megjelent: SZINTÉZIS. Irodalmi, filozófiai folyóirat. 6. szám. 2005 tavasz, 3-4. oldal.

Élő Világegyetem

Beszélgetés Grandpierre Attilával

– Kedves Attila, te igen sokrétű ember vagy: csillagász, fizikus, író, költő, zenész… Összefoglalnád mindezt nekünk?

– A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetében vagyok tudományos főmunkatárs, területem a naptevékenység vizsgálata. Ez összefügg egy másik kérdéskörrel: ha a Napnak van tevékenysége, a Nap öntevékeny, s mint minden öntevékeny rendszer, a Nap is élő. A harmadik, ha a Nap élő, s a világ csillagokból áll, milyen természetű a Világegyetem. Mivel nemcsak anyagi, de élő is, sőt valószínűleg öntudata ia van, így agykutatással és biológiával is foglalkoznom kell. E hármat pedig össze kell hangolni, a különállónak látszó ágaknak egy közös tudományos alapot adva. Ehhez filozófiára is szükség van… Egyetlen dolog érdekel, ám ami hozzá kapcsolódik, azzal mind foglalkozni kell. A zene is összefügg mindezzel, elvégre ezzel teremtettek az ősi kultúrákban az emberek kapcsolatot a Világegyetemmel, s amennyiben létezik ilyen zene – márpedig az embernek vannak örök értékei –, úgy igazából az ember ma is képes lenne olyan zenét létrehozni, mely a kozmikus alkotóerőhöz elviszi, és engem ez  érdekel.

– A csillagászat iránti érdeklődés indított el ezen az úton, vagy a zene?

– Amikor öt éves voltam, bejelentettem, hogy csillagász leszek. Hogy miért? Mert nekem a Nappal kell foglalkoznom. Az egyetemet elvégezve ezt már nem tudtam, így sok minden mással foglalkoztam, míg végül ide újra visszataláltam. Öt éves koromban még nagyon jól meg tudtam látni a lényeget. Hét évesen kijelentettem, hogy énekes leszek. De a zenekarom nyilván nem alakult még ki kora gyermekkoromban, csak később… Voltaképpen velem született ez a hivatás, és minden, ami hozzá tartozik. Sokat írtam a Világegyetemről, megkeresett László Ervin, hogy érdekes dolgokat írok, beszélgessünk róla. Megbízott feladatokkal, amit igyekeztem ellátni, így kerültem az agykutatásba. Mondhatni, ez a sors szervező munkája, ami már túllépi az én effajta képességeimet. Néha csak magától alakul.

– Művész vagy és tudós. A  köztudatban ez a két működés mintha kizárná egymást…

– Igazából ennek társadalmi oka van. Tudjuk, pár ezer esztendeje éltek a mágusok, akik egyként voltak csillagászok, zenészek, sőt még táncoltak is. Általában véve tudósok voltak, a Természet ismeretét oktatták és kutatták, a társadalom irányításával törődtek. Ott ez még egy személyben jelen volt. Ez mutatja, hogy nem is olyan régen, egy-két ezer évvel ezelőtt az ember még természetszerűleg teljes volt. Együttműködött a két fele, nem úgy, hogy a jobb kéz kizárta a balt, a bal pedig a jobbot, és meg volt döbbenve, hogy jön ahhoz a bal kéz, hogy ő bal kéz legyen. Nyilvánvalóan az ember két kézzel boldogul a legjobban. De most egy természetellenes társadalomban élünk, ami nem embernek néz minket, hanem „beszélő szerszámnak”, vagy más efféle szép lealacsonyító kifejezésekkel illet bennünket. S egy beszélő szerszámnak nem kell tudnia mindent, csak amire kitalálták. Magam is éreztem ezt a nyomást, de belső kényszereim erősebbnek tűntek, és szerencsém is volt, hogy megőriztem az érdeklődésemet és ellen tudtam állni.

– Mit jelent, hogy a Nap élő? Saját személyisége van?

