Megjelent: KAPU 2005.11-12.

Grandpierre Attila:

Kik építették a kőköröket?
Szkíta kőkörök

Immár hetedik részéhez érkezett sorozatunkban főként a legújabb években felszínre került régészeti tények sokaságát mutattuk be, amelyek azt jelzik, hogy a kőköröket világszerte a magyarok népcsaládja, más néven a szkíták építették. Nem lenne teljes sorozatunk, ha nem mutatnánk be legalább néhány alapvető régészeti tényt, amelyek igazolják, hogy a szkíták valóban építettek kőköröket, és amelyekből képet alkothatunk a szkíta kultúra rendkívüli gazdagságáról.

A Berlini Német Régészeti Intézetének Eurázsiai Tanulmányok Tanszéke 1995 óta a Jenyiszej folyó középső és felső szakaszára összpontosította kutatásait, hogy feltárhassa Dél-Szibéria történelem előtti, pontosabban az időszámításunk előtti 4. évezredtől az i.u. 1. századig terjedő időszak kulturális fejlődését. Ezt a kitüntető érdeklődést a szkíta anyagi kultúra és a szkíta állatábrázolásos művészet rendkívüli gazdagsága, egyedülálló mivolta és fejlettsége váltotta ki. A Minuszinszki Múzeum munkatársával, N. Leontyevvel együtt Konstantin Csugunov, az Ermitázs Múzeum munkatársa, az expedíció orosz igazgatója, Anatolij Nagler és Hermann Parzinger, a Berlini Német Régészeti Intézetének Eurázsiai Tanulmányok Tanszékének igazgatója és munkatársa az elmúlt években többszáz sírt tártak fel. Eredményeik következtében sok új tényt tudhatunk meg a kőkorszaki, a bronzkori, a szkíta tagar és a hun kultúráról.

A szibériai régészet egyik kulcskérdése a szkíta kultúra felszínre kifejlődése, amit új technológiák, rendkívül sajátságos művészeti stílus és monumentális sírboltjai, amelyek olyan sokrétűen tagolt társadalom-típust tükröznek, amely ismeretlen eddig a korszakig. Létezik Dél-Szibériában, a mai mongol határ közelében egy kis köztársaság, amely a mai zenei világban is az egész hatalmas Oroszországnál tízszer jelentősebb zenei nagyhatalom: Tuva. Elég, ha a világzenei és rockzenei körökben világszerte nagy elismerésnek örvendő Yat-Kha vagy a hazánkban is járt Hun-ur-tu zenekarokra gondolunk. Mint ahogy az már szokásos, a BBC világzenei kategóriájában évek óta jónéhány tuvai zenekar szerepel az elsők között. A tuvai medence ősidők óta nagy kereskedelmi utak csomópontja: rajta fut át az Észak-Kínát a tuvai és a Minuszinszki medence fejlett kultúrájával, majd tovább nyugat felé, egészen a Kárpát-medencéig. Közvetlenül az Altájtól a Bajkál tó felé eső Szaján hegység déli oldalán egy hatalmas kelet-nyugati síkság fekszik a mai Arzhan város közelében. Ebben a rendkívüli körzetben találhatók Eurázsia legjelentősebb temetkezései.

Az 1970-es években Mihail Grjuzanov orosz régész vizsgálta meg az Arzhan-1 nevet kapott, több, mint száz méter átmérőjű kurgánt, amely jellegzetes, kazettás fa-építményt tartalmaz (1. ábra). Ez most az i.e. 9. századbeli szkíta kultúra első jelentős lelete, amely egyidejű a Fekete-tenger északi partjának Novocserkaszk nevet kapott kultúrájával. Az ókori Szkítia területe a Kárpát-medencétől Kínáig ívelt, és ezen a területen sokszáz, ma “kurgán” nevet kapott sírdomb található, amelyek rendszerint földből és gyeptéglából épültek. A mai Arzhan városától keletre található az Arzhan-2 nevet kapott, 80 méter átmérőjű, két méter magas sírdomb. A Bajor Állami Örökségőrző Intézet munkatársai feltárták, hogy három-négy, közös központú kőkör vette körül. Bennük vékony hamu- és faszén-réteget találtak, néhány nagyon kis csontmaradványt elszenesedve, bronz- és arany-lemezkék társaságában. Ezek a bronz-és arany-lemezkék világosan jelzik, hogy ezek a kőkörök szkíták – írják Csugunov, Nagler és Parzinger 2002-ben közreadott tanulmányukban.

