Megjelent: Arany Tarsoly, 2011. november, VII. évfolyam 11. szám, 20-23.

Grandpierre Atilla:

A magyarság és az ugorok kapcsolata – a finnugor dogma cáfolata

A ma hivatalos álláspont szerint a magyarok az ugornak nevezett népcsalád (az obi-ugorok az Ob folyó mellett élő népek, nevük: manysik és hantik) harmadik ága. A manysinak kb. 3 800 beszélője van, míg a hantinak 14 280, a magyarok létszáma 15 millió körüli. A finn-volgai nyelvcsaládban a finnek létszáma 5 millió körüli, az észt 1,1 millió, a mordvin 1 millió körüli. Természetes, hogy a finn-volgai népcsaládot legnagyobb népéről nevezték el. De ha ez természetes, akkor az természetellenes, hogy az ugor népcsaládot nem a legnagyobb népéről nevezték el magyar népcsaládnak, ahogy az is természetellenes, hogy a finnugor népcsaládot nem magyar-finn népcsaládnak nevezik. Az, hogy a magyarokat az ugorok elnevezésű feltételezett népcsoportból származtatják, olyan, mint amikor egy hatalmas, 10 méter átmérőjű fatörzset egy milliméteres vastagságú ágával sorolnak egy csoportba, vagy éppen arról neveznek el.

A magyarság származásának finnugor elmélete eleve abból indul ki, hogy a magyarok finnugor eredetűek. De mielőtt ilyen elsöprő feltevést elfogadnánk, igyekezzünk elhelyezni az adott népeket a korabeli Eurázsia szomszédos népei között. Alapvető és régészeti tényekkel többszörösen bizonyított tény, hogy a  Kárpát-medencéből népesült be az egész eurázsiai síkság, mégpedig milliós nagyságrendben, az i.e. 5 100-as évektől kezdve (Blagoje Govedarica hamburgi régészprofesszor Jogarhordozók: A sztyeppe urai című, 2004-ben német nyelven megjelent monográfiája, valamint Igor Manzura 2005-ös, az Oxford Journal of Archaeology-ban megjelent tanulmánya alapján). Erdély és a Felső-Tiszavidék egységes műveltségi központot alkotott (I), és létrehozta az aldunai (II), a meótiszi (III), a volga-kámai (IV) és a kaukázusi (V) műveltségi központokat. Ezek háromezer éven át szoros kapcsolatot tartottak fenn egymással, kiváló államszervező képességről tanúskodva egyetlen hatalmas egységet jelentettek. Ez az egység az i.e. 2000 körül kezdődő háborúk beköszöntével sem szűnt meg, sőt kiterjedt az Ural hegységtől keletre is, és a Kárpát-medencétől a Csendes-óceánig az eurázsiai síkságon és környékén egyetlen egységesen szervezett körzetet alkotott (l. Bakay Kornél 2005, Őstörténetünk régészeti forrásai, 82-83, 149-150). Ennek a körzetnek a lakói a magyarok közvetlen elődei, az i.e. I. évezredben kimmerek, szkíták, szarmaták, majd hunok, avarok, magyarok néven váltak ismertté.

1. ábra. Az erdélyi magasműveltség (I) népeinek kirajzása az eurázsiai síkságra i.e. 5 100-tól (Govedarica, B. 2004. Zeptertragen: Herrscher der Steppen. Heidelberger Akademie der Wissenschaften, Abb. 1, s. 21).

Tudjuk, hogy az eurázsiai síkság nyugati része, elsősorban a Kárpát-medencei Alföld és Etelköz (Ukrajna) a földkerekség legjobb minőségű talaját adja, a zsíros fekete földet („csernozjom”). Ebből következtetem, hogy ebben a körzetben volt a föld eltartóképessége a legnagyobb, és így itt lehetett a legnagyobb a népsűrűség is. Tekintve, hogy az eurázsiai síkság a földkerekség legnagyobb egységes tája, 8 millió négyzetkilométeres kiterjedésével, ebben a hatalmas körzetben él az emberiség teljes lakosságának jelentős hányada. Az itt élő embermilliókat nem lehetett egyik napról a másikra lecserélni, tehát több, mint hatezer éves népi folytonossággal kell számolnunk. A különböző népnevek nem annyira népcserét, mint inkább a különböző hatalmi szerveződéseket jelzik (l. Csáji László Koppány: Sztyeppei civilizációk c. könyvét). Ezek az alapvető, természettudományos tények szolgálnak alapul minden valóságra építő nyelvészeti elmélet számára.

