A köztudat – közügy!
Magyar Nemzet
Megjelent: 2000 június 30.
Nézet rovat
A köztudat – közügy!
Mindannyiunk életében óriási szerepet játszik a köztudat, társadalmunk, nemzetünk köztudata. Nemcsak gondolkodásunkban, életvezetésünkben, életfelfogásunkban hat eleven erőként, hanem a közéletben, a munkamegosztásban, a társadalom számára szükségesnek tartott munkahely-hálózat kialakításában, és mindennapi, gyakorlati életünkben, munkánkban, tanulásunkban, kulturális életünkben is. Társadalmi, nemzeti értékeink a köztudatban öltenek formát és válnak társadalmi, gyakorlati hatóerővé.
Megdöbbentő, hogy a társadalmunk életének alakításában ilyen közvetlen, elkerülhetetlen szerepet játszó köztudat mindmáig kikerült a társadalmi ellenőrzés alól, a tudatos figyelemmel kísért területek közül. Van-e fogalmunk arról, miféle nézeteket is képvisel ma, és holnapra hogyan és miért változik majd a köztudat? Hogyan változik a közízlés? Van-e fogalmunk arról, emelkedik-e a köztudat megvilágító, összekötő erejének egészségi szintje – vagy süllyed? Ha süllyed, mióta süllyed, mennyire és miért? Miféle értékeket hordoz ma a köztudat? És ki áll ki ezek mellett az értékek mellett? Van-e olyan felelős szervezet, aminek feladata az átfogó köztudat ápolása, figyelemmel kísérése, védelme? Tudomásul kell vennünk, hogy a köztudat közügy, de ez nem elég – a tudomásulvétel nem jelentheti azt, hogy “majd mások megoldják” a problémákat. Mások nem oldják meg: mert mi vagyunk a társadalom, mi vagyunk a nemzet. Nem engedhetjük ebek harmincadjára a köztudatot. Mindannyiunknak tennünk kell a köztudat ápolásáért, haladéktalanul, és ehhez meg is kell teremtenünk a társadalmi kereteket.
Az ember öntudatos lény, a Természetben egyedüliként képes szavakban is megfogalmazni gondolatait. Az ember éppen attól ember, hogy öntudattal bír, tud róla, hogy mit tud. Egyszersmind az ember lényegében társadalmi, nemzeti lény. Nemzetünk teremtette meg anyanyelvünket, hozta létre nemzeti kultúránkat. Öntudatunk és közösségi mivoltunk egymástól elválaszthatatlan. Nyelv nélkül nem rendelkezhetnénk szavakba foglalt gondolatokkal, tehát öntudattal sem. Éppen ezért megengedhetetlen, hogy éppen közösségi mivoltunk kifejeződését, a köztudatot hagyjuk öntudatlan állapotban magára. Figyelmünk nélkül a köztudat magatehetetlen állapotban sodródik, kitéve az érdekszövetségek kénye-kedvének. Ezt nem hagyhatjuk ennyiben!
A köztudat a közegészség egyik legfontosabb jellemzője is. És mivel a közegészségügynek felelősei vannak, a köztudat ügyének is kell legyenek felelősei. A közegészségügy természetes vállalása, hogy “minden magyar állampolgárt megillet a tudomány állása szerinti legmodernebb egészségügyi ellátás”. A köztudat-ügy felelőseinek azt kell tehát elvállalnia, hogy a magyarság köztudatának egészségi állapota elérje a világszínvonalat. Tudjuk, hány amerikai házon leng az amerikai zászló. Pedig Amerika párszáz éves, keverék népességű ország. De tudjuk azt is, hogy a nemzeti érzés a világ legtöbb országában a köztudatnak megbecsült része: így van ez Angliában, Franciaországban, Izraelben, de nem is kell ilyen messzire mennünk: így van ez a szomszédban, Ukrajnában, Szlovákiában, Ausztriában is. Magyarországon ugyanakkor a köztudat szinte bénult állapotban van, nap-mint-nap a nemzettudattól elriasztó híradások látnak napvilágot az eredetileg hírközlésre hivatott szervekben. Az értelmiség jelentős része egyszerűen átállt a gazdasági-hatalmi érdekek kiszolgálójává, és eredeti hivatását, a köztudat emelését a fordított feladat elvégzésére cserélte. A nemzet ügyében mindannyiunknak cselekednünk kell. Az értelmiség azonban fokozottabban felelős a köztudat alakításáért. Éppen ezért az értelmiséget körlevélben, akár személyenként is fel kell szólítani, hogy foglaljon állást a köztudat emelésének ügyében, tegyen írásos javaslatot, mit kellene tenni társadalmi szinten! Minden értelmiséginek – és mindenkinek, aki ebben érintettnek érzi magát – írásban kellene jeleznie, ebben ő maga miféle feladatot vállal. Széleskörű társadalmi nyilvánosság előtt kellene a teendők kérdésében közmegegyezésre jutni. A körlevél azonban a válaszokkal együtt sem elég. Cselekedni is kell! A köztudat társadalmi ápolása fontos alapja a nemzet létének, és annyira elengedhetetlen a nemzet mai állapotából való kilábalásához, hogy feltétlenül szükséges a megfelelő intézményi kereteket megteremteni.
