Megjelent: Interpress Magazin, 2002 július, 96-101.

Az élő Nap

A Nap élő természete és hatása életünkre

Nap nélkül nem létezne élet. De vajon élet nélkül létezhet-e a Nap? A fényt és meleget adó égitestnek mindig különös tisztelettel adóztak az emberek, gyakran istenként imádták. Lehet, hogy amit modern korunk élettelen csillagnak hitt, valójában élő, lüktető szervezet?

Életünk alapkérdései megoldást követelnek. Szeretnénk megérteni a világot és önmagunkat, szeretnénk életünket felfedezni és kiteljesíteni, éppé, egésszé, egészségessé tenni. Hogyan lehetséges ez? Modern korunk filozófiája a “gondolkodom, tehát vagyok” kiindulópontot ajánlja. Ismerd meg önmagad – szólt az ókori görög mondás. A még régibb korokban viszont – a napistenhit ősisége és elterjedtsége is jelzi – a Napból indultak ki. A Nap létét valóban nehéz kétségbe vonni, világossága mindennél szembetűnőbb. Mi van akkor, ha a világ megismeréséből indulunk ki? Ha a Világegyetem számunkra legfontosabb középpontja a Nap, akkor először a Napot kell megismernünk!

A Nap minden élet alapja. A növényvilág reggeli kinyílása, esti becsukódása, tavaszi sarjadása, nyári virágzása, őszi termőre fordulása a Nap hatásait követik. Az állatvilág majdnem ugyanilyen szorosan a Nap állásához igazítja életrendjét. Még a modern városi ember is a napszakokhoz, évszakokhoz igazítja tevékenységét. A Nap adja az éltető napfényt, a földi élővilág elsődleges energiaforrását. De talán többet is ad ennél! Talán nemcsak nyers energiát, hanem finom, egészségünk, szellemünk, értelmünk számára is fontos üzeneteket is közvetít! Az üvegházi paradicsom ugyanannyi energiát kapva sem válik olyan egészségessé, éltetővé, mint a természetes viszonyok között növekedő. A szoláriumban nevelt paradicsom minden bizonnyal még távolabb esik az egészséges táplálkozásra alkalmasságtól. Ha pedig ez így van, akkor a napfény nemcsak mennyiséget, energiát hordoz magában, hanem minőséget, biológiailag fontos tudást, információt, üzenetet is! Lehet, hogy a Nap a rádióval távirányított repülőkhöz hasonló hatás közvetítésével hozta létre és segíti a földi életet? Lehet, hogy a napfényben életadó, élet-segítő információ is utazik felénk?

Az egészséges, a Nap járásához, az évszakokhoz igazodó életrend szellemünk, egyéniségünk rendezettségét is elősegítheti. Életrendünk akkor állhat összhangban a világrenddel, ha a Nap járásával is összhangban áll. A világrend megismerésére irányuló értelmünk pedig akkor bontakozhat ki igazán, ha életmódunkban, életrendünkben, belső irányainkban minél közelebb állunk a Természethez. Ha a Napot nem értjük, mit értünk a világból? És mit értünk a Napból, ha annyit sem tudunk, élő-e vagy élettelen? A Nap megismerése egész világképünk kulcsfontosságú, archimédeszi pontja. Ha a Nap élő, és a többi csillag a Naphoz hasonló természetű, és a Világegyetem csillagokból áll, akkor nagyon is lehetséges, hogy a Világegyetem is élő természetű. Úgy tűnik, a Nap magában foglalja életünk, megismerésünk alapkérdéseit. Induljunk hát útnak a Nap felé, a Nap természetének megismerése felé!

