A naptevékenység – a tudomány és az emberiség időszerű kérdése

A Nap százötven millió kilométer távolságból ragyog ránk. S bár rendkívül távoli, mégis, különös módon, erőteljes érzelmi hatása van. Ha ragyog a Nap, a kedvünk is ragyogóbb. De nincs az a neonlámpa, legyen mégoly nagy fényerejű, amely a napfényhez hasonló érzelmi hatást gyakorolna. A Napról azonban a tudomány úgy véli, nem más, mint egy izzó gázgömb, amelyben magreakciók termelik az energiát. Így merült fel bennem, hogy a Nap valami több lehet annál, mint amit a mai tudomány gondol róla.

Napfizikusként a naptevékenység eredetének nyomába eredtem, és hamarosan felismertem, hogy a naptevékenység a Nap belsejében fellépő anyag mozgásának következménye. Adódott a következő kérdés: hogyan indítja be a Nap belső anyagáramlásait? És: hogyan idézi elő a Nap saját tevékenységét? S ha maga a Nap idézi elő a naptevékenységet, akkor ez azt jelenti, hogy a naptevékenység a Nap öntevékenységének tekinthető? S ha valóban öntevékeny a Nap, akkor lehet a szó általánosabb értelmében élő természetű? S ha a Nap egyfajta kozmikus élőlény, összefüggésben állhat ezzel érzelmi hatása?

A Napot azért gondolja a modern ember izzó gázgömbnek, mert a fizikusok napmodellje a Nap méretét, életkorát, élettartamát, energiatermelését képes értelmezni és fizikai elmélettel leírni. A standard napmodell azonban képtelen leírni a naptevékenységet. Négy évtizedes nyomozásom a naptevékenység eredete és végső okai után arra az eredményre vezetett, hogy a naptevékenység nem jöhet létre véletlenül, sem pedig külső hatásokra, a bolygók hatása ehhez nem elegendő. Sikerült világosan megérteni, hogy a naptevékenység fenntartása és újratermelése olyan célszerű szervezettséget igényel, amit a fizika nem képes biztosítani, a biológia viszont igen. Így merült fel, hogy a naptevékenység biológiai eredetű, vagyis a Nap élettevékenysége lehet. A továbblépéshez tisztáznunk kellett, hogy mi az élet, és hogy mi a különbség a valódi cselekvés és az egyszerű történés között. Munkatársaimmal kidolgoztuk a biológiai autonómia elméletét, amely kimutatta, hogy a biológiai cselekvés lényege a globális szerveződési szintről kezdeményezett és irányított cselekvés. Így lehetőségünk nyílt arra, hogy a tudomány eszközeivel vizsgáljuk meg, miféle módon kezdeményezheti és irányíthatja maga a Nap a saját tevékenységét.

Kutatásaim évtizedei alatt egész sor új tudományág fejlődött ki, amelyek egészen új értelmezési összefüggést kínálnak a Nap teljesebb megértéséhez. A múlt században Bauer Ervin által kidolgozott elméleti biológiáról nemrég kiderült, hogy ez a biológia egyetlen válfaja, amely előrelép a modern tudomány fejlődésének főútján, és a fizika legnagyobb felismeréseit megőrizve és továbbfejlesztve hozta létre az élet egyetemes alapelven felépülő elméletét. Nemcsak az elméleti fizika eszköztárát fejlesztettem tovább, hanem egyben eljutottam a kvantumfizika továbbfejlesztéséhez is. A kvantumfizikában ugyanis központi szerepet játszik az észlelő, és így rá van utalva az észlelők általános elméletére, ahogy ezt Henry Stapp, a kvantumfizika atyja, Werner Heisenberg egykori közvetlen munkatársa is felismerte és e sorok szerzőjével megvitatta. A kvantumfizika továbbfejlesztésével nyert elméleti biológia a kvantumfizika után következő nagy dobásnak tekinthető. Felismertem, hogy a Bauer Ervin által kidolgozott biológia alapelve a fizika alapelvének kiterjesztése az élet birodalmába, s még mélyebben áthatja a Világegyetemet, mint a fizikai. Ezért a Világegyetem alapvetően nem fizikainak, hanem biológiainak tekinthető. S ha a Világegyetem alapvetően biológiai természetű, akkor a Nap is lehet alapvetően biológiai természetű. Célunk az, hogy felülvizsgáljuk a Napról alkotott párszáz éves képet.

