Megjelent: IPM 2015. szeptember, 10-15.o.
EletErtelme1korr
AZ ÉLET ÉRTELME

Ahogy egy kavics loccsanása a tavon önmagában jelentéktelennek tekinthető az emberi történelem színpadán, de egy nagyszerű költő számára egy magasabb létszintről áradó szépség kifejeződéseként tűnik fel, úgy tetteink kavics-loccsanása is egy még magasabb létszintben a messzeható szépség oldaláról mutatkozik meg.

Képzeljünk el most egy ezerszer nagyszerűbb költőt, aki a valóság magasabb szintjén él és érez, egy zseniális, sőt egy tökéletesen zseniális költőt, aki egyben filozófus és tudós is, és ebben is a zsenialitás tökélyével bír! Hogyan látja egy ilyen zseniális költő, aki mindent lát, a kavics-loccsanást? És hogyan gondol a Mindenség Elméje egy olyan varázserővel bíró kavicsra, amelyik képes gondolkodásra, sőt önmaga irányítására, sőt a Kozmikus Értelem követésére, mint az ember? Ha a Mindenség Elméje semmit sem tesz értelem nélkül, lehet-e az emberi élet értelmetlen?

A VILÁGMINDENSÉG AKADÁLYTALANUL ÉREZ ÉS GONDOLKODIK

A Világmindenségen kívül nincs semmi, mert magában foglal minden létezőt. Ezért a Mindenség akadálytalanul érez, gondolkodik és cselekszik, egyfajta tökéletességgel bír. Életünk egy csodálatos, tökéletes Kozmikus Elmébe ágyazott. Életünk első és végső színtere maga a Mindenség. A Kozmikus Elme gondolatai vagyunk, akárcsak körben a táj, sőt, varázslatos módon képesek vagyunk mi magunk is beavatkozni, tovább-alkotni magunkat és a világot. Életünk, tetteink legelső oka a Kozmikus Elméből indul, és következményei ugyanide futnak be. Életünk értelme a csodálatos Kozmikus Elmében ragyog igazi, teljes fényében; messzeható, kozmikus következményekkel jár, ezért kozmikus jelentőséggel bír a Kozmikus Alkotó számára. Ha nem érezzük, hogy merrefelé mutat életünk értelme, olyanok vagyunk, mint a céltalanul kódorgó bogarak.

A modern világban gyakran halljuk, hogy az élet értelmét mindenkinek magának kell megtalálnia. Cikkünk előző részében ennél sokkal nagyszerűbb eredményre jutottunk. Létezik az életnek egyetemes, azaz mindenkire vonatkozó értelme. Emellett persze életünk egyéni célját nekünk kell felismernünk, és ez minden egyes ember esetében más lehet. De ha létezik az életnek létezik természetadta, egyetemes értelme, akkor ez alapot adhat egyéni életutunk megválasztásához is!

Az élet egyetemes, természetadta értelme a fizikai, a biológiai és a pszichológiai síkon található meg. Az élet értelme a testi, lelki és értelmi kiteljesedés, testi erőnlétünk, legmagasabb lelki képességeink, értelmi adottságaink teljes kibontakozása. Ezért születtünk a Földre! Életünk egyetemes értelme összeköt bennünket minden emberrel, hiszen az élet egyetemes értelme minden emberre vonatkozik. A természeti erők életösztönként és sorsszerűen ható tudásvágyként, a leli-szellemi fejlődés vágyaként bennünk hatva minden élet javára sarkallnak bennünket. Az Ember, a Homo Sapiens sajátsága az értelem, az előrelátó, körültekintő gondolkodás, a tudás elsajátítása, a kultúra legmagasabb, legnagyszerűbb kifejlesztése. Amíg egy ember a többi nélkül nem lenne képes megtanulni beszélni, együttműködve képesek vagyunk a lehető legcsodálatosabb kultúrát és társadalmat megteremteni. Életünk közösségi távlatai képesek meghatványozni életünk értelmét. Közösségi távlataink az emberiség közösségén túl minden földi élet természetadta együttműködésének kibontakoztatására sarkallnak bennünket. És ha a Föld is él, ahogy James Lovelock Gaia elmélete mutatja, és a Nap is, ahogy azt e sorok szerzőjének Héliosz elmélete jelzi, sőt a Világegyetem egésze is, ahogy azt az Élő Világegyetem könyve ismerteti, akkor közösségi távlatainknak nincs határa: határ a csillagos ég, az, amitől minden létező összefügg és egységes egészet alkot. Egy életközpontú kozmológiához jutottunk, amelyben az élet lehető legcsodálatosabb kiteljesítése a Világegyetem létalapja, kiindulópontja és létcélja.

