Megjelent: KAPU, 2012.06-07, 117-120. old.

A Kárpát-medence a világ központja – 4. rész. Az indo-európaizált Európa létrejötte

Részletek a hasonló című, készülő könyvből

Dr. Grandpierre Atilla

A Régi Európa – magyar Európa, több mint 35 000 éves múlttal

Sorozatunk előző részeiben egész sor, egymást erősítő bizonyíték alapján láttuk, hogy az i.e. 7-3. évezredben fennálló  Régi Európa (és az egész eurázsiai síkság) népe a magyar nyelvet beszélte, genetikailag és embertanilag a mai magyarsággal áll legszorosabb kapcsolatban, régészeti leletei (Anyaistennő-tisztelet, hun üstök, jogarak) alapján tárgyai a hun és magyar műveltséghez kötik. Tegyük hozzá, hogy a Dordogne-i híres Lascaux-barlangcsoport falfestményét gyakran „Kínai Ló”-nak nevezik, annyira hasonló a mai Kína területén található az ókori hun ló-festményekhez. Ez újabb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a dél-franciaországi, 35 000-10 000 éves  barlangfestményeket a hun-magyar néphez közhetjük. Tegyük hozzá, hogy az állatábrázolás eleve a szkíta-hun művészet jellemzője,  és a barlangfestmények mágikus jellege is az ősi magyar mágikus világszemlélet tanújele. Ráadásul a barlangfestmények állatalakjai mellett talált absztrakt jelek nemrég megkezdődött vizsgálata (Ferraro, 2010) megerősíti, hogy a székely-magyar rovásírás jeleivel állnak a legközelebbi rokonságban. Andre Leroi-Gourhan több mint 60 barlang jeleit vizsgálta meg. Genevieve von Petzinger, a kanadai Virginia Egyetem kutatója pedig az összes absztrakt jelet összegyűjtötte, és megdöbbenve tapasztalta, hogy ugyanaz a 26 jel ismétlődik tízezer éveken át, ráadásul gyakran azonos jelekből álló csoportokban,  párosával, hármasával, négyesével előfordulva. A jelek legnagyobb része a székely-magyar rovásírásban és a Lineáris A írásban található meg. Európa ősnépének magyar voltát támasztja alá az is, hogy az i.e. 19 000-10 000-ig fennálló magdaléni műveltség az átmeneti kőkor idején olyan parányi kőeszközöket készített, amelyek magyar népjelzőnek számítanak (Hogyan tudjuk a magyar népet a régészet segítségével visszafelé követni fél millió évre? 1. rész. KAPU, 2009.02, 72-74; 2. És 3. rész a KAPU 2009.03-as és 2009.04-es számában). Eszerint Európa nyugati részének őslakossága is magyar volt, egészen a történelmi időkig. És ha így van, akkor a Nyugat-Európára jellemző R1b génjelző is az ősi magyarsághoz kapcsolható.

A világtörténelem legnagyobb rejtélye

A Régi, magyar Európát felváltó Új Európa viszont alapvetően indoeurópainak tűnik. Mikor és miért bukott el az Régi Európa? Mikor és hogyan történt a magyar Európa indo-europaizálása? Alighanem ez a világtörténelem egyik legnagyobb, mindmáig megválaszolatlan kérdése. Az alábbiakban bemutatjuk ennek a rejtélynek általunk kidolgozott és javasolt megoldását!

A nyugati civilizáció az ókori görög civilizáció vívmányain alapszik. Európa első „indo-európai” népe a görög. Az „indo-europaizált” Európa megjelenése számára tehát kulcskérdés a görög nyelv indo-európaizálásának kérdése. Az ősgörög nyelv ugyanis, ahogy azt Aczél József „Szittya-görög eredetünk” című könyvében kimutatta, és ahogy ezt a Lineáris A írás megfejtése (Mellár 2009) is alátámasztja, magyar volt egészen az i.e. 2. évezredig. A görög nyelv tehát egy mindmáig tisztázatlan folyamatban magyarból „indo-európai” nyelvvé változott.