E tények tükrében az obi-ugornak nevezett népek a legalább hétezer éves magyarság északi peremvidékén élő parányi népcsoportokként tűnnek fel. Nyilvánvaló, hogy az északi peremvidéken élő kis népek a magasműveltségű magyarságtól átvettek, amit tudtak. Könnyen előfordulhatott, hogy ezen parányi népek nyelvére a magyar nyelv döntő hatást gyakorolt, ahhoz hasonlóan, ahogy az angol világbirodalom kiépülése együttjárt az angolok és az afrikai törzsek hosszas együttélésével, és ennek következtében a leegyszerűsödött közvetítő nyelv, a pidzsin angol és az angol alapú kreol nyelv megjelenésével. Nyilvánvaló, hogy az angol nyelv szorosabb nyelvrokonságban áll az angol alapú, például a nigériai kreol nyelvvel, mint a némettel vagy az orosszal. De ebből nem következik, hogy az angol nyelv  a szász-niger nyelvcsaládból ered, és az sem, hogy angolok a szász-niger népcsoportból származnak. Ugyanez a helyzet a magyar és az obi-ugor, finnugor nyelvek és népek esetében.

Hogyan lehet egy nép eredetét, önazonosságát megállapítani? Nyilvánvaló, hogy egy nép önazonosság-tudatának alapja saját eredetének tudata. Mivel a népet önazonosság-tudata tartja össze és tartja életben, létfontosságú, hogy fenntartsa azonosság-tudatát, eredetének ismeretét. A népek eredetét tehát természetszerűen saját eredetükről őrzött ismereteik alapján lehet és kell megállapítani. Ezt a szempontot a finnugor eredet dogmája eleve figyelmen kívül hagyta. A népek azonosság-tudatának leértékelése vagy kikapcsolása tehát főbenjáró hiba a népek hovatartozásának megítélésekor. Tudjuk, hogy a népek történelmi hagyományait a régészet rendre beigazolja, ahogy például a görög néphagyományt igazolta, amikor Schliemann Homérosz műve alapján fedezte fel Tróját. Ugyanakkor a tudomány a néphagyományokat csak akkor fogadhatja el, ha régészeti, történelmi, embertani és genetikai tények támasztják őket alá.

Tudjuk, hogy a magyar nép azonosság-tudata alapján a szkítáktól származik. A magyarság és a Nyugat az 1700-1800-as évekig világszerte a magyarokat a hunokkal, szkítákkal azonosította (l. magyar krónikák, Bonfini). Nyelv-átvétel esetén a nyelvi rokonság magas foka sem jelenti a rokon nyelveket beszélő népek rokonságát. Ha ellenőrizni akarjuk népünk eredetéről történelmi hagyományaink által alkotott képet, akkor a szkíta eredetet az embertan és a genetika tényeivel kell elelnőriznünk. Lássuk először is az embertan tényeit. A legújabb eredmények, Dr. Henkey Gyula munkái alapján a magyarság legfőbb embertani típusai az alföldi eredetű, Közép-Ázsiában gyakori, turáninak nevezett típus (31,4%), a szkítákra jellemző, pamíri-nak nevezett típus (12%), a balkáni-kaukázusi népeket jellemző dínári típus (5,8%), az elő-ázsiai (5,3%), a kelet-balti (5,3%), a kaszpi-pontusi (4,1%), és a mongoloid (0,9%). Ha nem számítjuk az erősen kevert, meghatározatlan típusokat, amelyek aránya 30%, akkor a fentebbi embertani típusok 92,6%-a az alföldi-erdélyi kiáramlásból eredt. S ha az eurázsiai síkság, a Turáni Alföld, Pamír, a Kaszpi tenger, Elő-Ázsia, a Kaukázus fő embertani típusai a magyarság legfőbb embertani típusait adják, akkor ebből kikerülhetetlenül következik, hogy az eurázsiai síkságra Erdélyből és a Felső-Tisza vidékéről kitelepült embermilliók magyarok kellett legyenek. Mindezek fényében kell megítélni azt a tényt, hogy az obi-ugorok embertani típusa, az „uráli”, a mai magyar népességben mindössze 0,1%-ot képvisel, és a Kárpát-medencébe visszaköltöző Árpád magyarjainál is 12%-nál kisebb volt. A finnugor típusok aránya pedig mindössze 3%. Az embertan tényei tehát kizárják a magyarok „ugor” és finnugor eredetét egyaránt.