Annál is inkább, mert időközben létrejött az információ-elmélet. Ha az információ-elméletet figyelembe vesszük a Nap vizsgálatánál, felmerülhet, hogy a napfény nemcsak fénye és hője, hanem információ-tartalma révén is lényeges szerepet játszhat a földi élet kifejlődésében. Létrejött az antropikus, magyarul emberelvű, de valójában életelvű kozmológia, amely azokon a tényeken alapszik, hogy a fizikai egyenletekben szereplő állandók, a fénysebesség, az atomok tömege, a fizikai kölcsönhatások erőssége stb. mind a lehetséges értékek azon viszonylag szűk tartományába esnek, amely kedvez az élet kifejlődésének. Ma már általánosan elfogadott, hogy az életnek kedvező, életbarát Világegyetemben élünk. Ha pedig az egész Világegyetem életbarát, akkor a Nap is életbarát lehet, ideje tehát a Napot ebből az új nézőpontból is megvizsgálni. Ettől függetlenül kifejlődött az asztrobiológia tudománya is, és a modern tudomány egyik leggyorsabban fejlődő ágává vált. Az asztrobiológia a Világegyetem és az élet kapcsolatát vizsgáló tudomány, a Nobel-díjas Christian de Duve megállapításán nyugszik: az élet kozmikus parancs, bele van írva a természettörvényekbe, és ezért mindenhol azonnal létrejön, ahol a feltételek megfelelőek, ahol pedig még nem, ott is efelé haladnak a folyamatok. Ha pedig a Világegyetemben mindenhol az élet felé haladnak a folyamatok, akkor már csak az a kérdés, a Napon milyen mértékben érvényesülnek ezek az élet felé haladó folyamatok.

Mindezek jelentőségét tovább erősíti, hogy – szintén mindezektől függetlenül – megszületett a Gaia-elmélet. James Lovelock felfedezte, hogy a Föld önszabályozó rendszer, mert úgy szabályozza a légkör, a földkéreg és a bioszféra változásait, hogy ennek eredményeképpen a környezeti feltételek az élet számára a lehető legkedvezőbb tartomány közelében maradjanak. Ha a Naprendszer egyik bolygója, a Föld önszabályozó, élő rendszer, akkor még inkább időszerű megvizsgálni a Napon lezajló folyamatokat is ebből a szempontból.

Mindettől függetlenül az emberiség mai helyzete, az ökológiai válság is elkerülhetetlenné teszi egész világképünk újraértékelését, a Természet felértékelését. A Föld számára a legnagyobb természeti erőforrás a Nap. A mai energiafogyasztási ütem mellett egymillió év alatt fogyaszt az emberiség annyi energiát, amennyit a Nap egy mp alatt megtermel. Egyes előrejelzések szerint 15, mások szerint 30 éven belül a napenergia válik a legnagyobb, ráadásul környezetbarát, megújuló, kimeríthetetlen energiaforrássá. Spanyolország egy kis csücskének betelepítése napelemekkel lehetővé tenné egész Európa energiaellátásának biztosítását. A Nap mindennapi életünk központi szereplőjévé lép elő, és ez ugyancsak felértékeli a Napot.

A naptevékenység eredete

Az egész csillagvilágból a Napot ismerjük a legjobban. A Nap tehát egész csillagászati világképünk sarokkövének tekinthető. A Nap általánosabb értelemben vett élő vagy élettelen természetének kérdése a csillagászat egyik legalapvetőbb kérdése. Mindmáig azonban ez a kérdés a tudomány keretein belül nem merült fel. De ha nem tudjuk, alapvetően miféle természetű a Nap, akkor nem ismerjük a csillagokat.