2001 májusában kezdték meg az Arzhan-2 nevet kapott sírdomb feltárását. A munka hónapokig tartott, mert a sírt egymásra állított kőlapokból építették fel, és ezeket kézzel kellett kiszedni. A felszín alatt először a “türk”-nek nevezett korból származó (i.u. 8.-10- század) sírokat találtak. Ezek alatt feküdtek az igazi szkíta sírok (a 2-es és 5-ös sír). A 2-es sír egy kis fából épült szerkezet, amit épületfa és kőlapok fednek “ez tipikus a korabeli szkíta építkezésben, bár rendszerint nagyobb méretekben. Valószínűsítik, hogy ez a sír egy jelképes temetkezést képvisel, feltehetőleg egy lóét, mert gazdag aranydíszeket tartalmaz, lehet, hogy egy nyeregről. Különös módon egy aranysüveget is találtak itt, csúcsán griffmadárral (2.-3.-4.-5. ábra: aranysüvegek Európából)” ez pedig tipikus a korabeli hun királyok koronáin, ahol a koronapánt csúcsán mozgó madár (turul?) található (6. ábra).

Nem messze ettől a sírtól található az 5-ös számú sír, benne egy férfi és egy nő van eltemetve, több mint 9 300 aranytárgy társaságában, amihez még hozzá adódik számtalan sok arany gyöngy! Ha valaki olvasta sorozatunk előző részében, hogy Európa egész bronzkorának leggazdagabb lelete Stonehenge Íjász Királya, mert abban a korban már öt tárgy is gazdagságot jelzett, és az Íjász Király sírjában néhány arany és réztárgy mellett összesen mintegy száz tárgy van eltemetve, akkor tudjuk ennek a számnak óriási mivoltát felfogni.

Külön keretben: A sungíri lelet

Sungír egy óriási felső kőkorszaki telep a mai Moszkvától 150 kilométerre északra. Otto Bader 1956 és 1977 közötti régészeti feltárásait munkatársa, Ludmilla Mikhailova és fia, Nicolai folytatja ma is. Öt csontvázat találtak, ezek egy 60 év körüli férfi (7. ábra), egy 13 év körüli fiú, egy 7-9 éves lány, a felnőtt nő koponyája és egy harmadik felnőtt, fej nélkül. A három egészben talált csontváz mindegyikét szalagokra felfűzött, rendkívüli kidolgozottságú mamutcsont-gyöngysorok borították. A férfin 2 936 finoman megmunkált gyöngyöt találtak, fejdíszét – amely figyelemre méltó módon egy, a homlok körül körbefutó fejpánt és két, talán napkereszt alakú keresztpántot sejtet – is gyöngysorok ékesítették. A fiú gyöngysorai 4 903 darab, 2/3 akkora méretű gyöngyből állnak, mellén állat alakú faragott mamutcsont függődísz. Mellette súlyos, 20 kilogrammos, megpuhított és kiegyenesített, majdnem két és fél méteres mamutagyar lándzsa. A masszív mamutagyar kiegyenesítése fejlett technológiát igényelt. Mellette egy, egy belső és egy külső kört küllőkkel összekötő, napkorong-szerű mamutagyar lapocska (8. ábra). A lány gyöngysorai szintén 2/3 akkorák, mint a felnőtté, számuk még több, 5 274! Mellette három, belső körből külső körbe futó küllőkkel ábrázolt korong. Rendkívül figyelemre méltó, hogy ezek a belső és külső kört küllőkkel összekötő, 28 000 éves napkorongok szinte megegyeznek a mágusok aranysüvegein található hasonló napkorongokkal (9. ábra)! Összesen 13 113 hosszantartó munkával kimunkált gyöngy – három csontvázon. Ha Stonehenge Íjász Királyát néhány arany és réz, összesen mintegy 100 tárgya miatt abban a korban rendkívül gazdagnak számítónak, királynak kell tekinteni, akkor kétségkívül a Sungír-i lelet is királyi kell legyen! Érdekes, hogy a Bell Beaker kultúra sírjaiban gyakran királyi felségjelvényt: jogarpálcát találtak. Lehet, hogy a magyar nép pár ezer éve rengeteg királyból állt? Ezt a gondolatot megerősíti a Tárih-i-Üngürüsz (Magvető, 1982, 41): “Látták, hogy Hunor népéből tízezer embergyűlt össze, és a nem rendkívüli teremtményekből is kétszáznyolcvanezer férfi gyülekezett benne.” Tovább erősíti ezt a gondolatot, hogy a világon egyetlen nép volt, amelynek népnevében szerepel a király szó: a királyi szkíták népe. Ha pedig hozzátesszük, hogy az ősi magyarság a mágusokat királyi rangúnak tekintette, kibontakozik előttünk a mágusok királyi népének képe.

