Grandpierre Atilla: A Tárih-i Üngürüsz idősíkjai – részlet a Tárih-i Üngürüsz: A magyarok ősgesztája című, 2017. decemberében megjelenő könyvből

Részletek a készülő “Bevezetés a Tárih-i Üngürüsz értelmezésébe” című tanulmányból, amely a Tárih-i Üngürüsz: A magyarok ősgesztája című, 2017. decemberében megjelenő könyvből

Megjelent: KAPU 2017. szeptember, 50.53.

A Tárih-i Üngürüsz öt idősíkja

A logika egyik alapszabálya, hogy minden fontos szempontot figyelembe kell venni (Descartes 1961, 215). Ha el akarjuk kerülni a féligazságokat, akkor a vizsgált kérdéskörről lényegében teljes áttekintést kell nyernünk. A Tárih-i Üngürüsz (rövidítve: TÜ) kiegyensúlyozott, helytálló értelmezésének alapfeltétele, hogy számításba vegyük a legfontosabb idősíkokat. Melyek ezek?

1. A TÜ-ben leírt események kora. Az őstörténeti részben ez a magyar őstörténet kora. Ez a cselekmények kora.
2. A TÜ-ben leírt eseményeket megörökítő ősgeszta kora. Ez az ősgeszta kora.
3. A TÜ latinra fordításának kora. Ez a kor a latinra fordítás kora.
4. A törökre fordítás kora.
5. A mai kor. A mai értelmezés kora.

Alapvető, hogy megértsük, nem elegendő a ma elfogadott szempontok alapján értékelni egy őskrónikát. A történész legfontosabb feladata, hogy a cselekmény korának saját összefüggéseiben értelmezze a leírt cselekményt. Akkor értünk meg egy eseményt, ha saját összefüggései között értelmezzük, nem pedig olyan összefüggések között, amelyek abban a korban még nem is léteztek.

Mindent kort alapvetően a szemlélete, világnézete jellemez. Mivel az ősgeszta lejegyzőjének szemlélete közrejátszik a hozzá képest múltbeli események értelmezésében, ezért óhatatlanul a lejegyzés korának szemlélete is nyomot hagy a krónikán. Ugyanez vonatkozik a latinra, majd a törökre fordítás korára, sőt a mai korra is. A TÜ értelmezése tehát nem lehet egysíkú. A különböző értelmezések nem egyenértékűek, mert a megismerés célja a cselekmények korához tartozik.

Ha figyelembe vesszük a logikának ezt az alapszabályát, előzetes áttekintésünkkel kapcsolatban a következő következtetésekre juthatunk. Az az álláspont, amely szerint a TÜ nem hiteles, mert teljes mértékben meghatározza Mahmud megfelelési szándéka szultán szempontjainak, valós tényre épül, hiszen a TÜ-n, törökös megfogalmazásain, előadásmódján stb. jól látható, hogy Mahmud korának és helyzetének a szempontjait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem helytálló viszont az ebből a helyes felismerésből levont következtetés (Borzsák 1988), amely ezt a szempontot eltúlozza, és úgy véli, hogy Mahmud egész krónikáját csak és kizárólag ez a megfelelési kényszer alakította ki. Ez a megalapozatlan következtetés kirekeszt minden más szempontot, a legalapvetőbbet is, azt a tényanyagot, amiről valójában szó esik, amely a Mahmúd kora előtti eseményekről leírt beszámolóban rejlik. Amikor Borzsákkal egyetértve Hazai így nyilatkozik: “A felhasznált tény- és motívumanyag egy, az eredeti krónikai háttértől teljesen független szerzői koncepcióba illeszkedett be. Ott ez az anyag önkényes változásokon mehetett keresztül: a szerző igénye szerint rövidült vagy kiegészült. Mindez azt jelenti, hogy a Tarih-i Ungurus magyar őstörténeti vonatkozású adatsorát a legnagyobb óvatossággal kell használnunk. A mű lényegében kiiktatandó a megbízható források sorából” (Hazai 1996b), akkor egyetlen szempontot emel ki az összes többi rovására. A felhasznált tényanyag ugyanis bekerült a Tárih-i Üngürüszbe, ott olvasható és figyelembe veendő. Áttekintésünk alapján világossá válhat, hogy a történelem-értelmezés nemcsak Mahmud korában lehet többé-kevésbé önkényes, hanem a mai korban is.