A mai csillagászat Napunknak csak a statikus, viszonylag állandó oldalát tudja leírni. Van azonban Napunknak egy másik, sokkal izgalmasabb és tudományosan mindmáig megmagyarázatlan oldala is: a naptevékenység (1.kép).

1. kép. A naptevékenység által aktív, mozgó, forró körzetek és sötét napfoltok jelennek meg a Nap felszínén. A napfoltokat a Nap belsejében fellépő anyagáramlások hozzák a felszínre. A napfoltokban a mágneses tér jóval erősebb, mint környezetükben, ezért bennük ritkább az anyag és így sötétebbnek látszanak. A nagy napkitörések többnyire a két napfoltot összekötő, felfelé kitüremkedő, hurok alakú mágneses erővonal-köteg tetején lépnek fel. De mi indítja be az anyagáramlásokat?

A naptevékenység során a Nap mágneses tere gyorsan változni kezd a mágneses tereket szállító gyors anyagmozgások hatására. Ezek az anyagmozgások a mágneses tereket összegyűrik, kisimítják, eloszlatják, mégpedig, írd és mondd, többmilliárdszor (!) gyorsabban, mint az a csillagszerkezet egyenleteiből adódna. Hogyan lehetséges ez? Ilyesmit a Földön csak az élővilágban tapasztalunk. Az élő szervezetben ugyanis a biokémiai reakciók sokmilliárdszor gyorsabban zajlanak le, mint ugyanezek a reakciók laboratóriumi körülmények között, a kémcsőben. A naptevékenység többmilliárdszoros felgyorsításáért kétségkívül csakis a mágneses tereket magukkal vivő anyagáramlások lehetnek felelősek. Csakhogy ezeknek az anyagáramlásoknak egymással együttműködőnek is kell lenniük. Egy hasonlattal: a sivatagban a homokhegy csak akkor tüntethető el milliárdszor gyorsabban, mint ahogy a szél, a gravitáció miatt magasságának csökkennie kellene, ha olyan belső anyagáramlások ébrednek benne, amelyek beszippantják a homokhegy oldalait. Ehhez azonban belső anyagáramlásainak olyan örvényeket kell alkotniuk, amelyek ugyanakkor és ugyanannyira gyorsan tüntetik el a homokhegy minden oldalát. Felismertem, hogy nemcsak milliárdszor gyorsabb, hanem rendkívül szervezett folyamatokra, egységes, globális szervezésre van szükség.

A naptevékenység manapság népszerű elmélete szerint a napkitörések a Nap külső légkörében jönnek létre, a földi légkör villámaihoz hasonló kisülési jelenségként. Ezzel szemben kimutattam, hogy a naptevékenység inkább a vulkáni tevékenységhez hasonlítható. Mélyen a Nap belsejéből kell kiindulnia, mert a légkörben nincs sem elegendő anyag, sem energia a naptevékenységhez, és ezek a Nap-légköri „napvillámok” nem is lennének képesek a Nap felszíne alatti mágneses tereket ciklikusan változtatni. A naptevékenység szükségképpen belülről, a Nap mélyéből ered. Kimutattam, hogy a Nap forgási energiája a földrengésekhez hasonlóan a Nap belsejének egy-egy pontszerű körzetében szabadul fel időnként, amikor a Nap forgását fékező bolygóközi tér miatt az egyre növekvő feszültségek kipattannak. A vulkáni magmához hasonlóan a napmag pontszerű körzetében hirtelen felszabaduló forgási energia ezt a pontszerű körzetet nagyon magas hőmérsékletre fűti. Észrevettem egy lényeges körülményt. Amikor ez a forró körzet a Nap energiatermelő magjában jön létre, a magreakciók is bekapcsolódnak a fűtésbe.

