Megjelent: Elixír Magazin, 2009 október

Egészség és Mindenség

Együttérzés a Természettel

Hatalmas, felméretlen kincs belső világunk. Lakói gondolataink, érzéseink, sejtéseink, mégpedig nem kizárólag tudatosan felfogott mivoltukban, hanem eredeti, teljes mivoltukban, ahogy a valóságban élnek bennünk. Érzéseinket ugyanis nem tudjuk teljes egészében tudatosítani, még kevésbé információra átültetni, hiszen ha ezt meg lehetne tenni, egy számítógépben is lehetne érzéseket tárolni. Valójában azonban legmélyebb érzéseink egész lényünket átjárják, minden sejtünkkel tartják a kapcsolatot, olyan gazdag összefüggésrendszerben, amit nem lehet matematikai alakban kimeríteni. A matematikai alakban leírható valóság csak kis része a teljes valóságnak. Olyan egyszerű kérdésnek, mint három test egymásra gyakorolt tömegvonzása, már nincs általános alakban megoldása, csak közelítő számításokkal oldható meg, ezért háromtest-problémaként vonult be a fizika történetébe. S ha három test mozgása csak közelítő módszerekkel írható le, mit gondoljunk a sejtjeink és egész szervezetünk elképesztően gazdag, folyamatosan változó kapcsolatáról?

Szervezetünk magasabb szintű, gigantikus szerveződés sejtjeink élete felett. Egy mai világból vett hasonlattal: szervezetünk olyan, mint egy nagyvállalat igazgatótanácsa, amelynek alkalmazottai a sejtek azzal a különbséggel, hogy szervezetünk nem a vezetőség, hanem az “alkalmazottak”, a sejtek találmánya, alkotása. Szervezetünk 60 000 milliárd parányi, átlagosan egy ezred centiméter méretű sejtből áll, és mindegyik sejtben másodpercenként több millió biokémiai folyamat zajlik le. Ha meggondoljuk, hogy galaxisunk, a Tejútrendszer, 100 milliárd csillagból áll, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy szervezetünk hatszáz galaxisra való csillag számának megfelelő sejtből áll! Csillagászati szám ez, mutatja, hogy egyfajta magasabb lények, “istenek” vagyunk sejtjeink világa felett, olyan istenek, akik szinte mindenhatóak sejtjeink világában. Képesek vagyunk arra, hogy sejtjeink világában felragyogjon az egészség napja, ahogy arra is, hogy beboruljon, és nehéz idők járjanak.

Kétségkívül, sejtjeink élőlények, tehát érző lények. Vajon milyenek lehetnek sejtjeink érzései? Képesek-e ujjongásra, örömre, boldogságra ezek a parányi lények? Hogy erről képet alkothassunk, nem árt szem előtt tartani, hogy egyetlen sejt másodpercenként többmillió célszerű, célravezető biokémiai folyamatot tud beindítani és végrehajtani! Ebben csodamód messze felülmúlják képességeinket, hiszen mi emberként sokkal nagyobb időléptéken éljük az életünket, és ha naponta néhány tucat értelmes, célravezető lépést meg tudunk valósítani, akkor már közel járhatunk képességeink határához. Sejtjeink tehát sokmilliószor fürgébbek és hatékonyabbak nálunk! Életfontosságú enzimjeiket, a hormonokat, az ingerület-átvivő molekulákat képesek mindig az éppen megfelelő receptorba, az őket felismerő és rájuk megfelelően válaszoló felfogó-állomáshoz juttatni, vagyis másodpercenként több milliószor a célba találnak! Hiszen ahhoz, hogy amikor a tűzbe ér a kisujjam, időben el tudjam rántani a tűztől, az szükséges, hogy minden egyes sejt kisujjam és agyam között, amelyik az ingerület-átvivésben szerepet játszik, stafétabotként adja át a következőnek az üzenetet, s ha csak egy is hibázik, az üzenet nem jut a célba. Ezek a parányi lények, amelyeknek egyfajta istenei, magasabb lényei vagyunk, tehát a tökéletesség szélső határát súrolóan másodpercenként többmilliószor célba találnak! S ha ilyen csodálatos képességeik vannak, akkor érzésviláguk is izgalmas csodákat rejt számunkra!

