Jelenlegi földi életpályám egyik érdekes állomásának azt tekintem, hogy ötéves koromban kijelentettem, hogy csillagász leszek. Amikor szüleim kérdezték, hogy miért, azt feleltem, hogy azért, mert nekem a Nappal kell foglalkoznom. Látszólag ezzel ellentétben, hétéves koromban pedig egyszercsak kijelentettem, hogy énekes leszek. Kérdezték, hogy akkor most mi leszek, énekes vagy csillagász? És azt feleltem: mindkettő. Később mindkettőt elfelejtettem, de aztán mégis úgy alakult, hogy mindkettő, csillagász és énekes is lettem, egyszerre. Honnan tudtam én ezt hétévesen?

Aztán amikor a Csillagászati Kutatóintézetmunkatársa lettem, rájöttem, hogy a gyakorlatban a csillagászat egyre inkább az adatfeldolgozásra szűkül, az alkotó értelem pedig a materialista világkép keretén belül keresi a válaszokat. Évekig tartott, amíg képessé váltam önálló úton elindulni. Engem nem az elvárások, hanem a valóság kihívása, a valódi Világegyetem érdekelt, azzal együtt, hogy miért érdekli az embert aVilágegyetem.

Rájöttem, hogy az élőlények és az élettelen tárgyak között egy lényeges különbség, hogy az élőlények maguktól mozognak, az élettelen tárgyak nem. Ezért aztán nagyon is érdekes, hogy a Nap minden más élettelennek tekintett testtől eltérően saját magától változik, saját tevékenysége van, a naptevékenység. Én mindig is élőlénynek tekinttettem a Napot, elkezdtem hát vizsgálni egy olyan szempontból, amiből még modern tudós nem vizsgálta. Ennek nyomán a Nap és a Világegyetem élő természetéről született néhány angol nyelvű, szakmai cikkem
(2008 – Fundamental complexity …, 2004 – Conceptual steps towards …, 2008 – Cosmic Life Forms, 2007 – Biological extension …) és néhány magyar nyelvű könyvem és cikkem melyek elérhetőek a Könyvek és Tanulmányok rovaton belül.

Kamaszkoromtól kezdve általam soha nem sejtett, gyakran keleties, müezzin-énekekre, ősi mondókákra emlékeztető, rendkívüli erejű zenék törtek ki belőlem. Időközben Édesapám, Grandpierre K. Endre (“korunk legkiválóbb történelmi oknyomozója”, “a történészek díszpáholyában lenne a helye”) szellemisége, óriási, különleges zenei gyűjteményem, alapvetően új világfelfogásom, látóköröm, zeneértelmezésem alapján baráti társaságomból megszületett a Vágtázó Halottkémek (a nyugati sajtó szerint “minden idők legjobb sámán-punk zenekara”), majd, 30 évvel később, a Vágtázó Csodaszarvas (első lemezünk, a “Tiszta Forrás”, aranylemez lett; második, új lemezünk, a “Végtelen Ázsia!”, az országos MAHASZ sikerlistán a 7. helyet is elérte).

Zenénk a népzene eddig ismeretlen, őserejű oldalait, mélységeit eleveníti fel, és megdöbbentő módon, szerintem Bartók Béla népzene-felfogásával is pont egybeesik. Ez pedig aztjelenti, hogy zenénk a próbákon, a koncerteken születik, mégpedig ellenállhatatlan erővel, valami rendkívüli tudatállapotban, és nem valamiféle előzetes elvárásoknak megfelően. Évek során rájöttem, úgy fogom fel, hogy zenénket maga az Élő Világegyetemet mozgató kozmikus szervező tényező, a kozmikus alkotóerő, a kozmikus életerő hajtja.

Így aztán csillagászati és zenei munkám szorosan összefügg, és feltárja az Élő Világegyetem mindannyiunk életét, életvitelét alapvetően érintő, legnagyszerűbb és legszemélyesebb titkait. Az egyik ilyen titok számomra nem titok többé: rájöttem, az Élő Világegyetemnek az a terve az emberiséggel, hogy egyre jobban kiteljesedő, egyre magasabb boldogságot érjen el. Ha csatlakozunk ehhez a kozmikus tervhez, és életvitelünkben teret biztosítunk a célravezető, rendszeres, alapos ember-felemelő tevékenységnek, egyéni és közösségi téren egyaránt, akkor az emberiség megtisztul, csatlakozhat a kozmikus érzésvilághoz. S ha így van, akkor életemmel az emberiség boldog jövőjének korai előhírnöke vagyok.

A kozmikus életerő természeti törvény, a biológia alapelve, amelyet a fizika alapelvéhez, a legkisebb hatás elvéhez a legszorosabban kapcsolódóan, tudományos módon alapoztam meg. Ez az életelv a legnagyobb hatás elve, ami élőlényeknél a legnagyobb és legmaradandóbb, legnagyszerűbb érzések elve. Az életelv világtörvény, minden élőlényre érvényes, és ugyanakkor mégis minden élőlény önállóságot is kap az Élő Világegyetemtől, és ezért minden élőlény erkölcsi lény. Az ember is legalapvetőbb, élőlény mivoltában erkölcsi lény. Arra születtünk, hogy önállóságunkat egymás javára fordítsuk, sejtjeink, szervezetünk, családunk, közösségeink, hazánk, az élővilág, az Élő Világegyetem javára és üdvére. Arra születtünk, hogy az élet felemelő törvényeit a földi világban érvényre juttassuk.

Nincs olyan földi hatalmasság, amelyik megtilthatná, hogy belső világunkban emberként érezzünk és gondolkodjunk. Ha élünk a bennünk élő felemelő erővel, és felemeljük életünket, az Élő Világegyetemben egy olyan csodálatos fény ragyog fel, amely nélkülünk nem világítana. És rájöttem, minden sejtünk, minden porcikánk minden pillanatban ezt akarja: a legnagyobb, legmaradandóbb, legfelemelőbb, legátfogóbb boldogságot.

Rajta!