A Nap legalapvetőbb tulajdonsága kétségkívül csillag mivolta. A csillag pedig attól csillag, hogy fényét saját maga termeli. A saját fény termelése azonban – akárhogy is vesszük – egyfajta öntevékenységnek számít. Az öntevékenység pedig az élőlények alapjellemzője! Ez az öntevékenység pedig különösen akkor válik szembetűnővé, ha szűk hétköznapi kereteink között igyekszünk hasonlatot találni. Tudjuk, hogy a közlekedési jelzőlámpák fénye “kívülről” vezérlődik. Igencsak meglepődnénk, ha egy közlekedési lámpáról kiderülne, hogy fényét saját maga termeli és vezérli! Egy másik példával: ha éjszaka a hálózatból kihúzott falilámpánk egyszercsak felfénylene, és az alapos vizsgálat kiderítené, hogy fényét saját maga termelte, alighanem “csodára” (csodaszerű, életszerű hatást keltő okra) kéne gyanakodnunk.

Éneklő Nap

Még különösebb lenne egy olyan földi fényforrás, amelynek fényessége többé-kevésbé szabályosan lüktet, ahogy a Napé. Évtizedeken át szabályosan lüktető fényforrásokat kerestek a Földön kívüli értelmet kutató csillagászok, és amikor a pulzárokat fölfedezték, először arra gondoltak, ez egy másik civilizáció jelzése lehet. Aztán hamarosan rájöttek, hogy éppen a szigorúan gépies szabályosság szól az értelmes forrás lehetősége ellen. Csakhogy a Nap fényének változása nem szigorúan szabályos! Már néhány évtizede ismert, hogy a napfelszín különböző pontjai az öt perces periódus körül 10 millió külön rezgésállapotban rezegnek, folyamatosan változtatva “hangerejüket”, “hangmagasságukat”, mintha tízmillió zenész adna együttesen koncertet! Milyen óriási információnak felel ez meg, ráadásul nem olyan gépies ismétlődésnek, ami élettelen mechanizmusra utalna! Hogy lehet az, hogy távoli, sok-sok fényévre eső csillagokon keresik-kutatják évtizedeken át az élet, az értelem nyomait, és eközben nem veszik észre, hogy a Nap közelebb áll az értelmes lényekkel szemben támasztott követelményekhez, mint eddigi legjobb jelöltjeik? Mi történne, ha a Napot a más civilizációk kutatására kidolgozott módszerekkel közelítenénk meg? Csak az elérhetetlen civilizációk tarthatnak igényt a figyelmünkre, az orrunk előtt élő civilizációk pedig egy szemernyi érdeklődésre sem érdemesek?

Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a Nap saját fényét ráadásul saját energiaforrásából hozta létre. Ha nem létezne magenergia, akkor a Nap élettartama nem érhetne el 10-15 milliárd évet, csak néhányszor tízezer évet. A magenergia megjelenése tehát óriási mértékben meghosszabbítja, megsokszorozza a Nap életét. Akkor pedig a magenergia a csillagokban életfenntartó szerepet tölt be – vagyis valamiféle alapvető életjelenség megnyilvánulásaként fogható fel mélyebb szinten! A csillaglét alapja, a magenergia felszabadulása ebben az új összefüggésben a kozmikus életerő megnyilvánulásaként jelenik meg.

Kozmikus életerő

Ha a Nap már legalapvetőbb mivoltában életre utaló jeleket mutat, érdemes alaposabban is megvizsgálni, valóban lehetséges-e, hogy a Nap élő szervezet! Annyi biztos, hogy a Nap nem emberszerű élőlény, hiszen szerves anyag, fehérjék a Napban uralkodó óriási hőmérsékletek mellett nemigen létezhetnek. Ha a Nap élőlény, általánosabb fajta, az égi körülmények közötti életet él. De hogyan tudjuk megérteni, miben is áll élete? Ha meggondoljuk, a mi életünk sem abban áll, hogy fehérjéink segítségével anyagcserét folytatunk. Életünkben az a legfontosabb, az az alapvető, hogy átéljük külső és belső világunkat, és ez az átélés attól lesz a miénk, hogy egyes jelenségekre ránk jellemző módon válaszolunk. Sok-sok külvilági (és belső) hatás érzéketlenül hagy bennünket, vagy gépiesen válaszolunk rájuk. De ami igazán érdekel bennünket, azt a hatást kitüntetjük figyelmünkkel, mintegy kiemeljük, fenntartjuk belső világunkban, és szervezetünk életében fontos szerepet adunk e hatás érvényre jutásának. Ez a jelenség pedig a fehérjék léténél sokkal alapvetőbb. Lehetséges, hogy a Nap fehérjék nélkül is képes érzékeny lényként figyelni önmagát és a világot, és rá jellemző módon viselkedni, válaszolni a számára fontos hatásokra?

