögségnél kezdődtek a bajok. Strabón úgy látja, hogy az ókori görögséggel kialakult életmódnak alapvető velejárója az erkölcsök megrontása. Strabón (i.sz. 23 körül) ugyanis főművében Homéroszra (i.e. 800 előtt) is hivatkozva ezt írja: „a nálunk dívó́ életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, az élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját… a fondorlatosságot…a vagyongyűjtést… az igazságtalankodást… a züllöttséget… a kétszínűséget…” (Strabón 1977, 318). Ismerős problémák ezek, a mai világot is ezek jellemzik. A modern világ megrontja az erkölcsöket, mert az anyagi javak jelentik számára ez egyetlen értéket. Strabón ismertetése arra utal, hogy a görögség előtt az erkölcsiség sokkal jobban érvényesült. Úgy tűnik, a modern világ éppen azokat a tulajdonságokat értékeli és jutalmazza, amelyek minden más társadalomban bűnnek számítottak. És ezeken az alapokon épült fel a modern, materialista civilizáció́, a világtapasztalásnak az a viszonylag új módja, amely az életet és a Kozmoszt teljes mértékben minden szentségétől megfosztottként fogja fel, írja Mircea Eliade, a kitűnő vallástörténész, „A szent és a profán” című művében. Tény, hogy ezek a jellemzők az elmúlt évezredekben csak felerősödtek.

Az ember alapvető irányítóközpontja: a világnézet

Az emberiség életének legalapvetőbb, természetes iránya az élet és az értelem felemelésének iránya. Mi biztosíthatja ezt? A világ felfogásában és értelmezésében, az élet irányításában a legalapvetőbb a világnézet. A világnézet összefoglaló, dióhéjba foglalt világfelfogás és világértelmezés. Nem a tapasztalat a legfontosabb, hanem az, hogy mire irányítjuk a figyelmünket, hogyan értelmezzük a tapasztalatainkat, és milyen következtetéseket vonunk le tapasztalataink értelmezéséből tetteinkre, életünk további alakítására, döntéseinkre vonatkozóan. A világnézet mondja meg, mik a fontos kérdések, és azt is, hogy miért. S ha világértelmezési rendszerünk alapján döntünk, akkor a világnézetünk szabja meg életünk irányát. Ha az emberiség alapvető, természetes iránya az élet, az értelem felemelésének iránya, akkor ez csakis olyan világnézet alapján lehetséges, amely összhansgban áll az élettel és az értelemmel. Bár a világnézet a modern emberben többnyire nem tudatos, ennek egyik velejárója, hogy észrevétlenül érvényesül, és így könnyebben elkerüli a tudatos ellenőrzést. Ha nem akarjuk, hogy döntéseinket számunkra észrevétlen világnézet befolyásolja, akkor szükségképpen tudatos életet kell éljünk, igényt kell formálnunk a tudatos világnézet kialakítására. A világnézet pedig akkor felel meg a valóságnak, ha megfelel a világnak, a Világegyetemnek, azaz az egész, a teljes világot foglalja magába.

Ezen alapvető, nyilvánvaló és természetes felismerések fényében az emberiség történelme új, életfontosságú megvilágítást nyer. Az emberiség eredeti fejlődési iránya az élet és az értelem felemelése irányába mutatott. Az élet felemelése biztosítja a boldogságot, az élet szépségét, az értelem felemelése a tisztánlátást, a logikus gondolkodást, az igazmondást, az élet és az értelem összhangja az erkölcsös viselkedést. Az emberiség első korszaka tehát szükségképpen és elkerülhetetlenül a boldogság, a tisztánlátás, az erkölcsös viselkedés korszaka volt. Ha kizökkent a világ, akkor ez azt jelenti, hogy a történelem letért a természetes útról, az élet, az értelem főutjáról, és zsákutcába került. Ha a görögöknél kezdődött az erkölcsi romlás, akkor a görögöknél bomlott meg az élet és az értelem összhangja. Az élet és az értelem összhangjának megbomlása azt jelenti, hogy a döntést hozni hivatott értelem nem az élet javára hozza a döntéseit.