Nincs nagy különbség a különböző korok történelem-értelmezése között, ha a különböző korok világszemlélete hasonló. Fordítva: nagy a különbség a különböző korok történelem-értelmezése között, ha a különböző korok világszemlélete eltérő. Mivel a világszemléletek néhány alapvető típusba csoportosíthatóak, ezért a világnézet-váltás vízválasztót jelent a történelemértelmezésben is.

A történelemkép változásai

A történelemről alkotott képünk koronként újraíródik. S hogy ez mennyire így van, azt mutatja, hogy a történelemkép változásaival külön tudomány foglalkozik: a historiográfia. A történetírást befolyásolja a történész hozzáállása, elfogultsága, felkészültsége, függetlensége, a kor, amelyben a történész él, a történész által elfogadott világnézet, a történelemkutatás pillanatnyi állása, és nem utolsó sorban a hatalom. Ahogy Farkas Judit fogalmaz: “És nagyon gyakran a hatalom részéről megfogalmazott igény, hiszen a múltban meg lehet alapozni a jelen hatalmi igényeit…” (Farkas 2013). Mivel a mai kor sem tart örökké, a történelemről alkotott mai képünk is meg fog változni.

S ha a történelemkép változni fog, tegyünk meg érte mindent, hogy minél teljesebben tükrözze a korabeli valóságot. A történészek alkotják meg a történelem felfogásának intellektuális eszközét, amelyen keresztül az egyének értelmezhetik a történelmet. A történelem értelmezése alapfeltétele a történelem alakításának. A magyar történelem alakulása pedig nem lehet közömbös a magyarság számára. Nem kerülhető meg a történészek felelőssége. A történészek valódi feladata éppen az, hogy a lehető legteljesebben értsék meg a történelmi események mozgatórugóit, és olyan történelemképet adjanak a társadalomnak, amely elősegíti a magyar történelem kedvezőbb irányba fordulását, a magyarság felemelkedését.

Gyakran hivatkoznak a történészek az objektív tényekre támaszkodó történelemszemléletre. Csakhogy ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor a történelemképünk alapvetően változatlan lenne. De nem így van. S hogy miért, annak egyik oka, hogy az objektív tényeket a rendelkezésre álló megszámlálhatatlanul sok tényből a történész szükségképpen szubjektíven választja ki. Vegyük számításba azt is, hogy ugyanazt az objektív tényt sok szempontból és sokféleképpen lehet értékelni, például a TÜ léte objektív tény, mégis többféleképpen, tehát szubjektíven értelmezik. Az “Áttekintés” c. részben láthattuk, hogy a TÜ-ről alkotott kép Vámbéry Ármintól Hazai 1977-es véleményén át Hazai 1996-os véleményéig jelentős változásokon ment át. Eközben maga a TÜ ugyanaz maradt.

A fizika tudománya számára rendelkezésre állnak szilárd tények, mert az észlelés, mérés az elmélettől független is lehet. Ezért alapvető jelentőségű a fizika megbízhatósága számára, hogy ésekre támaszkodjon. A történelemben a szemtanúk beszámolói, a korabeli dokumentumok, krónikák felelnek meg annak, ami a fiizikában az észlelés. Kétségkívül a történelmi eseményekről szóló beszámolók eltérhetnek a valóságtól, ezért a történelemtudomány nem olyan szilárd tudomány, mint a fizika. De ha a korabeli észlelésekre támaszkodó krónikákat teljes mértékben hiteltelenítik, olyan egyező adataikat, tényeket is, amelyekben egész Európa krónikái megegyeznek 800 éven át, akkor kihúzzuk a történelemtudomány alól a tapasztalati talajt és kiszolgáltatjuk a mai elméleteknek, a mai történelemszemléletnek.

