Megjelent: KAPU 2015. 11-12, 79-82.

2016-02-22-én megjelent a KulturálisKreatívok.hu-n a kapcsolódó interjú:

Napkapu – Héliosz – A NAP ÉS AZ ÉLET ÚJ NÉZŐPONTBÓL, https://vimeo.com/156179761

Dr. Grandpierre Atilla:

HÉLIOSZ

A Nap és az Élet új nézőpontból

248 oldal, Titokfejtő Könyvkiadó

Egy nap mindannyian ráébredünk arra,

hogy az élet nem egy apró szikra valahol a testünk mélyén,

hanem egy mindent átható elemi erő:

a valóság, ami magába öleli az egész Világegyetemet.

Mire számíthatunk, mit adhat számunkra a „HÉLIOSZ” elolvasása?

– Másképpen tekinthetünk a Napra. Felismerhetjük, hogy a naptevékenység különleges, biológiai szervező-tevékenységet jelent, mégpedig egy rendkívül magas szintű értelem által irányítva.

– Bensőséges kapcsolatot teremthetünk az élő Nappal, Héliosz-szal, a Napban tevékenykedő magasabb értelemmel és lélekkel. Felemelő, megtisztító érzésvilág nyílik meg előttünk. Otthon érezhetjük magunkat a Világegyetemben.

– Felismerhetjük az élet lényegét, és annak jelentőségét, hogy tudjuk, mi az élet lényege. Az élet lényegének ismerete lehetővé teszi életvezetésünk megalapozottságát és biztosíthatja eredményességét.

– Az Én a döntésképesség, a szabad akarat, a cselekvőképesség legelső lépése.

– Minden élőlény alaptörvénye az életelv, az élet felemelésének törvénye, ami Én-ünk szempontjából maga az életösztön.

– Az élet lényege az Én és az életösztön egysége.

– Az élet alapvetően más természetű, mint a darwini harc a túlélésért. Alapvetően a bőség, szabadság, jólét az élet alapvető természete, nem a végletes kiszolgáltatottság. Az élet törvénye és természetes főútja a jólét, az öröm és a boldogság. Megerősödhet bennünk az életszeretet és az élet megbecsülése.

– Életünket az élet alaptermészetével egyező, felemelő irányba állíthatjuk.

– Másként tekinthetünk a tudatunkra. Felismerhetjük, hogy a tudat arra hivatott, hogy az életet szolgálja.

– Megismerhetjük tudatunk központját: Én-ünk mibenlétét. Önismeretünk magasabb szintre emelkedhet. Felfedezhetjük legmélyebb önazonosságunkat. Magunkra találhatunk.

– Felfedezhetjük, hogyan szabadulhatunk meg az elidegenedéstől. Visszanyerhetjük lelki épségünket.

– Megszabadulhatunk a szorongástól. A szorongás oka: a beszűkült látásmód. Az Élet alapjárata természet szerint a szabadság, a bőség, az értelmes és tartalmas boldogság. Az Én által annyi okot létesíthetünk életünk javára, amennyit csak akarunk. Az életösztön pedig minden energiát megad döntéseink valóra váltására. Emelkedjünk fel tudatunkban az Élethez, és az életünk felemelő pályára kerül!

– Egészséges, valós képet alkothatunk az Emberről. Megerősödhet bennünk az emberszeretet.

– Új fényben érthetjük meg az emberiség jövőjét. Közösség-szeretetünk előtt nagyszerű új távlatok nyílnak.

– Felfedezhetjük a társadalom jövőjét: az egészséges társadalmat – az ökológiai társadalmat, amely összhangban áll az emberi természettel, a környezettel, a Természettel, az Élő Nappal és az Élő Világegyetemmel.

– Felfedezhetjük a Napistenhit eredeti értelmét és jelentőségét a mai világ számára.

– Felfedezhetjük a táplálkozásban rejlő természetes spiritualitást, a napfénnyel belső kapcsolatot teremthetünk.

– Felfedezhetjük, hogy az emberiség alkotóereje szoros összefüggésben áll a naptevékenységgel, és ez tudományosan alátámasztott.

– Megérthetjük, miért okoz örömet nekünk, ha ragyog a Nap, és kibontakoztathatjuk ezt az örömérző képességünket.

– Megérthetjük, hogy belső világunk mélyén a Mindenség örökélete izzó Napként ragyog. Megerősödhet bennünk a Természet szeretete és megbecsülése.