A modernitás lételméleti állásfoglalás az anyagiasság mellett

Bármennyire is képtelenségnek tűnik, hogy az ember ne az élete és az értelme felemelésére hozza meg döntéseit, ez a képtelen, természetellenes helyzet mégis előfordulhat. A Világegyetem ugyanis – a lételmélet tanítása szerint, lásd Grandpierre Atilla: Az Élő Világegyetem könyve, 2012 – három alapvető valóságból áll. Ezek fontossági sorrendben: élet, értelem és anyag. Ha ezek közül az első kettő, az élet és az értelem összhangban áll egymással, akkor szükségképpen az anyaggal is összhangban áll, hiszen az értelem az élet és a valóság igazságtartalmának, logikai helyességének vizsgálatára és megállapítására való. Ha az élet és az értelem összhangja megsérül, ez csakis úgy lehet, hogy a második legfontosabb tényező, a döntéshozó értelem nem az élet, hanem az anyagiak javára hozza meg döntéseit. Ennek fényében a nyugati civilizáció anyagiassága, kezdettől egyre jobban elhatalmasodó materializmusa lételméleti állásfoglalás az emberiség ellen, az élet és az értelem, az erkölcs elsőbbsége ellen, a Természet ellen. S ha így van, akkor a nyugati civilizáció szükségképpen zsákutcába vezet, mégpedig azáltal, hogy saját maga alatt vágja a fát, saját maga alatt pusztítja el a talajt, aminek életét köszönheti: a Természetet, az életet és az értelmet.

Az élet alapvetően irányítási feladat. Mit kezdjünk az életünkkel, mit tegyünk és hogyan? Világos, hogy a következetes irányításhoz következetes döntésekre, rendszerre van szükség. Mivel az élet a Világegyetem lényegének legvégső alapja, a döntéshozatal az értelem feladata és a tetteknek az anyagi valóságban kell megtörténniük, és éppen az élet, az értelem és az anyag a Világegyetem három végső lényege, létének három végső alapja, ezért az élet irányítása alapvetően és szükségképpen lételméleti kérdés. A lételméleti kérdés abban áll: hogyan foglaljunk állást az élet, az értelem és az anyag viszonyát illetően, azaz melyiket mennyire tartjuk fontosnak számunkra? Az emberi élet szükségképpen döntésekre utalt, és ezek a döntések a lét mindhárom alapvető elemét érintik. Természetes, hogy minden döntés az élet javára szolgáljon, előbbre vigye az életünket, ne hátrább. Természetes, hogy az értelem feladata, hogy az életünknek legkedvezőbb döntést meghatározza, és ennek megfelelően irányítsa viselkedésünket. Ez a természetes, élet-alapú világfelfogás nehezen győzhető le, és erre csak akkor van esély, ha elegendő anyagi és szellemi hatalom áll rendelkezésre ahhoz, hogy az emberiség jelentős részének életszemléletét befolyásolni tudja annak érdekében, hogy az élet fölé kerekedjen az anyag, az anyagiságot szolgálja az értelem.

Mindezek alapján úgy látjuk, hogy a civilizáció az emberiség életének menetét, célját, irányát alapvetően meghatározó, a Világegyetem legvégső lényegéig hatoló lételméleti állásfoglalás. Az élet, az értelem és az anyag hármas lételméleti szerepét látva a természetes, életközpontú szemlélet megrontásának feltétele, hogy az értelem alapvető, élet-felemelő szerepe lecserélődjön az értelem anyagiság-szolgáló szerepére. Amint erre megértek a feltételek, kifejlődik egy minőségileg új, anyagias civilizáció egy minőségileg új, anyagias lételméleti megalapozottsággal. Mind az életközpontú, mind az anyagközpontú civilizáció a Világegyetem legvégső valóságain alapszik. A lételmélet ismerete természetes, ösztönös ismeret, amely az ősi eurázsiai civilizáció (ld. Grandpierre Atilla: Lélek és Világegyetem, 2016) legfőbb jelképei között is kiemelkedő szerepet játszott. A filozófiától, a metafizikától elidegenített emberiség a modernitás lételméleti megalapozottságú irányító hatása alól nehezen tud szabadulni. Mióta a fizika tudománya hegemóniát élvez, azóta egzakt tudományos háttérre is hivatkozhat, amelyet az iskolás gyermekek nehezen képesek felülbírálni. A modernitás civilizációja így szinte magától tud érvényesülni, beivódni, észrevétlenül keríti hatalmába az emberek látásmódját, s ezen keresztül döntéseik kereteit, világuk korlátait. A modernitás ily módon lehet képes arra, hogy gyakorlatilag szinte visszautasíthatatlan érvekkel befolyásoljon, rávegye az embereket arra, hogy azokhoz az alapvető lételméleti állásfoglalásokhoz igazítsák életüket, amelyeket a modern civilizáció egésze számtalan sok szálon észrevétlenül rájuk kényszerít.

Súlyos következtetés ez, amelyet éppen ezért ellenőriznünk kell. Ha a nyugati civilizáció az értelem ellen fordult, akkor a tisztánlátás, az igazság, az igazságosság érvényesülése ellen fordult. S ha így van, akkor a mai nyugati világban egyre hangsúlyosabban tapasztalhatónak kell lennie a következőknek: a történelem valódi mozgatórugóinak eltitkolása, a hazugság és az igazságtalanságok növekedése. A kedves Olvasóra bízzuk annak megítélést, hogy mennyire tartja ezt a nyugati civilizáció jellemzőjének. De ha arra gondolunk, hogy a politika és az erkölcs a modern társadalomban rendszerint fényévekre került egymástól, hogy egyre nő a társadalmi igazságtalanság és a hazugságáradat, akkor igazat kell adnunk Shakespeare-nek: kizökkent az idő. Más szóval: kisiklott a világ.

