Grandpierre K. Endre:
ELEMI JOGUNK: AZ IGAZSÁGHOZ VALÓ JOG
Megjelent: Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve 1. Titokfejtő Könyvkiadó, 1996, 141-144.o.

„Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdőben széllel bujdosnom,
Hogysemmint azok között lakoznom,
Kik igazságot nem hagynak szólanom”
Kecskeméti Vég Mihály (1561)

Az emberi jogok hamisan, csalárdul lettek megállapítva és felsorolva. Az emberi jogoknak nem arra kellene irányulniuk, s nem szabadna abban kimerülniük, hogy az embert a közvetlen külső elnyomástól próbálják mentesíteni.
Kimaradtak a legfontosabb emberi jogok az így előállt felsorolásokból. Mindenekelőtt az igazsághoz, az igazság kimondásához való jog, az igazság megvédéséhez, megismeréséhez való jog; ez óriási követelmény, amelynek megvalósításához mérhetetlenül sok mindenre van szükség s amely nélkül a többi jog úgyszólván semmissé, illuzórikussá válik, hiszen éppen az igazsághoz, az igazság érvényesítéséhez való jog az, amelytől mindinkább megfosztják az embereket, amelytől jószerivel az egész emberiség hihetetlen, nem sejtett és ki nem mondott módon, totálisan meg van fosztva.
Borzalmas dolog ez, hisz más szóval jelezve nem más ez, mint az emberi öntudathoz, az önmegismeréshez és a nemzettudathoz, nemzet-ismeréshez való jog elvétele: ha ettől fosztjuk meg az embereket, úgy szellemileg degradáljuk, szellemileg süllyesztjük őket nem csupán szellemi rabságba, de úgyszólván amnéziába, önkívülethez hasonló állapotba, a tehetetlenségnek egy olyan állapotába, amelyben kizárt még az is, hogy az ember saját valóságos emberi jogaira ráismerjen; enélkül az un. emberi jogok egésze humbug, porhintés, egy „nesze semmi, fogd meg jól” – szerű gesztus; az emberi jogok mai foglalata így nem más, mint hangzatos frázisok gyűjteménye, amely nem visz és nem vihet semmire, hacsak nem a még mélyebb megtévesztésbe, még mélyebb szellemi zűrzavarba, vakságba és tehetetlenségbe.
A különböző proklamációk, rendelkezések és cikkelyek az emberi jogok egész sorára kitérnek, az igazsághoz való jog azonban valahogy kimaradt, kifelejtették. De vajon mire megy a hazugságok ködébe zárt ember a nagyhangon szétkürtölt emberi jogokkal, ha nincs joga, lehetősége megismerni az igazságot? Mihez kapjon, miben fogódzkodjon meg, hol talál egyetlen szilárd pontot, amelyen megvetheti lábát – az igazság megismerése nélkül? Persze az igazságot megismerni nem könnyű. Nem könnyű? Szinte lehetetlen! És egyáltalán: van-e igazság? Létezik igazság, tényleges igazság, szilárd támpont, való és bizonyosság? Még ezt sem tudjuk biztosan, mert az igazságot ködbe kavarták, hatalmas zavaró-berendezések működnek a világon mindenütt az igazság elrejtésére, megzavarására, hiteltelenitésére, meghazudtolására. Nincs igazság! – mondják, minden relatív, csak szubjektív igazság létezik, ahány ember, annyi nézőpont, annyi az igazság, tehát: nincs igazság! Nincs semmiféle igazság, az áldozat és a hóhér ugyanazon megítélés alá esik, egyformán bűnös és ártatlan a kínzó és kínzottja, a bandita és a megtámadott, a gyilkos és az áldozat, hiszen az egész csak nézőpont kérdése, s bolondok voltak a régiek, kik hitték, hogy veritas vincit, győz az igazság. Nevetséges elképzelés! – hirdetik milliós példányszámú lapok, hírközlő szervek, reklámtudósok és bunkófilozófusok; az igazságot támadják mindnyájan, az egyetlen lehetséges szilárd pontot, ahol a jogfosztással szembeni emberi ellenállás megvethetné lábát; csöndben, orozva támadják, sokszor úgy, hogy észre is alig vehetni, nyüzsgő pondrósereg az óriás tetemén. Hatalmas Isten! Ha van Isten, akkor az igazság az, ez a nem létezővé hazudott isteni erő, amelyet pondróseregként rágalmaz, támad az emberiség megrontásán, a világ destabilizálásán ügyködő hálózatok valamennyi ügynöke, a világ valamennyi hazugja.
A világ minden táján ott toroznak a letiport isten óriási párálló tetemén. De sehol nem folyik ádázabb dühvel ez a harc, mint éppen szegény hazánkban, a hazugság legyőzöttjében, mert sehol sem nagyobb a hazugság hatalma, mint éppen nálunk, ezer éve orozva püfölt, gyilkolt, bomlasztott, kizsigerelt, földarabolt országunkban. Szükségszerűen itt a legnagyobb a hazugság, mert itt a legnagyobbak, itt legfélelmetesebbek az ellenünk elkövetett bűnök.
