A MAGYAR SZELLEMI KINCSEK MAI SORSÁRÓL

 

MIKÉNT SZŰRNEK NÁLUNK A SZŰRŐK?

 

Az alábbiakban korántsem egyetlen szerző esetéről van szó, hanem valójában az egész magyar szellemi élet, a halhatatlan magyar szellem ezer éven át alkotott majd minden értékének agyonhallgatásáról, süllyesztőbe  zuhantatásáról. Mert ide tartoznak a Tárih-i Üngürüsz, Anonymus és valamennyi középkori krónikánk a jelenkorig, ősművelődésünk és őstörténetírásunk, s Rimaytól, Balassitól, Zrínyitől, Batsányitól, Kölcseytől, Petőfitől Kossuthig, Aranyig, Ipolyi Arnoldig, Kandra Kabosig, Szabó Dezsőig, Féja Gézáig és a legújabbakig, a magyar történelem és szellemi élet többi kimagasló régi és új érdemes munkálóinak hosszú soráig a kimagasló, de eltemetett magyar értékek felfedezetlen kincstára. Azokról az évezredek során létrehozott pótolhatatlan magyar történelmi, tudományos, irodalmi kincsekről, magyar értékekről, nemzeti „standard”, azaz alapművekről, miknek állandóan a magyarság egymást váltó nemzedékeinek rendelkezésére kellene állniok, vagyis minden egyes magyar számára mindenkor elérhetőknek kellene lenniök, s amikre szilárdan alapozódnia kellene a mindenkori magyar közművelődésnek és oktatásnak. De hol vannak ezek? Akárha nem volnának, nem léteznének: kivonattak a közforgalomból, elföldeltettek, akárha sírboltba zárattak volna, ebek harmincadjára vettettek; elérhetetlenné váltak a magyarság tömegei számára.

De nemcsak nagy alkotóink, a valóságos magyar történelem is eltemetődött és romokban hever kimagasló képviselőivel egyetemben. Évek, évtizedek telnek, míg némelyikükről szó kerül.

A magyar szellem (történelem, irodalom stb.) mai lefojtottsága (mint csöppben a tenger) leginkább mai szerző művének sorsában tükröződhet.

Aligha érdektelen szemügyre vennünk, miképpen működnek a szűrők. Tartani kell ugyanis attól, hogy fordítva végzik munkájukat és nem az értékeket szűrik ki, hanem a salakot. Nyílt titok, hogy a könyv és lapkiadás, a könyvterjesztés és hírverés külföldi maffiák kezébe került. Nyílt titok az is, hogy miközben a pártok a maguk koncaként verekednek az egyébként látványosan megromlott médiákért – tökéletesen megfeledkezve arról, hogy a köztájékoztatás irányítása a magyar nemzet kizárólagos joga volna -, és eközben lélekmérgező szemét árasztja el az országot a médiákból, s a magyar szellem minden új és régi igaz értéke, a magyar irodalom majdnem teljes egésze, majdnem minden szellemi alkotása süllyesztőbe vettetett.

            Példázatul szolgáló összeállításunk különös érdekessége abban áll, hogy az adott szerzőt úgy a bolsevista rémkorszak, mint a mai illetékesség mellőzi, agyonhallgatja.

MI  JÁRT AZ IDEGENURALMI PÁRTKORSZAKBAN

A MAGYAR TÖRTÉNELEM TITKAINAK FELTÁRÁSÁÉRT?

A magyar történelem egyik századok óta homályba rejtett tragikus fordulata gróf Zrínyi Miklósnak a költő-hadvezérnek váratlanul bekövetkezett rejtélyes halála. Zrínyi ugyanis az akkori magyarság titkos királyjelöltje volt,  Zrínyi maga is részt vett  a királyságát előkészítő összeesküvésben, s ha életben marad, aligha  kétséges:  trónra kerülése fordulatot hoz a magyarság sorsában és porba dönti a magyarság életerejét elszívó állampiócát, a Habsburg-birodalmat s a török megszállót is kiverik.