Terjesszük ki a tudományos ellenőrzést egy, az eddigi eredményeinktől teljesen független területre, a genetikára! Guglielmino, De  Silvestri és Béres Judit 2000-ben közzétett eredményei szerint a székely nép úgynevezett „iráni” (mellékesen megemlítik: ezalatt ’aláni’-t értenek. Hozzá kell tennem: az alánok pedig az ókori források szerint szkíták – GA) genetikai alkotóeleme 73%-os, ezzel szemben a finn és a magyar nép genetikai rokonsága 8%-os. Ez tehát következtetésem szerint azt jelenti, hogy a székelyek és a szkíták genetikailag lényegében ugyanaz a nép! Gáspár Sándor és Mészáros Anita 2008-ban napvilágot látott eredménye szerint a magyar és a többi uráli nép között nem sikerült jelentős kapcsolatot kimutatni. Viszont az R1a génjelzőről kiderült, hogy az az eurázsiai síkságon élő népben keletkezett a Kaszpi- és a Fekete-tengertől északra. Ez a genetikai vonal a halomsírokat építő ’kurgán kultúra’ népe, amely a Kárpát-medencétől az eurázsiai síkságon át Észak-Indiáig megtalálható. Azt hiszik róluk, ők beszéltek először indo-európai nyelvet. Bebizonyosodott, hogy az R1a1 általában a szkítákkal, szarmatákkal kapcsolatos. Az R1a1 előfordulási gyakorisága a csehek és szlovákok között 26,7%, a németek között 6,2%, és a hollandoknál mindössze 3,7%. Ez az érték a magyarok esetében 60%, míg a lengyelek esetében 56% – írták a Science folyóiratban Semino és munkatársai 2000-ben.

2. ábra. Az R1a (Eu19) szkíta génjelző (lilás bíbor színnel) Magyarországon (a Kárpát-medencében) a legmagasabb (60%), Lengyelországban (a Szarmata Alföldön) 56%, Ukrajnában (Meótiszban) 54%, a többi körzetben alacsonyabb. Semino et al. (2000) a Science folyóirat 2000. November 10-ei számában megjelent tanulmányából.

A szkíta-szarmata génjelző, az R1a1 alapján a magyarok tehát 60%-ban szkíták, a németek viszont csak 6,2%-ban. Ebből arra következtettem, először az adatok kiértékelésében, hogy a genetikai bizonyítékok szerint a szkíták se nem indoeurópaiak, se nem irániak, hanem magyar származásúak, idetartoznak a szarmata eredetű lengyelek  és az indo-szkíták is. Így tehát a magyarság embertani típusainak vizsgálata éppúgy, mint genetikai jellemzői a Kárpát-medence és az eurázsiai síkság lakóinak alapvető, 70% feletti biológiai egységét igazolják, megerősítik történelmi krónikáinkat, nemzeti hagyományainkat, s egyben cáfolják (3-8%-os rokonsági szintet jelezve) a finnugor dogmát. Ahol a korabeli történelmi források szerint szkíták, szarmaták, hunok, avarok, magyarok jelentős számban laktak, ott az R1a1 génjelző rendszerint kiemelkedően magas értéket mutat. A történelmi forrásokat tehát szigorú, elfogultságtól mentes, természettudományos tények igazolják.

Honnan ered a finnugor elnevezésben szereplő ’ugor’ szó? Mivel az ’ugor’ szó a ’finn’ népnév mellett áll, úgy tűnik, az ugor népnévről van szó.  Az „ugor” népnév azonban teljesen más vonatkozásban bukkan fel a történelemben. A legkorábbi európai híradás i.sz. 463 körülről származik róluk, amikor Priszkosz rétor beszámol arról, hogy egyes hun népek, a szaragurok, ugorok és onogurok követséget küldtek Bizáncba. Hasonlóan, Jordanes olyan „hunugur”-okról ír, akik Jordanes fordítója szerint akár a magyarok ősei is lehetnek (Kiss Magdolna, 2004, Iordanes: Getica, 115). Ezeket a hunugurokat gyakran azonosítják az Atilla halála (i.sz. 453) utáni hun korszak onogurjaival. Az ’ugor’-ok tehát kétségkívül egy, a történelemben jól ismert, a magyarokkal sűrűn kapcsolatba hozott hun népet jelentenek, azt a népet, amelytől a magyar nép „hungár” népnevét eredeztetik. Ha azonban utánanézünk a finnugor dogma kialakulásának, kiderül, hogy a ’finnugor’ szóban az ’ugor’ nem az ugor népre, hanem egy ’Iuhra’, ’Iugra’ nevű tájra vonatkozik. A finnugor dogmának már az elnevezése is, minden bizonnyal szándékosan, megtévesztő. Ahogy Hegedűs József írta a Nyelvtudományi Értekezések1966-ban megjelent, 56-os számában: „a Jugria (Juhram Jura, Ugra, Jugor, Ugor) és a Hungar, Ungar, az orosz Vengr stb. szavak nem éppen a véletlent sugallóan” csengenek össze.