Részletek a könyvből

Öt éves koromban azért akartam csillagász lenni, mert tudtam, hogy a Nappal kell foglalkoznom. A kérdésre, hogy miért? – azt feleltem: mert nekem a Nappal kell foglalkoznom. Sajnos már nem tudom pontosan, miért. De sokat foglalkoztatott, hogy a Nap más, mint minden földi test, mert ahogy megyek az utcán, nem változik látszó iránya, például ahogy elmegyek egy háztömbtől a következőig. Rájöttem, hogy a Nap egészen rendkívüli távolságban van. Rájöttem arra is: ha a Nap ragyog, attól a kedvem is ragyogóvá válik. A háztömböktől nem, de a Naptól igen. Ez a különös, távoli égitest valami boldog, forró, ujjongó bizsergést okoz a szívem táján. Mitől? Sokat töprengtem rajta, hogy lehet ez. Mit tudhat ez a különös égitest, hogy egy távoli világban élve is képes bennem örömet okozni?

A sors úgy hozta, hogy a legnagyobb felfedezéseim a Nappal kapcsolatban születtek. Több évtizeden át kutattam a naptevékenység eredetét. Amikor eljutottam a naptevékenység fizikai eredetének legvégső pontjára, újabb, még mélyebb kérdések merültek fel. Sok évre elegendő munkát adott, hogy választ találhassak ezekre a kérdésekre. A válaszok felkutatása során egyre jobban megértettem a Nap és az élet közötti kapcsolatot. Azóta új fényben látom a Napot és az életet.

A naptevékenység szokatlan, váratlan és megmagyarázatlan jelenség

A Napnak van egy különös, kellőképpen nem értékelt, rendkívül rejtélyes tulajdonsága: öntevékenységgel bír. Egy forró, tehetetlen gázgömbtől senki sem várná, hogy rendszeresen élénk tevékenységet mutasson, mágneses teret termeljen, majd ezeket elképesztő gyorsasággal eltüntesse, majd miután pár évig tevékenységnek semmi jelét nem adja, mintha mi sem történt volna, újrakezdje tevékenységét. Képzeljük el előttünk a Napot egy felgyorsított filmen. Ha előttünk megjelenne egy labdányi izzó gázgömb, remegő felszínén foltok bukkannának fel, kifényesedve mágneses teret növesztene ki és forró anyagokat dobna ki magából, majd elhalványodna, mágneses képződményeit magába szippantaná, hosszú ideig semmiféle tevékenységnek nem adná jelét, majd az egészet újrakezdené, nem biztos, hogy megelégednénk azzal a magyarázattal, hogy egyszerűen csak egy izzó gázgömbről van szó.

A naptevékenység fizikai alapon váratlan és mindmáig megmagyarázatlan jelenség. A csillagok tömegének és hőmérsékletének eloszlását leíró egyenletek alapján azt várnánk, hogy ez a nagy tömegű, lassan forgó, saját tömegvonzásának hatása alatt álló, hőmérsékletét évmilliárdos léptékben változtató, a környezetétől elszigetelt „izzó gázgömb” „teljes mértékben nyugodt, békés legyen, az égi nyugalom megtestesítője” – írta a Nap fizikájának egyik legkiemelkedőbb szakértője, Eugene N. Parker. Ezzel szemben rendkívül meglepő módon a Nap kifejezetten aktív! Folyamatosan erős mágneses tereket összpontosító napfoltok emelkednek a felszínére, és ezekben gyakoriak a napkitörések, szakszóval fler-ek (az angol ’flare’, felvillanás szóból). A naptevékenység nagy kihívást jelent a fizikusok számára – tette hozzá.

A naptevékenység kijátssza a termodinamika II. főtételét

Az energia a fizikában legalább olyan alapvető, mint az anyag. A termodinamika második főtétele a fizika összes ágában szereplő energiafajták változásaira egyetemesen érvényes. A termodinamika második fő tétele törvényének mai, korszerű megfogalmazása így hangzik: „Mindenfajta energia úgy változik, hogy a kezdeti helyhez kötöttségtől a szétszórt állapot felé tart, eloszlik a térben, ha nincs ebben megakadályozva” (Lambert 2006). Ez a törvény a Nap mágneses terének energiájára is vonatkozik. Ennek fényében figyelemre méltó, hogy a naptevékenység a termodinamika második fő tételét rendszeresen, törvényszerűen kijátssza. Ahelyett, hogy a mágneses tér és a naptevékenység energiája lassan szétszóródna, rendkívül gyorsan eltűnik, majd néhány éves szünet után ugyanilyen gyorsan előteremtődik, majd ez ismétlődik, évmilliárdokon át. Lehetnek kivételek a termodinamika II. főtétele alól, de ha a kivételek ismétlődése törvényszerű, akkor ez már magyarázatot követel.

