Megjelent: KAPU, 2009.03, 69-71.o.

A parányi kőeszközök eloszlásának alapján nyerhető következtetések

A parányi pengék eloszlásáról a Földön nemrég újabb összefoglaló munka jelent meg (Robert G. Elston and Steven L. Kuhn, Editors, 2002, Thinking Small: Global Perspectives onMicrolithization, Archeological Papers of the American Anthropological Association Number 12

http://www.anthro.ucdavis.edu/card/usprc/pubs/Elston%20&%20Kuhn%202002.pdf). Ha pedig alaposabban utánanézünk és megvizsgáljuk a parányi kőeszközök (mikrolitek) egymáshoz viszonyított eloszlását a Földön, azt találjuk, hogy egyáltalán nem véletlenszerű, sőt, értelmezésük, különleges jellemzőik szem előtt tartásával figyelemreméltó összefüggéseket fedezhetünk fel a régészeti adatok között. Foglaljuk össze most egy táblázatban a legfontosabb leleteket! A táblázatban szereplő adatok forrását, tekintettel a nagy terjedelemre, külön adjuk meg, lásd alább.

1. Táblázat

Táblázatunk részletesebb ismertetése

Táblázatunk alapján jól látható, hogy a parányi kőeszközök legkorábbi, a leghosszabb időn át fennálló és a legkiemelkedőbb központja a Kárpát-medence, és Erdély, s benne Székelyföld szerepe is megállapítható. Ez a tény annál is jelentősebb, mert értelmezésünk fényében a parányi kőeszközök éppen a magyar (Hargita kiemelkedő szerepét jelző) eredetmondával állnak közvetlen összefüggésben, és így a székely-magyar folytonosságra, a székelyek őshonosságára kapunk egy rendkívül hatékony régészeti népjelzőt.

Mielőtt az I. Táblázatban szereplő adatok forrásait megadnánk, lássuk egy kicsit bővebben, mi rejlik a táblázat számai mögött.

Őskőkor, 350 000 éves központ: Kárpát-medence

Megjegyezzük, hogy a Kárpát-medencei, vértesszőlősi ember agykoponyájának térfogata >1 400 cm³, nagyobb, mint a mai emberé (kb. 1 350 cm³). A parányi kőeszközök első előfordulása, ezen kívül mérete, kifinomultsága, az általuk hordozott jelentés ugyancsak azt jelzi, hogy a Kárpát-medence világelső az ember fejlődésében.

Késő őskőkor, i.e. 40 000-10 000. Központok: Kárpát-medence, Moldva-Kaukázus, India, Pireneusok, Afrika

1.) „A tatai (i.e. 33 000 körüli) szerszámok túlnyomó részét, több mint a felét egészen kis méretű kavicsokból gyártották. Ismét mintha a vértesszőlősi telepen járnánk. Az eszközök általában 3-5 cm nagyságúak. Ez a hatás azonban nem magyarázható azzal, hogy az ember nem talált más nyersanyagot. Nem, ez határozottan kiválasztás, tudatos kiválogatás eredménye. Az itt élő embercsoportnak egy érdekes sajátsága. Ezeket az apró méretű kőeszközöket rendkívül finoman kidolgozták, pattintgatták, és számtalan szerszámtípust készítettek a jó minőségű kavicsokból, a Dorog környéki (vörös – GA) radiolaritból. Kitűnően hasadó nyersanyag volt. A különféle szerszámfajták között legjellegzetesebbek a kis méretű kaparók, a 4-5 cm nagyságú,kétoldalon retusált, levél alakú hegyek és a vésők, a fúrók a pengék. Rendkívül változatos a tatai ember eszközkészlete – mindezek a szerszámok azonban olyan kis méretűek, hogy nagy részük szinte kézbe sem fogható. Mégis szerszámok, mégis kézbe fogták. (u. ott, 123. o.) Az egész ipar „mikrolitikus”, azaz kis méretű, sőt, nagyon is kis méretű formákból áll. (u. ott, 124. o.) Tegyük hozzá: ha a tatai lelőhely leletei olyanok, mintha a térben közeli Vértesszőlősön járnánk, ennek aligha lehet más magyarázata, minthogy a tatai ember közvetlenül a vértesszőlősileszármazottja.” – írja Gáboriné Csánk Vera „Az ősember Magyarországon” (1980) c. könyvében.