A nyelvvesztés azonban rendkívüli, tragikus folyamat az adott nyelvet beszélő nép számára. Mi, magyarok, nehezen tudjuk felfogni, milyen alapvető változást jelent a nyelv meghatározó jegyeinek elvesztése, hiszen Európa legtöbb népétől eltérően őrizzük eredeti, ősi nyelvünket. Olzsasz Szülejmenov „Sumer és Ázsia” című könyvében kimutatta, hogy amíg a ragozó nyelvek szókincse alig változik, az „indo-európai” nyelvek szókincse 2 000 évenként lényegében lecserélődik. Az „indo-európai” nyelvekben tehát a nyelv összetartó szelleme, lelke a külső hatásokhoz képest gyenge, vagyis eredeti látásmódját elvesztette. Meglehetősen jelentős és drámai hatásra van tehát szükség ahhoz, hogy egy nyelv „indo-európaizálódjon”.

A görögök indo-európaizálásának kérdése

Ismeretes, hogy a görög mint indo-európai nyelv viszonylag újkeletű, és nem tekinthet vissza 4 000 évnél nagyobb múltra. Előd-nyelve, amelyet egyesek pelazg, mások égei, minoszi néven emlegetnek, nem indo-európai nyelv volt, és olyan folyóneveket alkotott, mint például Körös, Maros, Temes, Szamos (Kristó, 1983, Szeged története). Tekintve, hogy ezen folyónevek szótöve a magyar nyelvből értelmezhető (kö-r, mar-, tem-, (i)szam-), újabb  adatokat kaptunk arra vonatkozóan, hogy a „pelazg”, „égei” nyelv a magyar volt.

A görög nyelv indo-europaizálódását egy jövevény nép beáramlásához kötik. Hogy honnan érkezett ez a jövevény nép, melyik nép volt ez, és milyen nyelven beszélt, e tekintetben szinte teljes a zűrzavar. Gyakran északi jövevényeknek tulajdonítják a görögök beérkezését, és ezek közé sorolják a mükénéieket is. Ismeretes azonban (Grandpierre Atilla-Orbán Dezső: Fejezetek a székelység őstörténetéből, 2009), hogy a mükénéiek i.e. 1 700 után Erdélyből települtek Dél-Európába, az égei-szigetekre, és innen vitték magukkal azt az Apa-Hajdúsámson-i műveltséget, amelynek mükénéi nyomait az egész világ abban a hiszemben csodálja, hogy ez az ido-európaizálódott görögöket dícséri. Tévednek: az ókor középső-bronzkori legmagasabb műveltsége nem mükénéi, hanem erdélyi eredetű. A bronzkorban a Kárpát-medence a világ műveltségének központja.

Az indo-európai népek eredete

Az „indo-európai” csoportba sorolt népek eredete máig megoldatlan kérdésnek tűnik. Éppen ezért figyelemre méltó az a megoldási javaslat, amelyet nemrég kidolgoztunk (Grandpierre K. Endre-Grandpierre Atilla: Atilla és a hunok). Eszerint az indo-európai népek a szkítáktól (ettől a mai szakirodalomban gyakran indoiráninak nevezett néptől) erednek. Az ősi indoiráni nép kb. i.e. 5000-től 2 000-ig élt a dél-orosz sztyeppen, a Volgától keletre (Boyce, 1984, 9). Az indoiráni társadalom két fő csoportra oszlott, a papok (mágusok-G. A.) és a „világi”-ak (gulyások és vadászok) csoportjára (Boyce, 1987, 2). Ahogyan a pásztorok népe (a gudzsár-ok) területileg elvált a királyi néptől (a rádzsák-tól) Indiában, és ahogy ma is Rádzsisztán mellett található külön országként Gudzsarát, úgy válhattak el a gulyás-vadász indo-irániak is a királyi mágus-pap szkítáktól i.e. 5 000 körül, és élhettek egymás szomszédságában 3 000 éven át. I.e. 2000 (illetve 1 700) körül ezután a fennmaradt jelek szerint háború tört ki köztük, amelyben a szkíták győztek. Erre utal az is, hogy a szkíták maradtak a turáni alföldön, az indoirániak viszont elköltöztek.  Valóban, a turániak és irániak között „ezer éves” háború zajlott (Firdauszi), az Avesztából ismert a hunok és az indo-irániak közötti első nagy háború (Modi, 1926, 17), majd a Zoroaszter vallás-reformja miatti második nagy háború (Modi, 1926, 14). Amikor a Volgától keletre éltek (kb. i.e. 1 700-ig), még nem háziasították a lovat (Boyce, 1987, 2). Az indo-iráni népek történelmében i.e. 1 700 után alakult ki a harckocsisok csoportja, akik otthagyták a gulyások és vadászok hagyományait, és dominánsakká váltak (Boyce, 1984, 11). A harckocsisok, az ókor páncélosai lóerővel „gépesített” vérfürdőt rendeztek, minden törvényt félredobva (u.ott). Ez a fordulat együtt járt azzal, hogy megváltozott az istenek tisztelete, és ettől kezdve az amorális Indrát imádták az erkölcsös Ahuras-ok helyett (u.ott).