Mi indítja be a naptevékenység motorját?

Először a naptevékenység meghajtó motorjának különös természetére szeretnénk felhívni a figyelmet. Az anyagáramlásokról van szó. A Nap globális mágneses tere fizikai alapon többmilliárd év alatt csökkenne le a felére, majd újabb néhány milliárd év alatt ismét a felére, és így tovább, egyre lassabban és lassabban. Ehelyett azonban a Nap mágneses tere néhány év alatt teljesen eltűnik, majd néhány éves szünet után újratermelődik. Ahhoz, hogy ezt a rendkívül figyelemre méltó tényt kellőképpen tudjuk értékelni, egy hasonlatra lesz szükségünk. A Nap természetes úton évmilliárdos időskálán csökkenését hasonlítsuk egy olyan homokhegyhez, amely a sivatagban uralkodó szélviszonyok mellett fokozatosan veszti el magasságát amiatt, hogy a homokszemek lassan legurulnak az oldalán. Tekintve, hogy a naptevékenységi maximumtól a minimumig mindössze rendszerint körülbelül 3 év telik el, hasonlatunkban ennek a homokhegynek kell elvesztenie a teljes magasságát 3 év alatt. Amint azt már láttuk, ez a tény csakis azzal magyarázható, hogy a Nap belsejében éppen olyan anyagáramlások ébrednek, amelyek a mágneses teret ilyen különösen gyors és teljes eltűnésre bírják. Ez megfelel annak, hogy a homokhegyben olyan belső áramlások, örvények, tornádók ébrednek, amelyek képesek arra, hogy a várhatónál sokmilliárdszor gyorsabban ne csak lecsökkentsék, hanem teljesen el is tüntessék a homokhegyet! A homokhegy eltűnik, mintha sohasem lett volna, mert belső örvényei beszippantják! Ezek után a homokhegy helyén körülbelül 2 éven át semmi sem látható, teljesen kisimul a homoksivatag. Egy ilyen nyugodt helyen senki sem várná, hogy egyszercsak olyan belső örvények induljanak meg a mélyben, amelyek körülbelül 2 év alatt egy ugyanolyan mély völgyet alakítanak ki a homokhegy helyén, mint amilyen magas volt a homokhegy. Szél ide, szél oda, a homokhegy elővarázslása, eltüntetése, majd a homokvölgy létrehozása ezek után folyamatosan ismétlődik évmilliárdokon át, függetlenül minden külső változástól, a Föld éghajlatának bármilyen jelentős átalakulásától. A homokhegy eltüntetéséhez és elővarázslásához rendkívül okosan beindított egymással nagyon speciális összefüggésben álló, együttműködő és megdöbbentően jól szervezett belső tornádókra van szükség. Ugyanilyen belső tornádókra van szükség a Nap mágneses terének beszippantásához és újra eőidézéséhez. A Napon kívüli térségből eredő hatásoktól éppen úgy nem várható ilyen belső anyagáramlások létrejötte, ahogy a homokhegy-beli tornádók létrejötte sem várható a szél fúvásától. Fizikai alapon ilyen tornádók létrejötte kizárható. Ha a Nap mágneses terének beszippantásához szükséges belső anyagáramlások, mágneses tereket beszippantó és újratermelő „tornádók” egymással együttműködését figyelembe vesszük, akkor kezd kirajzolódni előttünk Héliosz igazi arca.

A naptevékenység eredetének nyomozásában felfedeztem, hogy a mágneses tér változásait irányító anyagáramlások a Nap magjából indulnak ki. A New Scientist tudományos hetilap egész oldalas cikkben számolt be arról, hogy a földi jégkorszakok az általam felfedezett folyamattól, „a Nap szívének dobogásától” eredhetnek (Clark 2007). A cikk címe: „A Nap szeszélyes szíve hagyhatja ránk a hideget” (Sun’s fickle heart may leave us cold).