Krónikáink, és köztük elsősorban a TÜ mai hivatalos felfogását jól szemléltetik a következők. Krónikáink alapvető hitelességét, legfőbb üzenetüket, a szkíta-hun-magyar azonosságot, a magyarok Nimródtól, Hunortól és Magortól származását az egész középkorban nemcsak a magyar, hanem az egész európai közvélemény minden kétségen felül álló ténynek tekintette (Krausz 1898). Ezt a közmegegyezéses tényt Budenz 1861-ben minden közelebbi vizsgálat helyett egyszerűen mesének minősítette, ami nem tekinthető alapos tudományos eljárásnak. Bonfini 1497-ben még így fogalmazott: “a roppant tekintéllyel rendelkező ősi forrásokat akarjuk követni ” (Bonfini 1995, 47). Krónikáink hiteltelennek minősítése csak az 1800-as években kezdett előtérbe kerülni, de az 1848-49-es magyar szabadságharc leveréséig ezek a vélemények szórványosak és jobbára hatástalanok maradtak. A szabadságharc leverése után ugrásszerűen megváltozott a helyzet. Jozef Budenz, az indogermanisztikát tanult német származású nyelvész, az 1860-ban Vámbéry Ármin által hazahozott TÜ-t még az MTA Történelmi Osztályára hagyta alapos vizsgálatra. Ezután mégis 120 évig a tek. Történelmi Osztály teljes hallgatása következett, majd Grandpierre K. Endre 1979-ben megjelent ismertetője után a hivatalos, a TÜ történészek számára érdekes voltát teljes mértékben elutasító álláspont egyezményessé vált és megmerevedett.

Érzékelhetjük a nagy változást. Amíg 1977-ben a TÜ még “egy érdekes lehetőség”-et jelent arra vonatkozóan, hogy komoly fordulat álljon be őskrónikánk létének kutatásában, addig 1982-re (Fodor 1982) a TÜ elvesztette a hivatalos történészek számára érdekes voltát. Mi történhetett ezalatt az öt év alatt? Mivel ebben az időszakban más tanulmány nem jelent meg a TÜ-ről, csak Grandpierre K. Endre 1979-es és 1981-es tanulmányai, ezért feltehető, hogy ezeknek a hatására vált a hivatalos állásfoglalás szélsőségesebbé. Borzsák (1988, 31) éppen Grandpierre K. Endre tanulmányára hivatkozik azzal a reménnyel kapcsolatban, hogy a TÜ egy magyar krónika. Itt most arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a történelmi ténynek tekintett jelenségek készlete az idővel változik: amit régebben sziklaszárd ténynek tekintettek, azt ma mesének tartják, amit régebben lehetetlennek tartottak, azt ma sziklaszilárd tényként állítják be.

Nem egyedi jelenségről van szó. Edward Hallett Carr “Mi a történelem?” című nagyhatású könyvében (Carr 1961) felhívta arra a figyelmet, hogy az objektív tények kiválasztása óhatatlanul szubjektív, hiszen mindig tények kimeríthetetlen készlete áll rendelkezésre, de a történésznek csak a fontos és számára megbízhatónak minősülő tényekre van szüksége. A figyelembe nem vett lényeges tények alapvetően módosíthatják a levont következtetéseket. Pauler Ákos “Bevezetés a filozófiába” című könyvében rámutat, hogy ténynek az számít, ami megfelel a már elfogadott tudásnak. A tudomány fejlődése azonban szükségképpen új és új tények felfedezésével jár, és amennyiben van köztük alapvető jelentőségű, olyan, ami a tudomány haladása, hatókörének kiterjesztése és megértésének elmélyítése számára szükségessé teszi az eddigi tudás lényegi kiegészítését, átértékelését, akkor megváltoznak azok a szemléleti keretek, amelyek megszabják, mi számít ténynek. A történész egyik legfontosabb döntése, hogy milyen módon közelíti meg a tényeket.