–       Minden élőlénynek van saját személyisége. Ha tetteiből ítéljük meg a Napot, ahogy egy regény hőseiről is tetteik alapján döntünk, úgy a Napban életszeretet, öröm, nemeslelkűség lakik, hiszen életadó, örömre fakaszt bennünket, és egyáltalán, akkor kelünk föl, amikor a Nap is, többé-kevésbé… A modern társadalom persze e téren is egyre természetellenesebb, de még mindig fönnáll ez a kötelék. A Nap lelki életünkkel és az agytevékenységgel, szellemi működésünkkel is bensőséges kapcsolatban áll: a Világegyetem kozmikus szervezőerejének közvetítője, legfőbb helyi központja. A kozmikus erők legközelebbi adóvevője. Élő mivoltával több, mint egy évtizede foglalkozom, szakértőket, bírálókat alkalmazó tudományos folyóiratban is jelent meg már erről cikkem.

–

–         – Lehet a Nap természetével foglalkozni?

–       Ennek semmiféle létjogosultsága nem volt a tudomány utóbbi párszáz évét tekintve. De viszont minden jogosultsága megvolt, hogyha az ember a tudomány eredeti feladatait nézi, mert a tudománynak az a feladata, hogy megvizsgálja a Természetet, és a természettudománynak a Természetről kell szólnia.Ebbe az is beletartozik, hogy a Nap milyen természetű. Tehát nem vizsgálták meg, mert annak idején a Galilei lepottyantott egy pár követ, és akkor megállapították, hogy ezek szabadon esnek. És akkor Newton föltalálta a mechanikát, és akkor ez annyira sikeres volt, hogy senkiben nem volt meg az az érdeklődés, kitartó érdeklődés, hogy megvizsgálja, hogy vajon attól még, hogy sikeres ez a Newton-féle elmélet, attól még ez azt jelenti, hogy csak az igaz, és semmi más nem igaz a világon? Csak ez az egy? Ezt nem vizsgálták meg. Elmulasztották. Vagy megvizsgálták, de nem jutott be a köztudatba, elhallgatták.

–

–Ha valaki sokfélét csinál, nehezen kerülhető el, hogy felszínessé, csapongóvá váljék, ha ellenben specializálódni kezd, akkor pedig szakbarbár lesz és beszűkül. Hol az arany középút?