AZ ÉLET ÉRTELME ÉS A VILÁG HARMÓNIÁJA

Életutunk sok részlete egy-egy szempontból jelentéktelennek ítélhető. De ahogy a káosz-elmélet és a tudományos-fantasztikus irodalom nyomán ismertté vált híres “pillangó-hatás” szemlélteti, még egy olyan parányi hatás is, mint egy kavics loccsanása, vagy akár egy pillangó szárnyának rebbenése, okok és okozatok beláthatatlanul hosszú láncolatát indíthatja el, amelyek lavinaszerűen rendkívül jelentős eseményekhez vezethetnek.

A modern korban gyakran hallható, hogy a Világegyetem csak jeges, fenyegető űr, benne élettelen, értelmetlen, közömbös anyaggal, amitől az épségre, egészségre vágyó embernek félnie kell. József Attila is azt írja: „minden egész eltörött”. De lehet, hogy csak a fejünkben uralkodó kép az, ami töredékes! Ez a modern, törött világkép viszonylag újkeletű, és e kép kialakulása jottányit sem változtatott magának a világnak az alaptermészetén, azon, hogy élő egészet alkot, és ezért végső soron minden élő alapvetően összetartozik. Kevesen tudatosítják, de minden élő összetartozását tudományosan ellenőrzött tények is bizonyítják. Még a legelvetemültebb bűnöző bőrellenállás-mérésekor is olyan feszültségingadozás lép fel, amely az áldozatokkal való együttérzésről tanúskodik, persze ilyenkor többnyire a tudattalan mélyén.

Ma is él bennünk az a kozmikus együtérzés, amely az ókorban kozmikus szimpátia néven volt ismeretes. Marcus Aurelius, a szarmata származású ókori római filozófus kétezer éve éppen ebből a szempontból értékelt minden életet, beleértve a növényi és állati életet is: “Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?” (Marcus Aurelius elmélkedései, Ötödik könyv). Az elgondolás, hogy az állatok, fajra és nagyságra való tekintet nélkül, az emberhez fűződő kapcsolatuktól függetlenül, hozzájárulnak a világ rendjéhez, már az ókori zoroasztrizmusban is ismeretes. Zarathustra egyik gáthájában a birkák és marhák így szólalnak meg: “Bárcsak tetteink hozzájárulnának az igazság, a boldogság és a gazdagság megvalósításához!” És a maguk módján, életörömmel, teljes szívükkel hozzájárulva saját életük kiteljesedéséhez, teljesítik a Természet rájuk szabott legfőbb feladatát.

Caesarei Szent Bazileusz 370-ben írt csodálatos fohásza megvilágítja az élet értelmét. “Ó Isten, növeld bennünk a minden élő iránti testvéri érzést, a kisebb testvéreink iránti szeretetet, akiknek te adtad a földet, hogy velünk együtt lakják azt. Meg kell érteni, hogy nemcsak önmagunkért élünk, hanem értük is és Érted, hogy mind éppúgy szeretik az élet édességét, mint mi, s ők jobban érzik magukat az ő helyükön, mint mi a miénken!” Ez a fohász elősegítheti, hogy megtalálhassuk helyünket a Nagy Egészben, hogy megfelelően teljesíthessük saját életfeladatunkat. A boldogság az igazi kincs, a Kozmosz titka. Életünk legfőbb értelme minden életet a lehető legcsodálatosabbá, legboldogabbá tenni. Elérni a tőlünk telhető legmagasabb szintű boldogságot, és hozzátenni a már eddig elért boldogságok kozmikus tárházához a kincsünket.