Boyce azt is megemlíti, hogy az indo-irániak az i.e. 1 700-as évekig kőkorszaki körülmények között éltek (u.ott). Ezzel egybevág, hogy a szkíta társadalom szegényei kőkorszaki körülmények között éltek („Kurgan culture” címszó, Wikipedia 2000). Ez a tény alátámasztja, hogy az indo-irániak a szkíta társadalom kőkorszaki körülmények között élő, „világi” rendjének, a pásztoroknak egy részét jelentették. A területi különállás lehetőséget ad a kezdeti szorosabb rokonságra is és az évezredek alatt a nyelvi elszigetelődésre is. Az indoirániaknak nincs írásuk az i.sz. 5. századig (Boyce 1984, 1). Mindez arra utal, hogy a királyi szkítákkal szembefordult, később indo-iránivá vált nép nagymértékű hagyományvesztést szenvedett.

Az árják

Ez az első indo-iráni nép, amely a szkítákból Közép-Ázsiában jött létre i.e. 5 000-2 000 között, magát a szkíták egyik helybeli, harcos népéről, az „ári”-król árjának nevezte. Mivel a szkítákkal vívott háborúban alulmaradt, elvándorolt a Turáni Alföldről, és vándorlása során az útjába került népeket lerohanta. Az árják és a helyi őslakosság népének keveredéséből, az árja és a helybeli nép nyelvének ütközéséből hamarosan új, kevert nyelv fejlődött ki, amely elvesztette ragozó voltát, és mindkét nyelvhez egyszerre alkalmazkodott, azaz mindkettő sajátságait csak részben tudta megőrizni. Meglátásunk szerint ez a folyamat az indo-európai nyelvek keletkezésének titka. Az indo-európai nyelvek két nyelv keveredéséből, ütközéséből alakultak ki, úgy, hogy az utódnyelv csak részlegesen őrizte meg az ütköző nyelvek jellegzetességeit. Az úgynevezett indoeurópai nyelvek azért sorolhatók olyan sok különféle típusba (anatóliai, indoiráni, görög, itáliai, germán, örmény, tokár, kelta, balto-szláv, albán), mert az árják ennyiféle népet rohantak le, illetve utódnépeik ennyiféle néppel keveredtek.

Az ógörögök indo-európaizálása

Az indoeurópai népek keletkezéséről alkotott elképzelésünkkel teljes mértékben egybevág az Encyclopedia Britannica „Égei civilizáció” szócikke, amely szerint az „indo-európai” beáramlás először Dél-Görögországra terjedt ki. Ha pedig délről érkezett az indo-európaizálódást kiváltó nép, akkor Anatólia felől jött. Ez pedig több, mint valószínű, tekintve, hogy éppen ekkoriban, i.e. 2 000/1 700 körül tűntek fel a Közép-ázsiai eredetű árja nép egyes hullámai Anatóliában. Az is egybevág, hogy i.e. 2000 körül a későbbi görög föld sok települését, olyanokat mint Lerna, tűzzel pusztították el, s ezután más típusú, kezdetlegesebb, hosszú és keskeny házak épültek, egyszintesek, úgy tűnik, oromtetősek. Egyik végén volt a bejárat, és gyakran egy kis, feltehetően félkör-alakú kamra a másik végén. Ezeket nyilvánvalóan az idegen beözönlők építették. Újfajta fazekas-edények jelentek meg, barnás, égetett színekkel, amelyek később szélesebb körben elterjedtek. Az is egybevág, hogy a jövevények műveltségi szintje viszonylag alacsony, ahogy kezdetben a fémművesség is. Az is egybevág, hogy az újonnan érkezettek – pásztorok voltak. Nem voltak gazdagok, de velük jelent meg a ló a későbbi Görögöországban. Sok szakértő ezt a viszonylag szegény és műveletlen néphullámot tekinti „a görögök megérkezésének” (Sinclair F. Hood, Emily D. Townsend Vermeule: Aegean civilizations, Enc. Brit.).

