Forrás: http://langologitarok.blog.hu

Grandpierre Atilla csillagász és zenész – de lehet, hogy fordítva -, vagy újabban inkább az élet minőségét kutató tudós. Aki képbe akar kerülni munkásságát illetően, nekiállhat például átböngészni a honlapját, napokra ott ragadhat cikkeket, interjúkat, tanulmányokat és könyveket böngészve, és még csak az elején tart. Aztán ott vannak a VHK- és Vágtázó Csodaszarvas-lemezek, meg a sok-sok kimaradt koncert! Úgyhogy inkább vágjunk a közepébe, mert egészen elképesztő és izgalmas dolgok derülnek ki olyasmikről, amikkel mi, halandók sajnos csak elvétve találkozunk a mindennapokban. (A Vágtázó Csodaszarvas január 25-én a Dürer Kertben lép fel.)

Ennyi terület közt akad, ami fontosabb a másiknál? Vagy ha nem is, milyen módon teszed ki a hangsúlyokat és melyiket milyen mértékben?

Olyan ez az egész, mint egy fa, amelynek egyes ágaira rásüt a Nap, ott a legnagyobb a pezsgés, az élet, a fejlődés, de a többi növekedése sem marad abba, sőt az egyik fejlődése a többit is táplálja. Például 12-13 éves koromban faltam a szépirodalmat, a regényeket, és novellákat, verseket írtam. 14-15 évesen a matematikát – az ország legjobbja lettem. De mégis, 15 évesen 9 hónapon át a biológia lekörözte a többit, aztán ismét a matematika következett, majd 18 évesen a fizika és a csillagászat, hogy aztán átvegye a vezető szerepet a filozófia, majd a zene, a művészetelmélet. Azóta ezekhez társult a kvantumfizika, a komplexitás-elmélet, a nemegyensúlyi termodinamika, a pszichológia, tudomány-filozófia, társadalom-kutatás, történelem, tudatkutatás, asztrobiológia, kvantum-biológia. Sok közéleti témájú írásom jelent meg a lapokban, két verseskötetem is napvilágot látott.

Az élő Világegyetem teóriája hol tart a világ tudományos életében? Milyen módon sikerült keresztülvinni a hivatalos természettudományban?

Egyre többen érdeklődnek a Világegyetem élő természete iránt. Úgy látom, lassan érik az idő. És ahogy Victor Hugo mondotta: nincs erősebb hadsereg a világon, mint egy eszme, amelynek eljött az ideje.

Ebben az évben több hónapot töltöttél Amerikában.

Megtaláltam a test-lélek kérdés megoldásának tudományos alapját a biológia és a kvantumfizika határterületén.
Az átjáró a tudatból az anyag világába a kettő közös gyökerén, a vákuumon át vezet. A természet legmélyebb szintje a „vákuum”. Ehhez már csak azt kell hozzátennem, hogy ha a természetben minden egy, akkor legmélyebb szintjén a fizika és a biológia is egy.
Bebizonyítottam, hogy minden élőlény szükségképpen önállósággal bír. Az önállóság csak akkor juthat érvényre, ha fizikailag lehetséges, ha nincs teljes fizikai meghatározottság. A biológiai cselekvőképesség, így az önállóság is, csak a kvantumfizikai határozatlanság révén valósulhat meg. De a kvantumfizikai határozatlanság rendkívül parányi, mikroszkopikus méretű, az önállóság pedig nagy méretekben, a sejtek és a szervezet szintjén kell érvényre jusson. Az önállóságnak tehát meg kell oldania, hogy az elemi részecskék szintjén jelentkező határozatlanságot úgy használja fel, hogy ezek a parányi hatások rendre összeadódjanak, úgy, hogy teljesítsék a biológiai célt. Az önállóság számára a kvantumfizika csak eszköz. Az önállóság tehát a valóság kvantumfizikánál mélyebb szintjéről indul. Így az önállóság feltárása a tudomány fejlődésének is új utat nyit.

Újra működik a VHK, azaz új nevén a Vágtázó Életerő. Ez azért is érdekes dolog, mert a Vágtázó Csodaszarvas született meg pár éve az új, kicsit más jellegű VHK-ként. Most hogy mindkettő párhuzamosan létezik, kicsit bogozzuk ezt ki. Miért volt szükség új névvel ellátni a VHK-t? Már azért is kérdem, mert továbbra is ott virít minden plakáton a VHK név, nyilván marketing szempontból is, de csak azért?

Tizenéves koromban legelső zenekartervem népzenei hangszerekre épült, és ezt sohasem adtam fel. Később baráti kapcsolataim vittek el ettől, így jött létre a VHK. A VHK utolsó lemezének, a Naptáncnak nyitó száma már a Csodaszarvas címmel utal a nemsokára megszülető zenekarra. 1999-tól kezdve a VHK-ban megromlott a viszony, és ezért léptem ki, de sohasem mondtam le a folytatásról. A Vágtázó Csodaszarvas 2005-ös megalakulása, régi tervem kiteljesedése után úgy éreztem, eljött az ideje a VHK újjászületésének. Az újjászületést jelzi a Vágtázó Életerő név, és a VHK feltüntetése a plakátokon azt jelzi, hogy a Vágtázó Életerőben a VHK született újjá.