De hogy még teljesebb képet tudjunk alkotni, és felfogjuk, miről is van szó, tegyük mindehhez hozzá, hogy a 30 ezer éves sungíri leletben szintén több, mint 13 ezer, egyenként is rendkívül sok munkával készített gyöngyöt találtak (képünkön)! Mivel pedig a sungíri lelet az uráli népek terméke, vagyis a magyarság népcsaládjáé, ezért úgy tűnik: az emberiség kiemelkedően leggazdagabb leletei tízezer éveken át a magyar kultúrkörhöz tartoznak! Más szóval: úgy tűnik, hogy a magyarság az emberiség kiemelkedően leggazdagabb népe volt, mióta világ a világ, minden jel szerint egészen Árpád koráig – ahogy az például Nemes Mihály: A magyar viseletek könyve c. munkájából is kitetszik.

Az egész emberi történelem talán legfigyelemreméltóbb, legkiemelkedőbb, legelőkelőbb fejékeit a szkíta kultúra alkotta meg. Sorozatunkban már mutattunk néhány képet a sokszor méteres vagy még magasabb régi, jellegzetesen csúcsos szkíta fejékekből, aranysüvegekből. Most hadd mutassunk be egy különleges fejéket az altáji szkíta állatábrázoló művészet kincsestárából, Polosmak rekonstrukciója után (10. ábra).

Az Arzhan-2 kurgán 5-ös számú sírjában szárnyas lovat ábrázoló arany lemezkét is találtak. A férfinek vas tőrje volt, gazdag, állatábrázolásokkal díszített övön, és kis arany csésze, szintén állatábrázolásokkal. A nő lábai körül többezer apró arany-gyöngy. Csugunov, Nagler és Parzinger 2002-es tanulmányukban megállapítják, hogy ez a temetkezés nemcsak az egyik leggazdagabb, amit Szibériából ismerünk, hanem egyike a leggazdagabbaknak, amiket ebből az egész óriási időszakból egész Eurázsiából ismerünk. Tegyük hozzá, ekkor már javában virágzott az ókori görög kultúra. Az Arzhan kurgán gazdagsága minden jel szerint mesze felülmúlja az egyébként leggazdagabbnak vélt ókori görög kultúráét is. Arról is volt szó sorozatunkban, hogy nem a többezer éves szkíta aranyművesség alakult ki görög hatásra, hanem fordítva. Ezekkel az eredményekkel világossá válik, hogy az emberiség kultúrájáról alkotott képünket alapjában kell újraértékelnünk, mégpedig úgy, hogy azt az elsődleges szerepet, amit a görög kultúrának tulajdonítottak az európai kultúra megalapozásában, a szkíta-magyar kultúrának kell juttatni a felhalmozódó tények nyomasztó súlya alatt.

