megjelent: Természetgyógyász Magazin, 2005. október, XI. évf. 10. szám, 14-17.

Önazonosságunk lényege: a természeti Én

Életünk nem a mi életünk, ha énünk nem a mi énünk, ha önazonosságunkkal baj van. Márpedig mai világunkban az önazonosság válsága olyan óriási méreteket öltött, hogy a magatartáskutatók előrejelzése szerint a 21. század első számú problémájává lép elő. Ez pedig azt jelzi, hogy nem a szokásos módon, a felszínen kell keresni életünket, hanem valahol mélyen kell megtalálni a rárakódó sok hatalmas súly alatt. Hogy újra önmagunkra találjunk, önazonosságunkat a kezdetekig kell visszavezetnünk!

Önazonosságunk a fogantatással kezdődik. Anyai és apai génjeinket csodálatos természeti szerveződés rendeli egymáshoz – rendkívüli, sohasem volt, vagyis alkotó és életképes rendbe. Így a fogantatás folyamatában háromszoros az önazonosságunk: anyai, apai és természeti! A Természet (nagybetűvel, ahogy az életek megalkotóját megilleti) alkotóereje személyiségünk lényegi része és ezt a természeti alkotóerőt magától a Természettől örököltük! A fogantatás megtörténtével azonosságunk ismét háromszoros lesz: egyrészt mi vagyunk a megtermékenyült petesejt, másrészt egyek vagyunk a bennünket éltető szervezettel, Édesanyánk szervezetével, harmadrészt szervezetünket a természeti alkotóerő fejleszti tovább át a különböző fejlődési fokozatokon a megszülető magzatig. Énünk szempontjából megfogalmazva: én és anya egyek voltunk! Aztán világra jövünk, és ez azt jelenti, hogy önazonosságunk ismét új alakot ölt: édesanyánkból teremtő anyánkba, a Természetbe születünk abba a jótékony, éltető Természetbe, ami körülvesz és éltet bennünket, hasonlóan ahhoz, ahogy a magzatot élteti az anyai szervezet. Ez pedig azt jelenti: én és az EGY (Természet Anya) egyek vagyunk! Egyek vagyunk az Egész-szel, a világ-EGY-gyel, a Világ EGYetemmel, s nélküle élni sem tudnánk.

Ha felnézünk az égre, ezt az EGY-et látjuk: végtelen EGY körös-körül. Körbevesz az Ég, egyetlen egész Ég a látóhatár fölött és alatta, a Föld alatt és fölött, körbe-körbe, mindent betöltve. Fölöttem és alattam körbe-körbe minden EGY. Sőt- bennem is, hiszen benne járok az Égben, a levegőÉGben, és ez a levegőég Énem lebegő formája, önazonosságom lényegi megnyilvánulása, ami minden lélegzetvételemnél, a légzés minden ünnepélyes vételekor testembe költözik és testemben ég tovább az ÉG, a lég, a levegő-ég, mégpedig életemben, életemet fenntartó égi erőként ég el a lég véremben, tüdőmben, és forró égi erőként pezsdíti föl véremet.

Minden élet ebből az égi erőből fakad. Lássuk meg életünket egy látomás erejével! Egy kép sokat segít, mert könnyen megérthető és visszaidézhető! Végtelen idők óta, végtelen időkön át tart felénk ez a kozmikus életerő, örökkön-örökké, egyetlen végtelen erő, maga a VÉGTELEN EGY, a mindent átható ÉLET. Óriási életerőből álló fény-nyaláb, látható fény és láthatatlan erő egysége. Olyan égi tűzfonal, ami a világ végtelen múltjából fúródik a sötétségen át a világ jövőjébe, és aminek óriás gyújtózsinórján ott él minden egyes parányi élőlény. Kicsiny érzékszerveinkkel ezen a kozmikus szervező fénycsóván függünk, növénykék, állatkák és emberkék mind-mind ennek a végtelen fény-folyónak fényén élünk, erre tapadunk rá legbelsőbb életérzékelésünkkel, legnemesebb fogékonyságunkkal, legszemélyesebb kíváncsiságunkkal, személyiségünk legbensőségesebb érzékelő és irányító erejével, az élet óriási családjába szerelmes életérzékeléssel. Mint sok-sok testvérke, parányi élet-csápjainkkal erre a kozmikus életfonálra épülünk, erre a végtelen izzó fényfolyamra fűződik fel egész életünk, és ez a fényfolyam az égből indul és az égre mutat. Ugyanaz az ÉLET születik újjá a növény-testvéreinkben éppúgy, mint állat-nővéreinkben és ember-társainkban. Sorstársak vagyunk, életérzékelő finom szervezetek, és mivel mindannyian másképp érzékeljük az Egész csodaerővel telített kibontakozását, egymásra is építő érzéseink segítik önazonosságunkat. Önazonosságunkat, amely most is az égben rohanó folyam, itt a mindennapok sodrában, hiszen életünk magával az Egész-szel, az EGY-gyel testvér – mindannyian az EGY másai vagyunk, ezért vagyunk társai egymásnak.