Mindezek fényében a nyugati civilizáció felfogását a civilizáció mibenlétéről sem kell feltétlenül szentírásnak tartanunk. A hivatalos vélemény szerint a civilizáció a „fejlett társadalmak” jellemzője, s a „fejlett”, azaz nyugati típusú társadalmak egyetlen alternatívája állítólag a „vad”, „civilizálatlan” természeti népek műveltsége. Ez a vélekedés csak akkor tartható fenn, ha eltekintünk az őskori és ókori magasműveltségektől, mindenekelőtt az ősi eurázsiai műveltségtől (Grandpierre Atilla: http://www.grandpierre.hu/site/2016/12/lelek-eurazsiai-osmuveltseg-tarsoly/), valamint az ókori Kárpát-medencei, kínai, indiai, egyiptomi magasműveltségektől. Grandpierre K. Endre, Mircea Eliade, Berze Nagy János, Hamvas Béla és mások munkásságának, valamint a legújabb régészeti eredményeknek köszönhetően egyre többet tudunk az ősi eurázsiai műveltségről és világképéről. Ezek fényében egyértelmű, hogy mind tudásának, bölcsességének kiterjedésében, mind mélységében, mind erkölcsiégében és emberségében az ősi magasműveltségek messze felülmúlták a rákövetkező, hozzájuk képest hanyatló műveltségeket. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy maguk az ókori műveltségek tartották az ősműveltséget magasabb színvonalúnak mind az ókori Indiában, mind Görögországban.

A „civilizáció” fogalma alatt az emberiség jelentős részét hatékonyan érintő lételméleti állásfoglalást értünk. Alapvetően kétféle civilizációt ismerünk: egyrészt a természetes, egészséges civilizációt, amely az őskorban és részben az ókorban jellemezte az eurázsiai népek nagyrészét, másrészt a természetellenes, egészségtelen, anyagias civilizációt, amelyet a nyugati civilizáció testesít meg. Kétségkívül az anyagias civilizáció melletti döntés ideig-óráig lehetővé teszi az anyagiakra összpontosítást s ennek révén a katonai, gazdasági erőfölényt, mindaddig, amíg a társadalom, a nyugati civilizációnak alávetett népek készek ennek a szemléletnek alávetni magukat, illetve amíg a lelki-szellemi erőforrásokra építő népek fel nem veszik a kesztyűt. Úgy tűnik, korunkban mindkét jelenség világjelenség. Mind a nyugati, úgynevezett modern civilizáció uralma alá vetett népek egyre elégedetlenebbek a modernitás által nyújtott kilátásokkal, mind más civilizációs alapon álló népek kezdenek az anyagi színtéren felzárkózni.

Ha Strabón fentebb idézett megállapítását tartjuk szem előtt, akkor a nyugati civilizáció legfőbb jellemzője az anyagiasság. Strabón megfigyelése az erkölcs megrontásáról megítélésünk szerint alapvető jelentőségű. Ha az anyagiasság kerül előtérbe, sőt az élet központjába, akkor az élet és az értelem háttérbe, alárendelt szerepbe kerül. Ha az erkölcsiség az élet felemelésére szolgáló döntések meghozatala, az értelem életközpontú tevékenysége, akkor az anyagiság központba kerülése szükségképpen vonja magával az élet és az értelem leértékelődését, az értelem alárendelése az anyagiságnak. Az anyagias világkép alapján a döntéshozatalban nem az élet hosszútávú, egyéni és közösségi felemelése, hanem az anyagi javak megszerzése számára előnyös értelmi megfontolások játsszák a döntő szerepet. Így pedig az anyagiasság túlsúlyával szükségképpen együtt jár az élet és az értelem összhangjának megbomlása, az erkölcstelenség. Tény, hogy a megvesztegetés, a harácsolás, a kapzsiság, a mohóság, a fényűzés, az élvhajhászás, a pénz utáni hajsza az erkölcstelenség válfajai. Ha a nyugati civilizáció a görögséggel kezdődött, és a nyugati civilizáció lényege az anyagiasság, akkor az anyagiasság a görögökkel kezdődött.