Az élet attól élet, hogy kitüntet egyes jelenségeket a többnyire érdektelen, haszontalan hatásokkal szemben. Az élet alaprugója, alapvető mozgató ereje közvetlenül ebben a kitüntető hatásban jelentkezik, ez a kitüntető hatás, az érzékenység alkotja belső életünk alapját. Az érzékenység a belső megközelítés alapján akkor válhat az élet kétségtelen jelévé, ha folyamatosan jelen van, ha folyamatosan kitüntet bizonyos hatásokat a legtöbb más hatással szemben. Az élő szervezetek a legtöbb környezeti hatásra közömbösek, érzéketlenek, de egyes ingerekre rendkívüli érzékenységgel válaszolnak, és ez az ingert hordozó hatás energiájának óriási mértékű belső felerősítésével jár együtt. Rendkívüli erősítés, áttétel az élettelen világban is fellép. Ilyen például a gyufa fellobbanása, még inkább a gránát becsapódása okozta robbanás, vagy a lavina beindulása. Bár ezeknél a folyamatoknál egy kis energiát hordozó kezdőfolyamat nagy energia-felszabadulásra vezet, vagyis megjelenik a nagy áttétel, de ez az áttétel csak egyedi, egyszer jelentkezhet. Az olyan kő-lavina, amely folyamatosan képes lenne a hegy egészét lehordani a lábához, vagy még inkább, amelyik képes lenne a hegy magasságának megőrzése mellett egyre újabb lavinákat létrehozni, és a lavinákban a hegy tömegének többszörösét lehordani, már önfenntartó, érzékenység-fenntartó, és így figyelemreméltóan hasonló az élő rendszerekhez. Egy fizikai rendszer lehet érzékeny, de ha fizikai, akkor érzékenysége egyszeri, egy-lépéses. Akkor jelenik meg a biológiai érzékenység, amikor folyamatossá válik. A folyamatos érzékenység folyamatos öntevékenységgel párosulva pedig olyan alapvető élet-ismertetőjegy, amely alkalmas a kozmikus élet kimutatására is. A kozmikus élet kulcsjelensége az érzékenységet mutató, folyamatos öntevékenység.

Napbiológia

A Nap tudományát ma úgy hívják: napfizika. Ezzel a legelső lépéssel azonban már kívül is kerülünk a minket érdeklő területről, hiszen minket éppen az érdekel, élő-e a Nap vagy sem! A Nap első nagy kérdése tehát az kell legyen: létezik-e, kellene-e léteznie napbiológiának, vagy a napfizika minden fontosat el tud nekünk mondani a Napról?

A “napbiológia” elnevezés szükségességét Csizsevszkij, az ismert orosz tudós, a kozmikus és légköri eredetű fizikai hatások életfolyamatokra gyakorolt hatásának úttörője vetette fel. Ő a “héliobiológia” tudományának elismert atyja, aki először ismerte fel a légköri ionok egészségre és viselkedésre vonatkozó jelentős hatását is. 1939-ben Csizsevszkijt távollétében az “International Congress on Biological Physics and Space Biology” elnökéül választották New York-ban, elismerve kora biofizikájához való hozzájárulásának alapvető jelentőségét.