AZ ÉLET ÉRTELMÉNEK ÉRZÉSE ÉLETMINŐSÉGÜNKET ÖTSZÖRÖSÉRE EMELI

Mi történt a modern emberrel, hogy nem érzi maga alatt az éltető talajt? Amíg a diófa tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy igazi diófa legyen, a modern ember elidegenedett önmagától, szülőföldjétől, az emberiségtől, a csillagvilágtól, és szenved az önmeghasonlástól, a devianciától, a depressziótól. A Naprendszer összeomlása helyett sajnos még nagyobb bajjal kell szembenéznie, mert inkább lelki életének összeomlása fenyegeti. De ha az ember felfedezi, hogy van az életnek értelme, akkor életminősége ugrásszerűen ötszörösére nő! A Hungarostudy 2002 felmérés szerint azoknál, akik érzik, hogy értelmes életet élnek, az egészségi állapot mintegy 10-szer, a munkaképesség 8-szor jobb, a depresszió valószínűsége 7-szer alacsonyabb. Életünk egész-sége, minősége számára az ember és a világ közötti összhang, jó kapcsolat élménye az alapvető. Ez az, ami folyamatosan biztosítja a kisebb-nagyobb kihívások között is az eredményességet, a megfelelő célok kitűzésének és céljaink valóra váltásának képességét. Egységes és értelmes életet élünk, ha érezzük és átéljük, hogy megtaláltuk a helyünket a világban és a társadalomban, ha átéljük, hogy a velünk történő események értelemteliek, és a kihívások megoldására képesek vagyunk.

Életminőségünk, testi-lelki-szellemi egész-ségünk és jóllétünk alapja az élet értelmébe vetett bizalom. Ennek alapján találjuk meg valódi lényünknek megfelelő helyünket a világban és a társadalomban. Az élet értelmébe vetett bizalom fontosabb, mint az iskolázottság, az életkor, a nem, mert ez a személyiség fejlettségének, önazonosságának, céljait valóra váltásának képességének az alapja. Az „élet értelme” mutató igen szoros kapcsolatban áll cselekvőképességünkkel és hatékonyságunkkal, a feladatok felismerésével és megoldásuk képességével, és társaink támogatásának mértékével. Ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk a helyünket az életben, a világban, és ha magunk mögött érezzük családunk, barátaink támogatását, ha érezzük a kölcsönösség erejét, ez megerősíti az élet értelmébe vetett bizalmunkat, és ezáltal cselekvőképességünket, és ennek révén jobban tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket. Azoknál, akik átlag felett bíznak az élet értelmében, a nehéz helyzetekkel való eredményes megbirkózás képessége 6,5-szer magasabb. Az élet értelmébe vetett bizalom a személyiség fejlettségének, valódi önazonosságának, cselekvőképességének és emberi kapcsolatai minőségének is jó jellemzője.

AZ ÉLET ÉRTELME ÉS A BOLDOGSÁG SZINTJEI

Martin Seligman, a pozitív pszichológia kiemelkedő alakja az életminőséget a boldogsággal azonosítja, azonban a boldogságnak három szintjét különíti el. Az első szint a pillanatnyi vagy rövidtávon kimerülő öröm állapota. A boldogság második szintje magasabb minőségű és erőteljesebb érzésekkel járó élmény, amit egy feladat teljesítése közben élünk át. Ide sorolható a célnak megfelelő testmozgással együtt járó felszabadult öröm, különösen amikor elkapja az ember a sodrást, a ritmust, a cselekvésben rejlő logikát, és él vele, és ezzel új, a Természetben rejlő és az ember javára fordítható erőforrást kapcsol be cselekvésébe. Ez a titka a megismerés örömének, az eredményes tanulásnak is: elkapni a fonalat. Odaadó figyelmünk, belső nyitottságunk és belső erőforrásaink mozgósítása, nyitottsága révén felébreszthetjük a bennünk szunnyadó természeti erőket, és ilyenkor ezek képesek megelevenedni. Ettől a megelevenedéstől lesz igazi élmény az élmény. Az ilyen élmények bevonják egész személyiségünket a cselekvésbe, mert egyfajta kreativitást igényelnek, és így hosszú távú személyiségfejlesztő hatásuk lehet.