Az uralkodó hivatalos verzió szerint, amely természetesen Habsburg-forrásból  ered, Zrínyit 1664 november 18-án vadászat közben egy vadkan ölte meg, vagyis ez a beállítás a gyilkosságot megszervező és végrehajtó Habsburg hatalmi körökből származott ránk, mint tragikus történelmünknek  hivatalos köreink által  görcsösen védett sok-sok más, még ma is uralkodó téveszméje és balhiedelme, amit  köznépünk meggyőződése és a történelmi tények ellenére makacsul mindmáig fenntartanak.

Grandpierre K. Endre irodalmi jellegű fedőcímmel (Fekete hóesés) ellátott könyve történelmi tények feltárása, elemzése alapján bebizonyította, hogy gróf Zrínyi Miklós politikai orgyilkosság áldozata lett. A könyv háromszáz évvel Zrínyi halála után, 1970-ben látott napvilágot, abban a politikai rendszerben, amely maga is politikai gyilkosságokra épült. Nem kétséges, egy ilyen tudományosan megalapozott felfedezés a világ valamennyi szabad államában óriási hatást keltő országos szenzációvá válik, amely új lendületet ad a tudományos kutatásnak.

A könyvet szerkesztője ekként méltatja:

„A legkitűnőbb történelmi mű, amelyet csaknem húsz éves szerkesztői pályafutásom során  közönségünk kezébe adhattam. Izgalmasan modern. A történelmi regény új fejezetét nyitja meg: zseniális logikával nyomoz egy politikai gyilkosság ügyében, amely döntően meghatározta a magyarság sorsát. Igenis, helyesen használjuk ezt a szót. Zrínyi volt az a politikus és hadvezér, aki már a tizenhetedik század hatvanas éveiben kiűzhette volna a törököt hazánkból, vagyis magyar vezetéssel megvalósulhatott volna a felszabadító harc, másként alakult volna talán az egész magyar történelem mindmáig – meglehet, nemcsak a magyar, de a középeurópai is -, valószínűleg nem nyomorította volna meg népünket két bukott szabadságharc meg a két vesztett világháború.

Majtényi Zoltán, a könyv szerkesztője.

Ismeretes azonban a népi szólás: Akasztott ember házában nem jó kötelet emlegetni! Így hát szerző megkapta várható „jutalmát”: kizárták, mégpedig végérvényesen a könyvkiadásból.

Részlet a legtisztább erkölcsű magyar írók egyikének, a Magyar Írók Szövetsége egykori alelnökének, Fodor Andrásnak a szerzőhöz intézett sajátkezű leveléből:

            „Teljes meggyőződéssel csatlakozom azokhoz, akik botrányosnak, megengedhetetlennek tartják a könyvkiadásból való  kirekesztésedet.”

 

            Az Aczél-Apfel ( acél =sztálin) György tábor emígy intézte az ügyeket. Ámde a moszkovita parazitáknak mégsem sikerült örök némaságra kárhoztatni a húszezer példányban elkelt „Fekete hóesést”: a  népellenes  rendszer bukását követően 1997-ben   az ominózus könyv  Gróf Zrínyi  Miklós meggyilkoltatása  címen  újra megjelent.

Nemsokára, de még az idegenuralmi pártidőkben s némileg idejekorán híre ment a szerző újabb, Királygyilkosságok – Hogyan haltak meg a magyar királyok c. kéziratának. Maszek kiadó jelentkezett; szívesen  kinyomná a könyvet és keresztül is tudja verekedni. Nos, miért ne? Próba – szerencse!