Érdekes, hogy a szkíta-hun-magyar kultúrkör az, amelyben a kincses temetkezés a legrégibb és a leggazdagabb. A legrégibb, kincsek garmadáját tartalmazó sír: Sungír. A leggazdagabb, több mint tízezer arany tárgyat tartalmazó sír: Arzhan-2, 5-ös sír. Mindez arra utal, hogy az ősök tisztelete valamiért kiemelkedő szerepet játszott a magyar kultúrkörben. Mi lehet ennek az oka? Ha meggondoljuk, logikus, hogy az a kultúra találja fel a temetkezés legjelentősebb formáit, amelyik a legjobban tiszteli őseit. Továbbmenve: az a kultúra tiszteli legjobban őseit, amelyik a legjobban tiszteli múltját, amelyiknek a legjelentősebb, legmesszebbhatóbb, leggazdagabb a múltja. Az a tény, hogy az uráli-magyar kultúrkör gondoskodott a leggazdagabb, legsűrűbb, óriási közösségi létesítményekhez, kőkörökhöz, ősi naptemplomokhoz kapcsolódó síremlékekről, minden bizonnyal azt jelzi, hogy az uráli-magyar társadalom már évezredekkel-tízezer évekkel ezelőtt rendkívül magas szintű volt, és már akkor jelentős múltra tekinthetett vissza. Pillantsunk most egy kicsit a szkíták múltja felé!

A szkíták ősisége a kortárs történetírók tükrében

Strabon: “A jogra vigyázó pásztornépek maradékai. Az egyszerűség és igazságosság mintegy nemzeti jellemvonásként testesült meg bennük.” Homérosz: “A legigazságosabb emberek”. Platon: “Az igazságos szkíták az Aranykor egyedüli maradékai.” Aiszkhylosz: “A szkíta nép igazságtevő és igazságos.” Thukydidész: “A szkítákkal nemcsak lehetetlen, hogy Európa népei megmérkőzzenek, hanem még Ázsiában sincs nép, amely egymagában képes volna a szkítáknak ellenállni, ha azok mindnyájan egyetértenek. Egyébként a többi területeken sem hasonlíthatók megfontoltságban és bölcsességben másokhoz.” Jordanes gót püspök (i.u. 550 körül) a magyarok őshazájáról így ír: “A hungarusok első tartózkodási helyük Scythia talaján volt, a Maótisz-tó mellett (ma: Azovi-tenger), azután Mysiában (Moesiában), Thráciában és Dáciában (vagyis Észak-Balkánon és Dél-Erdélyben), harmadízben pedig ismét Scythiában (Etelköz és Levédia vidéke) a Pontusi-tenger (a Fekete-tenger) fölött laktak” (Jordanes, 1904, 39. oldal). Hiteles történetíró, Josephus Flavius (i. sz. 37) írja Antiquitates c. munkájában (Flavius, 1957, 59), hogy “Magóg és Gomer népei a vízözön után a Don folyóig, nyugaton pedig Gadeiráig (ma Cadiz), elfoglalván a térséget, amelyre rábukkantak, s amelyet előttük senki sem lakott, a saját neveik szerint nevezték el a népeket. Az úgynevezett Gomerokat (mogerokat = magyarokat, GKE) ugyanis, kiket a görögök galatáknak neveznek, Gomar (Mogar=Magyar, GKE) alapította. Ő a bibliai Gomer, a valóságban Gamir az asszír feliratokon, a (szkíta – GA) kimmerek népe a görögöknél. Magóg pedig a róla elnevezett Gomarokat (mogarokat=Magyarokat – GKE) alapította, akiket a görögök szkítáknak neveznek.” Őskrónikáink mellett a magyarok Kárpát-medencei őshonosságát bizonyítják Keresztesi József (1844), Szentkatolnai Bálint Gábor (1901), Marjalaki Kiss Lajos (1928), és ókori szerzők egész sora, így például Herodotosz, Strabon, Xenophon, Jordanes, és Josephus Flavius. Hérodotosz beszámol arról, hogy a szkíta őskirályok az égből nyerték a földművelés megkezdéséhez szükséges eszközeiket, és államuk jelképét, a királyi jogart. A Hérodotosz feljegyezte szkíta ősmondában Hargita első emberként “néptelen tájon” született, vagyis a szkítasággal jelent meg az ember a Kárpát-medencében.