A magreakciók magasabb hőmérsékleten felgyorsulnak, energiatermelésük meghatványozódik. Amikor a Nap mélyében egy körzet forróbbá válik, akkor a magasabb hőmérséklet miatt a magreakciók gyorsabban termelik az energiát. Ha gyorsabban termelik az energiát, akkor ott még melegebb lesz, ami még tovább gyorsítja az energiatermelést – és így tovább! Létrejön egy önmagát gyorsító, robbanásszerűen fűtő körzet. Ez a körzet robbanásszerűen tágul mindaddig, amíg a tágulása miatt rá ható felhajtóerő az egész forró buborékot ki nem röpíti a Nap magjából a Nap felszíne felé. A Nap felszíne felé tartó útján a felhajtóerő miatt egyre nagyobb sebességre gyorsuló forró buborék egyre hidegebb körzetekbe jut. A számításaim szerint éppen a Nap felszíne közelében éri el a forró buborék egyre növekvő sebessége a felszín felé egyre csökkenő hangsebességet, és ekkor hangrobbanás lép fel. A hangrobbanásban a forró buborék energiája átadódik egy felfelé kilövődő nagyenergiájú részecskenyalábnak. Ez a nagyenergiájú részecskenyaláb a Nap légkörében kifelé haladva egyszercsak beleütközik a forró buborék által a felszínre szállított mágneses erővonalak alkotta erővonal-köteg tetejébe, és itt a nagyenergiájú részecské hirtelen lefékeződése vezet az erős fényfelvillanással járó napkitörésre, a fler-re. Napvillámok helyett inkább napvulkánokról van szó.

Elméletem felkeltette Robert Ehrlich, az amerikai George Mason Egyetem professzorának figyelmét. Számításaim ugyanis azt jelezték, hogy a napmagban termelődő forró buborékok olyan hőhullámokat is termelnek, amelyek millió évekig élnek. Mivel 11 évenként termelődnek, ezért ezek a hőhullámok a Nap belsejében terjedve lassan összeadódnak, és így egymás hatását erősítve a napmag egészét is képesek felmelegíteni. Ehrlich számításai szerint ezeknek az általam felfedezett hőhullámoknak köszönhetően a napmag hőmérséklete hullámzik, 100 ezer és 41 ezer éves periódussal változik. Ez az eredmény azért került a New Scientist címlapjára és vált kisebb tudományos világszenzációvá, mert éppen ez a 100 ezer és 41 ezer éves ciklus az, ami a földi jégkorszakok két legjelentősebb periódusa. A földi jégkorszakok tehát a napmag lüktetésével állhatnak szoros kapcsolatban.

A Nap maga hozza létre a dinamót, a naptevékenység motorját

A nagy kérdés azonban az, hogy hogyan képesek ezek az anyagáramlások a mágneses tereket megtermelni. Ahhoz, hogy az anyag mozgási energiája mágneses energiává alakulhasson, dinamóra van szükség. A dinamó az elektromos motor fordítottja, mert a motor az elektromos áramot alakítja át mozgási energiává (2. kép).

2. kép. A dinamó egy bonyolult gép, amelyben a mágnesezett alkatrészek egymáshoz viszonyított elmozdulása elektromágneses teret termel. Pulley – csiga, electromagnets – elektromágnesek, armature windings – tekercselt forgórész, brushes – kefék, commutator – váltó. A napfizikusok szerint a dinamó az asztrofizika egyik igazán nagy „misztériuma” (Carpenter et al., 2005).

Mivel sem motort, sem dinamót nem könnyű megtervezni, ilyen dinamó nem jöhet létre fizikai úton. A dinamót a Földön vagy ember hozza létre, vagy az élő sejtek, hiszen a sejtekben molekuláris gépek termelődnek. De ha a Földön csak élő szervezet hozhatja létre a dinamót, akkor hogyan létezhet, hogy a Nap 11 évenként létrehozza, majd eltünteti s újra létrehozza saját dinamóját?