Az indo-európaizálás mibenléte

Előttünk áll feketén-fehéren az indo-európaizálódás képlete. Az indo-európaizálódás népek, nyelvek, hagyományok ütközésével jár, és ezek az ütközések új, kevert, az ütközés után kialakuló kevert viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodó nyelv, indo-európai nyelv megjelenésére vezetnek. Európában az első indo-európai nyelv, a görög, az árják és a helybeli népek keveredéséből, ütközéséből jött létre.

Ha a szkíták ott maradtak a Turáni Alföldön, és az egész korabeli Szkítia területén, akkor a szkítákból kivált, a háborút elvesztett árják nem vándorolhattak északra. Így tehát Európát az árják csak közvetve, déli irányból tudták megközelíteni. Így viszont szükségszerűen Európa indo-európaizálódása Anatólián át, délről, vagyis Görögországból kellett elinduljon, mégpedig i.e. 2 000/1 700 után. Mivel Európa közepén, a Kárpát-medencében és a hozzá tartozó Balkánon, Kelet-Európában a korabeli világ vezető hatalma, a magyarság országa állt fenn, Európa árjásításának, indo-európaizálásának következő lépése szükségképpen a szomszédos dél-európai birodalom, Róma kellett legyen. A kereszténység megjelenésével a görög-római birodalom hatékony eszmerendszert kapott Európa népeinek lelki átalakításához, őshagyományaitól való eltávolodáshoz, és ez hatékonyan készítette elő a talajt a további indo-európaizáláshoz, a népek átgyúrásához. Ebben a folyamatban jött létre az időszámításunk kezdte utáni évszázadokban többek között a francia, a spanyol, portugál nyelv, az újlatin nyelvek.

A germán nyelvek létrejötte eddig is komoly fejtörést jelentett az indo-európai népek eredetét kutatók számára. A germán népek ugyanis kétségkívül Dél-Skandináviából erednek, és ez nem egykönnyen egyeztethető össze az indo-európai népek Közép-ázsiai őshazájával. Annyi bizonyos, hogy Skandinávia lakossága viszonylag újkeletű, hiszen a jégkorszakban és az utána következő néhány évezredben még a mai Észak-Franciaországot is vastag jégtakaró fedte.  Metcalfe (The Rajpoot Tribes, 1982, Vol. 1, Chapter VII, 59) könyvében külön fejezetben számol be a hun-szkíta-géta-jüt-asi-gót-skandináv rokonságról. Az „asi” szkíta eredetű géta törzs volt, amelyik Skandináviában telepedett le (Metcalfe I, 74).

Számneveink eredete

Az indo-európai nyelvcsalád elméletének egyik sarokkövei a számnevek. Lássuk a számnevek alakjait egytől négyig néhány indoeurópai nyelvben!

Egy: szanszkrit – éka; hindi – ek; perzsa – yek; görög – heis, éna; latin – unus; angol – one; német – eins; orosz – odin; akkád – ishten.

Kettő: szanszkrit – dvá; hindi – do; perzsa – dúr; görög – dúo, dhío; latin – duo; angol – two; német – zwei; orosz – dvá.

Három: szanszkrit – tri; hindi – tín; perzsa – terín; görög – treis, tría; latin – tres; angol – three; német – drei; orosz – tri;

Négy: szanszkrit – catúr; hindi – cár; perzsa – ishtar; görög – téttares, téssera; latin – quattuor;  angol – four; német – vier; orosz – csetüri.