A köztudat könnyen sebezhető. A fejlett európai országok – ahová nemrégen még Magyarország is tartozott – saját környezetük védelmében igyekeznek a környezetszennyező iparágakat például hazánkba telepíteni. A kulturális “piac”, a filmek, a divatzenék forgalmának túlnyomó részét ma a nyugati kommersz, kereskedelmi célú “kultúra” teszi ki. Önazonosságunkat veszítjük el, ha ezt hallgatólagosan elfogadjuk mindezt, és belenyugszunk a “kész tények”-be. A televízió (és rádió) műsorai (az írott sajtóval karöltve) túlnyomórészt jóval az “átlagnéző” igényei, kulturális szintje alattiak. A legfontosabbról szinte egyáltalán nem tájékoztatnak: nem kapunk betekintést arról, kik, miért és hogyan alakítják az események menetét. A sajtó a “tényközlés” jelszavával takarózva utasítja el, hogy betekinthessünk az életünket alakító, irányító társadalmi erők szándékaiba, indítékaiba. Ugyanakkor a tényeket sem tálalják tájékozódásra alkalmas mélységben. Fordítva: a köztudat lesüllyesztésében nagy szerepet vállalt magára a szinte ismeretlen tulajdonosok kezébe adott, puszta üzletágnak tekintett tájékoztatásipar. Elfogadhatatlan, hogy tudatunkat, emberi mivoltunk központi színterét “piac”-cá süllyesszék le üzletileg jórészt ellenérdekelt, profitéhes multinacionális monopóliumok. A gazdaságtörténelem tanúsága szerint ma több mint 3,3-szor akkora a kizsákmányolás, mint a Rákosi alatti 50-es években. Képzeljük el, hogy mi vagyunk a nemzet – és gondolataink meghatározó részét ellenérdekelt üzleti szempontból írják elő számunkra. A gondolatot tett is követi. Nem nyugodhatunk bele, nem adhatjuk át életünk irányítását a profithajszoló cégeknek, hogy azt tegyenek velünk, amit csak akarnak.
A köztudat romlása társadalmi figyelem, ellenőrzés híján észrevétlenül hihetetlen mélységekbe tud alázuhanni. Saját szellemiségünkről még lehet áttekintésünk, hiszen önállóan rendelkezünk gondolataink felett. Egyénenként észrevehetjük, ha egészségünk, gondolkodásunk romlik. De a köztudat távlatai nagyobbak, és a köztudat egészségének feltétele, hogy az egész nemzetgazdaság és kultúra állapotát lényegében helyesen tudja követni és a tennivalókat felismerni. Sajnos, a mai Magyarország gazdasági és kulturális állapotai jórészt homályba fedettek. A köztudat nemcsak a mában, hanem a történelemben is tájékozódásra képes kéne legyen. Nem helyeselhetjük a köztudat megvakításának szólamait. A gyorsan változó, egyre manipuláltabb köztudat változásainak megítélésében generációs problémák is felléphetnek. A fiatalok mintegy belenőnek az adottságokba, és alkalmazkodnak hozzájuk, hiszen – egészséges köztudat híján – nem tudhatják, az adottságok közül mit is tekint a társadalom, a nemzet többsége javítandónak vagy elvetendőnek. A felnőttek, az idősebbek véleményét a generációs szakadék kialakulása után (ami önmagában is társadalmi katasztrófa) a fiatalok nem mindig veszik figyelembe. A köztudat alakításában különösen jelentős szerepet játszanak a korszakváltások, a zavaros idők – ha nagy bajok vannak, a köztudatot manipuláló tényezőkről is elterelődik az amúgy is gyenge és hatástalan figyelem.
Magyarország gazdasága a két világháború között Ausztriáéval közel egy szinten állt, és fejlettebb volt az akkori Japánénál, Finnországénál. 1996-ra Magyarország pénzügyi színvonala a Világbank szakértői szerint Albánia és Macedónia pénzügyi helyzetének szintjére zuhant le. A gazdasági zuhanást, sajnos, talán még erőteljesebb szellemi zuhanás indította el, készítette elő. A “rendszerváltás”-tól gyors javulást és felzárkózást vártunk. Elmentek az orosz tankok, vége a fegyverkezési versenynek, több pénz jut majd a kultúrára, a fejlesztésre, a lemaradás behozására – gondoltuk. Ki hitte volna, hogy mindez szinte fordítva lesz? Ki gondolta volna, hogy a rendszerváltás után 11 évvel az ország könyvtárainak nagyrésze rosszabb állapotba kerül, mint a második világháború után? Gondoskodunk-e társadalmunk, nemzetünk szellemiségének emeléséről?
Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a köztudat tudatosodjon, nemzeti, társadalmi szinten megszerveződjön. Közérzetünk is megjavulna, ha köztudatunk megtisztulna. Feltétlenül szükség van arra, hogy a közállapotok bekerüljenek a köztudatba, és a köztudat a közakaratnak, legnemesebb eszményeinknek megfelelően megtisztuljon, közmegegyezéssé váljon. És ezt a legalaposabban, a legmélyebb szinten átgondolt tervnek, társadalmi vitára bocsátott terveknek kell megelőzniük. Nemcsak életünk, jövőnk, családunk, de utódaink és nemzetünk sorsáért is felelősek vagyunk.
Grandpierre Attila
csillagász, a fizikai tudományok kandidátusa