Igen ám, de önazonosságunk a mai köztudat szerint éppen abban áll, amiben mindenki mástól eltérünk. Csakhogy a deviáns is mindenki mástól eltér. Azonosuljunk-e a bennünk élő deviánssal, vagy inkább azzal, ami legfontosabb számunkra, érzőképességünkkel, életerőnkkel? Életerőnk összeköt mindennel, ami él és érez: az állatokkal, a növényekkel, a Természettel – és a Világegyetem egészével, az Élő Világegyetemmel. Ha megmaradunk a felszínes, ma divatos önazonosság keretei között, életünk egészét egy hamis csatatéren éljük: nem tudjuk olyan felszabadultan, elmélyülten szeretni társainkat, szerelmünket, gyermekeinket sem, ahogy igazi Énünk szeretné. Ha kamaszként arra törekszünk, hogy mindenáron különbözzünk a többiektől, és ebben keressük önazonosságunkat, könnyen deviánssá nevelhetjük magunkat, és ennek aztán persze mi fogjuk meginni a levét. Világos, hogy nem csak az vagyunk, amiben különbözünk másoktól! Génjeinkben él egy rendkívüli, egyedüli csillag-együttállás: anyai és apai génjeink életreszóló, élethossziglan tartó egymást érzékelése. De ez az egyediség igen mély, ahová érzéseinkkel-gondolatainkkal lemerülni tudni kell, és ahová nem a különbözni vágyás, hanem az igazságra, a valóságra vágyás vezethet el a figyelem belső kiterjedésével. És ez az egyediség egyben és mindenekelőtt közösséget, sorsközösséget jelent, hiszen génjeink a csimpánzéval 99,8%-ban azonosak! A nagy különbség nem a génekből, hanem sokkal inkább a gének bekapcsolásából adódik: a csimpánzok (majdnem) ugyanannak a génállománynak más részeit “látják”, mint az emberek. Az emberi fajon belül a génállomány 99,9%-on belül azonos – tehát egyéniségünk genetikai alapja elsősorban összeköt egymással, és csak sokad-sorban különböztet meg bennünket egymástól!

Önazonosságunk egyik legfőbb kisiklatója a szélsőséges individualizmus. Azt hajszoljuk, amiben eltérünk egymástól, abban éljük át önmagunkat, amiben mással nem vagyunk közösek, és ráadásul ennek a beállítódottságnak nem sok köze van eredeti, természetes személyiségünkhöz. Az individualizmus fő tétele, hogy igényeid mindennél fontosabbak a világon. Vagyis igyekszik kijátszani Téged, kedves Olvasó, azzal, hogy szembeállít a világgal, azzal a világgal, ami önazonosságod, alkotóerőd igazi, személyes forrása. Így aztán alkotóerőd csak torzan tud érvényre jutni, életed kiüresedik, elidegenedsz magadtól, és nem érzed jól magad a bőrödben. Jönnek a pótszerek, az élvezeti szerek, a szórakozási formák, a kikapcsolódás, csupa külsődleges módszer, amelyek egyike sem jelenti a megoldást: önazonosságod újragondolását és újraépítését nyilvánvaló, tapasztalati és logikailag Általad ellenőrzött tények alapján. A modern ember hétköznapja szürke, mert külsődleges kényszerek között zajlik, hajtják a társadalom irgalmatlan kényszerei. Felébredsz, és már rohansz is, mint egy fogoly, az iskolába vagy a munkahelyre, ahol persze nem kérdezik meg, hogyan képzeled a mai napodat, nekik ugyanis pontos elképzelésük van mai napod menetéről is, amit könyörtelenül érvényesítenek is. Nem belső érdeklődésednek megfelelően telik el tehát első, legfrissebb nyolc órád. És mi jön utána? Jön a “szórakozás”: a társas vagy magányos “kikapcsolódás”. A mai társas szórakozási formák azonban ahelyett, hogy életedet igyekeznének érdeklődve segíteni, rendszerint inkább hátráltatják fejlődésed. Ha pedig otthon ülsz le a tévé elé, akkor aztán nincs más dolgod, mint hogy “kikapcsolódj”, ami állítólag üdít. Vajon miért? Mert a sok erőszakot, lealacsonyító műsort nézve rettegsz, feszültségekkel töltődsz fel? Nézd meg egyszer, milyen arckifejezés ül a tévénézők arcán! Többnyire fásult arc, lebiggyedt száj, az elalváshoz közeli vagy nem is olyan távoli állapotban. Kik élnek úgy, hogy amikor végre kikerülnek a közvetlen külső kényszerek alól, lerogynak, és elalszanak? A páriák! A rabszolgák! Így aztán napod második fele is nélküled telik el, ismét nem vetted kezedbe sorsod, életed irányítását, az iskolai vagy munkahelyi külső irányítás után ismét külső irányítás következett – és holnap újra ez vár Rád. Látszólag nincs menekvés. Vagy mégis?