A kézirat eljutott a kiadóhoz. Három „szaklektor”, politikai lektor átnézte és kiadásra javasolta. A törvényben előírt követelmények tehát betartattak. A minisztérium Kiadói Főigazgatósága azonban fütyült a „szabályokra”, és – az érvényben levő tiltás szellemében – megtagadta a kiadás engedélyezését. Ezenközben a felkért szellemdús házi lektor ollóval esett neki a kéziratnak és hangyász szorgalommal apró fancsikákra, dirib-darabokra szeletelte az egész kéziratot: így „szerkesztette” meg.

            A Királygyilkosságok azonban még így is megmenekült és  a MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE sorozatban 1991-ben mégis napvilágot látott.

                Talán tanulságos a következőkben ízelítőt adnunk a szerző műveit érintő bírálatokból: „Nagy örömmel kaptam kézhez Önök megküldésében Grandpierre „Királygyilkosságok” című munkáját. Azonnal elolvastam s nagy örömömre és épülésemre szolgált.”

                                                           Marikovszky Zoltán, Columbia

 „Azok” nem adták ki, „ezek” nem terjesztik…”

            „A könyv (Királygyilkosságok) nem túl vastag, de rendkívül súlyossá teszi az, ami benne van.  Grandpierre K. Endre  író egy valóban merész kötettel járult hozzá a magyar történetírás reformjához, és igazában maga sem csodálkozik azon, hogy bezárultak előtte az ajtók. Három történész véleményét kérdeztük a „Királygyilkosságok”-ról , ám miután egyikük sem olvasta, kitértek a válasz elől, sőt nevük mellőzését is kérték.”

Reform (megszűnt): A politika nem építhet szívrohamra.

            „Csodálattal és elismeréssel gondolunk Grandpierre K. Endrére történelmünk eddig eltitkolt eseményeinek olvasása után. Már jól ismerjük ezt a kiváló kutatót, mert a Fekete hóesés c. könyvében – ahol leírja Zrínyi meggyilkolásának körülményeit – bebizonyította, hogy el kell ismernünk őt korunk legkiválóbb  történelmi nyomozójának.

             A Királygyilkosságok-ban oly következetességgel és alapossággal deríti fel a titkokat és közli az írott bizonyítékokat, hogy az olvasóban önkéntelenül felébred a vádemelés…

            Grandpierre K. Endre nagyszerű módszerét maguk a történelmi események bizonyítják, mert e módszer segítségével valóban fel van göngyölve 1000 év „titkos-titkainak” sorozata és a „történelmi nyomozó”, vagy helyesebb talán így: az „1000 év királygyilkosságaiért vádat emelő történelmi ügyész” igazságra való törekvésének legjobb bizonyítéka könyvének az a végső fejezete, melyben felfedi azt a titkot is, hogy milyen volt „Az utolsó Habsburg-király titokzatos halála.”

      prof. Badiny Jós Ferenc

„Olvasom Grandpierre K. Endre Királygyilkosságok című könyvét. A szerző egy megszállott fanatizmusával kutatja a magyar történelem homályos pontjait, titkait. I. Istvántól kezdve királyaink többségéről bebizonyítja, hogy nem természetes halállal haltak meg, általában méregkeverők végeztek velük… A tényeket, adatokat a Képes Krónikából és más forrásokból veszi, olyan forrásokból, amelyekből történészeink is merítenek, amióta csak van történettudomány Magyarországon…

            Lebilincselő logika. Shakespeare királydrámái emlékkönyvi beírások  ezekhez a kegyetlenkedésekhez és cselszövésekhez képest… Számomra az az elképesztő, hogy én is teljesen bezsongtam olvasás közben. Van-e még Magyarországon kívül  olyan hely, ahol  ezeréves bűnügyek normális embert (ez lennék én) izgalomba hoznak? Van-e még ilyen tisztázatlan történelem, mint a miénk? Több mint ezer éve eldöntetlen ügyek, befejezetlen rágódások élnek bennünk.”

     Csaplár Vilmos, Méregkeverők  ígéretföldje.

