Megjelent: KAPU, 2012.03, 79-81.old.

Grandpierre Atilla:

A Kárpát-medence a világ központja – 2. rész

Részletek a hasonló című, készülő könyvből

Marija Gimbutas a 20. század egyik legnagyobb hatású régésze volt. Ő adott nevet a „Kurgán műveltség”-nek és az „Régi Európá”-nak. „Az istennő civilizációja” című, 1991-ben megjelent főművében összefoglalja és dokumentálja az egységes „Régi Európa” létét bemutató régészeti tényeket, és ezek általa adott értelmezését. Ez az „Régi Európa” („Old Europe”) mint műveltségi egység az i.e. 6 500-3 500-ig állt fenn, illetve i. e. 1450-ig folytatódott Krétán (Gimbutas 1991, viii). Területi kiterjedése Gimbutas szerint magába foglalta a Kárpát-medence keleti felét, a Balkán jelentős részét, Moldvát, a Fekete-tenger északi partjának vidékét, a Volga és a Káma folyók vidékét, egészen az Ural-ig, délen a Kaukázusig (1. kép).

1. kép. Az Istennő-tisztelő Régi Európa térbeli körzete.

Az Régi Európa közös jellemzője az Istennő tisztelete, a békés életmód, a férfiak és nők lényegében egyenrangú társadalmi szerepe.

Tavaly jelent meg Harold Haarmann, a göttingeni egyetem professzora legújabb könyve a régi Európa településtörténetéről. Amíg az ősi Anatóliában csak egy-két települést találtak (Catal Hüyük, i.e. 7 400; Hacilar), addig Közép-Európában sokszáz település alakult ki az újkőkorban és a rákövetkező rézkorban. A Közép-európai települések 2-3-szor nagyobbak az anatóliaiaknál és a mezopotámiaiaknál. Házaik több, mint 100 m²-es alapterületűek. Itt építették az első emeletes házakat. Itt készültek az első magas színvonalú, hőszabályozós, tüzelővel fűtött kemencében égetett fazekasedények. Itt fejlesztették ki a fazekas-tengelyt, a fazekas-korong előfutárját, évezredekkel Mezopotámia előtt. A fémöntés módszerének helybeli feltalálása 100 évvel megelőzi Anatóliát is. Itt fejlődött ki az első számrendszer és az első írás. Itt hozták létre a világon az első hengerpecsétet. Évezredekkel az ókori Görögország előtt préselt szőlőből készítettek bort, olíva-olajat állítottak elő, cseresznyét, borsót és petrezselymet is termeltek. (Haarmann, 2011, Das Rätsel der Donauzivilisation). A társadalmat a királynő irányította, rokonai és a nőkből álló tanácsadó testület segítségével (Gimbutas, 1991, xi).

Az Istennő-tisztelő Régi Európa békéje 3 000 éven át állt fenn. Marija Gimbutas az Régi Európa összeomlását az általa kifejlesztett „kurgán hipotézis”-sel magyarázza. Eszerint miközben az Régi Európa békésen élt és fejlődött, a tőle keletre eső körzetben, a Dnyeper és az Ural között kifejlődött egy harcias, férfi-központú társadalom, amely i.e. 3.500-tól kezdve 3 hullámban lerohanta az Régi Európát. Gimbutas feltevése szerint ez a háborús népcsoport azonosítható egyrészt a kurgánokat építő néppel, másrészt az indo-európaiakkal. Ezek a feltevések, amelyeket Gimbutas nem igazol tudományos módszerességgel, sok régész és történész szerint alaposabb vizsgálatra szorulnak.

Ahhoz, hogy tisztázzuk a Régi Európa, a kurgánok népe és az indo-európaiak viszonyát, először meg kell ismernünk közelebbről a kurgánok és az indo-európainak nevezett népek ősének térbeli, időbeli és régészeti jellemzőit.