2. „Az Istállóskői-barlangban alig 2-4 cm hosszúságú, hasított alapú kis csonthegyeket is találtak. Miniatűr példányok, és ezek már egészen biztosan nyílhegyek voltak. Ez a rendkívül fontos lépés a civilizáció fejlődésében, amit itt találtak meg először, legkorábban egész Európában: a nyíl, az íj használata! Korábban ugyanis úgy tudtuk, hogy az emberiségnek ezt a fontos találmányát i.e. 8000 tájától használták. Nem: a legrégibb, mintegy 36 ezer éves nyílhegyeket itt találták meg nálunk. Közel százhúsz hasított alapú nyílhegy került felszínre a barlangban a tűzhelyek körül, és ehhez képest a kőszerszámok gyengék, egészen csekély a számuk. Különféle pengék, kaparók. Nem onnét kerültek ide, hanem talán fordítva! A mamutagyart is felhasználták. Tökéletesen hengeres „elefántcsont” pálcák, 25-30 cm-es kis „botok” kerültek elő – a használatukról még sokáig gondolkodhatunk” (Gáboriné Csánk Vera, 1980, 177-178. o.) Tekintve, hogy a korabeli Szungir (Moszkvától 200 km-re északkeletre fekvő) lelőhelyén is találtak hengeres, kiegyenesített mamutagyart, amely pedig nem lehetett fegyver (Grandpierre Atilla, 2007, Királyi mágusok ősnépe: a magyar, 77. o.),  felvethető, hogy ezek a hengeres elefántcsont-pálcák is jogarak voltak, vagyis királyi felségjelvények.

3. A pilisszántói kultúra hasonló korú, és itt is találtak mikrolit pengét. „A remetei szurdok impozáns bejárata mögött egy 25 m hosszú, 6-7 m magas, egyenletesen emelkedő aljú terembe jutunk, amelynek fő hasadéka megközelíti a felszínt. Vértes László régész 10,5 m mélységig ásta ki az üreg kitöltését, de annak természetes – szálkő – alját nem érte el. A feltárt 13 réteg közül az első kilenc holocén korú, a 10-13. rétegek posztglaciális ill. pleisztocén korúnak (2,4 millió évnél fiatalabbaknak) bizonyultak. A legidősebb lelet egy – az ún. „pilisszántói kultúrát” (i.e. 30 000 körüli) képviselő obszidián mikrolit penge” (N. Kósa Judit, Szablyár Péter, 2002).

4. A kisméretű, csúcsos, sok ütéssel pattintott, tompa és egyenes hátú pengéjű, a franciaországi La Gravette lelőhelyről elnevezett gravetti műveltséget az i.e. 30 000 – 10 000 időszakra teszik. Magyarországon Szeged-Öthalom környékén (Trogmayer 1983/a. 47–48. in: Kristó Gyula, szerk. 1983 Szeged története, I. Szeged, 47-49. Gábori Miklós 1964 A késői paleolitikum Magyarországon. Bp.) találtak felső őskőkori, i.e. 30 000 körüli és Dunaújváros környékén átmeneti kőkori, i.e. 10 000 körüli gravetti kultúra-leleteket (Marosi Sándor – Szilárd Jenő (szerk.): A dunai Alföld. Magyarország tájföldrajza I. Budapest, 1967, 257. o.), amelyekben mikrolitek is előfordultak. A gravetti (kis méretű, kőből pattintott nyílhegyfajta) műveltség elnevezése félrevezető, ugyanis nem a franciaországi La Gravette lelőhely, hanem a magyarországi lelőhelyek tekinthetők időben elsőknek, különösen, mivel az egész műveltség minden bizonnyal az Istállóskői, i.e. 36 000 körüli vagy még idősebb (és végső soron avértesszőlősi, i.e. 350 000 körüli) műveltségből származik. Többek között azért, mert az első nyílhegyeket az i.e. 39 800-nál régebbi korú Istállóskőn és a Baradla-barlang folytatásában, a felvidéki Domica-barlangban találták (http://www.grandpierre.hu/200504/0503Kokorok.htm).