Lássuk be, a külső irányítás egyetlen módon változtatható meg: ha áttérünk a belső irányításra, az önirányításra. Ehhez persze szükségünk lenne egy, a valóságnak megfelelő világképre és önképre. De ha önazonosságunk kisiklott, úgy tűnik, nincs honnan nekiindulnunk. Életünk arkhimédészi pontja, az egyetlen szilárd pont, ahol megvethetjük lábunkat: a valóságnak megfelelő önazonosság kialakítása és éltetése. Mit tehetünk?

Képzeljük el most ugyanezt a napunkat úgy, hogy közben belső irányítással élünk! Felébredéskor nem rohanunk ész nélkül a taposómalomba, hanem ehelyett kicsit előbb ébresztjük fel magunkat, és tíz percet rászánunk arra, hogy az álom világában barangoljunk, életünk egészéről gondolkodjunk. Arról, hogyan lenne a mai napunk szép, hogyan lehetne olyan értelmet adni neki, ami bármilyen apróságnak is tűnik, ha összeadódik a többi munkanap belső erőfeszítéseivel, akkor az évek-évtizedek alatt valami szebb, emberibb jövőt biztosít családunk, sorstársaink számára. Elmegyünk az iskolába (munkahelyre), ahol amellett, hogy végezzük a munkánkat, figyelünk belső érzéseinkre, gondolatainkra, reggeli elhatározásainkra, és folytatjuk a reggeli alkotó gondolkodást, továbbgondoljuk és továbbvisszük. Aztán, ha “letettük a lantot” (ami szépen zengő lant helyett többnyire nehéz iga, ha nem találjuk meg benne természetes önmagunkat; arra is vigyázni kell, ne csapjuk be magunkat kényszer alatt végzett munkánk feltétlen elfogadásával!), nem önmagunk szétszórásával, “szórakozással”, hanem továbbvivő élményekkel, természetjárással, barátokkal, emberi érdeklődésünket fejlesztő, izgalmas beszélgetésekkel töltjük. Otthoni, családi életünk egymásra figyeléssel folytatódik, és nem múlhat el egy nap sem anélkül, hogy önfejlesztéssel foglalkoznánk. Ha mindent elfogadunk úgy, ahogy elénk tálalják, életünk kész keretek között zajlik, életünk gépiessé, kiürültté válik. Ha teljes emberként akarjuk élni életünket, önmagunkat minden nap fejlesztenünk kell, testileg (természetes táplálkozás: gyümölcsök, zöldségek; torna), lelkileg (figyelem a szépségből áradó, lényünknek szóló hatásokra) és szellemileg (önálló gondolkodás). Modern világunkban nagyon körültekintően kell gazdálkodni időnkkel. A legjobb idő-beruházás önmagunk fejlesztése! Ha önmagunkat fejlesztjük, minden nap egy kis lépéssel, egyszerre minden lehetőségünket fejlesztjük, közelebb kerülünk belső képességeink megismeréséhez, kiteljesítéséhez. Ha minden nap fejlesztjük önmagunkat, egyre biztosabb, hogy kikerülünk a külső irányítás kényszerpályájáról – és akkor kezdjük érezni, hogy levegőhöz jutottunk.