Az ismertető cikk így kezdődik: „Létezik egy fényerőszabályzó kapcsoló a Napban, és ez okozza a Nap fényének 100 ezer éves időskálán mutatkozó halványulását. Ez a periódus megegyezik a földi jégkorszakok periódusával. Ezt mondja az a fizikus, aki létrehozta csillagunk magjának komputer-modelljét. Robert Ehrlich a Fairfax-ban, Virginiá-ban fekvő George Mason University-ről modellezte a Nap belsejében fellépő hőmérséklet-változásokat. A standard nézetek szerint a Nap magjában a hőmérséklet állandó a gravitáció és a magfúzió egymást kiegyensúlyozó hatása miatt. Ehrlich azonban úgy gondolta, kisebb változásoknak lehetségeseknek kell lenniük. Kiindulópontjául a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Obszervatóriumában dolgozó Grandpierre Attila munkája szolgált. 2005-ben Grandpierre és munkatársa, Ágoston Gábor kiszámolták, hogy a napmagban a mágneses terek kisebb instabilitásokat produkálhatnak a Nap plazmájában.”

Ezek után már „csak” az anyagáramlások beindításának kérdése maradt hátra. Itt ütköztem a legnagyobb akadályba. Az anyagáramlások ugyanis magukkal ragadják a mágneses teret, és a mágneses tér ciklusonként újratermelődik. Az anyagáramlások tehát nem lehetnek véletlenszerűek, mert akkor a mágneses teret véletlenszerűen változtatnák, és ez a mágneses tér lassú lecsökkenésére vezetne – ellentétben a ténnyel, miszerint a mágneses terek ciklusról ciklusra újratermelődnek. Külső hatások nem képesek biztosítani a mágneses terek eltűnését és újratermelését, ahhoz hasonlóan, ahogy a sivatagi homokdűnék a vártnál milliárdszor gyorsabb eltűnését és újratermelését biztosító belső tornádók szervezettségét sem képes a széljárás biztosítani. Egyetlen lehetőség maradt: a naptevékenység belső okokból változik, amelyek nem véletlenszerűek, hanem jól szervezettek, biztosítják azt a dinamót, ami a mágneses teret termeli. A dinamó viszont gép, ami az anyagáramlások mozgási enetrgiájából elektromágneses energiát állít elő. A dinamó így az elektromágneses motor fordítottja, ami elektromágneses energiából állít elő mozgási energiát. Dinamót, motort, gépeket csak élőlények képesek létrehozni. Az emberen kívül a sejtekben is termelődnek molekuláris gépek. Ha gépeket csak élőlény képes létrehozni, és a Napon belül létrejön a dinamó, és a dinamó – gép, akkor felmerül, hogy a Napnak is élőlénynek kell lennie.

Ez pedig merész következtetés. Ráadásul csak akkor fogadható el, ha tudományos érvénnyel meg tudjuk mondani, mi az élet, és e tudományos meghatározást alkalmazva a Napra azt kapjuk eredményül, hogy a Nap élőlény. Ennek a feladatnak a megoldááshoz négy évtizedre volt szükségem. Eredményem nagy jelentőségű, mert az élet mibenlétét sokan minden kérdések között a legnagyobbnak tartják. Ebben a könyvben foglaltam össze legnagyobb felfedezéseimet az életről. Ezek a következők:

Az élet egy, de kétféle összetevőre bontható: a cél kitűzésének és elérésének képességére egyrészt, és az élet alapelvére, a vitalitás fenntartására másrészt. A célkitűzésének és elérésének képessége úgy értendő, mint a szabad döntés képessége és a döntést követő cselekvés képessége. Mivel mindezt az Én cselekszi, ezért az élet egyik lényege maga az Én. Az Én azonban önmagában még nem életképes. Ha ugyanis „csak” szabad, és szabadsága tetszőleges, parttalan és iránytalan, akkor életképességét hamar elveszti. Az élet csak akkor lehet hosszú távú, ha a szabad akarat hosszú távon az élet fenntartására irányul. Az élet fenntartásának törvényét fejezi ki az életelv. Az életelv tudományos meghatározásának üzenete számunkra: Ne hagyd magad, ne hagyd a romlás törvényeit érvényre jutni! Fedezd fel az élet legnagyobb kiteljesedését magadban, a társadalomban és a Természetben! Összefoglalva, röviden: az élet lényege az Én és az életösztön egysége.