A modernitás válsága

A modernitás legfőbb ígérete az anyagi jólét, s az a hiedelem, hogy az anyagi jólét a boldogság legfőbb biztosítéka. A 20. század második felétől egyre világosabb, hogy az anyagi jólét még jelentős mértéke esetében sem biztosítéka a boldogságnak, legfeljebb ennek elősegítője lehet, de ez is csak feltételesen. Ha a boldogság az élet felemelésében áll, akkor a boldogság alapvetően nem az anyagi jólét függvénye. Ha például az életminőség javítását tartjuk szem előtt, akkor bármilyen alacsony is volt kezdeti életminőségünk, boldogok akkor leszünk, ha tudjuk, hogy jó úton járunk, olyan úton, amely életminőségünk felemelésére vezet. Életminőségünk alapvetően lelki-szellemi egészséget és jólétet jelent, azaz lelki épséget, virágzó életerőt, lelkesedést, és olyan gondolatokat, döntéseket, amelyek lelki épségünk virágzását ténylegesen elősegítik. A lelkileg egészséges ember értelemmel teljes életet él. Célja van, amely felé tudatosan igyekszik. Örül az életnek ma, s előre örül a holnapnak. Olyan örömteli tevékenységet képes találni magának, amely biztosítja számára az értelmes és boldogító életet. A lelkileg egészséges ember a kevéssel megelégedett lehet, ahogy ezt például a legboldogabb ország, Bhután példája is bizonyítja. A lelkileg egészséges ember hálás az életért, az igazság megértésének képességéért, családjáért, hazájáért, a Természet csodáiért, mindenért, amije van, függetlenül annak anyagi értékétől. Ha életünk egészét szeretnénk minél tartalmasabbá, értelemmel teljesebbé, szebbé és jobbá tenni, akkor a lelki-szellemi nemesedés a főút. Aki viszont hosszú távon az anyagiakra helyezi a hangsúlyt, az élete egészére vonatkozóan nem a boldogság felé vezető úton jár. Tartalmi életminőség-javulás csak az ember belső életét átható természettörvényeinek figyelembe vételével érhető el. A lélek természettörvénye az egész Mindenséget átható élet alapelve, az értelem természettörvénye az egész Mindenséget átható értelem alapelve. Lélekemelő, értelemadó kozmikus törvények élnek bennünk s kötnek össze bennünket egymással, minden élettel s az egész Mindenséggel.

Az építő posztmodernizmus

A modernitás vonzerejének csökkenése váltotta ki világszerte a felismerést, amely szerint a modernitásnak vége, és posztmodern korba lépünk. Mivel azonban a modernitás lényege – a modernitás természetének megfelelően – homályban maradt, a legtöbben a posztmodernitást is a modernitás alapján értelmezik. A posztmodern főárama a dekonstruktív (magyarul talán leépítő vagy szétszedő-nek fordítható) posztmodernizmus, amely felismerte, hogy a modernizmus tudományos világképe nem bír azzal az egyetemességgel, amelyre igényt tart, de beletörődött a modern világ felületességébe, a részletkérdések egyeduralmába, a szétaprózódottságba, és feladta az egységes valóság megismerésének igényét. A posztmodernizmusnak azonban van egy másik, kevésbé közismert, de annál lényegesebb változata: az építő posztmodernizmus. Ennek fő képviselői John B. Cobb és David Ray Griffin amerikai filozófusok, akik Alfred North Whitehead, a világhírű matematikus és filozófus organikus folyamat-filozófiájára támaszkodva egy építő, ökologikus civilizáció megalapozásán fáradoznak.

Whitehead életművében kifejtette, hogy alapvetően új tudományos világnézetre van szükség, amelyben a Természet és az ember eddiginél teljesebb értelmezése is helyet kap az anyag mellett. Az ember és a természet valami többletet tartalmaz ahhoz képest, aminek a modernizmus látja: mechanikus, cél és értelem nélküli gépezetnek, amelyben az emberi értelem egy különös kivétel, amit ki lehet magyarázni a materialisztikus fogalmakkal. Ezzel ellentétben Whitehead szerint az ember tudatos volta a Természetről mond valami lényegeset, azt, hogy a Természet rendelkezik tudatossággal, sőt céltudatossággal. Whitehead „Folyamat és valóság” c. művében amellett foglalt állást, hogy a filozófia legfontosabb feladata megmutatni, hogy a tudomány és a vallás, a Természet és a társadalom egyetlen egységes világnézetbe foglalható. Olyan metafizikára van szükség, amelyben tapasztalataink minden eleme értelmezhető – tette hozzá.

A fentiek fényében Whitehead szemlélete alapvetően az egészséges, lényegében teljes világnézet felé mutat, hiszen arra a filozófiára irányul, amely képes lesz a modernitás anyagias világnézetéhez képest a valóságban, az emberben és a természetben fennálló többlet megragadására. Úgy gondolom azonban, hogy a modernitás meghaladásához és a továbblépéshez nem elegendő a filozófia, többre van szükség, és ez a több nem lehet más, mint a tudomány kiterjesztése az élet és a tudat világára. Ehhez a feladathoz a legfontosabb a modernitás legfőbb támaszának, a modern elméleti fizikának olyan továbbfejlesztése, amely lehetővé teszi az élet és a tudat természettörvényeinek megalapozását. Az a lényegi többlet, amely a fizika által élettelennek tekintett anyaghoz képest a valóságban rejlik, éppen az élet és a tudat, ahogy ezt a lételmélet kimutatta.