Ha a fogyasztói világ individualistájának minden tevékenysége kívülről diktált, akkor mi az az individualizmus, amire a mai világ buzdít? Választhatsz – ha van rá pénzed – a fogyasztói javak közül. Ez az a csont, amit az orrod előtt lengetnek – és amelyik csont után olyan sok jobb sorsra érdemes, nagyszerű képességű ember lohol. Vagyis az első, hogy szerezz pénzt! Ez aztán a modern individualizmus – ha ugyanis a pénzt teszed meg elsődleges célodul, akkor vége az egyéniségednek, és megnyílik az út a rabszolga-élet taposómalmainak vigasztalan tájai felé. A modern individualizmus tehát a fogyasztói társadalom mézesmadzagja – azzal hiteget, hogy önmagad lehetsz, miközben igyekszik újabb és újabb mesterséges igények ébresztésével a pénz hatalma alá rendelni életedet. Így lesz a maszlagként adagolt individualizmus a pénzrabszolgaság fedőneve! A fogyasztói társadalom azt az igényt akarja elültetni Benned, hogy a valójában kívülről diktált fogyasztói igények azok, amik minden más (azaz valódi, emberi) igényednél fontosabbak.

Ahelyett, hogy életed a fogyasztói társadalom által kitermelődő egyre újabb és újabb fogyasztói igények hajszolásával töltsd, választhatod önmagad, életed, önazonosságod felfedezését! Önazonosságod felfedezéséhez alá kell merülni belső világodba, ahová egyetlen, de annál csodálatosabb út vezet: a figyelem. A figyelem, ez a gyengéd belső érzékelés, lassanként képessé válik tájékozódni belső világodban, ahová, amíg kívülről irányított voltál, a figyelem csak néhanapján látogatott be, s ahol ezért a gyomok, gazok nőttek gyorsabban. Tüskéik Téged is szúróssá tettek, de most a figyelem csodálatos hatására belső világod gyengéd érzés-növényeket növeszt a helyükön. Ahogy figyelmed rendszeresen, napról-napra leereszkedik belső világodba, lassanként megerősödik, fénye belső Napként ragyog fel, örömet szórva az általa érzékelt sok-sok rajzó, természetes érzésre-gondolatra. Ez az odaadó figyelem csodálatos hatást gyakorol: az életedet irányító, Általad addig nem érzékelt szúrós érzések-gondolatok helyett gyengéd, figyelemteli érzéseid és gondolataid kezdik irányítani tetteidet. Lassan derengeni kezd előtted, hogy belső világod egy csodálatos űrhajó, aminek irányítópultján érzések és gondolatok ezrei állítják folyamatosan a kapcsolókat. Ez a csodálatos belső űrhajó nem más, mint maga az életed, minden igazán fontos érzésed, gondolatod itt éli életét, és ha figyelsz rájuk, ha érzékeled őket, ha megbecsülöd őket figyelmeddel, viszonozzák az ajándékot, és ők is örömmel, fénnyel, figyelemmel ajándékoznak meg. Az így kialakuló kapcsolat igazi önazonosságod felé vezet, s amikor saját érzéseidet és gondolataidat meg tudod különböztetni a kívülről beléd táplált, szokásossá tett érzésektől és gondolatoktól, akkor belső világod lassanként hozzá tud férni az irányítópulthoz, s elkezdheti életed önálló irányítás alá helyezését. Eközben persze a külvilágból érkező hatások szervezett rendszere igyekszik eltéríteni az önirányítástól. A kezdeti nehézségek időszakában a legjobb, ha reggeli elhatározásaidnál kitartasz, és amikor meginogsz, kezedbe veszel egy jó könyvet, ami segít az önfejlesztésben, és az olvasásból fakadó belső érzések és gondolatok rajával megerősíted elhatározásodat. Napnál világosabb, hogy a Természet önirányításra teremtett! Nincs a világon olyan élőlény, akit a Természet kívülről irányításra teremtett volna – ezért tanítja azt a fogyasztói világ, hogy az állatok nem gondolkoznak, sokszor azt is, hogy nem is éreznek. Mégis nyilvánvaló: az állatok minden pillanatban saját maguk urai! Teljes mértékben jelen vannak életükben! Nem úgy, mint a modern, elidegenedett ember! Hogyan süllyedhetett oda az ember, hogy odahagyja életének önálló irányítását, és ezzel elidegenedjen magától? Egy hasonlattal: képzeld el, hogy az Egyesült Államok legkorszerűbb hadászati űrhajójának kapitánya vagy. El tudod képzelni, hogy minden nap kiengedd kezedből a kormányzás feletti ellenőrzést, és azt mondd: most kikapcsolódok, és irányítsa a hajót, aki akarja – akár kalóz, gengszter is, bárki, aki akarja, idegen, általam nem ismert személy, mindegy? És aztán ha visszatérek az elállított irányítópulthoz, úgy folytassam, mintha mi sem történt volna? Napnál világosabb, hogy kikapcsolódni a mai, minket rabszolgasorsba taszítani akaró világban szinte életveszélyes! Egy pillanatra sem szabad kikapcsolódnunk, főleg tévézés és zenehallgatás közben nem, mert ezek a fogyasztói társadalom legfőbb manipulációs eszközei, és ezek már bebizonyították, milyen hatékonyak belső világunk átállításában!