A Vágtázó Csodaszarvas új lemezén, a Csillaglovagláson számomra az egészen megejtő könnyedség, finomság az új hang az első két albumhoz képest, ami pont ezért még mélyebbre szaladt rögtön. Milyen tudatos munka kellett ehhez?
Úgy érzem, ez a lemez ajándék a másvilágból, az álmok világából. A lemezen szereplő dalok többsége álmomban született. Ezért őrzi az álombeli könnyedséget, különleges valószerűséget, ami sokszor valóságosabb minden külső valóságnál.

Kiemelnél három dalt?

1. Tábortűznél. Izgatott, táncra perdítő hangulattal kezdődik. Sokszor úgy érezni, nincs szebb a világon, mint az igazi barátság és egy igazán hangulatos zene. Ebben a dalban ez a kettő összekapcsolódik, de úgy, hogy megnyílik az ég. Mégis, számomra ennek a dalnak a végkifejlete a lemez tetőpontja. Mindig is úgy véltem, a magyarság lényege a szilaj, istenigazából fakadó, elemi erejű, egetverő érzés. A magyar népzene csúcspontjaiként az ilyen, elemi erejű, tombolóan táncos zenét éreztem. És most ebben a dalban nálunk is felcsillant ennek az időtlen természeti erőnek mindent elsöprő fénye.
2. Éjféli varázs. Erről azt írták a Facebookon, hogy ez a legszebb dal a világon. Bármennyire is ízlés kérdése ez, mégis úgy gondolom, ez a dal egészen különleges, majdnemhogy annyira, mint maga a létezésünk, életünk és a Világegyetem.
3. Gyönyörű vágy. Benne megszólal a végtelenség megtestesült vágya.

Mi az, ami a két bandában most közös, és mi az, ami más, persze a nyilvánvaló külső jegyeken túl?

Közös a zene kozmikus varázserőként tisztelete, közös, hogy tudjuk, tapasztaljuk, életünk kapuit a bennünk rejlő sorsszerű erő, ez a zene képes igazán megnyitni. Ezért mindkét zenekar tudattágító, pszichedelikus hatású. A végletesen átélt élet zenéje: a Mindenséget érzékelő lelki üzemmódtól a tomboló táncig összekapcsolja a világ végeit. A Vágtázó Életerőben ott rejlik harminchat év életkincse, próba- és koncertélményeink, ahogy ez ennek a hét embernek a személyiségén keresztül összeadódik. A Vágtázó Csodaszarvasban az ősi hangszerek kötnek össze bennünket, a természeti népeket, a tájakat a csillagvilágot betöltő érzésvilággal.

Amikor magyarokról, magyarságról beszélünk, az igen kényes pont a kultúránkban. Most elemelkedve a napi politikai hangoktól, mesélj arról, milyen szerepet töltött be kutatásaid szerint a világban régen a magyar nép, és milyen szerepet ma. És hogy lehetne megnevezni azt, hogy egyáltalán milyet kellene, mert a munkásságodat figyelve az derül ki, véleményed szerint nem állunk éppen a helyzet magaslatán.

Mire megy egyedül, önmagában az ember? Mit ér az élet, ha nincs benne haza? Mit ér a lélek, sorstársak, közösség, nemzet nélkül? Ha egyénként kell megvívni szellemi küzdelmünket a fogyasztói társadalom lealacsonyító, erre a célra kitenyésztett hatásrendszerével, nem sok esélyünk van. Ha viszont ráébredünk magyar sorsközösségünkre, ha belülről megváltozunk, megtisztítjuk magunkat az egész modern társadalmi hatásrendszertől, tisztább és erősebb fény járja át világunkat, amelynél egymást segítve küzdhetünk közös céljainkért, egy igazabb, teljesebb valóságért.

Mit látsz a legfontosabb problémáknak a modern világban és milyen gyógyírt adnál az egész emberiségnek?

Hogyan találhatunk vissza eredeti önmagunkhoz? Érdemes tudni, hogy három életmodell a legnépszerűbb a mai világon. Az egyik a materialista, sikerorientált, a másik a régimódi, vallásos-falusias, a harmadik a természetközpontú életfelfogás, amelyben az élet minősége, a természet, az összefogás a legmagasabb érték. Létrejött egy új világmozgalom, az „átfogó kultúra”, más néven a „kulturális kreatívok” mozgalma, és ma már ez a második legnépszerűbb életmodell. Minden ember képes arra, hogy párba álljon a világgal, az egész valósággal, és megtalálja a helyét a Nagy Egészben, hogy megtalálja életének igazi, természetadta értelmét.

Van egyáltalán pihenőidőd? Nehéz ugyanis ezt elképzelni a rengeteg tevékenység láttán.

Ha nem ernyedsz, nem kell töltődnöd! Sokat tornázok, ez valósággal felvillanyoz, sokszor szinte szétrobbanok a jóérzéstől! Ráadásul óriási energiát ad a zene, a könyvek, az izgalmas gondolatok, felfedezések! Csodálatos emberekkel találkozom nap mint nap. Szeretem az embereket, az életet, a világot, és mindháromban nap mint nap részem van. A boldogságomhoz már csak az hiányzik, hogy minél több boldog ember vegyen körül, hiszen nincs nagyszerűbb, mint csupa igazán boldog emberrel együtt élni, Ezért a legszemélyesebb magánügyem, hogy mindannyiótokat a lehető legboldogabbá tegyelek!

Fotók: Nagyillés Szilárd