5. Az indiai Bengál területén levő Patne körzetében az i.e. 24 000 körüli időszakból találtak mikrolit kőeszközöket (http://tanmoy.tripod.com/bengal/archaeology.html). Cejlon szigetén az i.e. 31 000 körüli időszakra teszik az itt talált parányi kőeszközök korát (James, Petraglia, Current Anthropology Volume 46, Supplement, December 2005

http://www.human-evol.cam.ac.uk/Members/Petraglia/pubs/JamesPetraglia(CA2005).pdf).

6.

Huanghua (Hoang Ho, Sárga Folyó, Ordos!) i.e. 21 000-ben mikrolit központ

(Microliths found at Huanghua, A. N. Zhimin, 1989, Kultúrák) i.e. 32 000-től i.e. 1 000-ig.

7. i.e. 15 000 körül a Pireneusok-beli Mas d’Azil-i barlang híres régészeti lelőhely lakói között szórványosan íjászok csoportjai éltek. Ezek nagyobb területeket jártak be: a Földközi-tenger nyugati partjain, a Britannia és Észak-Európa felé eső északi vidékeken, valamint a Fekete-tenger hátországát képező sztyeppeken kóboroltak. Csaknem kizárólag hajítófegyvereik és nyilaik végére szerelt törpe kovák és geometrikus mikrolitek alapján ismerjük. Kelet-Európa erdőövezetében más íjászok is kóboroltak, a swidryek, akiknek nyílhegye ugyan mikrolitikus volt, de nem geometrikus. Kovaiparuk ismert hagyományai visszavezethetők Kostienki (i.e. 22 000, a Fekete tenger északi partjánál fekvő Don-környéki – GA) keleti-gravetti kultúrájára (Childe, 1962; László, 1961, 190-193. o.) lényegében azonosította az ősuráli népeket a swidry (magyarul: szvidéri) kultúrával, ahogy ezt például Mario Alinei is értékeli (2005, Ősi kapocs, Allprint Kiadó, 444. o.).  Ha a swidry műveltség az ősuráli néphez tartozik, ugyanúgy, mint a szungiri lelet, akkor a Kárpát-medencei, itt már legalább i.e. 35 000-ben élt íjászok is az uráli néphez tartoztak, akárcsak a gravettiek. Így a belőlük származó műveltségek, a kelet-európai, dél-kaukázusi, mezopotámiai, natoufi is társai is. A natoufiak az összes olyan ázsiai nép elődei, akik megélték azújkőkort. A natoufiak leszármazottai  a kébariak is (i. e. 17 000-12 000), gyűjtögető-vadászó életmódot élő épigravetti nomádok, jellemzőjük a mikrolitek használata.

8. Az i.e. 12 000-9 000 körüli időszakból a Kárpát-medencei, Bükk hegységbeli Pongor-lyukban is találtak parányi kőeszközöket. A Pongor-lyuk barlangot Kövesvárad csúcsának közelében lelhetjük fel. 1982-ben a Hevesi Attila, Hír János és Ringer Árpád (utóbbi a Miskolci Egyetem Ős- és Ókortudományi Tanszékének vezetője) által alkotott trió irányítása alatt kezdődött a több évig tartó ásatás. Felülről lefelé haladva, a harmadik rétegben találták meg a Kiétei-kultúra cserepeit, háziállatok csontjaival keveredve. Az epipaleolitikum idejéből való 28 db aprómikrolit ritka értékes leletnek számít (Ősemberbarlangok a Bükkben, http://www.bebte.hu/documents/osember.htm).

8. Az afrikai Kongó-ban található Matupi sziklabarlangban 30-40 ezer éves mikroliteket is találtak (http://hu.wikipedia.org/wiki/Matupi_sziklabarlang). Egyes vélemények szerint Afrikában csak jóval később, csak az i.e. 10 000 körüli időszakban tűnnek fel a parányi kőeszközök. „Az afrikai társadalmak a mikrolit technológiát csak az i.e. 10 000 körüli időszakban fejlesztették ki” (African archaeology – Wikipedia).

