Megjelent: Elixír, 2004 szeptember

A Természet palackpostája

Életünk egyik fontos tartóoszlopa, hogy miként vélekedünk önmagunkról, s arról, hogy tehetségesek vagyunk-e, és hogy miben is áll a tehetségünk. Ha a tehetség nem eleve adott irányba hajtó erő, hanem csak valamiféle nyers energia lenne, azt kellene mondanunk, szinte mindannyian nagyon tehetségesek vagyunk, hiszen a mai magyar társadalomban mindannyian szinte megszállottan dolgozunk, naponta nyolc-tíz, sőt tizenkét-tizennégy-tizenhat órán át. És ott a család: a gyermeknevelés, a háztartás, a családi élet, kirándulások, utazások és még sorolhatnám. Emellett sokan hobbiknak is hódolunk: ismeretek, tárgyak, élmények gyűjtése, sőt, új kihívások keresése. Teljesítmény terén tehát felmutatunk valamit: egész életünk egyre inkább egy száguldó akarat megtestesülése. A kérdés csak az: valóban a mi akaratunkról van szó? Valóban belső hajlamainknak, tehetségünknek megfelelő síneken fut az életünk?

A tehetség a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint “Természetadta, velünk született hajlam, képesség valamire”. Természetadta, velünk született hajlam, képesség valamire pedig mindannyiunkban van bőven. Képzeljük csak el: a számunkra legvarázslatosabb élet-kiteljesedés távlatai belénk vannak építve! Óriási, felfedezetlen kincsek rejlenek bennünk, olyan kincsek, amikre ha rábukkanunk, tőlük életünk színesebbé válik, és csodálatos növényként hajtani, virágozni kezd, és termőre fordul! Óriási, emberi kincsek, az utolsó fehér foltok a Földön! A világ legnagyszerűbb kincstára ez, az a kincstár, aminek kincsei az emberiség életét örömmel, értelemmel, jókedvvel, szépséggel töltik meg! És ezek a kincsek nem egy hegy gyomrában rejlenek, hanem bennünk, és mindannyian érezzük e kincsek vonzását, hívását! Ha kedves az életünk, azért kedves, mert kedvesek ezek a kincsek számunkra! És ha ezeket a kincseket a Természet adta, ezek velünk születtek, akkor mindannyian tehetségesek vagyunk! Igaz, a modern világban tehetségesnek elsősorban azt nevezzük, aki kitűnik valamiben a többi közül, a mai világ kialakított pályáinak egyikén, vagyis aki a többieknél tehetségesebb. De ha mindannyiunknak megvan a magunk kincse, és nem a szomszéd kertjére sandítva méricskéljük életünket, hanem saját, természetadta kincseinket ápoljuk, akár értékeli ezt a társadalom, akár nem, akkor jobban gondoskodunk tehetségünkről, hiszen nem mindig a jobbat értékeli többre a mai világ. És ha így járunk el, ha a tehetségünkhöz kötődés erősebb, mint a külsődleges méricskélés szempontjai, akkor tehetségünk megerősödik és kitisztul. Sőt, nemcsak tehetségesek vagyunk – hivatásunk is van, hiszen mindannyian érezzük a belső hívást, hogy kövessük a Természet akaratát, fedezzük fel és bontakoztassuk ki tehetségünket! A legfontosabb, és eddig nem eléggé gyakorolt képességünk tehát: hogy engedjünk ennek a belső hívásnak, hogy figyeljünk rá, hogy minél teljesebben és fogékonyabban megérezzük a bennünk rejlő tehetséget! Hogy életünk természetadta kincseit felfedezzük, feltárjuk, ahhoz elsősorban teljeskörű érdeklődésre, odaadó, emberi figyelemre van szükségünk. Talán mind közül a kíváncsiság, az érdeklődés, a figyelem épsége és elevensége a legfontosabb, mert ez a legalapvetőbb képességünk, s egyben kulcs életünk kincseihez.

Ha elgondoljuk, bele is borzonghatunk: tehetségünket a Természettől kapjuk! Hogyan? Attól a Természettől, aminek leigázását a nyugati civilizáció célul tűzte ki? Talán a tehetség leigázása is e célok közé tartozik? Akkor tehetség-eszménkben nem a nyugati civilizációban kialakult természet-felfogás jelentkezik! Tudjuk, ma a Természetet egyre inkább kis betűvel írjuk, és alatta csak a természeti erőforrásokat értjük, amelyeket az embernek ki kell aknáznia. A kiaknázás évezredek óta folyik, és nyomában sivár kőbányákká válnak a hegyek, mérgezett levegőjűek lesznek a városok, és egyre betegebb lesz az ember. Lehet, hogy hiba a Természetet élettelennek, fizikainak, naturalisztikusan felfogni? Lehet, hogy több is, mint hiba: életbevágó hiba, amely sokmilliárdnyi ember életét nyomorítja meg? Lehet, hogy élet-és embernyomorító bűn a Természetet élettelennek tartani, és eszerint berendezni az emberiség életét?