Igen, az a helyzet, ha az ember nem foglalkozik elég sok témával, nem szerez széles körű tájékozódást, akkor az, amit így létrehoz, lehet, hogy teljesen elhibázott lesz, hiszen nem igazán megalapozott. Így jár a modern tudomány: egy fizikai világképet alakítunk ki, s noha ez nem teljesen tévedés – mert hogy a Világegyetemben van anyag, nem vonható kétségbe –, ám hogy kizárólag anyag van-e, már alapkérdésnek számít. Úgy hiszem, az a válasz, hogy vannak lényeges és kevésbé lényeges kérdések. A mai világ mindinkább részletkérdések felé taszítja az embert. Egyre szűkebbre szabja a szemellenzőt. Legfontosabb ellenszere ennek, ha az ember lerázza ezeket a szemellenzőket és kitágítja a látókörét. Igen ám, csak akkor ugye el lehet veszni, meg mindennel úgysem lehet törődni. Egyfajta optikai csalódás áll fönn: nem arról van szó, hogy teszem azt ugyanúgy foglalkozom az ausztráliai tücsöktenyészetek olyan fontos jellemzőivel, hogy a tücskök hátsó lábának harmadik ízülete évente milyen mintázattal bővül vagy nem bővül… Nem lexikális tudásra törekszem, átfogó világképre tettem szert, mely sokoldalúan tartalmazza a világ lényegét. A panteizmust, pánpszichizmust, teizmust, deizmust, animizmust és a többit. A különbség: míg ezek egy-egy szeletét ragadták meg a világnak, én igyekeztem azt a valóságnak megfelelően fölfogni, egészében, és ezért egyetlen eddigi irányzat sem felel meg az enyémnek. Az én világképem kétszeres hármassággal alkot egységet. A test, a lélek és a szellem egysége az egyik hármasság. Ez a fizika, a biológia és a pszichológia. A második hármasság alapja az érzékeinkkel felfogott jelenségvilág, s emögött egy másik szint, a törvények: azok az állandó összefüggések, amelyek irányítják a jelenségek viselkedését, mint fizikai, biológiai, pszichológiai törvények. E három első elv alkot egy egységet. Kétszeresen is: a valóság három szintje és a tárgykör szerinti: anyag, élet, öntudat. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy Isten bejön ebbe a tudományosan kialakított világképembe, mégpedig ott, ahol e hármasságok EGY-et alkotnak. A végső EGY, a Világegyetem nem más, mint Isten: élő szervezet. EGY-ház szavunk ebből a felfogásból alakult ki. A törvények és elvek Isten összes tulajdonságát lefedik – örök, változatlan, transzcendens és immanens, mindenható, mindentudó stb. –, kivéve egyet, s ez az, amitől az én világképem egyre pontosabbá, alaposabbá tehető, mindenki számára világosan; a misztikus istenfogalom szerint viszont Isten nem ismerhető meg; míg nálam az első elveket és törvényeket meg lehet (és kell!) érteni. Vannak lényeges kérdések, amitől a többi kérdés függ, és a legfontosabb kérdés a világon: a Világegyetem természete, hogy élő-e vagy sem. Két kérdés a legfontosabb mind közül: a Világegyetem eredete és a lélek halhatatlanságának a kérdése. A Világegyetem eredetének kérdése összefügg a Világegyetem természetének kérdésével, akárcsak a lélek halhatatlanságának kérdése, aminek bizonyításáról most jelent meg könyvem. Ha a Világegyetem halott, a lélek nem élhet tovább – erről szól a materializmus –, sőt lélek nincs is: ez mutatja, hogy ez az alapja mindennek. Ami ehhez kell, abban próbálok jártasságot szerezni. Úgy gondolom, minden ember képes rá, hogy az élet alapkérdéseiben megfelelő tájékozottsághoz jusson. Elég a józan ész. Csakhogy ez ma ki van rekesztve a mindennapi életből, miközben a szemellenzők félreterelik a figyelmünket. Kétezer éve le vagyunk lökve egy szakadékba, és zuhanunk, legalábbis ami az élet emberi minőségét illeti. Az emberiség úgy tűnik föl, mint egy nagyon buta légy, amelyik ötvenszer vagy kétszázszor nekimegy az ablaknak, sőt, már neki se megy, mert elkönyvelte, hogy ő soha nem lesz a természettel összhangban, az valahol sorsszerű, hogy a légy nem repülhet ki az ablakon, hogy  nem mehet a szabadba… Képzeljük el ezt a legyet, amelyik elfogadja, hogy hát ez valami természeti törvényszerűség, hogy egyetlenegy légy sem érhet a szabadba. Ma körülbelül így néz ki az emberiségnek a szellemi állapota, hogy ezt elfogadta, lenyelte a békát, hogy úgy mondjam. És szerintem teljesen tévesen. És én azt szeretném, hogy az ember ne nyelje le ezt a békát, hanem próbáljon kilábalni, mert ettől ember az ember. Az az ember, aki beáll a sorba, és azért dolgozik, hogy pénzt kapjon, illetve a pénznek alárendeli az életét és a gyerekének az életét, az lehet, hogy nagyon erős hatás, szinte úgy tűnik, hogy nem is lehet más, de én úgy fogom fel, hogy az beadta a derekát és elveszített valamit. És ez a valami éppen az emberi mivolta. Emberi mivoltunk azt jelenti, hogy megoldjuk azokat a feladatokat, amik jobb irányba visznek, fölemelő és kiteljesedő irányba, a természetünknek megfelelő irányba alakítjuk az életünket. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor nem vagyunk érett, egész felnőttek.

– Vissza lehet ezt a folyamatot fordítani, vagy pedig az ember már nem nagyon tehet mást, mint hogy csak kétségbeesetten csápol, és próbálja magára felhívni a figyelmet?