Tegyük hozzá, nemcsak arról van szó, mi számít ténynek, hanem inkább arról, hogy mi számít fontos ténynek. A fontosság megállapítása viszont értékelést feltételez, az értékeléshez pedig a vizsgált tény értelmezésére van szükség, az értelmezés pedig alanyi, szubjektív, mert további választásokat igényel, például a megfelelő összefüggés kiválasztását, amelynek keretében értelmezni kívánjuk az adott jelenséget, a megfelelő szempontokat, értékrendszert. Láttuk, hogy a történetírást befolyásolja a történész hozzáállása, elfogultsága, felkészültsége, függetlensége, a kor, amelyben a történész él, a történész által elfogadott világnézet, a történelemkutatás pillanatnyi állása, és nem utolsó sorban a hatalom. Vegyük figyelembe, hogy a történész hozzáállása, elfogultsága, felkészültsége, függetlensége alapvetően függ korának történelemszemléletétől, amely pedig, éppúgy mint a hatalom szemlélete, a kor világnézetétől függ. Arra a következtetésre jutunk, hogy a legalapvetőbb szemléleti kereteket a világnézet határozza meg. A történelemben az elmúlt évezredek legalapvetőbb változása a nyugati civilizáció megszületése volt. A korszakváltások jelentősége a történelemszemlélet számára olyan alapvető, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a civilizáció és a világnézet mibenlétének vizsgálatát.

Mi a civilizáció?

Az emberiség történetében alapvetően a civilizáció két típusát láthatjuk: a természetes és a modern civilizációt. A természetes civilizációt az ember és a világ összhangjával jellemezhetjük: az ember egy volt a Természettel, Természet Anyával. A modern civilizációt alapvetően a materialisztikus világnézet jellemzi, amelyben a Természet leértékelődött puszta anyagiságára, amelyből kizuhant, elvált az ember, s önazonosságát már úgy éli át, mint aki attól ember, hogy kiemelkedett a természetből, és ezáltal tett szert hatalomra. A természetes civilizáció a Természetet, az életet és a bölcsességet szentként tiszteli; az emberi értelem “isteni szikra” voltának tudata csak a modernitás kifejlődésével szorult a háttérbe. A modernitásban semmi sem szent, az anyagiak léptek a szent helyébe. Minél vegytisztább, kifejlettebb a modernitás, annál inkább nihilisztikus.

A civilizáció a felszíni eseményeknél mélyebben rejlő állásfoglalás a lételméleti kérdésekben. Olyan állásfoglalás, amelyhez saját világnézet tartozik. A világnézet alapvető meggyőződéseink rendszere, melyek megszabják, hogyan érzékeljük és értelmezzük a világot. Az a mód, ahogy érzékeljük és értelmezzük a világot, kulcsfontosságú, mert minden tapasztalatunk éppúgy hasznosítható anyagi, mint szellemi szempontok alapján. A világnézet határozza meg, melyek a fontos kérdések és hogyan válaszoljuk meg őket. Mivel döntéseinket annak alapján hozzuk meg, hogyan fogjuk fel a világot, ezért döntéshozatalunk a világnézet alapján és annak megfelelően történik. A világnézet nem köti meg szorosan a döntéseinket, mégis behatárol, döntéseinket arra a világra korlátozza, amely lételméleti állásfoglalásához tartozik. Így a materialista világnézet nem köti meg, melyik fogyasztói terméket vásároljuk meg, viszont a testi-lelki-szellemi egészségünket alárendeli az anyagiaknak és az anyagi javak fölötti rendelkezőképességnek, a pénznek, a hatalomnak. A materialista világnézet, amikor érvényesül, a materialista szempontoknak megfelelő döntések világát kínálja. Tekintve az anyagi világ végtelen változatosságát, az anyagi javak feletti rendelkezés végtelenül változatos szintjeit és módjait, a materialista nem érzi korlátozva magát a materialista világnézet által akkor sem, ha tudatában van materialista világnézetének, mert a világnézet beépül önazonosságának középpontjába és így saját önazonosságának megfelelően dönt akkor is, ha ez végső soron mégis korlátozza a hatáskörét az anyagi világon túli, lelki-szellemi világ tekintetében.