A kurgánok népe

Jellemezzük először a térbeli és időbeli viszonyokat. Gimbutas szerint a kurgánok népéhez tartozik a  Meótisz körzete (a „Sredny Stog” nevű régészeti kultúra, korszaka i.e. 4500-3500), a Volga-vidék (Samara, i.e. 5500-4800), Moldva (Bug-Dnyeszter kultúra, i.e. 6500-5000), a Meótisz-Urál-Kaukázus körzet (Khvalynsk-kultúra, i.e. 5000-4500), az Al-Dunától az Urálig terjedő Yamna-kultúra körzete (i.e. 3600-2300). Ha hozzátesszük, hogy csak az Alföldön 40 000 kurgán található, akkor a kurgánok népének körzete kiterjed a Kárpát-medencétől az Urálig és a Kaukázusig, időben i.e. 6500-tól i.e. 2300-ig. Megemlítjük, hogy kurgánokat később a szkíták és a hunok is építettek, leghíresebbek a szkíta kurgánok az i.e. 1. évezredből, a Kárpát-medencétől a Bajkál-tóig.

Most próbáljuk összefoglalni, mit tudunk a kurgánok népének biológiai jellemzőiről. Gimbutas szerint embertani típusukat tekintve főként robusztus cro-magnoni alkatúként írhatók le. Manapság a cro-magnoni típus-meghatározást ritkán alkalmazzák, mert a ma alkalmazott embertani típusokkal nem hozható szigorúan egyértelmű kapcsolatba. Mégis, tekintve, hogy a turáni embertípus a széles fejű, a pamíri keskenyebb, és hogy a szélesebb fejű embertípust például az andronovói kultúra esetében a cro-magnoni embertípusúnak nevezik, közelítésképpen azt lehet mondani, hogy a cro-magnoni embertípus az adott körzetben és időszakban a turáni embertípussal áll közelebbi rokonságban. Ez a turáni embertípus az Árpádékkal beérkező magyarságnál 40%-ot is elért (Róna-Tas, 1997, 132-135).

A kurgánok népének legfontosabb genetikai jellemzője az R1a (R1a1a) génjelző. A Kászpi-tó és a Bajkál-tó közötti, az i.e. 2.-1. évezredben fennálló andronovói kultúra megvizsgált csontvázai esetében 10 férfiból 9 az R1a1a génjelzővel jellemezhető (Zerjai et al. 1999). Ez a génjelző jellemzi az eurázsiai síkság népét, és jelentős százalékban fordul elő Közép-és Kelet-Európában,  Dél-Skandináviában, valamint Közép-Ázsiában és Észak-Indiában, az indo-szkíták lakta területeken. Az R1a legmagasabb értéket mutat a mai Magyarország, Lengyelország és Ukrajna területén, azaz az ókori Szkítia/Szarmataföld körzetében.

Tárgyi kultúráját tekintve a kurgánok népének fő jellemzői a halomsírok (kurgánok), a hatalmas, hun jellegű üstök, és gyakori a jogarakkal temetkezés.

Az „indo-európai” nyelvcsalád népeinek jellemzői

Először itt is a térbeli és időbeli viszonyokat kell jellemeznünk. Az úgynevezett indo-európai (röviden: IE) népcsoport Európa szinte egészét lakja (kivétel: a magyarság és a finnugor népek), Ázsiában Irán, Pakisztán, India népeit sorolják ide. Időben az i.e. 2000-től máig terjedő időszakban léteznek: a fennmaradt első feljegyzések kora szanszkrit nyelven i.e. 2000, perzsául i.e. 1000, latinul, ókeltául az i.e. 6. század, szláv nyelven az i.sz. 9. század, az újlatin nyelvek (francia, olasz, portugál, román, spanyol stb.) az i.sz. 9. században keletkeztek. Feltűnő, hogy az újlatin nyelvek mesterségesen jöttek létre, hatalmi kényszerrel, a római hadsereg és közigazgatás befolyásának hatására, és ugyanez felmerült a szláv nyelvekkel kapcsolatban, amelyek a jelek szerint bizánci hatásra jöttek létre az i.sz. 5. századtól kezdve (Curta, 2001). Politikai-hatalmi hatások következtében jött létre az óind nyelv is, a szanszkrit, az árja hódítás során. Meg kell azonban említeni, hogy mindmáig nem találtak régészeti bizonyítékot az indoárják Észak-Indiába özönlésére. A nyelvészeti tények pedig inkább arra utalnak, hogy az óind, óperzsa nyelvek hosszú ideig tartó, kétirányú kölcsönhatás következtében fellépő rendszeres nyelvi-fonetikus változások következtében alakultak ki (Hemphill 1998, 1999).