A naptevékenység eredetének vizsgálata ezen a szálon, a dinamó kapcsán is ahhoz a kérdéshez vezetett: lehet, hogy a Nap is élő? Ahhoz, hogy ezt megalapozottan tudjuk eldönteni, egzakt biológiára van szükség. Magyar kutatóként szerencsére rendelkezésemre állt Bauer Ervin elméleti biológiája. A Bauer-elv kimondja, hogy az élő rendszerek munkavégzésének az a megkülönböztető ismertetőjegye, hogy munkavégző képességük megújítására irányul. Más szóval, amíg a fizikai rendszerek a termodinamika II. főtételének értelmében az energiakülönbségek kiegyenlítődése felé haladnak, addig az élő szervezetek folyamatosan éppen ellenkező irányú folyamatokat indítanak be. Ehhez különleges hatékonyságra, szervezettségre, és az energiakülönbségeket újra feltöltő folyamatok rendkívüli felgyorsítására van szükség. Az élő szervezetek alapelve a termodinamikai kiegyenlítődéssel ellenkező irányú folyamatok törvényszerű fellépésben jelentkezik. Az élet alaptörvénye a feltöltő változások törvénye. Ezeket a biológiai folyamatokat, amelyek a fizikai változásokkal ellenkező irányúak, ösztönösen maga az élőlény kezdeményezi.

Hogyan képes az élőlény maga kezdeményezni saját viselkedését? A fizikai okok kizárólagosságához szoktatott gondolkodásunk számára ezt nehéz világosan megérteni. A cselekvés és a történés közötti különbség éppen abban rejlik, hogy a fizikai történés merőben fizikai okok, a külső körülmények és a tehetetlenség hatására zajlik le. Ezzel szemben a cselekvés attól cselekvés, hogy eltér a történéstől, mert maga az élőlény biológiai okot hoz létre és ezen biológiai okok irányítják a cselekvés lefolyását. Nemrég munkatársammal együtt részletesen kidolgoztuk a biológiai önállóság elméletét (Grandpierre 2012, Grandpierre and Kafatos 2012, 2013). A biológiai önállóság azon a képességünkön alapszik, hogy élőlényként képesek vagyunk biológiailag irányítható energiával rendelkezni. A híd a biológiai okok és a fizikai okok között a döntésképesség. Döntéseink révén válnak biológiai céljaink fizikai valósággá. A biológiai okok a fizika világába csak a kvantumfizika határozatlansági törvénye által jelzett határok között léphetnek be. Ezek a határok látszólag parányiak, hiszen az elemi részecskék életére vonatkoznak. A kvantumfizika határozatlansági törvénye megengedi a biológia okok beavatkozását a fizikai világba, a határozatlansági összefüggés adta keretek között. De mivel minden egyes elemi részecskéhez tartozik egy parányi határozatlanság, és az elemi részecskék száma az élőlényekben csillagászati számmal mérhető, sok kicsi sokra megy, és így a mégoly parányi kvantumhatások is jelentős eltérésre vezetnek a fizikai testek és az élőlények viselkedése között.

Egy kísérlet, ami ki tudja mutatni, él-e a Nap: a szolárium-kísérlet

Az üvegházban ugyanis a paradicsom mindent megkap, ami a fizikai szemléletben számít: bővelkedik tápanyagban és energiában, valósággal optimális környezeti feltételeket biztosítanak számára. Hozzá képest a „vadon” termő, vagyis szabadtéri paradicsom élete csupa nélkülözésnek, viszontagságnak és hányattatásnak tűnhet. Mégis a szabadtéri paradicsom sokkal zamatosabb, élettani hatása sokkal kedvezőbb, mint üvegházban felnevelt, „civilizált” mű-társáé! Valami hiányzik, mert ha csak az anyag és az energia számítana, akkor az üvegházi paradicsomnak minden szempontból felül kellene múlnia „vad” társát. Ennek viszont nagyon sok megfigyelés ellentmond. Valami hiányzik, és ez a valami, egyebek mellett, az információ lehet – egy olyan „élő információ”, amely képes szerepet játszani az élet kibontakozásában, a paradicsom kifejlődésében. Mindez pedig kísérletekkel megerősíthető vagy cáfolható. Ha a Nap él, akkor a napfény hiányában, egy szoláriumban felnevelt paradicsom vitamin-, flavonoid- és zamatanyag-tartalma még az üvegházban felneveltnél is kevesebb. Ez a kísérlet nem túlságosan költséges, viszonylag egyszerűen megvalósítható. Jelentősége mégis a rendkívül költséges részecskefizikai kísérleteknél is nagyobb lehet.