                     

„A Fekete Hóesés-t , mint mondottam, csak lefekvés után olvasom, mert akkor van a legnagyobb csönd, és az első részt már vagy ötször átolvastam, de oly egyedülálló nyelvezettel  írod és meglátásaid annyira nagyok, hogy az ember, ha teljesen kísérni akar azon az úton, amit megírsz követendőn, akkor  megint és megint vissza kell lapoznia és többször elolvasnia, mert olyan látnoki szemmel kíséred, magyarázod, szinte képszerűen lerajzolod az eseményeket, hogy az ember, mintha közvetlen tanúja lenne az eseményeknek… oly csodás tollú ember vagy, hogy igazán kár (…) de ez nem fejezi ki igazán, hanem tragédiánk, hogy nem lehetsz ott minden asztalon,  minden könyvtárban.”

                                                                                   Bajtsi László, Ausztria

„A MAGYAR TITKOK sorozatban még 1990-ben szerény terjedelmű könyv jelent meg (Aranykincsek hulltak a Hargitára) … föllapozva, szemünk-szánk elámul  a hihetetlen csodavilágon, amely különösen a könyv első feléből áttetszik…Grandpierre K. Endre varázslatot művel gyanútlan és tudatos olvasóival: acél logikájával lekaparja a Tárih-i Üngürüsz csodaszarvas-mondáiról az évezredek alatt rátelepedett patinát, és előtűnik alóla egyfajta valódi magyar őstörténet-kép. Így az első – jelen számunkban közreadott – csodaszarvas-mondáról nem kevesebbet tudhatunk meg, mint hogy az a mitológiai idők emlékezete: a vízözön-korabeli Nimród honvisszafoglalásáról tudósít; hogy  Hunor és Magor (neve) tulajdonképpen a hungar-magyar népnévnek a változata – tehát ugyanaz a személy – és hogy  az üngürüsz (magyar) nép már a meghatározatlan ősidőkben is „Pannonia” területén élt. Előtetszik a könyvecskéből  egy a 907-es év  előtt keletkezett, feltehetőleg rovásírással írt ősgeszta  lehetősége, mely forrásul szolgálhatott a török krónika alapját képező latin forrásnak, amely a  történelem inkvizíciójában megsemmisült. Grandpierre K. Endre jóvoltából feltárulnak szemünk előtt eddig nem- vagy CSAK sejtett őstörténeti összefüggések, események, amelyek – ha a történettudomány még nem is tudja igazolni őket – a magyar ősmúlt félelmetes időbeli kitágulásának lehetőségét villantja föl. Hisszük vagy nem hisszük, de többé már nem lehet elhallgatni ezeket a következtetéseket. Így az olvasó az író cinkosává válik egy hazug, beszűkült magyarságkép lerombolásában, amely – reméljük – még a mi életünkben bekövetkezik.

A kötet címadó második írása nem kevésbé érdekes: a szkítákról szóló ókori hagyományok bemutatása, elemzése és a magyarság ősmúltjával lehetséges kapcsolataik kiderítése. Így együtt pedig talán az utóbbi évek legjobb, leghasznosabb magyarságmentő könyve. Mindenkinek, akinek nem közömbös, kik vagyunk és honnét jöttünk – de különösképpen a magyar- és történelemtanároknak kötelező figyelmébe ajánljuk”.

(L.) Napkelet

„Véletlen szerencsével sikerült megkapnom Grandpierre K. Endre Aranykincsek hulltak a Hargitára c. remek könyvét. Az utolsó még a városban fellelhető példányt kaptam meg baráti segítséggel. Nem értem miért ilyen nehéz hozzájutni. A várost lassan elönti a tartalmatlan, csillogó szemét, s félpornográf szennyirodalom, az ostoba és szellemtelen külföldi egymintára szabott rombolóirodalom. Az érték meg sehol, illetve van, csak nehéz hozzájutni. Visszatérve a szóbanforgó könyvre, Gárdonyinak a „szellemi tatárjárás”-ról írt gondolata jut eszembe, a Tárih-i Üngürüsz sorsa jól példázza az agyonhallgatás tökélyre vitt művészetét, a magyar eredetkutatás iránt érzett fölöttébb különös ellenszenvet. Naplómba kívánkoznak a  a szerző alábbi sorai: „Őrizték föld alatt, kő alatt, könyvtári titkos rejtekekben, kéz ne érinthesse, szem meg ne láthassa. Süvöltöttek a fekete századok, a magyar nép kálváriajárásának és – mondjuk ki – megvakításának századai.”