– Persze, ezt vissza lehet fordítani, illetve nem is az a lényeg, hogy visszafordítsuk, hanem az, hogy jóra fordítsuk, tehát hogy megváltoztassuk a lehúzó irányt, a lezüllés folyamatát. Hogy társas lény mivoltunkban és közösségi mivoltunkban egyaránt magunkra találjunk. Tehát úgy is, hogy képesek legyünk beleszólni abba, hogy a saját életünket hogyan alakítsuk közösségi színtéren is, tehát a társadalom alakításában is jelentősen meg kell változtatni azt a lehetetlen helyzetet, hogy a demokrácia égisze alatt lényegében senki sem tud beleszólni abba, hogy merrefelé megy a világ.

–

–            Az alapján, amit mondtál, nekem az a benyomásom, hogy egy nagyon erős egyéniségű ember lehetsz, akit  nem  a körülmények alakítanak, hanem saját maga tudja alakítani a körülményeket.

–            Én azt gondolom, hogy minden ember képes arra, hogy a világ és az élet legfontosabb alapkérdéseiben lényegében megfelelő tájékozottságot szerezzen. Ehhez a józan ész elegendő – ha helyén van a lélek. Csakhogy a lélek sincs a helyén, kétezer éve, és a józan ész egyrészt ki van rekesztve, másrészt ami marad belőle, azt nem használjuk. Azért, mert közben működnek a szemellenzők, amik félreterelik a figyelmünket. Tehát én úgy gondolom, hogy nem lehetetlen, megszerezni és kivívni ezt a tudást, bárki megteheti. Nekem még külön előnyöm, hogy én csillagászattal is foglalkozom, ráadásul a zenei tapasztalataim és az egyéb tevékenységeimből is sikerült  olyan széleskörűen megismerni a világot, ami aztán segít ahhoz, hogy egy sokkal átfogóbb és a valóságnak megfelelő képet alkossak róla, mint azok, akik csak fizikával foglalkoznak, és akik nem tudnak képet alkotni a világ egészéről.

– A zene mit jelent számodra?

– A zene maga a legszemélyesebb kapcsolat a Világegyetemmel. Sok erőt kapok a zenétől. Erős, személyes kapcsolat a mozgató alkotóerővel, amit érzékelek magamban, ami felé haladok. A zene maga az érzésvilág, mely erőt ad. Épp tegnap volt találkozóm egy zenésztársammal, akivel új zenekaron dolgozunk, mely remélem, még idén megalakul, s úgy néz ki, már történt egy-két lépés, világos az út, amelyen haladni fogunk. Remélem, hamar túl leszünk a próbákon és akkor már mondhatjuk, hogy létrejött a zenekar.

– Hasonló lesz a VHK-hoz?

– A VHK lényege fog megújult formában, tisztább, erősebb alakban megjelenni, de nem elektromos, hanem ősi népi hangszereken. Neve – terveim szerint – Vágtázó Csodaszarvas lesz. A VHK zenéjének közel fele ősi népzenei alapokra épült. Ösztönösen, tudatosan egyaránt. Ha nagyon akarnék, se csinálhatnék mást, mert ösztönösen ez jön belőlem. Visszatérés a tiszta, még manipulálatlan zenéhez, ahhoz, ami ezer évekkel ezelőtt is világított, és ami ezer évek múlva is világítani fog.

– Nyilván azért veled is előfordult, hogy nekiröpültél az ablaküvegnek. Hogyan viszonyulsz ahhoz a Grandpierre Attilához, aki téved? Haragszol rá?

– Hát azt nem mondanám. Tulajdonképpen törvényszerű, hogy az ember nem egy tökéletes gépezet, hanem egy emberi lény, aki sokféle módon, egy gazdag és szinte átláthatatlan őserdőben keresi az utat, és ez azzal jár, hogy az ember próbálkozik, hogy időnként zsákutcákba kerül. Ezért nem kell haragudni, úgy gondolom, hogy ez hozzátartozik a dolgokhoz. A zsákutcákból kijutás képessége lassan a legfontosabb tulajdonság a túléléshez.

Olessák Róbert, Fekete ZsuzsannaE