Négy évtizedes kutatásaim szerint a naptevékenységet maga a Nap kezdeményezi biológiai célok, saját tevékenységének fenntartása érdekében. Kutatásaim váratlan eredményre vezettek: olyan új képet alkottak a Napról, amely szerint a Nap élőlény, vagyis hasonló ahhoz az ősi nézethez, amely szerint a Nap Napisten, Héliosz. A Héliosz-elméletről írt könyvem angol nyelvű kéziratát elolvasva James Lovelock, a brit tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, aki Gaia című világhírű könyvével megalapozta a Föld élő voltának elméletét, ezekkel a szavakkal ajánlja Héliosz-elméletet az olvasónak: „Ez egy ragyogó könyv, melyből a mi saját csillagunk, a Nap fényessége ragyog ránk. A komoly tudós számára alapmű a Naprendszer tudományában.”

A napfény cselekvő fény

A napfény fotonjai sürgönyök a Napból, amivel együtt élet-építő hologramok utaznak felénk. Ha a napfényben élet-építő információ utazik a Földre, akkor a napfény cselekvő fény. Minden sejtünk minden atomját, minden molekuláját a napfényben rejlő éltető energiák, mozgó, eleven energia-csomagok mozgatják, telítve élet-építő tudással, információval. Minden sejtünk belső fénytől, cselekvő fénytől él. És ez a cselekvő fény a Naptól ered.

És hozzá kell tennem: az ókori Egyiptomban gyakran megörökítették a Nap sugarait. Nem is akárhogy! Sok napsugár végén, ahogy a földet érik, apró kis kezek láthatók (3. kép)!

3. 3. kép. Ehnaton fáraó fáraó és felesége fogadják a Nap sugarait.

Hogyan? Csak nem arról van szó, hogy hasonló gondolatmenetet már az ősi időkben is ismertek? Nem lehet, hogy ez csak látszólagos egyezés, hogy csak véletlenről van szó? Nézzük csak meg alaposabban az alábbi képet (4. kép)! Az egyik napsugár „végén”, a csúcsos süvegű Ekhnaton fáraó és felesége, Nefertiti arca előtt, ugyanazt az érdekes jelet láthatjuk.

4. kép. Az egyik napsugár végén a kéz különös jelképet tart: egy keresztet, amelyen egy kissé megnyúlt körvonal látható (közvetlenül a szfinx orra előtt).

Utánanéztem, mit jelentett ez a jel az ókori egyiptomiaknak (5. kép).

5. kép. Az Ankh jele. Jelentése: az Élet Kulcsa!

Az Ankh nevű jel jelentése: AZ ÉLET KULCSA! Mindezek után lehetetlen letagadni azt a benyomást, hogy az e könyvben ismertetett gondolatok és az ókori mitológia között, anélkül hogy ez szándékunkban állt volna, valamiféle kapcsolat áll fenn.

És ez még nem minden. Az élet természetéből adódóan a sejtekben rejlő élet folyamatosan, napi rendszerességgel, az élet különös, ismétlődő szertartásaiban részesül. Bármilyen különös is így megvilágítani, de a sejtek számára egy náluk magasabb szinten szervezett élettől: általunk részesülnek naponta ismétlődő adományban. Ez a magasabb életszintről érkező adomány sejtjeink számára valami olyan lehet, mintha mi egy nálunk magasabb szintről, az égtől kapnánk naponta égi adományokat, éltető, égi mannát. A sejtek életszintjénél magasabb, vagyis számukra isteni létszintről érkezik adomány naponta többször, ismétlődően, mint egy, az isteni élet fenntartását célzó szertartás létszintjéről. A táplálkozásról van szó. Ismétlődő szertartás. Égi szintről ereszkedik alá az égi adomány, az égi manna, saját sejtjeink számára. Általunk. A Természet akaratából.