Ahhoz, hogy sejtjeink mindig az életünk számára fontos folyamatokat tudják megvalósítani, szükséges, hogy tudjanak egymásról, és jól összehangolt csapatot alkossanak. Ez azt jelzi, hogy nemcsak sejtfaluk birodalmán belül tájékozódnak elképesztő mindentudással, hanem képesek érzékelni 60 000 milliárdnyi társuk hasonló folyamatait! Itt tehát nem háromtest-problémáról van szó, hanem 60 000 milliárd-test problémáról, amelyben ráadásul minden egyes test másodpercenként többmilliószor megváltozik! Mire a fizikus le tudná írni a pillanatnyi állást (egyetlen emberi szervezet pillanatnyi állapotának leírásához többmilliárd fizikus-programozóra lenne szükség!), addigra már többmilliószor megváltozott a helyzet! És mindez csak a felszín lenne, a pillanatnyi végeredmények sorozata, maga az alkotó, a sejtek érzésvilága által irányító folyamat teljesen kimarad az ilyen fizikusi leírásból.

Ha pedig élőlénynek, érző lényeknek tekintjük sejtjeinket, akkor láthatjuk, hogy sejtjeinknek érezniük kell minden egyes molekulájuk energiaállapotát éppúgy, mint szervezetünk igényeit, gondolatainkat, vágyainkat, egész személyiségünket, emlékezetünket, és az összes többi sejt viszonyát mindehhez, nem is szólva a külvilág hatásairól, amelyeket szintén feldolgoznak, hihetetlen hatékonysággal. Sejtjeink érzésvilága magából az életerőből fakad, a minden élőlényt átható életelvből, a Kozmosz legmagasabb hajtóerejéből, az élnivágyásból, az élet iránti elkötelezettségből. Enélkül egyetlen élőlény sem képes élni. Sejtjeink mélyén tehát magából a kozmikus életerőből fakadó érzések hajtják, mozgatják a molekulákat, irányítják és hangolják össze a folyamatokat, csodálatos, kozmikus összhangban a külső és a belső világ galaxisokat átfogó birodalmaiban. Ezek a természeti erőkből fakadó érzések elemi erejűek, hiszen ugyanúgy elemi, természeti erő hatja őket, mint a csillagok születését, a forgószelet, a tenger nyugtalan hullámait, a madarak röptét.

Kétségkívül nekünk, embereknek is vannak ilyen érzéseink, amelyek közvetlenül életerőnkből fakadnak. Hiszen életveszélyben, halálközeli élményeinkben átéljük ezt a bennünk feltámadó, égig érő kozmikus életerőt, amelyik olyan fontos számunkra, mint a világ legragyogóbb kincse. Ilyenkor nincs más, ami elhomályosítja látásunkat, csak maga az életerő, a maga teljességében és végtelen erejében. Ilyenkor beláthatjuk, hogy érzéseink, életünk iránti elkötelezettségünk, a kozmikus életerő köteléke maga az ősvalóság, az örök, kimeríthetetlen és csillapíthatatlan boldogság kiteljesedése.

A külső érzékszerveinken át beérkező, külvilágból eredő benyomásainkhoz kapcsolódó, hétköznapi érzéseinkhez képest (mint például a fogfájás, egy asztal látványa, vagy egy bableves íze) a fenti gondolatmenettel egy alapvetően eltérő, rendkívüli érzésvilágot fedeztünk fel magunkban: az életerőnkből fakadó érzések világát. Az ilyen, rendkívül mély érzések forrása minden élő, érző lény számára ugyanaz: az élő, érző Világegyetem, illetve a kozmikus életerő (az elméleti biológia nyelvén: az élet elve). A földi élővilág fehérje alapú. A Kozmoszban emellett még sokféle életforma létezik, mint például a plazma-alapú élet (pl. a Nap). Ha kapcsolatot teremtünk saját, legszemélyesebb életerőnkkel, magával a kozmikus életerővel teremtünk kapcsolatot. Megtanulunk újra életünk mélyére hatóan érezni, megtanuljuk megbecsülni a bennünk rejlő végtelen kozmikus alkotóerőt. Érzékelésünk kozmikus jelleget ölthet, ha a természettörvényekkel együtt érezve kiterjed a világra, és életünket mélyen és emberien éljük át. Mindennapi döntéseinkben egyre nagyobb szerepet kaphat a legmélyebb emberi érzés végtelen tisztelete és megbecsülése. A Csillagászat és Civilizáció című, nemrég Budapesten lezajlott nagyszabású nemzetközi tudományos konferencia, amelyen olyan világnagyságok is részt vettek, mint Paul Davies és Stephen Wolfram, egyik fő tanúsága, hogy az élet és az életelvből fakadó természeti érzések a fizikából levezethetetlen, önálló többletet, végső valóságot jelentenek. Az emberi érzésvilág önmagában megálló valóságból fakad, innen ered méltósága. Létre fog jönni a jövő életbarát társadalma, amelyben a Természettel egybeforrott érzésvilág egészségének, épségének tiszteletben tartása lesz a társadalom alaptörvénye.

Grandpierre Atilla

Az Astronomy and Civilization c. konferencia főszervezője

http://www.konkoly.hu/AC2009