A boldogság harmadik szintje akkor bukkan fel a láthatáron, amikor az értelmes élet, az élet értelmének keresése kerül életvezetésünk központjába, amikor a bennünk megelevenedő természeti erők forrására és céljára irányul az életünk. Az élet értelmének érzése biztosítja a hosszútávú, sokatmondó és maradandó értékű boldogságot. A boldogság ezen szintjét az életcélok tudatosítása, a személyiség fejlesztésében rejlő öröm éltetésének igénye, az önálló gondolkodás és életvezetés magas szintje jellemzi. Amíg a boldogság első két szintje nem jár együtt az egészség fejlesztésével, az élet értelmével jellemezhető boldogság lényegesen jobb egészségi mutatókkal jár együtt – írja Kopp Mária „A magyar népesség életminősége az ezredfordulón” című könyv bevezetőjében. Ilyen felismeréseknek a hatására fogalmazták újra a társadalom alapvető céljait mind az USA-ban, mind Nyugat-Európában úgy, hogy a fejlődés célja nem a mindenáron való gazdasági növekedés, hanem az emberek jólétének, életminőségének javítása.

A Természet él, érez és gondolkodik. A Természet logikája minden élőlényt áthat, és az emberi öntudatban képes megelevenedni. Az emberiség nem véltelenül jött a világra. Az ember, a Homo sapiens tudásra hivatott, a logikai természettörvények megelevenítésére. Tudása természet szerint arra való, hogy kialakítsa a lehető legmagasabb összhangot a Mindenséggel, hogy a lehető legnagyszerűbb és legfelemelőbb közösségi távlatokat nyissa meg az emberiség földi életéből a Mindenség felé. Hogyan járulhat hozzá a tudás, a megismerés az emberiség üdvözüléséhez? Csakis úgy, ha az emberiség a megszerzett legmagasabb tudást minden élet javára szolgáló tettekre fordítja. A tudás arra hivatott, hogy a Mindenség akarata itt a Földön is megvalósuljon. Az ember azért született, hogy a földi élővilág gondozója, az élet felemelője és kibontakoztatója legyen. Összetartozunk az elme csodálatos képességeinek feltárásában, az élet boldoggá tételében és a tudás mindannyiunk javára fordításában. Emberi mivoltunkból fakadó életfeladatunk a lehető legteljesebb, legvilágosabb és legmélyebb tudás megszerzése. A tudás rendeltetése pedig az emberiség üdvözülése, a legcsodálatosabb együttélési mód megteremtése.

Földi életutunk után lényünk visszakerül a Nagy Egészbe, a Kozmikus Elmébe. Feltöltődve az örök értékekkel újra szabadon dönthetünk a következő életünk felől is, hogy mikor, hol és milyen formában születünk újjá. Ezért fontos a lelki fejlődés, mert ez az életreszóló döntés is lelki fejlődésünk szintjétől függ. A Kozmikus Elme az a végső életforma, amellyel mindannyian közvetlenül a legbensőségesebb kapcsolatban állunk. És ez az a kozmikus kapcsolat, amely felment bennünket a Naprendszer összeomlásának fenyegetése alól. Sőt, ha a Naprendszer halála után az észlelhető világegyetem, az ősrobbanásban keletkezett egész metagalaxis is összedőlne, a kvantum-vákuumon át akkor is átmenthetjük életünket a jövőbe, és onnan egy új életformába. A kvantumvákuumon keresztül az anyagi világot folyton előrevivő Kozmikus Elme ugyanis örök. Ősrobbanások jönnek-mennek, a kvantumvákuum marad. És a kvantumvákuum mögött ott ragyognak az örök igazságok, a matematika, a zene, az emberi műveltség templomának legmagasabb tornyai, és ott ragyog az élet végső értelme, minden élet legcsodálatosabb kibontakozásának kozmikus folyamata. Ahogy Szent-Györgyi Albert felhívta erre a figyelmet, az emberi agy gondolkodásra és a számunkra elérhető, de lehető legmagasabb szintű szellemi megismerés örömeinek élvezetére való.

AZ EMBERI ÉLET KÉT ALAPVETŐ, EGYETEMES ÉRTELME

Összefoglalva, minden emberi életnek két alapvető, természetadta értelme van.

1. Életünket, önálló döntéseinket a tőlünk telhető legnagyobb mértékben és legnagyszerűbb módon mozgósítsuk és minden élet javára fordítsuk.

Az életnek ez az alapvető és egyetemes értelme. Az embernek, mint értelmes lénynek azonban van egy másik alapvető életfeladata, és ez adja az emberi élet másik alapvető értelmét:

2. Életünket, önálló döntéseinket a tőlünk telhető legnagyobb mértékben és legnagyszerűbb módon mozgósítsuk annak a tudásnak a megismerése érdekében, amely lehetővé teszi, hogy minél több ember az életét minden élet javára fordítsa.

