Megjelent: Kárpátia 2014. Április, 40-41.o.
„Apám szíve dobog bennem”
Beszélgetés Grandpierre Atillával a magyar őstörténet időszerű kérdéseiről és a Tarih-i-Üngürüsz őskrónika jelentőségéről


A 2013-as év végén jelent meg a Grandpierre-család eddig tán kevésbé ismert oldalát bemutató verseskötet, mely az “Apám szíve dobog bennem, Válogatás a Grandpierre-család verseiből” címet viseli. Hogyan született meg a munka és milyen szerepet játszott famíliájuk történetében a költészet?
Régóta teveztem, hogy Édesapám, Grandpierre K. Endre utolsó, kiadatlan verseskönyvét kiadjuk. Időközben rájöttünk, hogy a családi élet fontos színfoltja, ha esténként verseket olvasunk fel egymásnak. Ehhez keresnünk kellett sok olyan verset, ami a gyerekekeknek is izgalmas, és a nevelés szempontjából is fontos, amik lelkesítenek, erőt adnak. Ennek során előkerültek Édesapám és testvére, Grandpierre Károly versei, akinek szintén volt kiadatlan verseskötete. Egy ilyen versolvasós este utánfeleségem felvetette, hogy egyben, családi örökségként jelentessük meg a műveket. Elkezdtük hát gyűjteni az anyagot. Bekerült a nagyapám, Dr. Grandpierre Károly egyik verse, mely régóta a családunk egyik kedvenc verse. Emellett bátyám, Grandpierre Károly festőművész és az én verseim is szóba kerülek. Kutatásom során leltem rá a világhálón ama Grandpierre Károly közel 150 éves versére, melyet 1871-ben írt. Először egy Petőfi emléknapon olvasta fel, majd később meg is jelent. Ezen az esten jelen volt a kor egyik legnagyobb kritikusa, írója Vahot Imre, aki azt nyilatkozta a versről: bármelyik francia költő büszke lehetne arra, ha ilyet tudna írni. Így a családi verseskötetben hat Grandpierre versei szerepelnek és 150 évet fognak át.
Mi köti össze a különböző generációk költészetét?
Egyik a családhoz való kötődés, mely a könyv címében is megjelenik: „Apám szíve dobog bennem”. Emellett a Természethez, a természet-közeli életmódhoz való kötődés, és az erőteljes magyarságtudat a két legfontosabb tényező.
Tudvalevő, hogy Édesapja Önhöz hasonlóan sokrétű ember volt, akinek az életében az igaz magyar őstörténet, történelem kutatása nagyon fontos szerepet játszott. Hogyan jelenik ez a szellemiség költészetében?
Édesapám Grandpierre K. Endre egyik verse például az „Ez a haza” címet viseli. Ez az egyik legfrissebb, izzóbb és elevenebb vers, amit a hazaszeretetről ismerek. Most jelent meg először, de családunkban régótta nagy kedvenc, sokszor olvastuk. Erdélyi származásunk is nagy szerepet játszik mind Édesapám, mind pedig a többiek költészetében.
Mit üzennek ezek a versek a 21. század erdélyi és kis-magyarországi magyarsága számára?
Rendkívüli életerőt és életigenlést, mely a magyar jellem egyik legfontosabb lényege. Kopp Mária magatartáskutató kimutatta, hogy világviszonylatban is kiemelkedően magas a magyarok teljesítményigénye és családszeretete.
Ez az az adottság, ami miatt szabadságharcaink, forradalmaink világraszóló eredményeket értek el. Ez persze jelen van egyrészt a verseskönyvben, másrészt a család történelmében is, hiszen a már említett első költő Grandpierre Károly Kossuth tollnoka és Garibaldi hadnagya is, két szabadságharcban is kitüntette magát. Nagyapám, Dr. Grandpierre Károly pedig 1920-ban Erdély elvesztése után a hatóságok kérdésére magyarnak vallotta magát. Ez a vállalás a Kolozsvár környéki nemesi birtokai elvesztésével járt és a 13 gyermekes család rendkívüli szegénységbe került emiatt. Eztán 1945-ben Édesapám és két testvére (Károly és Miklós) együtt harcoltak Budapestnél a németek ellen. Ebben a szabadságharcban vesztette életét fiatalon Édesapám testvére, Károly. Édesapám az 50-es években írt olyan verseket a magyar szabadságról, melyeket felolvastak a BBC-ben és a Szabad Európa Rádióban is. A Fekete hóesés c. könyvében bebizonyította, hogy Gróf Zrínyi Miklóst nem a vadkan ölte meg, hanem politikai gyilkosság áldozata lett. Ezután volt olyan kor, amikor Ő is, és én is a betiltottak között szerepeltünk.