A lételmélet jelentősége boldogságunk számára

A lételmélet feladata, hogy megmondja, hogyan osztható fel a Világegyetem a legalapvetőbben. A lételmélet feladata, hogy megválaszolja a kérdést: mi tekinthető a Világegyetem mint egész legalapvetőbb részeinek? Felosztható-e a Világegyetem természetes módon különböző alapvalóságokra, vagy csak egyfajta alapvalóság létezik? Eredményeink szerint a Világegyetem legvégső, legalapvetőbb valóságát az anyag, az élet és az öntudat jelenti. Hétköznapi nyelvre fordítva ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a Mindenség alapvető három lényegét a test, a lélek és a szellem alkotja. Természetesen ez a három lényeg a valóságban egymással szoros egységet alkot és összhangban áll egymással, hiszen a Mindenség egységes egész. Ahhoz, hogy kiigazodjunk a világban és az életünkben, és hogy életünk és értelmünk felemelése számára következetesen megfelelő döntéseket hozhassunk, szükségünk van arra, hogy tudatosítsuk a három létfajtát: az anyag, az élet és a tudat önálló törvényeit és ezek szükségszerű összhangját. Az a lényeges többlet, ami hiányzik a modernitás világképéből, az élet és az öntudat, melyek méltóságát az adja, hogy saját törvényük van, amelyet saját döntésük alapján követni képesek.

Tapasztalatainknak alapvetően három fajtája van: a külső érzékszervek révén, az anyagi valóság tapasztalásával nyerhető, és a belső érzékeléssel hozzáférhető tapasztalatok, amelyek két fajtája: gondolataink és érzéseink, melyek a tudat és az élet megnyilvánulásai. Ha tapasztalataink mindhárom fajtáját, az anyag, az élet és a tudat értelmezésére egyaránt alkalmas eszmerendszert keresünk, akkor az anyagi világ jelenségeire a fizikát találjuk alkalmasnak, az élet világának leírására a biológiát, a tudat világának leírására a tudat tudományát. Ez a három alapvető tudomány szükségképpen egységes egészet alkot, mert a Világegyetem legmélyebb szintjén egységes egész. Az „Élő Világegyetem könyve” című, 70 megjelent tudományos közleményemet összefoglaló és egységes képbe foglaló művemben kimutattam, hogy ez a három tudomány a legelegánsabb és leghatékonyabb módon egységes egészet alkot, mert mindhárom a hatás-elvvel fejezhető ki. A fizika a legkisebb hatás elvén alapszik, a biológia a legnagyobb hatás elvén, a tudat tudománya a biológiai autonómia elvén. Így jutottam el az egységes tudományhoz, amely az érzés és a gondolat természettörvényeinek alapelvét felfedezve kozmikus összefüggésbe hozza, kozmikus alapról értelmezi az emberi természetet. S ha az emberi természet örök természettörvényeken, a Világegyetem örök alapelveiből fakadó érzéseken és gondolatokon alapul, akkor az emberekből álló társadalom tagjait közös törvények kötik össze, amelyek alapul szolgálnak a valóságnak megfelelő, azaz helyes érzések és gondolatok kialakításához, azaz a helyes erkölcshöz, az életet és az értelmet felemelő döntésekhez.

Az élet és az értelem felemelésére irányuló civilizációt felépítő, a Természetet, az értelmet és az életet tisztelő, életközpontú tudományos világkép így képes lehetővé tenni a posztmodernizmus célkitűzésének valóra váltását, mindhárom tapasztalat-fajta értelmezésére és az élettel és az értelemmel összhangban történő irányítására alkalmas.

Az emberiség fő feladatai közé tartozik az egészséges, az élettel, az emberi értelemmel és a Természettel összhangban álló civilizáció építése (Grandpierre 2002, 2012b, 2017b). Az egészséges civilizáció építéséhez mindenekelőtt egészséges, kiegyensúlyozott, azaz lényegében teljes világnézetre van szükség. A világnézet szabja meg, melyek a fontos kérdések, hogyan érdemes ezekre választ keresni, és mi számít elfogadható válasznak. A világnézet szabja meg a jövő építésének alapvető irányát. A Világegyetem egészét, tehát a földi világot is átható anyagi, lelki és szellemi világtörvények azok, amelyek az ember lényegét alkotják, hiszen az ember a test, lélek és szellem egységes egésze. A társadalom akkor felel meg az ember természetének, ha megfelel az anyagi, lelki és szellemi világtörvényeknek. Időtálló, a valóságnak és az emberi természetnek megfelelő törvényeken alapuló társadalomnak szükségképpen a Természet alaptörvényein, a Világegyetem alapelvein kell alapulnia.