Számunkra, élőlények számára egy élőlény elsősorban élő mivoltában érdekes. Furcsa lenne, ha az élőlényeket kizárólag fizikai oldalról szabadna vizsgálni. A madártan, halbiológia, kutya-élettan tudományából madár-fizika, halfizika, kutya-fizika lenne. Az ember-tanból, amely olyan szerteágazó, mint az orvosbiológia, antropológia, pszichológia, társadalomtudomány, művészet-elmélet, humán-tudományok, és az eddig még meg nem született tudomány, az emberek boldogságához szükséges tényezők tudománya, csupán egy tudomány maradhatna: az ember-fizika. Nem lehet indokolt a Nap élő vagy élettelen természetének alapkérdését eleve kizárni a tudományos vizsgálatok köréből. A Nap élő természetének kérdése alapkérdés, amelynek vizsgálata alapvető jelentőségű a tudomány és világszemléletünk egésze számára.

Vulkáni napkitörések

A napkitörések a mai napfizika szerint véletlenszerû, felszíni kisülések, a villámokhoz hasonlóak, és így nincs közük semmiféle szervezett öntevékenységhez. Kutatásaim során azonban rájöttem, hogy a napkitörések villám-elmélete tarthatatlan. Egyrészt a kitörések nem véletlenszerûen jelentkeznek, hanem csoportosan, sokszor pedig egyenesen átellenben a Nap felszínének éppen ellenkezõ pontjain lépnek fel, egyidejûleg. Ez pedig arra utal, hogy a kitörések a napmagból indulnak, és a Nap egészére kiterjedõ szervezõdés részeinek tekinthetõk. Másrészt, a napkitörések nem a naplégkör jelenségei, mert a mélybõl, a napmagból erednek, és inkább vulkáni jelenségnek tekinthetõk. Ezt jelzi, hogy a frissen a felszínre bukkanó, heves tevékenységet mutató körzetek (aktív körzetek, forró foltok) anyaga nem a napfelszínnel, hanem a napmaggal forog együtt. Erre utal, hogy a tevékeny körzetek többnyire nehéz elemekben is gazdagabbak, mint környezetük, és ilyen nehéz elemeket a megfigyelt nagy mennyiségben elsõsorban a napmagban lehet megtermelni. Érdekes, hogy a Földön is vannak forró foltok, a Földön is vulkánossággal kapcsolatosak, a földi forró foltokhoz kapcsolódó vulkánok is a földmagból erednek, mozgásuk a földmag, és nem a földkéreg mozgását (nem a kontinensvándorlást) követi, és a földi forró foltok vulkánjainak anyaga is nehéz elemekben gazdagabb a szokásosnál. Még érdekesebb, hogy a Jupiteren is vannak forró foltok, ezek is kémiai rendellenességeket mutatnak, és ezek is kitöréses tevékenységgel járnak együtt. Ráadásul, ez a kitöréses tevékenység szorosan együtt változik a napciklussal! De még messzibb párhuzamokat is kimutattak. A csillagtevékenység megnõ az árapály-hatás növekedésének idején, szoros kettõs csillagokban. Úgy tûnik, a csillagokon is léteznek “aktív hosszúságok”, és ezek helyzete, iránya összefügg a csillag kísérõinek irányával és távolságával. A Nap kísérõi a bolygók. Figyelemre méltó, hogy a Naprendszer bolygóinak a Napra gyakorolt árapályereje és a naptevékenység menete között feltûnõen szoros hasonlóság áll fenn!

Fontos az a tény is, hogy a bolygók a Nap körül keringve változtatják a Naprendszer tömegközéppontjának helyét. Bár a bolygók össztömege a Napénak csak mintegy ezreléke, nagy távolságuk miatt képesek a Naprendszer tömegközéppontját időnként a Nap felszínén kívülre helyezni. Mivel a Naprendszer minden égitestje a tömegközéppont körül kering, ezért a Nap a bolygók helyzetétől függően más és más pont körül kering, s ez a Napon belső áramlásokat idézhet elő. Érdekes, hogy nemcsak a bolygók árapályhatása, de a Nap mozgása a Naprendszer tömegközéppontja körül is éppen a naptevékenység kb. 11 éves periódusát mutatja! Lehetséges, hogy ok-okozati összefüggés áll fenn – de ehhez megfelelő erősítésnek kell működnie a Napon. A bolygók árapályhatása a Napra ugyanis rendkívül gyenge, és a Nap tehetetlenségi mozgása a Naprendszer tömegközéppontja körül nem sokkal erősebb.

