Megjelent a Vágtázó Csodaszarvas Csillaglovaglás című új lemeze, ez a páratlanul szép, erős, sodró, felemelő anyag. Azt is mondhatnánk, hogy maga a csoda több, mint hetven percben. A felvételek a zenekar A38-on és a Fonóban adott koncertjein készültek, melynek hivatalos, nagyszabású bemutatója a Hajó karácsonyi eseménye lesz. A nagyszabású koncert előtt Hoppál Mihály, hazánk egyik vezető etnográfusa, nagy nemzetközi tekintélyű tudósa tart előadást a sámánokról, s mutatja be róluk készült fantasztikus fotóit és filmjeit a kiállítótérben az est felvezetéseként.

A hétköznapok cellájánál nincs rettenetesebb. A rutin, a megszokás, az egyre bugyutább, egyre nevetségesebb, egyre szánalmasabb célok, vágyak, remények, az önáltatás, az önimádat, és az öngyűlölet megannyi torz kicsi tükrével körbeburkolt cellájában várni az értelmetlen elmúlást. Ilyenkor válnak világítótornyokká egyes emberek, akikre talán addig is felfigyeltünk, azonban tevékenységük, küldetésük miértje és teljes igazoltsága csak az idő, pontosabban a bekövetkezett rossz távlatában nyeri el valódi felszabadító és katartikus értelmét.

Grandpierre Attila egyértelmű módon egy ilyen világítótorony. Lehet szeretni, amit csinál, s lehet kételkedni benne, mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, vajon egy minden mondanivalótól és értelemtől, újítástól és eredetiségtől, valós kultikus tartalomtól megszabadított semmit-mondást választ magának altatásként, vagy igazi gyógyszer, a felszabadító erő, szemlélet, gyakorlat, megszabadító formula után néz, hogy a lelkét megmentse.
Grandpierre Attilának – aki eme felszabadító, értelmet adó gyógyszerek igazi nagy szolgáltatója – megannyi formációjáról lehetne most szólni, mint a Vágtázó Csodaszarvas legújabb, Csillaglovaglás című lemezének az előzményéről, ám ehelyett egyetlen szempontot, egyetlen tulajdonságot emeljünk ki: a töretlen hitet és az általa mozgatott kitartást amellett, hogy az üzenet, a tiszta, felszabadító energia átjusson.

Mert nagyon leegyszerűsítve, avagy nagyon is a dolog lényegét boncolgatva itt is és most is egy dologról van szó: a felszabadító energia működéséről, a határokat, a korlátokat, a fáradtságot, a kordát, a stílust, a miértet nem ismerő és nem kérdező energiáról, amely maga Grandpierre Attila, és a mellette és mögötte felsorakozó jobbnál-jobb arcok, zenészek, követők, társak.
Mert úgy csinálja, csinálják, annyiszor és addig, hogy az igazzá, tradícióvá, a megoldás receptjévé, kiúttá, felemelő energiává és módusszá válik. Annyiszor révül, annyiszor száll el, annyiszor mondja, annyiszor énekli, annyiszor hiszi, hogy végül meggyőz, de mindenkit, még a legszkeptikusabbat is, hogy igaz, amit mond, énekel, sikolt, él. S hogy ezt a legkevésbé sem azért csinálja, hogy saját igazáról, maga fontosságáról és különlegességéről szóljon vagy meggyőzzön, hanem az egyetemes igazságról, a megoldásról, a felszabadítás lehetőségéről, lényegéről és módjáról, arról, hogy lehet még teljes az ember, ami egyben és ezáltal jelenti azt is, hogy szabad, teljes értékű, az anyagiságánál, a testiségénél jóval, de jóval több, maga az igazi transzcendens egész.

A Vágtázó Halottkémek egyes koncertjeihez, Attila régebbi munkáihoz képest ez a lemez közelebb áll a természethez, az egyszerűséghez, a klasszikus formákhoz, a népzenéhez, a mai kor megfáradt, agyongyilkolt, gyógyulásra vágyó füléhez. Kicsit középkor, mint a Corvus Corax, kicsit meg az, amit Kodály Zoltán énekelt és játszott volna egy hatalmas tábortűz körül a megállított idő templomának közepén. Gyönyörű egyszerűséggel, pontossággal és erővel megszólaló archaikus hangszerek, stiláris visszafogottság, olyan értelemben, hogy elegendők legyenek akár egy középkori felszabadult lakomához kapcsolódó zenészi eszköztár ahhoz, hogy a zenész, az énekes, s mindenekelőtt a teljes közösség vele együtt elérje és áttörje a plafont.