Magyar őstörténet aktualitásai, illetve a Tárih-i Üngürüsz jelentősége

Erdély és általában a magyarság őstörténete máig vitatott kérdés kutatói körökben. A székelyek Csaba királyfi leszármazottainak tekintik magukat, míg általában a magyarság körében is terjedőben van a szkíta-hun-avar-magyar azonosságtudat gondolata. Kétségtelenül valamiféle változás útjára léptünk, ahol a hivatalos tudomány világa előbb-utóbb már nem fedheti el a valóságot. Hogyan látja-e kérdést?
Igen, beszélhetünk változásokról. Ott van Hölbling Tamás 2010-ben megjelent fontos kétkötetes munkája a hazai és külföldi krónikák hitelességéről, mely a magyar krónikák hitelességét bizonyítja. Megemlíthető Róna Tas András akadémikus is, aki elismerte, hogy ha a magyarok, ha Árpádék abból a Közép-Ázsiából jöttek, ahol minden nép tudott írni, akkor egyáltalán nem kizárható, hogy eleink is tudtak írni. Jelentős előrelépés a szkíta kiállítás, melyet a magyarság önerőből megszervezett mindenféle állami támogatás nélkül.
Ebben fontos szerepe volt a Civil Régészeti Alapnak, mely azóta is működik, és hírforrás értéke mellett szerepet vállal régészeti expedíciók, missziók támogatásában is.
Igen, a magyar emberek kezdeményezéseinek vannak már példamutató eredményei. Ezek száma egyre nő, a közvélemény fokozatosan változik. Új idők szelei fújnak.
A kutatás egyik fontos iránya lehet az eddig hiteltelennek beállított Krónikák, források feltárása, (újra)értelmezése. Édesapja tán legnagyobb érdeme a Tárih-i Üngürüsz eredeti változatának megjelentetése, melyről be nagyhatású, úttörő tanulmányában be is bozonyította, hogy a magyarság ősgestája. Mi a jelentősége a munkának?
A Tárih-i Üngürüsz véleményem szerint a legnagyobb jelentőségű magyar őskrónika. Minden nép önazonosságában kulcsszerepet játszanak őskrónikái. Óriási erőforrást jelentenek! A Tárih-i Üngürüsz-ről Édesapám bebizonyította, hogy még Árpád előtt íródott. Ezért Székesfehérvárott a királyi könyvtárban több mint 5 évszázadon át elzárva tartották, majd latinból törökre fordítva kikerült a mai Isztambulba, ahonnét aztán Vámbéry Ármin hazahozhatta. Ezután 120 évig az Akadémia zárta el legbecsesebb őskrónikánkat saját nemzete elől. Végül Zakar András, Geönczöl Gyula és Sárkány Kálmán titokban megszerezték a krónika mikrofilmjét. Blaskovics József professzor, a prágai egyetem turkológiai tanszékének tanszékvezetője lefordította. Az írógéppel vékony átütőpapírra gépelt fordítás tíz példánya jutott el Magyarország legnevesebb, magyar érzésű történészéhez, írójához. Közülük Édesapám állt a leghatékonyabban a krónika megjelentetésének ügye mellé. Megírta rendkívüli feltűnést keltő tanulmányát, amely 1979-ben a Kortárs-ban látott napvilágot. A Művelődésügyi Minisztériumtól levelek sorában kérte őskrónikánk megjelentetését. Pozsgay Imrétől ígéretet is kapott, amit később az Akadémia telefonjára hivatkozva az osztályvezetője lemondott. Mégsem lehetett már megakadályozni őskrónikánk megjelentetését, mert a közvélemény Édesapám munkáinak köszönetően lázban égett, és félő volt, hogy az őskrónikát a külföldi magyarság jelenteti meg. Felmérhetetlen kicsei közül csak néhányat tudok itt megemlíteni. A vízözön idején már magyarok éltek Közép-Ázsiában és a Kárpát-medencében, és e két ág egymással szoros kapcsolatot tartott fenn. A magyar Nimród hagyomány nem mese, hanem eredeti szkítamagyar ősmonda. Több tízezer éven át a magyarság hazaszeretete irányította a magyar történelmet. A vízözön után a Kárpát-medencei magyarságnak királya volt. Hunor népének magja „rendkívüli teremtmények”-ből áll. Árpád idejéig világszerte a magyarokat tartották a világ legvitézebb népének. Árpád hadseregének létszáma 300 000 fő. Árpád Csabán át Atilla egyenes leszármazottja. A székelyek valóban hunok, Csaba népe, Erdélyben éltek már Atilla idejében, és szikuloknak nevezték őket. A magyarság eredeti őshazája a Kárpát-medence. Innen népesítették be az eurázsiai síkságot eleink, majd keletről több hullámban tértek vissza, ahol velük azonos nyelven beszélő, azonos nevű népet találtak: a magyarokat. Magyarország sokkal nagyobb, mint a bizánci birodalom, és a magyarok mérhetetlen sokaságúak.
Azt is mondják sokan, hogy ez lehet az az ősgesta, amit már régóta keresnek a kutatók.
Az ősgeszta keletkezését a 11. századra teszik. A Tárih-i-Üngürüsz két évszázaddal korábbi krónikából készült. Teljesebb és sok olyan, rendkívül lényeges rész van benne, ami a többi krónikánkban, így Anonymusnál sem található meg. Az bizonyos, hogy a Tárih-i Üngürüsz eredeti fordításában még szerepel (1. kép), hogy a krónikások írták meg és a regősök így beszélik, de ezt meghamisítva jelentették meg (2. kép). Tehát a krónikás hagyomány és a szájhagyomány egybecsengett. Eleven élt tehát a történelem folyamatosságát biztosító nemzeti emlékezet. A néphagyomány őrzői voltak a regősök, általuk öröklődött át egy olyan megbízható nemzeti emlékezet, és krónikásaink elsősorban ebből meríthettek.