A Nap tánca

A kérdés megoldása éppen az erősítésen, azaz a Nap rendkívüli érzékenységén fordul meg. Ha a Nap egyszerű, érzéketlen fizikai rendszer, akkor ilyen erősítés nem jöhet szóba. Ha viszont a Nap egyes parányi hatásokra rendkívül érzékenyen képes válaszolni, nagy erősítéssel, akkor a bolygóhatás parányi volta ellenére is képes lehet jelentős szerepet játszani a naptevékenység előidézésében – ahogy a lepke látványa parányi energiát jelentő hatást gyakorol szervezetünkre, mi mégis képesek vagyunk belső energiáinkat mozgósítva szervezetünket a levegőbe röpítve a lepke után futni.

A Nap a Naprendszer tömegközéppontja körül egyáltalán nem egyenletes körpályán, hanem inkább hurok-alakú, éles kanyarokkal bíró pályán mozog. Egy-egy ilyen éles kanyarban, amelyek általában ~11 évente követik egymást, a Nap rövid idő alatt felgyorsul, illetve lelassul, 9 m/s sebességről akár 16 m/s-ra és vissza. Ennek következtében a Nap a bolygórendszertől a kanyarokban óriási energiát kap, és ezt – vagy ennek nagy részét – vissza is adja a bolygórendszernek lelassulásakor. Ha az energiaátadás nem a Nap egészében egyenletesen szabadul fel, hanem a földrengésekhez hasonlóan egy-egy gócpontban, ahol például erős a mágneses tér, akkor olyan forró buborékok jöhetnek létre, amelyek számításaim szerint könnyen elérhetnek magas, többszáz millió fokos hőmérsékletet is.

A részletes számításokat Ágoston Gáborral közös együttműködés alapján végeztem el. Számításainkban mindenféle energiaveszteséget, a buborék hőtágulását és tágulása miatti lehűlését, a forró buborékból távozó sugárzás okozta lehűlést és a buborékra ható súrlódási erők hatását is figyelembe vettünk a forró buborék felhajtóereje és a benne magenergiával felszabaduló hőenergia mellett. Eredményünk szerint már egytized-ezreléknyi melegedés (DT~10⁴ K) esetén is képesek a buborékok létrejönni és elindulni, bár ekkor még csak néhány kilométert képesek megtenni. Ha azonban a fűtés eléri a 10%-os mértéket (DT~10⁶ K), a buborékok már több mint 120 000 km-es pályát futnak be! Ha a buborékok nagyobb kezdőenergiával indulnak, képesek kijutni a Nap felszínére (lásd az 1., 2., 3. ábrákon). A felszín közelébe érve a forró buborékok még mindig jelentős energiatöbblettel bírhatnak, miközben sebességük elérheti az 5-15 km/s értéket. Ez a sebesség azért különösen figyelemre méltó, mert ahogy a Nap magjából a felszín felé haladunk, és csökken a hőmérséklet és a sűrűség, a hangsebesség a 400 km/s értékről a felszín közelében éppen 10 km/s-ra csökken. Más szóval: amíg a buborék energiatöbblettel rendelkezik, és kifelé haladva egyre nagyobb sebességre gyorsul a rá ható felhajtóerő hatására, addig környezetében a hangsebesség egyre csökken, és a két sebesség, a buboréké és a környezet hangsebessége éppen a napfelszín közelében találkozhat. Mivel pedig a hangsebesség elérésekor a buborék hirtelen összenyomódik és felbomlik, energiája jó része nagysebességű részecske-nyaláb létrehozására fordítódik. A felszín alól kilövődő részecskenyaláb a buborékkal magával hozott, maga előtt tolt és meghajlított erővonalak formálta hurok közepébe, a huroktetőbe lövődik be, ami szépen egyezik azzal a megfigyeléssel, hogy a napkitörések rendszerint az emelkedő erővonal-hurkok közepénél és azok felett lépnek fel (4. ábra). Ráadásul, az emelkedő buborék többletenergiája éppen a megfelelő nagyságrendű ahhoz, hogy fedezze a nagy napkitörések energiáját!