 Súlyos és nehéz szavak, szinte beleüvöltenek a történelmünkbe. De ennek az üvöltésnek megvilágosító ereje van. Sámánisztikus attitűd…”

Gönczi Tamás

            „Az Ön „Aranykincsek” c. könyvét fél éves keresés után tudtam megszerezni.”

                                                                               Bíró Lajos, Debrecen

            „Ezzel a munkáddal lényegesen megváltoznak a magyarságra vonatkozó eddigi helytelen elképzelések.”

                                               Aradi Erik, Ausztrália

            „AZ ARANYKINCSEK HULLTAK A HARGITÁRA önmaga egy igazi kincs. Lévén, hogy 1933-ban születtem, kisiskolás koromban a történelemtanulás a Csodaszarvas  legendával kezdődött. Mint oly sok  más nagy magyart a múltban és – mint az Ön példája mutatja – a jelenben is, engem is izgatott a tény, hogy eredetünkről nincs írott feljegyzés. Ez volt a hajtórugója Körösi Csoma Sándornak is.

            A könyvében feltártak igen értékesek minden igazán magyar érzésű magyarnak. Kutató munkáját igen értékesnek, megnyugtatónak és lelkileg nagyon felemelőnek találtam. Kívánok sok sikert nagyszerű tevékenységéhez.”

                                                                                   Antalfy Tibor

„Nagyon fontos és időszerű történelmi munkák. Ha rajtam múlna kötelezném az iskolákat könyvtáraikban való elhelyezésre.

Az Aranykincsekből egy példányt egy erdélyi papnak adtam, mert annak nagyon megtetszett (itten járt és ment vissza). Mint mondta, ilyesmit otthon nem kapnak , – elvitte magával boldogan.”

                                                                      Kun Lajos, London

Utóhang az ARANYKINCSEK HULLTAK A HARGITÁRA  c. munka sorsáról:

Soron kívüli megjelentetése Mátyás István, a kiváló szerkesztő érdeme.

Ámde ahogy a könyv kikerült a nyomdából, mind a negyvenezer példányt berakták egy pinceraktárba, és fekete ponyvával szépen betakarták, nehogy bárki is hozzáférhessen: „őrizték föld alatt, kő alatt…”

A Magyarok Titkos Története következő kötete a MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA, AVAGY A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA c. munkájának kézirata is egy maszek kiadó kezébe került. Az újabb meg újabb határidők nem teljesültek. Rejtély volt, mi lehet a baj. Végül kiderült: a faji kérdés. A vezető hölgy kibökte mi nyomasztja: miért szerepel az, hogy „magyar faj” már a könyv címében is… Tilos a „magyar faj” említése is?…Mintha idegen országban élnénk…

Szerencsére a kéziratot sikerült visszacsikarni.

Bírálatok:

„Vagy másfél évvel ezelőtt vásároltam meg a Hunnia Barátok körének találkozóján az  Ön három könyvét, a Magyarok Titkos Története című trilógiát. E műfaj-megjelölést spontán használom, annyira egy műnek érzem a hármat és annyira érdekfeszítőnek, hogy mindenképpen életműve csúcsának tartom. Titokfejtő Mester Mesterműve! Az Ön neve és műve azóta is mindkettőnk számára, de néhány barátunk számára is beszélgetési és vitatkozási téma, s máig sem tudtunk napirendre térni fölötte.