Amikor ételt fogyasztunk, ennek a sok napfény-fotonnak áldó élet-erejét küldjük sejtjeink világába. Minden ételben – növényi, állati eredetű eledelben – napsugár van. Az étellel napfényt fogyasztunk, mert a kenyér valamikor gabona volt, a lencsefőzelék valamikor lencse volt. És amíg az étel friss, addig benne a sejtek még nem süllyedtek le a halál mélyére. A sejtek parányi testei még valamennyire élnek, amíg rothadásnak nem indulnak. Amikor táplálkozunk, a Nap élet-ereje belénk költözik, sok-sok nyüzsgő foton kerül belénk, mintha méhrajt fogyasztanánk el, és ez a méhraj napfényben utazó élet-építő, cselekvő fényből áll. Amikor az élet akaratából ezt a méhrajt naponta ismétlődő szertartásaink során lenyeljük, jóleső zsibongás árad szét bennünk: a napfény éltető-boldogító zsibongása.

Ez a napfény az élő Nap fénye. Ha istennek nevezzük azt, ami egy magasabb szervezettségű szinten él (fenntartva a nagybetűs írásmódot, Istent a legmagasabb életszinten élő, vagyis Legfelsőbb Lény nevéül), akkor azt lehet mondani, hogy mi a sejtjeink istenei vagyunk. Ugyanígy, amikor a napfény belénk költözik, akkor tulajdonképpen egy nálunk magasabb életszinten élő lény, a Napisten, Héliosz költözik belénk. Tehát amikor táplálkozunk, eszünk, akkor egy vallásos cselekedetet hajtunk végre, magát a Napban élő kozmikus Életet, Napistent adjuk tovább a sejtjeinknek. Felemelő cselekedet sejtjeink életének a napfény kimeríthetetlen erejéből utánpótlást biztosítani. S ha megtesszük, akkor biztosítjuk, hogy a sejtek feletti életszintről kiinduló tevékenységünk révén továbbra is belülről is világítson a Nap. Attól élünk, hogy a Napistentől eredő fénnyel táplálkozunk. Attól élünk, hogy Napisten bennünk világít. Természet adta módon a Napistent sejtjeinkben éltető, naponta ismétlődő szertartást ma leegyszerűsítve táplálkozásnak hívjuk.

Hihetetlenül felvillanyozó dolog az ételre úgy rácsodálkozni, hogy benne felfedezzük a Napban rejlő élet kimeríthetetlen, szinte tökéletes örömét. Csodás érzés az ember számára, ha felfedezheti, hogy a tápláléknak, az ételnek úgy örülhetünk, mint amiből a Nap öröme ragyog ránk! Egy isteni, fölemelő fény, az élet melege süt a táplálékban rejlő napfényből! Boldogító a táplálkozás, mert az étellel az életet vesszük magunkhoz. Étel és élet Hél-től, Héliosztól, a Napistentől ered. Boldogító az étkezés, mert a táplálékkal a Nap élete költözik belénk, és a Nap – boldog. Minden étel kozmikus mélységgel és jelentéssel töltött: Napisten lelke lakik benn.

Ha jól meggondoljuk, mindebben egy égi eredetű tanítás is rejlik. Akkor kerülünk összhangba a valósággal és önmagunkkal, ha döntéseinket egy irányba állítjuk a Nappal és a Mindenséggel: a Nap irányába, a Kozmosz irányába, az Élet kozmikus kiteljesedésének irányába.

Ha az emberek tudnák, mi a Nap, a felnőttek énje teljesen átalakulna. Visszanyerné eredeti fényét és melegét az emberi lélek.