Egészséges, egységes és átfogó világnézethez a Világegyetem lényegét a maga teljességében megragadó, egzakt és holisztikus tudományra van szükség. Javaslatunk szerint a minden igazán lényeges valóságra kiterjedő, egységes tudomány az anyag, az élet és az öntudat első elveinek egységes elmélete alapján nyerhető (Grandpierre 2012b, 2017b).

A fizika kizárólagosságára épülő modern tudomány nem teljes. Bauer Ervin korszakalkotó munkájára támaszkodva bebizonyosodott, hogy a biológiának vannak a fizikából levezethetetlen törvényei. A biológia alapelvéből levezethető a fizika alapelve, abból az alapvető fizikai törvények. Következésképpen a fizika nem az egyedüli alapvető természettudomány. A biológia alapelvének értelmezésekor kiderült, hogy elválaszthatatlan a biológiai autonómiától. A biológiai autonómia elméletének kidolgozásakor kiderült, hogy a biológiai autonómia teszi lehetővé az öntudat alapelvének érvényre jutását. Az egységes tudomány megtalálta az anyag, az élet és a öntudat alapelvét, és kimutatta, hogy ezek ugyanannak a kozmikus elvnek a különböző eseteiként foghatók fel, s közülük az életelv a legáltalánosabb és a legalapvetőbb.

Az átfogó tudományos felfogás a biológiát is magában kellett foglalja. Ennek révén szélesebb, kiegyensúlyozott és mélyebb tudományos világképet jelent, mint amely a modernitást jellemzi. Eljutottunk az egzakt, matematikailag is megfogalmazott első elveken alapuló, lényegében teljes, egészséges világképhez. Ez az egészséges világkép az egészséges civilizáció felépítésének tudományos alapjául szolgálhat ugyanúgy, ahogy a fizika hegemóniája a modernitás alapjául szolgált.

Az egységes, átfogó tudomány kifejlesztése Alfred North Whitehead nyomán az építő posztmodernizmus alapvető célkitűzése. Ahogy Whitehead megfogalmazta: a megismerés fő feladata a tapasztalataink minden elemének értelmezésére alkalmas eszmék egységes rendszerének kiépítése (Whitehead 1978, PR, 3). John Cobb és más építő posztmodernisták véleménye szerint az ilyen átfogó világmodell lehetséges és szükséges (Cobb 2002, Griffin 2007, 5-7). Úgy gondolom, a döntő lépés hiányzik mind a folyamat-filozófiából, mind az építő posztmodernizmusból, mind az ökológiai társadalom elméleti megalapozásából: a modernitást meghaladó tudomány kidolgozása. Tekintettel arra, hogy a modernitás legfőbb alapja és leghatékonyabb eszköze a modern tudomány, úgy gondolom, a posztmodernitás legfőbb alapja és leghatékonyabb eszköze a posztmodern tudomány lesz. A posztmodern tudománynak a modern tudományhoz képest lényegi tudományos többletet kell hordoznia.

Az építő posztmodern tudomány megalapozása

Tekintettel arra, hogy a modernitás tudománya a fizika, filozófiája a fizikalizmus, társadalma a fizikalizmusnak megfelelő anyagias társadalom, a posztmodern tudománynak a fizikán kívül olyan tudományokat is magában kell foglalnia, amelyek biztosítják az emberiség életének, értelmének felemelését. Ehhez szükség van az élet és az értelem tudományának a modern fizikához hasonlóan egzakt kidolgozására, elméletének matematikai megfogalmazására. Ezek a kifejezetten posztmodern tudományok nem lehetnek mások, mint az élet és az értelem tudományai. Olyan biológiára és pszichológiára van szükség, amely az életet és a tudatot nem a fizika és nem a modernitás szemüvegén át látja. Olyan biológiára és pszichológiára van szükség, amely visszaadja az életnek és a tudatnak a súlyát, olyan súlyt kölcsönözve nekik, amely összevethető az anyag lételméleti súlyával. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az élet és a tudat saját természettörvényekkel bíró alapvető létezőknek bizonyulnak. Tekintettel arra, hogy az anyag létét a fizika alaptörvényei, legmélyebb szinten a fizika alapelve biztosítja, a feladat az élet és a tudat alapelvének a fizika alapelvével összevethető horderejű megalapozása. Amennyiben az élet és a tudat alapelvei a fizika alapelvétől független, abból levezethetetlen alapelveknek bizonyulnak, akkor az élet és a tudat önálló és az anyag létéhez hasonló fokú önállósággal bíró létezőknek bizonyulnak. Ezt a célkitűzést Bauer Ervin munkássága rendkívüli jelentőségének felismerésével és továbbfejlesztésével négy évtizedes munkával úgy gondoljuk sikerült elérni, vagy legalábbis megalapozni, tudományos publikációkban és könyvekben közzétenni.