A Csillaglovaglás ugyanis óvatosan vigyáz arra, hogy ne legyen öncélú, ne legyen fárasztó, ne legyen önző, s a legkevésbé sem öntetszelgő. Töményen, a legszebb, a legtradicionálisabb és legvisszafogottabb, legakusztikusabb, leg-természetközelibb hangszerekkel adagolja az önkívületet, az örömet, a csúcsra járató energiát, zizeg, perzsel, finoman lángol, felemel, pihentet, megdöbbent, ezerszínű, okosan és mélyen simogatva parázsló és lángoló módon.

Egyszóval egy páratlanul meggyőző és elragadtató lemezről van itt és most szó, több, mint hetven perc zenéről, na de mi az, hogy zenéről! Felszabadító lelki táncról, elragadtatásról, örömről, közösségi ünnepről, emelkedett rítusról csodálatos hangszerekkel, énekkel, lassulásokkal, gyorsulásokkal, mítoszokkal, történetekkel, sikolyokkal.

Melynek titka a töretlen hit az emelkedettségben, az eléréséhez és a meggyőzéshez nélkülözhetetlen mélység és magasság ismétlése által. Az, ahogyan Grandpierre Attila ennyi év után is az égre mutat, s annyit mond: igenis megnyílik, mely hallatán ma már nem szólhat senki semmit. Hisszük, mert meggyőzött, mert valósággá vált, mert a húsba és a lélekbe égette, rituális őrületével, mely által visszanyerte értelmét a zene, az üzenet, a küldetés, a megcsillant és értelmet nyert általa a lét.

Ezt a lemezt, aki beteszi a lejátszóba, bizony nehezen fogja kivenni. S ez azokra is érvényes, bizony nagyon is, akik eddig nem feltétlenül bírták azt, amit Attila csinált. Azért, mert az extázisa ezúttal nem elsodor, hanem megment, nem eltaszít, hanem rabul ejt, nem félelmetes, hanem simogató, nem egyszeri, hanem állandó.

Csoda történt. Lett egy lemez, amely felszabadít, ígér, mutat, s bizonyosságot ad, hogy igenis lehet, hogy kell, hogy érdemes, mert vár még ránk megváltás!

Vágtázó Csodaszarvas – Csillaglovaglás CD

Két aranylemezzel a zenekar háta mögött a féléven át Kaliforniában vendégprofesszor Grandpierre Atilla csillagász és zenésztársai új lemezt jelentettek meg.

Az együttes harmadik albumának felvételei – a korábbi kiadványokhoz hasonlóan – koncerteken, 2010. december 17-én az A38 Hajón és 2011. január 16-án a Fonó Budai Zeneházban készültek.

Felállás:
Grandpierre Atilla – ének
Bakos Csaba – tapan
Benkő Róbert – bőgő
Bese Botond – magyar duda, csujogatás
Fazekas András – dob, perc, torokhang
Fábri András – ciszter
Fábri Géza – tambura, kobza
M.Gebri Bernadett – ének, kobza, csengő, csujogatás
Molnár Krisztina – hegedű, csujogatás
Orczi Géza – buzuki, bolgár tambura, tapan, bolgár kaval, kókuszdob, prím tambura, fütty
Szalay Tamás – bőgő
Vaskó Zsolt – magyar duda, pásztorfurulyák, fuvolák, ss, töröksíp, doromb, pergők

1. Hajnali szél (7:12)
2. Gyönyörű vágy (Aláírhatatlan történelem – 2011-es változat) (8:03)
3. Tábortűznél (6:10)
4. Borzongás (10:31)
5. Lovasnépek éneke (7:58)
6. Égről a földre, földről az égre (5:08)
7. Júlia szép leány (6:16)
8. Éjféli varázs (9:11)
9. Csillaglovaglás (11:10)

Forrás: http://www.a38.hu/?p=cikk&id=867