A három könyvre éhesek lettek barátaink közül többen is, ezért, hogy megvehessem számukra is, betértem egykori barátom, Püski Sándor boltjába, ahol tudvalevőleg minden  m a g y a r könyv kapható. Nem is csalódtam, nemcsak a trilógiát kaptam meg, hanem újabb könyveiből  is egy nyalábbal hagytam el az üzletet.”

                                                                           Bakos Endre, Budapest

 

 

„Hálásan  köszönöm a sok olvasnivalót…Azt csodálom, mennyit küzdött szegény magyar nemzet, a jó esztendők ritkán tartottak hosszú ideig. Szegény asszonyok! sokan voltak az özvegyek meg az árvák, el ne felejtessük az anyákat. Keserves volt egy Édesanyának hírt kapni, már három fija eleset(t) a harcmezőn… Jaj rosszak a hírek Erdélyből… (Most) Minden magyar  „AKARAROMRA” nagy szükség van…Jaj, kezdek fáradt lenni, hányszor gondolok a sok jóemberre, akinek révén szerencsém volt kézbe kapni a Magyarok Titkos Történetét. Borzasztó még a mai napig is a történelem…Bocsánatot kérek ezért a (nehezen olvasható) firkálásért, de(Ön) talán  vén szívembe lát és megbocsátja a sok hibát.”

                                               Viola néni, a „vén székely nano” (USA)

 

„Múltunkkal való szembesülés érzelmekkel fűtött, fájó emlékekkel gyötört útján járva Grandpierre K. Endre célja a szigorú tárgyilagosság. (Az) Igazságban Istent tisztelő magyar történész és költő ezt így fogalmazza meg:

Történetvizsgálónkat senkivel és semmivel szemben nem fűti elfogultság s e könyv nem szól senki és semmi ellen, mégcsak  a magyarság iránti kedvezés  sem torzítja tollát, egyedül az igazság feltárásának szolgálata vezeti – azzal próbál szolgálni  nemzetének és az emberiségnek – mert meggyőződése, hogy  /az igazság) feltárása, megismerése és érvényesítése úgy a magyarságnak mint az emberiségnek nemcsak  legszentebb kötelessége, de legfőbb önvédelmi érdeke is, mert a hazugság világszerte elhatalmasodott hatalma minden atomháborúnál biztosabban elpusztítja az emberiséget, s ha az emberi szellemet sikerül aljas tilalmakkal kordába szorítania és megfojtania, elkerülhetetlenül bekövetkezik  az emberi világ feltartóztathatatlan, gyors elkorcsosodása és fizikai megsemmisülése. Ezt pedig csak a történelmi hazugságok, világhazugságok leleplezésével, a történelmi titkok tudományos feltárásával akadályozhatjuk meg.”

Tomory Zsuzsa őstörténész,  USA

„Utoljára Kossuth Lajos mondotta: „Fejet hajtok a Nemzet nagysága előtt!”

S most én- porszemnyi kis magyar asszony, ugyanezt szeretném mondani Önnek a „Demokratá”-nál megrendelt és elolvasott könyvei és füzetei kapcsán!

Talán mégis van igazság – a sorok közé rejtve – a New Age mozgalomban, mert az már a „Vízöntő korszak” győzelme valahol, hogy az Ön megdöbbentően tárgyilagos és IGAZ sorai egyáltalán megjelenhettek.

Köszönet az Ön csodálatos, megvilágosult szellemének, hogy egyáltalán hozzájuthattam, elolvashattam sorait!”