Életszervező fény

Ha a napkitörések a bolygóhatásokból eredő fűtés hatására a napmagból erednek, akkor a Nap rendkívül érzékeny rendszerként viselkedik a bolygóhatásokkal szemben. A fűtés hatására megnő a buborék hőmérséklete, és így felgyorsulnak magreakciói is, és ez könnyen egy önerősítő folyamatra vezethet. A Nap képes belső energiáit mozgósítva felerősíteni egyes külső hatásokat, és így alapvetően érzékeny, ingerlékeny szerveződésként viselkedni és ez lehet a naptevékenység alapvető oka. A folyamatos érzékenység és öntevékenység viszont az élet legfontosabb, legalapvetőbb megnyilvánulása, maga az élet! A Nap tehát – tevékenységének fizikai oldalát tekintve is – élő szervezetként viselkedik!

Popp és munkatársai nemrég megjelent tanulmányukban kísérleti úton megerősítették a napfény különleges biológiai hatását! Fekete bodza levelét kitették napfény hatásának, és mérték a levél által kibocsátott biofotonok jellemzőit. Eredményük, amit az 5. ábra mutat, jelzi a biofotonok jól rendezett eloszlását. Amikor ugyanezt a bodzalevelet nem napfény, hanem egy mesterséges fényforrás fényének tették ki (6. ábra), a levél biofoton-kibocsátásának jellege alapvetően megváltozott. A levél fénykibocsátása szinte teljesen véletlenszerűvé, kaotikussá, rendezetlenné vált, mindenféle tulajdonságú foton hasonló mennyiségben keletkezett, megszűnt a biofotonok eredeti, természetszerű jól-rendezett eloszlása. Ez pedig – ha a kísérleti eredményt feltételesen átvisszük az emberi világba – úgy tűnik, azt jelzi, hogy a természetes fény hatására szervezetünk belső viszonyai rendeződnek, a mesterséges fény besugárzására pedig belső rendezettségünk felbomlik! Ezzel fontos kísérleti bizonyítékot találtunk arra vonatkozóan, hogy a napfény információtartalma és biológiai szerepe lényegesen eltér a mesterséges fényétől.

A Napot a mai tudomány mostanáig egyszerű, nem különösebben alapvető jelentőségű gázgömbnek tekintette. Az általunk elvégzett több évtizedes munka eredményeképpen azonban úgy látszik, megalapozottan mondható, hogy a Nap lényegesen több ennél, és olyan alapvetően új szempontok alapján is figyelemre, tudományos kutatásra érdemes, mint például az elméleti biológia szempontjából. De felbukkan itt még egy alapvető kérdés. Ha a Nap élő szervezet, akkor valamiféle módon olyan lehetőségekkel is rendelkezik, amelyekkel a fizikai rendszerek nem. Hogyan lehetséges ez?