Kétségkívül feltűnő hasonlóságok éppúgy találhatóak ezek között a számnevek között, mint feltűnő eltérések. A magyar számneveket a hivatalos finnugor származtatási elmélet a feltételezett finnugor ősnyelvből származtatja. A finn nyelvben az egy, kettő, három, négy számneveink megfelelői yksi, kaksi, kolme, neljä. Vegyük észre, hogy a magyar számnevek a magyar nyelvből származtatva válnak érthetőekké. Az „egy” szavunk szótöve megegyezik az ég, egész, igaz stb. fogalomcsalád szótövével, azonos vagy hasonló alakú az azonos vagy hasonló értelmet hordozó szavakkal, és így magyar eredetűnek bizonyul. „Egy” szavunk akkád „isten” alakja a magyar „Egy Isten” fogalom ősiségének ismeretében (Ipolyi Arnoold: Magyar Mythologia, 1854/1987, 1-7. oldal) alátámasztja az akkád „isten” szó magyar eredetét. Továbbmenve, a magyar „ég”, „ék” szóból érthető meg az „egy” szó szanszkrit, hindi, perzsa alakja.

„Kettő” számnevünk a „ke(t)” és a „tő” szavakra bontható, és így minden bizonnyal a „kezdet” és a „tő” szavak egymás mellé tételével a  növényi szár, törzs, tő elágazását, azaz, más szóval, ketté ágazását jelöli. Ezt az értelmezést erősíti meg az „indo-európai” nyelvekben gyakori „t” és „v, w” mássalhangzók egymás melletti előfordulása, ahogy a növény tövének szóalakjában is egymás után fordulnak elő ugyanezek a mássalhangzók. Arra az eredményre jutottunk, hogy ez az indo-európai számnév a magyarból eredeztetve válik érthetővé.

„Három” szavunk a „halom” szóval áll szoros kapcsolatban: a halom alakja a háromszögre emlékeztet, hiszen két talppontja és csúcspontja jellemzi. Három szavunk őrződött meg a „harmónia” (jelentése: összhang) világszóban is. Első hangja a „h” az indo-európai nyelvekben gyakran „t”-re változik, ahogy Hargita szkíta őskirály nevének görögösen feljegyzett alakja Hérodotosznál Targita(os)-szá változott. S ha így van, akkor a magyar „három” számnévnek az indo-európai „tarom”, azaz a „tr” szótő felel meg. Ezt erősíti meg a „tri” számnevek gyakori előfordulása az indo-európai nyelvekben. Alátámasztja a „h” hang „t”-vé válásának gyakoriságát az a tény, hogy a németben hasonló jelenség ismeretes: az indo-európai „t”-nek a németben gyakran „h” felel meg.

„Négy” számnevünk eredete minden jel szerint a távoli őskorba, az ötös számrendszer használatáig vezet vissza. Ha a kéz öt ujja vétetik alapul, akkor a négy „ne-egy” vagy „nem-egy”-ből eredhetett, tudniillik egyik kézen egy ujjon kívül, egy ujjat nem számlálva (ne-egy) marad négy ujj (Czuczor-Fogarasi, 4. kötet, 755. oldal). Ehhez hasonló jelenség előfordul a finnugor nyelvekben is, a hetes számrendszerre utalóan, de a „négy” számnév fenti értelmezése a magyar nyelv ősi állapotában az ötös számrendszer meglétét jelzi. Megemlítjük, hogy a sumer számnevek belsô etimológiája szintén egy valamikori ötös számrendszerre enged következtetni (Marie-Louise Thomsen: The Sumerian Language. An Introduction to its History and Grammatical Structure. Mesopotamia. Copenhagen Studies in Assyriology 10. Akademisk, Copenhagen, 1984. 82. old.).

(folyt. köv.)

1. kép: A hun-magyar Európa 1500 évvel ezelőtt.

2. Az új, indo-európaizált Európa.

3. A Lascaux-barlang és néhány írásjegy az i.e. 17 000 körüli időszakból.