Ha a tehetséget a Természettől kapjuk, akkor a tehetség, az emberi kiteljesedés vágya és igénye benne rejlik a Természetben. Maga a Természet az, aki odaadó figyelemmel és érdeklődéssel megalkotja tehetségünket. Létezik ez? Ha igen, akkor ennek kell legyen tudományosan is megközelíthető alapja. Személyiségünk biológiai alapját génjeink jelentik. De hogyan jönnek létre génjeink? Fogantatáskor szüleink ivarsejtjeinek kromoszómáiból alakul ki génkészletünk. De hogyan? Talán a kromoszómák hőmozgása által? Az nem lehet, hiszen akkor ritka kivétel lenne az életképes utódok születése. De akkor hogyan, miféle tényező képes kiválogatni az életképes utódokra vezető génkapcsolódásokat? Hoimar von Ditfurth „A Világegyetem gyermekei” c. könyvében megírja, az élőlények sejtmagjaiban megtalálható mintegy a „külvilág belső modellje”, amelyben, mint egy terepasztalon, a válogatás folyamatának egy része mintegy előre, láthatatlanul lejátszódik! Az életképes génrendszert a génkészletünk 95%-át kitevő szabályozó gének választják ki. Így jött létre a mi személyiségünket hordozó egyedi génállomány. De nemcsak az életképeset kell kiválasztani: azt is ki kell választani, hogy az életképes génkapcsolódásokat jelentő talán nyolcmilliónyi lehetséges testvérünk közül melyiknek kell most megszületnie. Kétségtelen, a Természet választ! Mindannyian kiválasztott lények vagyunk! Nyolcmillió lehetséges testvérünk közül éppen minket választott ki a Természet! És a Természet terepasztalát, válogatási szempontjainak érvényesítőjét velünk születetten magunkban hordjuk! Vajon milyen alapon választott ki éppen bennünket?

Erre a kérdésre is csak a Természettől kaphatjuk meg a választ. Ha a Természetnek célja volt személyiségünk megalkotásával, akkor gondoskodott arról is, hogy személyiségünk alkalmas legyen e cél elérésére. Ha tehát megnézzük, hogy a Természet miféle célokkal, hajlamokkal, cselekvési irányokkal, képességekkel ruházott fel bennünket, abból arra is következtethetünk, miért vagyunk kiválasztott lények, miben is áll életünk természeti célja.

Tehetségünkben, az emberi tehetségben van valami közös: minden tehetség a Természet egészének, az élő Világegyetem rendeltetésének segítésére irányul! Tehetségünk tehát egyszersmind sorsszerűség, isteni elhivatottság is! Minden tehetség, ami a Természettől való, átfogó, a Mindenséggel egybecsengő céllal bír! Tehetségünkben a Mindenség akar élni! Az igazi tehetség, a tehetség legigazabb megnyilvánulása tehát a Természet épségének, szépségének kiteljesítésére irányul! Ezzel felfedeztük a tehetség egyetemes lényegét, és szellemi fő irányát, van egy biztos fogódzónk. Most már csak arra van szükségünk, hogy figyelmünket a Természetre, az életre irányítsuk, lelkünket manipulálatlan, nem kívülről kapott, hanem lelkünk legmélyéről fakadó, nemeslelkű figyelemmel töltsük meg. Ha ezt megtesszük, tehetségünk kibontakozása, kivirágzása számára megteremtettük a termékeny talajt. A lelkünk legmélyéről fakadó érdeklődés, kíváncsiság erőre kap, épül és szépül, ha együttérző és együttgondolkodó, gondoskodó figyelemmel is megajándékozzuk – mert a figyelem: belső világunk Napja. Természettől kapott küldetésünk van ezen a világon. A küldetés mibenléte génjeink palackpostájába van rejtve, és nekünk titokfejtőknek kell legyünk ahhoz, hogy azzá válhassunk, akinek születtünk – hogy felfedezzük életünk üzenetét, hivatását. Belső indíttatásaink odaadó, emberi teljesség felé nyíló figyelem nélkül elhalnak, korhadni kezdenek, lassan betemetődnek elhalt érzések, megszületésük előtt elvetélt belső élőlények tetemeivel, és elidegenedünk magunktól. Ha megkapják az őket megillető figyelmet, emberi érdeklődést, akkor viszont megtisztulnak, szárnyalni, virágzani kezdenek, és olyan erős erdővé, belső tájjá fejlődnek, amit még a modern manipulációs gépezet sem tud legyűrni. Ha pedig képesekké válunk tehetségünket érdemben megbecsülni, megszeretni, ápolni és éltetni, akkor erőink megsokszorozódnak, életünk újra összekapcsolódik a Mindenséggel, és ebből az éltető kapcsolatból százszor igazabb, szebb és emberibb élet bontakozik ki.

Grandpierre Attila
csillagász, kandidátus