Az Én az egyetlen, amitől a Mindenség cselekedni tud a világban. Amennyiben az élőlény döntéseit, belső irányítórendszerét, világképét az életalapelvvel összhangba hozza, rákapcsolódik az életalapelvre és egy irányba állítja belső világát az élet alapelvével, akkor élete felível, és kifutja formáját, megvalósítja azt az életet, amire született. Könyvünkben feltárul, hogy belső világunkban több Én is tevékenykedik egyszerre: a „kis Én” a természetadta öntudati központunkban cselekvő én. Az ego a társadalom belénk ültetett irányítóközpontja. A „Nagy Én” a szervezetünk sejtjeinek szintjén cselekvő én. A Kozmikus Én az Élő Világegyetem cselekvőképessége. Ez a sok Én mind a Kozmikus Én kivetülése. Ahogy a regényíró képes belehelyezkedni főhőse sorsába, úgy helyezkedik belénk a Kozmikus Én. Mi pedig belehelyezkedünk a mai, egoista fogyasztói társadalomba, ennek során kifejlődik az egónk, és ennek során elidegnedünk önmagunktól, embertársainktól, és a Természettől. Akkor leszünk ép egész-ek, ha összehangolódunk, összhangba kerülünk a bennünk élő nagy Egész-szel: a Nagy Én-nel, és rajta keresztül a Kozmikus Én-nel.

Bár manapság úgy tartjuk, hogy „kizökkent az idő”, és „minden egész eltörött”, csak a fejünkben törött el a világ, a valóságban ép és sérthetetlen. Csak rajtunk áll, hogy a fejünkben újra összerakjuk ép, egészséges egésszé a világot. Nem tudjuk, hogy mit vesztettünk, mert tudásunk töredezett szét, és ennek hatására valóságérzékelésünk eltompult. Így azt sem tudjuk ma még igazán felfogni, milyen hatalmas változást jelent majd, ha megtaláljuk, újra felfedezzük az összhangot Ember és Nap között.

A szorongás oka: a beszűkült látásmód! Az ember élőlénynek született, szabad és boldog lénynek! És az élet, Természet szerint, nagyszerű! Tehát arra vagyunk hivatottak, hogy nagyszerű távlatok között szemléljük és szabadon irányítsuk életünket! A tévénézés, a kényszerpályák, a mindennapi teendőkben elmerülés, a munkaidő aránytalan megnyúlása mind azt mondják az embernek: a körülmények sokkal hatalmasabbak Nálad!

Az Élet sokkal nagyobb a körülmények hatalmánál, különösen hosszú távon! Mert új és új okokat tudunk ébreszteni, és ezek segítségével előbb-utóbb felülkerekedhetünk! Az Élet végtelen szabadság arra, hogy akárhány okot ébresszünk magunkban akármilyen cél iránt! És az életösztön akármennyi energiát biztosít céljaink valóra váltásához!

Hogyan szabadulhatunk meg a szorongástól? A kiút: kiemelni fejünket a homokból, kiemelni a magasba, ember módra körülnézni, megoldás után nézni. És mivel az életünkről van szó, maga az Élet az, amit elsősorban figyelembe kell vennünk! Az Élet a legnagyobb az egész világon, és ott kellene eldőlnie az életünknek, ezért egészen ilyen magasba kell felemeljük tekintetünket, gondolkodásunkat! És gondoskodni arról, hogy a legnagyobb távlatokat a mindennapokban valóra tudjuk váltani!

A ma is ép és egész valóságot úgy tudjuk felfedezni, ha megvizsgáljuk a növényvilág, az állatvilág, a régi ember és a gyerekek kapcsolatát a Nappal. A régi magyar mitológiában „a tündérek laka a Nap, Hold és csillagokban gondoltatott, melyek sugarain a földre leszállanak” (Ipolyi Arnold). Az ókori görögök a Nap kétfajta megnyilvánulását ismerték: az egyik a látható, a másik az isteni Nap, ami csak a lélekkel fogható fel. A régi ember rendszeresen tartott lélekutazásokat a Naphoz. Tapasztalatai megőrződtek a néphagyományokban, a népmesékben, a sámánizmusban. A Nap belső világában él halhatatlan lélek, az örökérvényű, kozmikus érzések világa. Bensőséges, a szenvedélyes szerelemhez hasonló érzelmi kapcsolat fűzte össze a régi embert a Nappal. A középkorban Dante még érzékelte “azt a szerelmet ami a Napot és a csillagokat mozgatja”.Ahogy a szerelmes teszi, amikor imádottja nevét a fába vési, a kisgyerek napocskát rajzol. A felnőttek lelki épségének elvesztésében a Nap leértékelése, élettelen testté minősítése nagy szerepet játszott.