Az építő, egészséges világnézet jelentősége

Edward Goldsmith, az első ökológiai folyóirat, az Ecologist alapítója kimutatta, hogy a világnézet sokkal nagyobb jelentőségű a társadalom és a tudomány számára, mint maguk a tudomány gyümölcsei, mert a tudományosság egyfajta értelmezését adva magát a tudományos szemléletet a világnézet határozza meg. A tudomány gyümölcsei pedig a tudományos szemléletnek, a tudományos világképnek köszönhetően születnek meg. Ahhoz, hogy a modernitás tragikus hibáit meghaladni képes társadalom kifejlődhessen, a legfontosabb feltétel az élet és az értelem tudománya és az ezeket is magában foglaló és meghatározó posztmodern tudományos világkép. Mivel ez a posztmodern tudományos világkép az anyag tudománya mellett az élet és a tudat tudományát is magában foglalja, a modernitásnál mélyebben megalapozott és átfogóbb. Mivel a Világegyetem mindhárom lényegét magában foglalja, ezért lényegében teljes, kiegyensúlyozott, s ennek alapján nevezhetjük átfogó, egészséges világképnek. Az átfogó tudományos világkép a fizikát, a biológiát és a pszichológiát az első elvek révén állítja egységes alapra és hozza összhangba. A biológiának és a pszichológiának önálló alapelvet biztosítva ezeknek a tudományoknak a modern fizikához hasonló elméleti megalapozottságot és horderőt biztosít. Az élet és az élet alapvető kozmikus szerepét alátámasztó átfogó tudományos világképet szerves világképnek is nevezhetjük.

Az egységes szerves tudomány jelentősége

Az egységes, szerves tudomány a természettudományokat, a humán és a társadalomtudományokat közös nevezőre hozza. Az élet alapelvének világos megfogalmazása az erkölcstan kidolgozásához jelent természettudományos alapot, amelyben az élet tisztelete, segítése és építése a legfőbb erkölcsi alapelvnek tekinthető (Schweitzer 1923, 94; Macer 1998, 146-147).

Whitehead filozófiai munkássága azon a meggyőződésen alapult, hogy össze kell egyeztetni a vallást és az észt, és ez lehetséges is. A mai időkben ez a vallás és a tudomány összeegyeztetését jelenti. Az egységes és átfogó tudomány alkalmas arra, hogy orvosolja a Természet és a társadalom eltávolodását, amelyet a modernizmus idézett elő. Az egészséges világkép orvosolja a tudomány és a vallás elszakadását, mert a Világegyetem három alapelve harmonikus, egységes egészet alkot, a test, lélek és a szellem, az anyag, az élet és az értelem egységét és összhangját.

Ez a lényegében teljes világkép orvosolni képes az értelem, az érzés és az intuíció szétválását és összhangjának megbomlását. Az átfogó tudomány szerint az anyagot a fizika alapelve, a természetes érzést és intuíciót az élet alapelve, a logikus gondolkodást alapvetően az öntudat alapelve irányítja. Az anyag, az élet és az öntudat alapvető összhangban állnak, mert az Élő Világegyetem az anyag, az élet és az öntudat egységes egésze.

Ezek az alapvető, mindent átfogó kozmikus elvek tekinthetők a Világegyetem legmélyebb lényegének, a Természet legbensőbb magjának (Grandpierre 2011a,b). Figyelemre méltó, hogy e három alapelv közül a legalapvetőbb, amely a másik kettőt is átfogja és egységbe foglalja, az életelv. A Világegyetem legalapvetőbb természete élő mivoltát jelenti (Grandpierre 2002, 2012b, 2017a). Az Élet az, ami átöleli az egész Mindenséget, az anyag és a tudat is az Élet megnyilvánulásai. Egy nap mindannyian ráébredünk arra, hogy az élet nem egy parányi szikra valahol a testünk mélyén, hanem maga az örök kozmikus láng, az elemi erejű, a Mindenséget magába ölelő valóság.