Tény, hogy a magyarokat a korabeli orosz krónikák rendszerint ’ugri’ néven említik. Az ’ugr’-hoz hasonló ’urg’, szintén magyar vonatkozású nép az eddigieknél még korábbi felbukkanása az i.e. 63 körül született Strabón nevéhez fűződik, ráadásul pontosan ugyanabban körzetben, ahol a hunugur-ok éltek ötszáz évvel később: a Fekete-tenger északi partján. Ő ugyanis a Fekete-tenger északi partivédékén lakó népek ismertetésekor (VII. könyv, III. Fejezet, 17. Szakasz; 1977, 323) a fordító szerint azt írja: „A most tárgyalt partsáv felett fekvő egész vidék a Borysthenés (Dnyeper – GA) és az Istros (Al-Duna – GA) között ilyenképpen oszlik meg: először jön a geták pusztasága, azután következnek a tírageták, utánuk a sarmata iazygok s az ún. basileosok („királyiak”) és az urgosok (…)”. A basileosok a királyi szkíta nép, az urgosok pedig a szöveg szerint egy tőlük különböző, velük szomszédos nép. Csakhogy az 1854-es, Hamilton általi, szó szerinti angol fordítás szövege a magyar fordítástól éppen a legfontosabb, az urgokat érintő  ponton lényegesen eltér. „Of the region lying inland from the coast we have described between the Dnieper and the Danube, the first portion is the Desert of the Getae, then comes the Tyregetae, after them the Jazyges Sarmatas, and the Basilii, who are also called Urgi.” Vagyis, ami az „urgosokat” illeti: ők már nem egy, a királyi szkítáktól különböző, másik nép, hanem velük azonosak! Az angol szöveg magyarra fordítva ugyanis azt mondja:  a királyiak, akiket urgoknak is neveznek. Micsoda különbség! A magyar szöveg fordítója nyilván tisztában volt az eredeti szöveg szó szerinti jelentésével, mégis lényegesen eltérő értelműre ferdítette Strabón szövegét. Hamilton viszont, Strabón angolra fordítója, még azt is hozzáteszi egy lábjegyzetben: „Nem lehetséges, hogy Strabónnak a latin Regii (királyi – GA) volt az eszében?” Vagyis Hamilton felveti, hogy Strabón Regii-t, azaz „királyiak”-at akart írni, de sajtóhibát vétett, akaratlanul hibásan írta le, amit gondolt, és így lett az eredetileg írni szándékozott Regii-ből Urgi, azaz magyarul: így született az ’urg’ népnév. Akár így, akár úgy, egy dolog világos: az ’urgok’ eredeti jelentése: királyi szkíták! Mivel Strabón és az urgok korától az ogur-hunogur-hunugur népnév megjelenéséig mindössze 500 év telt el, kézenfekvő feltevés, hogy ugyanarról a népről van szó, az urg-hunugur népről, amelytől a magyarokat rendszerint származtatják. Ha tehát az ’urg’, másképp ’ugor’ népnév a hunugurokra, hungárokra, azaz a magyarokra vonatkozik, akkor Strabón a magyarokról állítja, hogy ők a királyi szkíták! Az egyoldalú nyelvészeti finnugor spekulációk helyett a figyelembe vettük  régészet, az embertan, a genetika tudományát, a korabeli magyar krónikákat és az ókor egyik legtekintélyesebb forrását, Strabónt. Ezek a tudományos tények együttesen olyan jelentős súlyt képviselnek, amelyet nehéz lesz a jövőben továbbra is elhallgatni. Eredményünk nemcsak megerősítette a magyarság eredeti hagyományát, hanem egyszersmind megvilágította az ugor és az urg nép kilétét. Mindezek alapján elkerülhetetlen a következtetés: a magyarok nem finnugor eredetűek, hanem azonosak a királyi szkítákkal, tágabb időhatárokat figyelmbe véve a magyarság az eurázsiai pusztát évezredeken át uraló, jogarakkal temetkező nép, a királyi szkíták ősnépe.