Végtelen szabadság

A Nap fizikai értelemben valóban egy óriási gázgömb. Gázból áll, tehát atomjai, elemi részecskéi között nem áll fenn szilárd kötés, és így ezek szabadon mozdulhatnak el egymáshoz képest. Mivel pedig a Nap rendkívül sok részecskéből áll (számuk több mint 10⁵⁷!), ezért a Nap jóval szabadabban képes mozogni (sokkal “lazább”), mint bármely földi növény, állat vagy ember! Ez a felismerést a fizika nyelvén úgy fejezhető ki, hogy a Nap szabadsági fokainak (a fizika által megengedett mozgási lehetőségeinek) száma gyakorlatilag végtelen. A kérdés az, él–e a Nap ezekkel a fizikailag lehetséges szabadsági fokokkal? Felhasználja-e mozgási lehetőségeit élettevékenysége fenntartására? Vizsgálataink szerint a Nap rendkívüli érzékenységgel bír, ha mágneses tevékenységének eredetében olyan parányi külső hatás, mint a bolygóké, szerepet tud játszani. Ha pedig így van, akkor a Nap nemcsak hogy alapvetően nyílt és az egyensúlytól távoli rendszer, az élőlényekhez hasonlóan, hanem alaptevékenységében távvezérlés is szerepet játszik! Ez a távvezérlés pedig alapvetően hasonlít az ingerelhetőséghez, amennyiben nem minden hatás és nem gépiesen vált ki érzékeny válasz-folyamatot. A Nap belső viszonyai (szabad-energia tartalma) szabják meg, mikor melyik külső hatás válik jelentőssé. Ha pedig olyanok a belső viszonyok, hogy lehetővé teszik a forró buborékok létrejöttét, akkor a kívülről kapott energia jelentősen fölerősödhet, és képessé teheti a forró buborékokat arra, hogy napkitöréseket hozzanak létre, ezzel olyan hatásokat váltsanak ki, amelyek a bolygók mozgását és forgását is befolyásolják.

Az élet titka a szabadsági fokokkal indul, és abban áll, hogy miféle folyamatok beindítására fordítódnak a fizikai feltételekkel egyértelműen meg nem kötött szabadsági fokok lehetőségei. Ezen a szálon továbbhaladva juthatunk el a földi és a kozmikus élet mélyebb, eddig nem sejtett természetének megismerése felé (lásd G.A.: Az Élő Világegyetem Könyve, Válasz Könyvkiadó, 2002). A fizikai kényszerekkel meg nem kötött lehetőségek összetettséggel hatványozottan arányosan növekvő számával nő abiológiai, élő viselkedési lehetőségek tárháza. A biológiai lehetőségek megvalósításával pedig az anyag elszakad az élettelenség maszkjától, kitör a fizikai okság zártságából, és belép a biológiai okság, az élet birodalmába.