Az indoeurópai nyelvcsalád népeinek embertani jellemzői sem Európában, sem Indiában nem térnek el az ott előttük lakó népekétől. Az Indus-völgy bronzkori lakója, a Harappa-civilizáció népe koponya-méreteit, alkatát tekintve nem különbözik jelentősen az utána következő népességtől (Kennedy, 1995; http://en.wikipedia.org/wiki/Indo-Aryan_migration#cite_note-40). Genetikai jellemzőik közül kiemelkedik Nyugat-Európában az R1b, Kelet-Európában és Észak-Indiában az R1a1a, amely az eurázsiai síkságról ered. Stepanov és munkatársai (2011) szerint Közép-Ázsiából, Dél-Szibériából került a valószínűleg a kelet-európai sztyeppről eredő R1a1a Hindusztán területére, mégpedig i.e. 1900 (plusz-mínusz 1300 év) körül.

2. ábra. Az R1b génjelző eloszlása Európában

3. ábra. Az R1a génjelző eloszlása

Az R1b génjelző pedig minden bizonnyal az i.e. 25 000-20 000 körüli időszakban került az aurignac-i és a gravetti emberrel Nyugat-Európába. Gábori Miklós a „Magyarország története” című, 1987-ben megjelent könyvben (a 106. oldalon) megírja, hogy az ún. aurignac-i műveltség I. és II. típusa a Kárpát-medencében 44 300, illetve 39 800 éves, tehát sokezer évvel megelőzi a nyugat-európai aurignacien-kultúrát. Felsorol néhány bizonyítékot arra vonatkozóan is, hogy az aurignac-i után következő, jellegzetes nyílhegyeiről idegen szóval gravetti-kultúrának nevezett műveltség itt, a Kárpát-medencében alakult ki (u. ott, 110. oldal), majd egész Közép-Európában elterjedt. Később innen terjedt szét Nyugat-és Kelet-Európába. Dr. Martin Richards tanulmánya szerint Nyugat-Európa lakosságának 80 százaléka az i.e. 30 000-20 000 közötti időszakban került Nyugat-Európába az aurignac-i és gravetti emberrel. Ennek egyenes következménye, hogy Európa indo-európaizálódása, amely i.e. 3 000-2 000 között kezdődött, nem annyira nagytömegű, indo-európai nyelvet beszélő népesség beérkezésének a következménye. Nyugat-Európa indo-európaizálódása során a helybeli népesség megőrizte számbeli fölényét, legalábbis tízszeres mértékben. Így viszont számomra nem tűnik valószerűnek, hogy a modern agymosó technológiák kifejlődése előtt Nyugat-Európa lakosságának hatalmas létszámú népcsoportjai teljes mértékben elveszítsék eredeti nyelvüket. Valóban, Nyugat-Európa indo-európaizálódása túlnyomórészt újkeletű, ami az újlatin (és a germán) nyelveket illeti.