A materialista civilizáció azért került szembe a Természettel, mert a Természetet önmagában értéktelennek tekinti, amelynek csak a hasznot húzó ember számára lehet értéke. A természetes civilizáció azért áll összhangban a Természettel, mert a Természetet nemcsak kiaknázandó anyagnak, hanem élőlénynek tekinti, és mivel az életet megbecsüli, a Természetet is megbecsüli. Amíg a materialista civilizációban az anyagi érték a legfőbb érték, addig a természetes civilizációban az élet és az értelem is fontos, legalább olyan mértékben, mint az anyagi értékek. Mindezek alapján úgy látjuk, hogy a civilizáció az emberiség életének menetét, célját, irányát alapvetően meghatározó, a Világegyetem legvégső lényegéig hatoló lételméleti állásfoglalás az anyag, az élet és az értelem jelentőségére vonatkozóan.

A világnézet alapvető mind az életünkben, mind a tudományban. Rendszerint nem vagyunk ennek tudatában. A világnézet tudattalan használata egyike a fő okoknak, amiért alapvető jelentősége elkerülte a kellő figyelmet. A világnézet határozza meg, mit gondolunk a világról, az életről, a tudományról. A világnézetnek elsődleges jelentősége van életünk és a társadalom életében. A világnézet irányítja a tudományos gondolkodást éppúgy, mint társadalmi életünket. A világnézet határozza meg a közgazdaságtan szemléletét, a közjóról alkotott fogalmakat, a közgazdaságtan célját, és ennek megfelelően a gazdasági tevékenység társadalmi szintű irányítását. A fizika világnézete a nyugati civilizáció népeinek társadalmi életére meghatározó hatást gyakorol.

A civilizáció lételméleti állásfoglalás arról, hogy mi számít igazán valóságnak. A civilizáció lényege tehát abban áll, hogy az anyagot, és/vagy az életet és/vagy a tudatot tekinti végső valóságnak. Egy új civilizáció megszületésére a korabeli tudás, az életmód és a történelmi események képesek meghatározó hatást gyakorolni. Ha a korabeli tudásban, az életmódban vagy a történelmi eseményekben alapvető változás lép fel, a civilizáció megváltozhat. Minden bizonnyal így történt a nyugati civilizáció megszületésekor is. Ha már megtörtént a lételméleti állásfoglalás, akkor ennek következtében születik meg és fejlődik ki s válik egyre erőteljesebbé az adott civilizáció világnézetének történelmi hatása.

A nyugati civilizáció a kezdeteitől materialista jellegű. Itt most elegendő utalni arra, hogy Thalész, az első görög filozófus tanítása szerint a Világegyetem őselve a víz, a víz pedig kétségkívül anyag. Már az ógörögökkel kizökkent a világ. Strabón, az ókor híres történésze, földrajztudósa az életmód szerepét emelte ki. Strabón (i.sz. 23 körül) ugyanis főművében Homéroszra (i.e. 8. század) is hivatkozva ezt írja: „a nálunk dívó életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, az élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját… a fondorlatosságot…a vagyongyűjtést… az igazságtalankodást… a züllöttséget… a kétszínűséget…” (Strabón 1977, 318). Ezek a tulajdonságok pedig alapvetően az anyagias szemlélet, a materialista világnézet jellemzői. Ezeken az alapokon épült fel a modern, materialista civilizáció, a világtapasztalásnak az a viszonylag új módja, amely az életet és a Kozmoszt teljes mértékben minden szentségétől megfosztottként fogja fel (Eliade 1987, 9). A fizikai, materialista világnézet “nem csak a világot egyszerűsíti le, de nagyobb bajként, hosszabb oktatási-nevelési érvényesülése eredményeként a valóság sokrétű észlelésének képességét is csorbítja. A világ nem néma és áttekinthetetlen (undurchsichtig), nem cél és jelentésnélküli élettelen valami” (Gáspár 2011, Eliade – A szent és a profán. Kivolnat). [A] kozmosz ’él’ és ’beszél’ – teszi hozzá Eliade (1987, 154). Tény, hogy a nyugati civilizáció materialista jellege az elmúlt évezredekben csak felerősödött.