Egységes, egészséges, mert lényegében teljes világnézetünk meglepő módon figyelemre méltó hasonlóságok egész sorát mutatja Alfred North Whitehead, John Cobb, David Ray Griffin, Thomé H. Fang és Zhihe Wang munkásságával, az építő posztmodernizmussal és különösen az ősi Selyemút magasműveltségének filozófiájával, az ősi magyar hagyománnyal és, amit itt ki kell emelnünk, az ősi kínai filozófiával. Úgy gondoljuk, a legalapvetőbb különbség a modern nyugati és az ősi kínai világfelfogás között ontológiai, lételméleti természetű, és abban rejlik, hogy a modernitás szerint kizárólag az anyag az alapvető létező, míg a kínai felfogás szerint az élet a legalapvetőbb, minden más valóság forrása. A kozmikus életelv felfogható a ‘Qi’ tudományos, egzakt megfogalmazásaként. Mivel az élet maga a teremtőerő, az új életet teremtő, felemelő erő, a lehető legszebb, legnagyszerűbb élet megteremtésére irányuló belső erő, ezért a kozmikus életelvet azonosíthatjuk a kreativitással. Ebben a tekintetben az egységes természettudomány életelve nemcsak Whitehead folyamat-filozófiájával egyezik (Whitehead 1978, 31), hanem az ősi kínai filozófiával is. A Változások Könyvében található a következő állítás: „A Természet kiteljesedése, ami a szüntelen teremtőerőben levő Élet, a kulcs a Bölcsességhez, amelyben testet ölt az Út értéke és a helyes cselekvés elve” –írja Thomé H. Fang, a 20. századi kínai filozófia kiemelkedő alakja.

Jónak a tevékenységek azon erkölcsi tulajdonságát nevezhetjük, ami segíti, javítja és kiteljesíti az életet. Az életelv természetszerűen együtt jár az élet szeretetével, sőt a tettekben megnyilvánuló, élet melletti érzelmi elkötelezettséggel. Az élet minőségileg több, mint aminek a modernitás látja, mert lényege az élet teljes épségének és szépségének győzelemre vitele. Mivel az életelv minden élőlényt arra ösztönöz, hogy a legteljesebb, legszebb, legboldogabb és legigazabb életet éljük (Grandpierre 2012, 2017a), ezért az élet a jóság alapja és kozmikus forrása. Az élet jó, mert az élet megőrzésére, megszépítésére és továbbadására irányul. Egyetérthetünk John Cobb-bal, az építő posztmodernizmus megalapítójával: „Az életszeretet az az erő, amely az egyre komplexebb életformák felé vezet, végül a szeretet és a gondolat felé. Ez az az erő, amelyhez igazíthatjuk életünket. Én „Isten”-nek nevezem, és úgy látom, az élővilágon kívül is szerepet játszik.”

Figyelemre méltó módon az egészséges tudományos világkép váratlan hasonlóságok egész sorát mutatja az ősi kínai filozófiával. Ezek a hasonlóságok magukban foglalnak, többek között, a következő hat, alapvetően fontos elemet: az életelv ismerete, azonossága a Világegyetem legalapvetőbb alapelvével, a változás, a kreativitás, a jóság, és az átfogó összhang. Hat ilyen egyedi tulajdonság egyezése nehezen tulajdonítható a véletlennek. Mivel a nyugati modernitásból mindez hiányzik, érdemes áttekinteni ezen jellemzők összefüggéseit.

Az egységes tudomány kiindulópontja az életelv, mert ebből indul ki minden létezés; a Világegyetem legalapvetőbb alkotóeleme a kozmikus életelv. Hasonlóan, a kínai filozófiában a ‘Qi’ vagy ‘c’hi’ a kozmikus életelv, a Világegyetem minden létezőjének végső alapja, a Világegyetem létének forrása (Zhenyu Zeng 2011). De Groot, a német sinológus az ősi kínai metafizikai rendszert, az egész kínai filozófia alapját “univerzizmus”-nak nevezi (De Groot 1912; Glasenapp 1975, p141). “Minden kínai hagyomány megegyezik egy lényeges ponton: mind azt vallja, hogy a Világegyetem egyetlen mindent átfogó Élet-ösztönzés, egy mindent átható Élet-lendület, amely soha egyetlen pillanatra sem szűnik meg teremteni és alkotni és soha egyetlen helyen sem szűnik meg túlcsordulni és egymást átjárni” (Fang 1987, 688).

Az ősi kínai filozófiával egyezően az egységes tudomány szerint az életelv maga az alkotóerő, a teremtőerő, az újdonságokat teremtő változások végső forrása. Ugyanez a kozmikus életelv a jóság erkölcsi alapelve. Mivel az ember legalapvetőbb mivoltában élőlény, a jóság egyetemes erkölcsi alapelve az emberi viselkedés egyetemes alaptörvénye. Ugyanez a kozmikus életelv az, ami egyesíti az anyagot, az életet és az öntudatot az egész Világegyetemben, és így a mindent átfogó összhang biztosítója.

Mostanáig nem állt rendelkezésre a materializmus világképét szolgáló modern tudományt meghaladó alternatíva. Az egzakt, szerves tudomány és az átfogó, egészséges világkép kulcsszerepet játszhat annak a kiegyensúlyozott, egészséges szemléletű tananyagnak a kidolgozásában, amely a jövő ökologikus civilizációjának iskoláihoz szükséges. Az egészséges, ökologikus civilizáció felépítése nehezen képzelhető el az egészséges, ökologikus szemléletre épülő iskolarendszer nélkül.