Átmeneti kőkor, i.e. 10 000 – i.e. 6 000: Központ: Kárpát-medence, Dél-Lengyelország-Ukrajna-Urál. Az ebben a korban feltűnő vándor íjászok a Kárpát-medencéből jutottak el Dél-Lengyelországba (Vértes László, 1965, 206. o.), ahol swidry kultúra néven váltak ismertté. A swidry(szvidéri) műveltség László Gyula (Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. 1961, Akadémiai Kiadó, Bp., 190-193. o.) szerint az ősurálinépcsoporthoz tartozik. A magyar területre a mikrolitikus ipar a jellemző (László Gyula, id. mű, 114. o.) A mezolit leltárak egyik fontos csoportját a mikrolitok alkotják, melyek rendkívül kis méretű, gyakran kevesebb mint 2 centiméter hosszú vagy még ennél is kisebb eszközök. Egy részük nyílhegyként rekonstruálható, más részüket pedig valószínűleg nem önállóan használták, hanem betétként több darabot erősítettek egymás mellé csont- vagy agancsfoglalatban. A mikrolitok legjellegzetesebb képviselői a különféle geometrikus elemek: a félhold, a háromszög és a trapéz, amelyek a korszak egymást követő időrendi fázisainak jelzői. Jászberény környékén nemrég régészeti leleteket találtak, amelyek igazolják a parányi kőeszközöket készítő vándor-íjászok korabeli legalábbis részleges letelepedését a Kárpát-medencében. A jelek szerint 8 030 ±250 évvel ezelőtt tértek át a letelepült életmódra a mezolit vadászok az Ős-Zagyva közelében. Az újkőkor anyagi és szellemi kultúrája fokozatosan érvényre jutott a Kárpát-medence északi felében, később pedig Nyugat- és Közép-Európa más területein is (Kertész, 2003).

Hasonlóan, a mezopotámiai Karim Sahir telepen is találtak az i.e. 10 000 körüli időszakból mikrolit eszközöket. „A felső paleolitikum és mezolitikum kultúráit a Zagrosz-hegység nyugati előhegyeiben, Irak kurd területén számos lelőhelyről ismerjük (Zarzi, Palegawra, Karim Sahir stb.). Zarzi, Palegawra lakói vadászták a juhot, sertést, gazellát, szarvast, lovat; táplálékul szolgált nekik a csiga is. Karim Sahir egy fennsíkon elhelyezkedő nyílt telep volt, kőépítkezésre utaló maradványokkal, mikrolit sarlókkal, kézimalmokkal” (Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig. http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mezopotamia.html).

Újkőkor, i.e. 6 000-4 400: Ebből a korszakból Írországból kerültek elő parányi kőeszközök. Ages of Irish Archaeology, ld. a forrásoknál.

Rézkor (i.e. 4 400-3 000): A Kárpát-medencéből, elsősorban a Székelyföldről* találunk mikrolit eszközöket, például Erősd várából.

“Precucuteni”–kultúra (i.e. kb. 4200-3850) Délkelet-Erdélyben és Moldvában jelenik meg, a korábbi “vonaldíszes kerámiás” (i.e. kb. 4400-4200;  i.e. 5 700-4 500) és Boian-kultúrák (i.e. 4400-3800) hagyatékainak összeolvadása nyomán. Végső fejlődési periódusában a kultúra kiszorul Erdélyből, helyét a belőle kialakult erősdi (Cucuteni, i.e. 5 500 – 2 600,http://en.wikipedia.org/wiki/Cucuteni_culture; Vinca kultúra, i.e. 5 500 – 2 600, http://en.wikipedia.org/wiki/Vin%C4%8Da_culture) kultúra foglalja el. A Precucuteni-népesség felszíni,tapasztott házakból álló, a folyók teraszain vagy közvetlenül a völgyekben elhelyezkedő, minden esetben a vízlelőhelyek közvetlen közelében található településekben lakott. Megélhetésüket a kezdetleges növénytermesztés és az állattartás – főleg szarvasmarha – biztosította, amely vadászattal és halászattal egészült ki. Pattintott kőeszközeikre a kis (mikrolit) méretek jellemzőek, csiszolt baltáik, vésőik alakja elsősorban négyzet vagy trapéz alakú.” A Székely Nemzeti Múzeum Régiségtára 1.