Óriási varázsszem

Érdemes szemléletes képet alkotni a Nap természetéről nyert felismeréseinkből. Képzeljük el, hogy a Nap szobánk falán él, kicsiben! Ez a csodálatos természeti élőlény meglehetősen fura szerzet lenne, minden földi élőlényhez lényegében hasonlító, mégis szokatlanul eltérő. Kis gömbje varázsszemként lüktetne, saját maga által előidézett ritmusban, hol gyorsabban, hol lassabban, szinte filmre való változatosságban, amelyet varázslatosabb élmény lenne követni, mint a kandalló tüzének lángnyelveit. Felszíne egyre remeg, vibrál, és érdekes módon ezek a remegések az öt perces időszak körül tömörülnek. Közben a felszín egyes helyein sötét foltok jelennek meg, egyes helyeken csoportosan, többezerszeresre erősödő mágneses térrel, a szobánkban található vas-tárgyakat is mozgásba hozva. A foltok között a napfelszín a méhkas lépesmézéhez hasonló sejt-szerkezetet mutat, a sejtek közepe világosabb, ott a napanyag felbugyborékol, széle sötétebb, ott a napanyag alábukik. A kisebb sejtek százezreit nagyobb sejtek foglalják magukba, a nagyobb sejteket még nagyobbak, s ezek együtt lefedik a Nap egész felszínét, ahogy egyes állatok bőrét a jellegzetes foltok. A napfoltok, áramlási sejtek élete legalább olyan változatos, mint a földi időjárás. A foltok megjelenésekor a Nap egészének mágneses tere is fölerősödik, a Nap mágneses erővonalakat ereget ki magából, furcsán kaszáló hajszálvékony kezeket-lábakat, de ezekkel mégis képes megmozdítani a bolygóközi anyagot, befolyásolni a földi időjárást, sőt, a környezetével való kölcsönhatás révén mágneses terével saját forgási sebességét is szabályozni tudja. Ezt a mágneses fonal-rendszert a Nap gömbje magától levedli. Vedlési időszakai 11 földi évenként köszöntenek be. A levedlett régi mágneses teret ellenkező irányítású, friss mágneses térrel pótolja, az északi és déli féltekék között a mágneses erővonalak irányítása hipp-hopp! – felcserélődik. Eközben ez az égi gömb saját tengelye körül is elfordul, 27 földi nap alatt téve meg egy fordulatot. Mágneses kezeit-lábait szaporán eregetve magából furcsa mágneses mintázatok jelennek meg rajta, s ezek a forgás révén az egész kísérőrendszert, a bolygókat mind végigseprik. A mágneses mintázatokban hevesebb tevékenység zajlik, mint egy hangyabolyban. Időnként óriási kitörések lépnek fel, és ezek révén a Nap képes anyagot is kidobni magából, égi parittyaként messze küldeni mágneses erőteret hordozó anyag-csomagjait. A bolygók mozgása egyáltalán nem hagyja érzéketlenül ezt a fura szerzetet: gömbi szimmetriái, mintázatai a bolygó-szimmetriáktól függően sorra megbomlanak, érzékeny belső folyamatokat, újabb kitöréseket indítanak el. Hogy képet alkothassunk a Nap érzékenységének hajmeresztő mivoltáról, képzeljük el, hogy a napmag határa megfelel egy tengerfelszínnek, a bolygóhatás pedig egy lepke elröpülésének a tenger felett. Ebben a hasonlatban a Nap érzékenysége a bolygóhatásra azt jelenti, hogy a lepke megjelenése hatására a tenger felszíne hullámozni kezd, és a hullámok a tengerből egyre több energiát vesznek magukhoz, s olyannyira tornyosulnak a lepke felé, hogy ettől a tenger felszíne feletti égbolt megváltozik – hiszen a Nap egész szerkezete együtt változik a naptevékenységgel! S nemcsak az ég alakul át a hullámok felett, de a hullámok arra is képesek, hogy olyan rakéta-kilövőt építsenek magukból, ami a lepke röpte irányában anyagot is lő ki, ráadásul úgy, hogy ettől a lepke belső világa is átalakul – hiszen a naptevékenység befolyásolja a földi időjárást!

Élő Naprendszer

Mindezen jelenségek mögött ott zajlanak a Nap belsejében mindmáig alig feltárt, kimeríthetetlen gazdagságban a Nap belső világát szervező folyamatok. Számunkra, földi élőlények számára élettevékenységeink egyik legalapvetőbbje a vérkeringés, mert ez juttatja el szervezetünk minden parányi részébe az éltető energiát. A Nap saját mozgása, amint láttuk, elsősorban mágneses tereinek mozgatását jelenti. Ebben az összefüggésben a Nap belső vérkeringési rendszerének a mágneses tér keletkezését, fenntartását és a Nap egészére kiterjedő, folyamatos szállítását kell tekintenünk. Érdekes, hogy a Nap mágneses terei valóban nem egyszer s mindenkorra adottak, vagy lassan gyengülők – fordítva: a Nap folyamatosan termeli, fenntartja és öntevékeny áramlási rendszerei segítségével a Nap belsejének egészét átjáró, a vérkeringéshez körfolyamat mivoltában is hasonló folyamatban saját mágneses terét!

Ha meggondoljuk, hogy ez a szobánk falán emberközelbe kerülő, mégis égi élőlény ugyanakkor rendkívül öreg, akkor nemcsak állandóságát, változékonyságát, öntevékenységét, érzékenységét, távvezérlési kapcsolatrendszerét, hanem rendkívüli életképességét is megcsodálhatjuk. Ez a varázsszemként hunyorgó-remegő égi szervezet öregebb, mint a föli élet, öregebb, mint a Föld, szinte egykorú a Világegyetemmel, és mégis ma is üde és fiatal, életadó hatása töretlen. Ha a Világegyetem egy óriás élőlény, a Nap közvetlenül ezen élőlény családjához tartozik, családtag a Világegyetem minden titkot, bennünket is magába foglaló égi családjában.

Grandpierre Attila

csillagász