A Nap a látható világban az életelv legtökéletesebb megtestesülésének tekinthető. A napfényben utazó hologramok gyorsan és az életnek kedvezően változnak, élet-építő tevékenységet végeznek. A napfény cselekvő fény, élet-építő fény. Az ókori Egyiptomban a napsugarat földet érő kezekkel ábrázolták (lásd az 1. képen).

Az isteni ’Nap-Én’ a napfényben utazva beköltözött a földi sejtekbe, és élőkké, önjárókká tette őket. Sejtjeinkben az isteni Nap-Én éli életét.

Minden sejtünk minden atomját, minden molekuláját a napfényben rejlő éltető energiák, mozgó, eleven energia-csomagok mozgatják, telítve élet-építő tudással, információval. A sejtek szinte mindig, szinte a tökéletesség határait súrolóan, ezzel az élet-építő tudással összhangban cselekszenek.

Amikor táplálkozunk, eszünk, akkor egy vallásos cselekedetet hajtunk végre: Napistent adjuk tovább a sejtjeinknek.

A naptevékenység szoros kapcsolatban áll az emberi kreativitással, és képes az emberi alkotóképességet legalább kétszeresére növelni.

Ha Héliosz szinte tökéletes élőlény, és az Ember képes a Nappal lélekben összhangba kerülni, akkor az emberi élet előtt nagyszerű távlatok állnak a tökéletesedés felé.

Az emberiség a 21. században az ökológiai korba lépett. Javában épül az ökológiai társadalom. Itt az idő, hogy visszaállítsuk az összhangot Héliosz és az Ember, igazi Én-ünk és az önmagunkról alkotott kép között.

Talán azért örülünk a Napnak, ha ragyog, mert a Nap él, és tudatalattinkban érezzük a Nap életének örömét. Ha így van, az azt jelenti, hogy az Ember ma is összeköttetésben áll a létteljességben boldogan élő Nappal.

Nem vagyunk teljesen elszigetelve belső Énünktől. Héliosz bennünk ragyog.

Ha a földi élet a Naptól ered, és az emberi értelem a földi élet kifejlődésének szerves része, akkor az emberi értelem is a Naptól, az élő Naptól, Héliosztól ered. Ha a földi élet a Nap élet-építő hatásaitól, a napfényben utazó, élet-felemelő hologramoktól született, akkor az emberi értelem is az élet-építő Héliosztól ered. Az emberi értelem természeti jelenség, melyben az élet-építő Héliosz isteni fénye ragyog. Az emberben élő isteni szikra Héliosz fénye.

A Mindenség a Kozmikus Élet izzásában ragyog. A Nap az izzó Kozmikus Élet megtestesülése. Mindannyian a Nap gyermekei vagyunk. Belső világunk legmélyén az Élet izzó Napként ragyog.

Lehet, hogy az emberi értelmet és a bennünk rejlő fogékonyságot a létteljesség iránt jobban megbecsülhetnénk?

A könyv szerzőjéről:

A nemzetközi szinten elismert csillagász, Grandpierre Atilla több évtizedes munkával korszakalkotó felfedezésre jutott. A felfedezés lényege, hogy a Nap nem egy merőben passzív gázgömb, hanem olyan élőlény, amely a fizikai tehetetlenséggel dacolva óriási energiákat mozgósít saját tevékenységének fenntartására. Felfedezése váratlan egyezést mutat az ősi tudással, amely szerint a Nap csodálatos szuperélőlény: Napisten, ókori nevén: Héliosz. A könyv új távlatokat nyit a Nap és az élet szeretetének és megbecsülésének történetében.

A szerző az élet és a tudat kutatásában olyan világnagyságokkal működött együtt, mint László Ervin, Deepak Chopra és Menas Kafatos. A könyv angol nyelvű kéziratát elolvasva James Lovelock, aki Gaia című világhírű könyvével megalapozta a Föld élő voltának elméletét, ezekkel a szavakkal ajánlja az olvasónak: „Ez egy ragyogó könyv, melyből a mi saját csillagunk, a Nap fényessége ragyog ránk. A komoly tudós számára alapmű a Naprendszer tudományában.”