AZ ÉLET ÉRTELME A MEGTISZTULT TUDATÁLLAPOTOKBAN SZERZETT ÉLMÉNYEK FÉNYÉBEN

Különös módon erősítik meg kozmológiai következtetéseinket a halálközeli élmények. Kenneth Ring így ismerteti „A halált átélni – az életet megnyerni” című könyvében egy halálközeli élményt átélt és az életbe visszatért személy beszámolóját: „Attól, amit a halálközeli élmény során átélt, és ami ezáltal megadatott, az ember egy sokkal magasabb rendű, időtlen érték tulajdonosává válik…Érdeklődésem az anyagi dolgok iránt, a tulajdon iránti sóvárgásom megszűnt és felváltotta az ismeretek iránti éhség és a szenvedélyes vágyakozás egy jobb világ iránt.”

Akik átélik a kozmikus egység-élményt, felfedezik életük legnagyobb erőforrását, életük kozmikus értelmét és igazi önazonosságukat. Stanislav Grof, a Prágában született világhírű amerikai pszichológus szerint az istentagadó, gépies, anyagelvű világfelfogás mély elidegenedést tükröz saját lényünk legjavától, velejétől…és ez az önpusztító életre vezet egyéni és közösségi szinten egyaránt. Ezzel szemben a kozmikus egység élménye gyógyító, felszabadító hatású, az életerőt megsokszorozza, az életminőséget ugrásszerűen megjavítja. Kozmikus Én-ünk felismerése a személyiséget kiteljesíti, újra éppé teszi.

A kozmikus egység érzése magától is bekövetkezhet, akár az íróasztal mellett ülve. Így született a következő élmény: „…A szokásos „én” megszűnt létezni. Semmi sem maradt csak egy puszta tudat-tömb. Úgy éreztem, hogy egy hatalmas erő eláraszt anélkül, hogy akarnám, és mintha minden lappangó jó bennem előtörne egy áramlatban, hogy egy mozgó kört alkosson az egyetemes elvvel. Feloldódott az énem a fényben, amely olyan volt, mint egy nagy arany mindent átható felhő. Ez volt a nagy egyesülés titokzatos pillanata, egyesülés a titokzatos végtelennel, minden dologgal, minden emberrel. Ez volt a nagy megtisztulás, olyan tisztává és teljessé mosódtam, mint egy tengeri kagyló a tenger hatalmas hullámai alatt. Minden személyes gondom eltűnt a láthatárról. Énem lefolyt a határtalan lénybe. Megdönthetetlenül tudtomra adatott a halhatatlanság és felbugyogott előttem. Éreztem, hogy egy lerombolhatatlan örökkévalóság részévé váltam.”

„Egy tündöklő fehér-sárga fényoszloppal találtam magam szemben. Most egy könnyű arany sejt-testbe kerültem és a legnagyobb melegség és szerelem és gyengédség érzése a részemmé vált. Tudatom, lelkem volt az alap, a talapzat. Ahogy megpróbáltam felfelé nézni (nem pontosan ez történt, de ezekkel a szavakkal tudom a legjobban megközelíteni) egy édes mosolyt láttam és éreztem apám szeretetét akkor, amikor még kisgyermek voltam és Ő a karjaiban tartott és szeretett engem. Éreztem, hogy ez a szeretet áthatja egész lényemet. (Soha nem emlékeztem erre és nem gondoltam az apámra éveken át).

Egy pillanat alatt az egész életem csupasszá és nyitottá vált erre a csodateljes jelenlétre, „ISTEN”-re. Éreztem magamban, hogy megbocsát azokért a dolgokért az életemben, amelyeket szégyelltem, mintha nem lenne nagy fontosságuk. Megkérdezett – de nem voltak szavak, közvetlen elmebeli közlés volt – „Mit tettem az emberiségért, vagy azért, hogy előbbre vigyem az emberi fajt?” – merült fel bennem. Ezzel egyidejűleg az egész életem megjelent és feltárult előttem, megértette velem, mi számít…ami én jelentéktelennek tartottam az életemben, az biztosította az üdvözülésemet, örök boldogságomat, és amit fontosnak tartottam, az semmis volt.”

Újra loccsan a kavics. Életünk átértékelődik. A Forrás fényénél feltárul előttünk az élet végtelen értelme, és minden, ami hozzá tartozik, felértékelődik.