                                                                       Fülöpp Melinda, Kercaszomor

„Ezt a könyvet terjesztenünk kell az elfásult magyarok között, mert bizony a kinti, idegenben élő és az otthoni Szeretett Hazánkban élő Magyarság nem sokat tud saját történelméről. Ez mind a múlt (a régi) és jelen kormányok, vezetők bűne, és a Papság bűne, hogy idegen, hamis alapokra épített történelmet tanítottak és tanítanak ma is hazai iskoláinkban.  Én magam is annak a régi hazug történelemtanításnak a rabja voltam. Ma boldog vagyok, mert megtaláltam az igaz utat”

                                                                       Mátrai Károly, Ausztrália

„A szerző  munkásságát tőlünk telhetőleg anyagilag is támogatjuk. Mi ezt azzal a szándékkal tesszük, hogy védő-kart nyújtsunk egy Testvérünknek „… ha küzd ellenséggel”. Már pedig ő erősen küzd…”

                                   Bándi Mihály és Bándiné Kovách Eszter Kanada

Nemrég fejeztem be „HOL VAN A MAGYAR ŐSHAZA?” és „MIÓTA ÉL NEMZET E HAZÁN? c. könyveidet és nem tudom megállni, hogy ne írjak érzéseimről, miket  szívemben s lelkemben a bennük lévő és  számomra új ismeretek kiváltottak bennem, s amelyeket te oly bölcsen társz elénk. Egy sorát sem lehet kétségbe vonni, hiszen forrásaid a legtisztább, leghitelesebb ránk maradt anyagból meríted, nemzeti regéink, legendáink és gesztáinkból, vagy éppen az ellenségeink által írt anyagból, de főként saját meglátásaid logikai törvényeinek alkalmazásával. Hány történetíró olvashatta már el mindazt teelőtted és mégsem jöttek elő hasonló következtetésekkel…Minő felemelő érzés olvasni  soraidat és megtudni belőlük ősi, erkölcsi  és szellemi nagyságunkat, s abban Erdély szerepét… Olyan erős bennük az igazságérzet és a magyar élniakarás is, hogy azonnal vinni akarom a könyveidet minden magyarhoz, beléjük is (új) életet verni.”

                                                                                            Pap-Nemes János USA

            „Szerzőnk számos művet alkotott s joggal kapta meg a „Titokfejtő Grandpierre” nevet – írja Anonymus titkai nyomában c. munkájáról Bakay Kornél, a jeles őstörténész. – Jelen művében is nagyon összetett és nagyon nehezen megoldható kérdéseket tárgyal. Anonymus körül ugyanis valóban évszázados harc dúl s az is igaz, hogy eddig a legtöbb szellemi energiát arra fordították, hogy megcáfolják a Névtelen Mester  állításait, arra törekedtek, hogy kérdésessé tegyék szavahihetőségét… Szerzőnk  rendkívül jó szemlélete és elkötelezettsége révén méltán foglalhatna el megfelelő helyet a magyar történetkutatás díszpáholyában.”

                                                                                   Bakay Kornél, őstörténész

                                                           +

A   II. Lajos király három halála, négy temetése c. könyvéről:

„Olyan történelmi eseményeket firtat, melyeket valamilyen korabeli titkolózás elhomályosítani próbált. A szerző történelmi oknyomozásnak tartja, a fülszöveg írója  detektívmunkához hasonlítja a művet. Nekem a pontos kérdésfeltevések és módszeres kifejtése matematikai műveleteket juttatnak eszembe.”

                                                                                         Krausz Tivadar költő, író

„Megkaptam a könyveket – rendkívül boldog vagyok, hogy ilyen kincset tarthatok a kezemben. Bízom benne, hogy belátható időn belül a magyar iskolákban tisztességgel fogják tanítani a magyar őstörténetet.

Ön világító lámpása a magyaroknak…Nemzetem sorsáért aggódom, és tenni akarok  valamit érte én is.”