Következtetés

A fenti tények tükrében Nyugat-Európa indo-európai nyelveinek kialakulásához nem volt szükség az i.e. 3500-tól i.e. 2000-ig terjedő időszakban Kelet-Európában kurgánokat építő nép katonai lerohanására. Egyrészt azért, mert Nyugat-Európa indo-európai nyelvei nem i.e. 3500-2000 időszakban, hanem az i.e. 700-i.u. 900 közötti időszakban alakultak ki, másrészt azért, mert ezen nyelvek kialakulásának nincs közvetlen köze az egyes régészeti tények értelmezéséhez feltételezett, Kelet-Európából kiinduló katonai támadásokhoz. A germán nyelvek őse Dél-Skandináviában alakult ki, és mintegy 2000 évvel ezelőtt terjedt el Közép-Európában, majd Britanniában. Közép-és Kelet-Európa egyéb indo-európai nyelvei, a szláv nyelvek, pedig a jelek szerint még később, az i.sz. 5. században alakultak ki. Európa őslakossága tehát – a magyar kivételével – jelentős mértékű nyelvi átalakuláson ment keresztül, eredeti nyelvét jórészt elvesztve. S ha a Régi Európa nyelve egységes volt, minden bizonnyal az ősi magyar nyelven beszéltek ősnépei, egészen a legutóbbi évezredekig. Bár a nyelvcsere csak részleges lehetett, az ezzel párhuzamos népi öntudat teljes mértékben megváltozott. Az eredeti, ősi nép önazonossága teljes mértékben eltűnt, újkeletű önazonosság-tudatra cserélődött. Az így kialakult látszat azonban nem felel meg a valóságnak, annak alapját, eredeti lényegét teljes mértékben elfedi.

A kurgánok népe és a magyar őstörténelem kapcsolata

Következtetéseinknek szerepe lehet a Kárpát-medencei és kelet-európai magyar őstörténelem megítélésében is. Ha ugyanis nem a kurgánok népe tehető felelőssé Európa indo-európaizálásáért, akkor a kurgánok népe nem tehető felelőssé az Régi Európa eltűnéséért sem. Átvéve a manapság általános vélekedést, a Marija Gimbutas nagyhatású értelmezésében kialakult szemléletet, kialakul egy előzetes elvárási rendszer, amihez hozzá kell igazítani a tényeket ahhoz, hogy e szemlélet keretein belül értelmezhetők legyenek. S mivel Gimbutas elmélete rendkívül nagy hatású, sokan manapság uralkodó szemléletnek tekintik, tovább erősítve a szemlélet hatását. Így aztán szinte elkerülhetetlen, hogy ennek nyomán még egyébként rendkívül alapos szerzők is a Kárpát-medence nem egy régészeti műveltségének elpusztításáért a kurgánok népét tegyék felelőssé.

És még csak azt sem lehet mondani, hogy az ilyen állítások teljes mértékben alaptalanok. Ugyanis a kurgánok népe rendkívül hosszú időszakra tekinthet vissza (legalább 3000 évre) és rendkívül nagy térbeli kiterjedésű körzetben élt. Így szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen egységes. Valóban, az úgynevezett indoiráni népek kb. i.e. 5000-től 2 000-ig két csoportra, a papok és a „világi”-ak (pásztorok, gulyások és vadászok) csoportjára oszolva éltek a Volgától keletre. Ahogy India Radzsisztán (Királyok országa) és Gudzsarát (Pásztorok országa) tartományában, itt a Turáni Alföldön 3000 éven át békében éltek egymás mellett, i.e. 5 000 –től i.e. 2 000-ig, de ezután háború tört ki közöttük. Erre utal, hogy a turáni szkíták maradtak a turáni alföldön, az indoirániak viszont elköltöztek.  Ezt jelzi a hunok és az indo-irániak közötti első nagy háború (Modi, 1926, 17), majd a Zoroaszter vallás-reformja miatti második nagy háború (Modi, 1926, 14), és a turániak és irániak ezer éves háborúja (Firdauszi). Könnyen lehet, hogy azok az indoiráni népek, amelyek Európában egyes körzeteket felégettek, ennek a csoportnak, a kurgánok turáni népével meghasonlott iráni csoportnak nyugatra került ágait alkották.

(folyt. köv.)