A mai világ kényszerei figyelmünk beállítódását irányításuk alá vonták. Ahhoz, hogy figyelmünk felszabadulhasson a beállítódottságok alól, meg kell tanulnunk másféleképpen figyelni: a külső elvárásokat belső talajunkra vonatkoztatni, befelé figyelni. Ez persze valami olyasmi eleinte, mint fülünk mozgatásának megtanulása. Hiába mondja nekünk valaki, hogy mozgassuk fülünket, ha eddig nem tettük, valószínűleg nehezen fog menni. Meg kell tanulni, meg kell szokni az újfajta figyelmet, és ehhez gyakorolni kell, és akkor egyszer csak ráérzünk, hogyan jutunk közelebb célunkhoz. A rendszeres, kitartó, életvitel-szerű figyelem életed iránt lassan kibontakozik, új képességekkel gyarapszol. Figyelmed megerősödésével egyre biztosabb talajon jársz, és ez olyan magabiztossággal fog eltölteni, amit egyetlen, külső feszültségforrásokhoz kapcsolt kényszer-rendszer beépülése sem tud elérni. A külső kényszerek messze belső talajod feletti kötődést építenek ki, és így olyan leszel, mint aki sziklafalon mászva állandó feszöltségben tölti életét, ahelyett, hogy saját talaján járva átérezné belső valóságát. A fogyasztói “jólétinek titulált” társadalom krónikus tünete, a stressz magyarul feszültséget jelent. Hogyan lehet jólétről beszélni, ha közben szüntelen feszültségben és hajszoltságban élünk? Ha ez a feszültség az önmagunktól való eltávolodásból fakad?

Nincs más kiút, mint elindulni az úton önmagunk, önazonosságunk, életünk, embertársainkkal való sorsközösségünk, az ÉLET felfedezése felé. A döntő lépést azzal tesszük meg, amikor felébred bennünk az elkötelezettség életünk másik, rejtett oldala, belső, emberi mivoltunk felé, és elhatározzuk, hogy soha semmilyen körülmények között sem adjuk fel, hogy emberi mivoltunkat, önirányításunkat megőrizzük. Ha elhatározzuk, hogy a bennünket bármi áron kihasználni igyekvő taposómalom helyett az ÉLET oldalára állunk, önazonosságunkban feléled a természeti Én: teljes egészségünk alapja. Ne csüggedjünk: minél mélyebben állunk, annál nagyobb jelentőségű minden egyes lépésünk, és annál több embernek szólhat minden tanulságunk. Képzeljük el, milyen lesz a világ, amikor az emberek nagyobb része visszatér a kívülről irányított kényszerpályáról az önirányító életmódra! Minden lépésünk az életünk felé óriási ajándék a többiek számára. Sorstársaink milliónyian vannak, és így mindig még többet kapunk vissza, mint amennyit mi adunk a közösbe! Ettől még jobban fejlődünk, és mivel ez legtöbbünkre vonatkozik, még gyorsabban fejlődünk! Csodálatos természetes önirányító folyamat bontakozik ki előttünk! Az önirányítás megjelenése lavinaként terjed, egyre rohamosabban segíti egymást egyre több ember, és ez a folyamat öngyorsító és önerősítő! Amikor egész sorsközösségünkre, társadalmi méretekre kiterjed, csodálatos emberi rakétává válik az emberiség, mert minden élet egyben a többit is segíti! Olyan csodálatos, szellemi űrhajó ez, amiben minden egyes kis-űrhajó minden egyes előre ugrása valóságos üzemanyag az összes többi űrhajó számára! Megállíthatatlan, folyamat, természeti törvény, hogy az emberiség előbb-utóbb megrázza magát, és önmagára találva átvegye az önirányítást élete felett, és megteremtse a mai kényszertársadalmak után az életbarát emberi társadalmat! Hétmilliárd ember lelkében égő csillagfény összekapcsolódik, és csodálatos csillagtelepként értelmes mintázatot vesz fel, az emberre jellemző, önirányító mintázatot az emberiség elkerülhetetlenül előbb-utóbb önerősítő szellemi rakétává válik!

Merítsünk erőt ezekből a távlatokból, és gondolkozzunk el, kedves-e annyira életünk számunkra, és szeretteink számára, hogy figyelemmel ajándékozzuk meg, és tegyünk érte.

Dr. Grandpierre Attila