                                                                               Szabó Imréné, Balmazújváros

                                                           x

Mexikótól Londonig, Párizsig, Columbiától, Boliviától, Braziliától Svédországig, Itáliáig, Ausztráliától Dél-Afrikáig érkeznek hasonló megnyilatkozások, megkeresések a jelzett szerző munkáiról mindenhonnan a földkerekségen, ahol a világban szétszórt magyarok élnek. Ámde ezeknek a könyveknek híre csak „szájpostán”, szájról szájra terjed – a hazai médiákból és a terjesztésből való teljes kiszorítottsága következtében. Itthon a teljes némaság. Előfordult, hogy budapesti olvasó Argentínából, Buenos Airesből kért segítséget ahhoz, hogyan és hol tudná e könyveket beszerezni. Még a Habsburg elnyomás századaiban sincs példa rá, hogy a félretájékoztatás hatalmas gépezetei hasonló szintű szerzőt a köztudatból ennyire kiszorítottak volna. Még a Habsburgok karámjából is ki lehetett kotorni – igaz, hat előző évszázad után – Névtelen Jegyzőnk (azóta ismét elásott) csodálatos Gesta Hungarorumát.

Az elfojtás receptje egyszerű; a jelek szerint ostoba közönynél, avagy kicsinyes, gyűlölködő silányságnál, magyargyűlöletnél, saját fészekbe piszkolásnál nem kell hozzá egyéb: mindazt, ami magyar érdeket szolgál, félre kell söpörni, ki kell rekeszteni, agyonhallgatni, kiirtani a köztudatból s főleg a maffiák kezére játszott könyvterjesztésből.

Az agyonhallgatás: élve eltemettetés; a szellemi inkvizíció országos szintű, álcázott mai változata.

Az agyonhallgatás ténye, a szellemi kibontakozás reménytelensége dermesztően hat még azokra az alkotásokra is, amelyek mindnyájunk javára és épülésére megszülethetnének. Ugyanakkor a silány, férc, ködösítő vagy éppen ártalmas, ízlés és eszméletrontó művek – és csaknem kizárólagosan azok – jelentős támogatásban és hírverésben részesülnek; minden fórumból azok harsognak a tájékozódásában megzavart gyanútlan magyar sokaság felé.

Nagyjaink – régiek és újak – mind kényszerű tetszhalottak. Műveik: lezárt sírboltú kamrák, mikre rázúdítják a magtalan, lélekzavaró vagy éppen mérgező szavak és a nyugati szemét parttalan áradatát.

Kolozsvári Grandpierre Endre eddig közzétett fontosabb munkái:

1) Az ördög apostolai. Zrínyi Miklós ifjúsága

2) Fekete hóesés

3) Kiegészítések… (az elhallgatásokhoz)

4) Erdély ereklyéi emlékeztetnek engem

5) Aranykincsek hulltak a Hargitára

6) II. Lajos három halála négy temetése

7) Királygyilkosságok: Hogyan haltak meg a magyar királyok?

8) A Magyarok Istenének elrablása, avagy  A magyar faj nagy elárultatása

9)  Miként menthető meg a magyar nemzet?

10) Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve I.

11) Vészkiáltás fenyegetett magyarhazánkért. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve II.

12) Mi az igazság az árpádi bejövetel körül?

13) Hol van a magyar őshaza?

14) Mióta él nemzet e hazán?

15) Isten szava a magyar nép szava. Az ősi magyar felségjog virágzása és hanyatlása

16)  Gróf Zrínyi Miklós meggyilkoltatása

17) A magyar ősvallás történelmi alapjai

18) Tízezer évi küzdelem hazánk megmaradásáért

19)  A trianoni világösszeesküvés. Miért söpri el a történelem a trianonokat?

20)  A magyarság őseredete

21)  Árpád kirekesztése az Árpádházból, avagy A magyar királyok új rendje

22)  Magyar ősidők csodálatos mondái I. Rögberejtett Isten kardja régi rege róla

23) Magyar ősidők csodálatos mondái II.  Kővárból kiáltó asszony

24)  Istennyomok hétölnyi por alatt – Amit a magyar ősvallásról tudni kell I.

25) Istennyomok hétölnyi por alatt. Tanagyag a magyar ősvallásról II. Az élet vallása

26)  Összeesküvés a világ ellen

27)  Anonymus titkai nyomában

28)  Szent éhség