A nyugati civilizáció egyik főárama, úgy tűnik, “a múltat végképp eltörölni” jegyében zajlik. Ahhoz, hogy magát minden más civilizáció fölé emelje, arra az útra lépett, hogy minden előző és minden más civilizációt végképp eltöröljön. Közkeletű nézet, hogy a nyugati civilizációval, a görögökkel kezdődött a civilizáció. A görögök minden más népet “barbár”-nak tituláltak, érzékeltetve vélt felsőbbrendűségüket. A második korszakváltás, a kereszténységre térítés során a pogány múltat kellett eltörölni, a harmadik korszakváltás idején, a 19. század közepén pedig a félrevezetően “kommunizmus”-nak nevezett ideológiával született meg a nyíltan hangoztatott program: a múltat végképp eltörölni, ahogy az Internacionálé, a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dalának szövege is hirdeti. A hármas korszakváltás a magyarságra különösen nagy súllyal nehezedik. Nem véletlen, hogy ma hivatalosan őstörténetünk hiteltelennek, kiiktatandónak minősül.

Minden halhatatlan vívmánya, érdeme és világtörténelmi szerepe, szükségessége mellett vegyük észre, hogy a nyugati civilizáció nem csupa jót adott az emberiségnek. Minden jót, amit adott, meg kell becsülni, de ez nem jelenti azt, hogy a rossz elől a homokba kell dugjuk a fejünket, mert felelősséggel is tartozunk egynásnak, hazánknak, az emberiségnek és a Természetnek. A nyugati civilizáció kezdettől fogva utat tévesztett. Ezt fogalmazta meg Strabón fentebbi idézetében, Shakespeare (“kizökkent az idő”) és Ady Endre (“minden egész eltörött”). S ha a nyugati civilizáció tévesztett utat, és azelőtt helytállóbb utat járt az emberiség, akkor a múltban rejlik a jövőnk kulcsa. Ahhoz, hogy vissazökkenjen az idő, civilizációs váltásra van szükség, arra, hogy visszataláljunk arra az útra, amelyben az eltörött egész darabjai újra összeállnak és élő egészet alkotnak. Ennek a feladatnak a megoldása szükségessé teszi, hogy kilépjünk az egyoldalú materializmus keretéből, olyan tudományt (és közgazdaságtudományt) hozzunk létre, amelyben az élet és az ember is számít.

Mivel a “tudományos forradalom” valójában csak a fizika forradalma volt, nem az egész tudományé, a fizika pedig az élettelen anyag tudománya, ezért ebben a fizikai világképben nem maradt hely az életnek és az embernek. Mivel a fizikai forradalom az életmódot is gyökeresen átalakította, ezért a materialista világnézet hatását is jelentős mértékben tovább erősítette. Következésképpen a fizika után kifejlődő új alapvető tudomány szükségképpen teljesebbé teszi tudományos világképünket. A tudomány fejlődése képes arra, hogy meghaladja annak a civilizációnak a kereteit, amely létrehozta. Ennek pedig óriási jelentősége van, mert így egy új civilizáció kifejlődése tűnik fel a láthatáron.

Mivel a világnézetet a civilizáció alakítja ki azzal, hogy állást foglal a lételméleti kérdésekben, ezért a civilizációt, a lételméleti állásfoglalást tekinthetjük a legmeghatározóbb történelmi erőnek, amely azonban nem az egyes eseményeket határozza meg, hanem a történelem menetét, fő irányát, a történelemszemlélet világnézeti kereteit. Ha a történelem végső mozgatórugóit az adott civilizáció világnézete határozza meg, akkor a történelem megértésének alapfeltétele a civilizáció világnézetének megértése.

Mindaddig, amíg a civilizáció hallgatólagosan elfogadott világképe egyoldalú, addig alapvetően hiányos, sántít, hadilábon áll a valósággal. Egészséges, egységes és átfogó világnézethez a Világegyetem lényegét a maga teljességében megragadó, egzakt és holisztikus tudományra van szükség. Javaslatunk szerint a minden igazán lényeges valóságra kiterjedő, egységes tudomány az anyag, az élet és az öntudat első elveinek egységes elmélete alapján nyerhető (Grandpierre 2012b, 2017b).