Pár éve szíven ütött egy írás címe a pozsonyi Irodalmi Szemlében. Hármas taglalású (három az igazság!) gyönyörű magyaros címe: JÁRNI TANUL AZ IGAZSÁG GÖMÖRBEN. Elhűltem tőle. Járni tanul? De hiszen nem ma született. Mi történt hát? Micsoda borzalmas dráma sötétlik elő e szavak mögül? Járni tanul, ismét járni tanul, lábadozik. Mi történt? Leütötték, meghirigelték, pribékhad erőszakkal földre tiporta, kibelezte, torkát nyeste, elvéreztette, szétdarabolta, ám ő halhatatlan, akár a halhatatlan istenek, lemetélt tagjai maguktól helyükre illeszkedtek, sebei beforrtak, torka is beforrt, magához tért, lábadozik, járni tanul.
JÁRNI TANUL AZ IGAZSÁG GÖMÖRBEN – és másutt is, sokfelé, ha valóban járni tanul, ha nem csupán az áldott szerző jóhiszeműsége látja és láttatja, mert így szeretné már, látni szeretné, hogy járni tanul: az arca halottsápadt, botjára köhhenve görnyed, tétovázva, inogva lép, akár a vak, tanulja ismét a járást, visszatérve a halálból: van-e, lehet-e ember, aki nem borzad meg ettől a JÁRNI TANUL-tól, aki nem gondol szorongva arra, ismét leütheti hátulról az állami terror, a hazugság. S ha járni tanul, ha másnak senkinek, nekünk védenünk kell őt, védeni emberi jogunkat az igazsághoz.
Az igazság megismerésének és érvényesítésének joga természetesen magában rejti a társadalom irányításában való népi részesedés jogát, a társadalmi eseményekbe való beleszólás jogát és természetesen a hazugságtól való védelem és védekezés jogát, a teljes szellemi szabadság jogát, a gondolkodás, a logika érvényesítése korlátlanságának jogát, a múlt, a történelmi múlt igaz valósága megismerésének jogát, mert ha a hazugságtól nem tudjuk megvédeni magunkat, akkor mi az, ami a miénk, mi az, ami biztosíthatná önmagunkkal való, céljainkkal való azonosulásunkat, s így ténylegesen a fennmaradásunkat.
És mi biztosítja a hazugságtól való védelmet, mi más, mint az ellentmondás korlátlanságának joga, ezt pedig csak társadalmilag lehet és kell biztosítani: biztosítani kell, hogy minden vélekedés szabadon megnyilatkozhasson és minden vélekedéssel, bárkitől jöjjön is az, szembe lehessen szállni, méghozzá nem az elnyomottság vagy a fenyegetettség helyzetében, a hazugság terjesztőivel szemben.
De szükséges az is, hogy az igazságért a hazugság elleni harc a nyilvánosság előtt történjék: el kell érni, hogy minden egyes hazugságnak ott legyen az ellenszere: cáfolata a teljes bizonyítás-anyaggal. Semmiféle tabu, tilalom itt nincs, és nem is lehet.
Vagyis az igazsághoz való jog nem valósítható meg a teljes nép-uralom nélkül – itt természetesen nem a demokráciának álcázott különféle terroruralmakra gondolunk, hanem a valóságos népuralomra, az ős-demokráciára, a közvetlen népképviseleten alapuló ős-népuralomra. Egy olyan népuralmi rendszert kell létrehozni az igazság felderítéséhez és érvényesítéséhez, amely a legteljesebb népképviseleti alapon áll, és ez ma az elektronika, a modern hírközlő berendezések segítségével elérhetővé vált. A számítógépek lehetővé teszik, hogy minden kérdésben, a legkisebb kérdésben is kikérjük a nép véleményét és népszavazás döntsön minden egyes kérdésben, a nép döntse el, hogy mi legyen és mi történjék. Az így kiépített, zavartalanul működő, teljes és közvetlen népképviseleti rendszer – mert helyesebb ha a népképviselet szót használjuk a lejáratott és demagóg frázissá züllesztett demokrácia (népellenes áldemokrácia) – helyett; ez valamikor az ősidőkben élő és ható valóság volt. Legkésőbb talán nálunk maradt fenn, még az Árpád bejövetele körüli időben is élt ez a népképviseleti rendszer nálunk, végső felbomlását, népellenes terrorba való átcsapását az un. kereszténységre térítés során és ürügyén szenvedve el.
Az igazsághoz való jognak mindez előfeltétele és elidegeníthetetlen tartozéka.
Az igazsághoz való jog magába öleli a tisztánlátás jogát. Állandó feladat az össznépi, nemzeti és nemzetközi tisztánlátás megteremtése, elérése egy olyasfajta tisztánlátásnak, hogy minden egyes ember tisztában legyen a felmerülő kérdések minden ága-bogával, milyenségével és hátterével; ezt pedig óriási, mindenre kiterjedő, elmélyült szellemi tevékenységnek kell megalapoznia. Az az ország, amelyik ezt megvalósítja, minden más ország elé kerül úgy szellemi, mind erkölcsi fejlődésben, és úttörője lesz az emberiség minden eddigit meghaladó, példátlan felvirágzásának, s olyan társadalommá válik, amelyet eszményként, követendő példaként fog emlegetni minden kor társadalma.