Nimród, a nagy vadász, Bábel tornyának építője, Magor és Hunor és a magyarok ősatyja, akinek valamikor a Kárpátok térségéből kellett Babilonba kerülnie, bizonyítja ezt utódainak égi parancsra történő visszatérése. Következésképp Nimródnak is üngürüsznek (hungarusnak, magyarnak) kellett lennie, tehát neki magának, vagy eleinek a Kárpát-medencéből kellett Babilon földjére költöznie.

A Tárih-i-Üngürüsz, Kézai Simon, Képes Krónika, Anonymus, Bél Mátyás mellett Xenophón és Ammianus Marcellinus is megerősíti, hogy a szkíta nép az emberiség ősnépe. A szkítagyűlölő római Ammianus Marcellinus is kénytelen elismerni, hogy “Egyiptom népe valamennyi közt a legrégibb, hacsak a szkíták nem versenyeznek vele régiségben.” Xenophon pedig azt írja: “Európában a szkíták uralkodnak és a Maoták” (Maoták=magyarok – GKE). Antik források sican=szikan, sicul=szikul, siculis=szikulisz, sicil=szikil, sicamber=szikamber alakban őrzik a szkítaság neveit. Priszkosz rétor, aki a 449-es évben személyesen megfordult Attila udvarában, következetesen szkítának mondja Attilát és népét.

Oldalakon át sorolhatnánk a történelmi Magyarországgal közvetlenül szomszédos, tehát őket tapasztalatból ismerő középkori bizánci és egyéb historikusok megnyilatkozásait, akik a szkítákkal, pannonokkal, szarmatákkal, besenyőkkel, dákokkal, hunokkal, avarokkal azonosnak veszik a magyarokat. Prokopiosz (500-560): “hunok, akiket magyarnak mondanak”; Jordanes (550 körül): “hunugurok”, Theophilactos Simocatta (610-641): “hungárok (magyarok), hun nép”, Georgios Monachos (842): unnoi, ungroi; Hinckmar (862): ungri; Annea Comena (1148): szarmaták, dákok; Joannes Kinnamos (1180-1183): pannonok, hunok; Michael Rhetor (1149-1156): pannonok; Michael Patriarcha (1165-1167): szkíták, pannonok, szarmaták stb. A szkíta napkirályok a négy világtáj urai voltak, s ez semmi mást nem jelent, mint azt, hogy jószerivel az egész földi világ az uralmuk alá tartozott. A Négy Égtáj Urainak mondája is kizárólag az emberiség őskorára, aranykorára vonatkoztatható. A Babilonból eredő bibliai és a magyar-hun hagyományban fennmaradt mondai elem lejegyzőinek sejtelme sem volt a kettő összetartozásáról. Zalai-Gaál István, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa az 1990-ben az Arceológiai Értesítőben megjelent “A neolitikus körárokrendszerek kutatása a Dél-Dunántúlon” című tanulmányában megjegyzi, hogy “A közép-európai vonaldíszes kerámia utódkultúráinak elterjedési területein szinte mindenhol nagyobb számban találtak árokrendszereket, körárkokat légifotózással”. Mivel pedig 2001-ben T. Douglas Price és munkatársai a nagytekintélyű “Antiquity” című régészeti szaklapban (75: 593-603) a legújabb stroncium-izotópos (izotóp: ugyanazon kémiai elem kicsit más atomsúlyú változata) vizsgálatokkal kimutatták, hogy a történelem előtti Európa első magasműveltsége, a vonaldíszes kerámia kultúra a mai Magyarország területéről indult ki 7700 évvel ezelőtt, és itt már 6 800 évvel ezelőtt óriási körárok-rendszerek épültek, mint például a Polgár-Csőszhalom melletti körárokrendszer, amelyben napkorongokat is találtak, feltehető, hogy a körárok-rendszereket és kőköröket építő szkíta kultúra közvetlen folytonosságot mutat legalább 5 000 éven át.

Új régészeti bizonyítékok a szkíták ősisége mellett

Az utóbbi évszázadokban a nyugati és a hivatalos magyar történetírásban általános szokássá vált a szkíta kultúrát minél rövidebb időkorlátok közé beszorítani. Ez manapság leggyakrabban az i.e. 7- i.e. 3. századot jelenti. Amint fentebb láttuk, az orosz régészetben ez a legszűkebb időszak kibővül az i.e. 9. századtól az i.u. 1. századig tartó időszakra. Ugyanakkor tény, hogy a szkíta kultúra a Kaukázus környéki majkopi kultúra szerves folytatásának tekinthető. Mivel a majkopi kultúra az i.e. 3 évezredre tehető, ezzel a szkíták – akiket, mint láttuk, az ókorban a legrégibb népnek tekintettek – léte már legalább három évezredet fog át. A kimmer és a szkíta kultúrát sok orosz, ukrán régész i.e. 2 400-tól indítja. Lássuk, miféle régészeti emlékek kerültek elő ukrán területen, és mit mondanak ezek a régészeti leletek a szkíta kultúra ősiségéről!

Natalie Taranec, az ausztráliai Sydney-beli Powerhouse Museum munkatársa “Trypillai kultúra – Ukrajna szellemiségének bölcsője?” (2005) című, a világhálón angol nyelven elérhető tanulmányában ismerteti a Cucuteni-Trypilliai (kukutyini-tripilliai) kultúra történetét. A Cucuteni civilizáció Erdélytől Moldváig terjed, szerves összefüggésben a Tisza körzetének Bodrogkeresztúri kultúrájával és a Duna völgyének Lengyel községről elnevezett kultúrájával, az i.e. 4.-5. évezredben, mind a vonaldíszes kerámia kultúrájának közvetlen utódai, a korabeli európai kultúra kiemelkedően fejlett, meghatározó központjai. Vicentij Kvojka cseh származású régész a 19. század végén tárta fel a kievi körzetben fekvő Trypillia falunál a hihetetlenül gazdag műemlékeker, szobrokat, kerámiákat, eszközöket, sírokat, házakat, város-szerű településeket, amelyek egy folyamatos, letelepedett, hagyományos mezőgazdasági kultúrát jeleztek (sorozatunk előző részéből tudjuk, hogy Európában a földművelést az i.e. 5. évezredben a Kárpát-medencéből kiindulva a vonaldíszes kerámia népe honosította meg). Felfedezését Kvojka a Régészek 11. Kongresszusán ismertette 1897-ben. M. Videiko, az ukrajnai Nemzeti Tudományos Akadémia egyik vezető régésze megállapította, hogy a szén-izotópos vizsgálatok az ide tartozó több mint 1 200 település korát az i.e. 4 200-2 750 közötti időszakra teszik. Taranec hozzáteszi: a trypilliai civilizáció i.e. 2 400 körül nem tűnt el, csak átalakult: felolvadt olyan közösségekben, mint az akkori kimmereké és szkítáké.

Ha pedig a szkíta kultúra a kukutyini-ukrajnai trypillia kultúra szerves folytatása, amely pedig a szintén kőköröket építő ősi kultúra, a Kárpát-medencei vonaldíszes kerámia kultúrájának szerves folytatása, akkor bezárult a kör: a szkíta kultúra kőkörei régészetileg legalább i.e. 4 800-ig visszavezethetők, éspedig éppen a Kárpát-medencéből kiindulóan!

(folyt. köv.)