Megjelent: KAPU 2011/08.

A Kárpát-medence a világ tudásközpontja. 3. rész
Grandpierre Atilla

Késő (felső) őskőkor, i.e. 40 000-10 000: A Kárpát-medence műveltsége, Dunántúl, Bükk, Istállóskő, pilisszántói kultúra, Jankovich barlang-beli kultúra a késő őskőkorban is több vonatkozásban világszerte kiemelkedőnek számít. A korabeli kelet-európai műveltségek, a gravetti, mikrogravetti, mikrolit műveltségek a Kárpát-medencéből származnak. Kiemelkedően fontos lelőhelyek: a királyi temetkezéséről híres, 28 000 éves Sungir (Grandpierre K. Endre-Grandpierre Atilla, 2006, 97-99), az ukrajnai lösztelepek (Kostenki/Kosztyenki), a szibériai Mal’ta és Afontova Gora.

Tatán a középső őskor műveltsége a jelek szerint a késő őskorban folytatódott. Az i.e. 33 000 körüli tatai szerszámok túlnyomó részét, több mint a felét egészen kis méretű kavicsokból gyártották, éppúgy, mint a középső őskorban. „Ismét mintha a vértesszőlősi telepen járnánk. Az eszközök általában 3-5 cm nagyságúak. Ez a hatás azonban nem magyarázható azzal, hogy az ember nem talált más nyersanyagot. Nem, ez határozottan kiválasztás, tudatos kiválogatás eredménye. Az itt élő embercsoportnak egy érdekes sajátsága. Ezeket az apró méretű kőeszközöket rendkívül finoman kidolgozták, pattintgatták, és számtalan szerszámtípust készítettek a jó minőségű kavicsokból, a Dorog környéki (jellegzetesen vörös színű; ennek a színnek évszázezredek óta kiemelkedő jelentősége van – GA) radiolaritból. Kitűnően hasadó nyersanyag volt. A különféle szerszámfajták között legjellegzetesebbek a kis méretű kaparók, a 4-5 cm nagyságú, kétoldalon retusált, levél alakú hegyek és a vésők, a fúrók a pengék. Rendkívül változatos a tatai ember eszközkészlete – mindezek a szerszámok azonban olyan kis méretűek, hogy nagy részük szinte kézbe sem fogható. Mégis szerszámok, mégis kézbe fogták. (Gáboriné Csánk Vera, 1980, 123. o.) Az egész ipar „mikrolitikus”, azaz kis méretű, sőt, nagyon is kis méretű formákból áll. (u. ott, 124. o.)

Az Istállóskői-barlangban alig 2-4 cm hosszúságú, hasított alapú kis csonthegyeket is találtak. Miniatűr példányok, és ezek már egészen biztosan nyílhegyek voltak. Ez a rendkívül fontos lépés a civilizáció fejlődésében, amit itt találtak meg először, legkorábban egész Európában: a nyíl, az íj használata! Korábban ugyanis úgy tudtuk, hogy az emberiségnek ezt a fontos találmányát i.e. 8000 tájától használták. Nem: a legrégibb, mintegy 36 ezer éves nyílhegyeket itt találták meg nálunk.

„Közel százhúsz hasított alapú nyílhegy került felszínre a barlangban a tűzhelyek körül, és ehhez képest a kőszerszámok gyengék, egészen csekély a számuk. Különféle pengék, kaparók. A nyugat-európai auragnicien kultúrában ismertekhez hasonlóak. Nem onnét kerültek ide, hanem talán fordítva! A mamutagyart is felhasználták. Tökéletesen hengeres „elefántcsont” pálcák, 25-30 cm-es kis „botok” kerültek elő – a használatukról még sokáig gondolkodhatunk…(177-178. o.)”. Lehetséges, hogy az i.e. 26 000 körüli időszakból származó sungiri kiegyenesített mamutagyarakkal (Grandpierre K. Endre-Grandpierre Atilla, 2006, 97-99) állnak ezek a különös tárgyak rokonságban? Vagy a királyi jogarakkal? Vagy mindkettővel? Ez utóbbi eset is lehetséges, ha a sungiri kiegyenesített mamutagyar királyi jogar volt.

Az istállóskői barlangban olyan csontból és mamutagyarból készült amulettek kerültek elő, amelyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek, valamint egy háromlyukú csontsíp. A barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp világviszonylatban is egyedülálló. Az Istállóskői barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült 66 fajból álló fauna a leggazdagabb Európa aurignaci korú feltárásai közül; a mikrofaunájából 3 új emlős- és 20(!) új madárfajt írtak le.

A Kárpát-medence északi pereménél találták meg a Dolni Vestonice-i Vénusz néven világhírűvé vált kerámiát. Mellette 7 000 kiégetett kerámia darabjai kerültek elő. Egyidős vagy fiatalabb a Szungir-i leletnél, és a Kárpát-medencéből eredő gravetti műveltséghez tartozik. Megdöbbentő, hogy 14,000 évvel előzi meg az első kerámia fazekakat és edényeket. Szombathy József 1908-ban bukkant a Duna felső folyása mentén a szintén világhírűvé vált willendorfi Vénuszra, amely a Dolni Vestonice-i Vénuszszal nagyjából egykorú, szintén a gravetti műveltség népe alkotta. És szintén fejlett textil-művészettel bírt, a szungíri műveltséghez hasonlóan.

Nem lehet az i.e. 35 000-ben már meglevő kárpát-medencei gravetti kultúrát a franciaországi, i.e. 29 000-ben keletkezett aurignaciból származtatni. Ezeknek a tényeknek legkézenfekvőbb értelmezése, hogy az aurignaci ősember Európában először az istállóskői barlangnál jelent meg i.e. 35 000 előtt, és csak úgy i.e. 29 000 körül jutott el Aurignacba. A Pireneusok-beli (Franciaország, Spanyolország) aurignac-i kultúra a Kárpát-medencéből származik. A Kárpát-medencei műveltség tehát jelentősen megelőzi a korabeli Európáét. Sőt, még az i.e. 28 700-ban Bodrogkeresztúri műveltség néven Magyarországon található a gravetti műveltség sem lehet egykönnyen a franciaországi Aurignac (az i.e. 29 000 körüli kortól kezdődik) leszármazottja, mert közel egykorú a franciaországi Aurignac kultúrával.

A ságvári őstelep Siófoktól 10 km-re délre, a somogyi löszvidéken fekvő Ságvár-Lyukasdombon található (Somogy megye), amely durva közelítéssel egyidős (17 770 éves) a Lascaux-i barlang festményeivel. A helyet 1922-ben Hillebrand Jenő és Gallus Sándor (1907–1996), majd 1957–1959 között Gábori Miklós teljesen feltárta. Az ún. felső (fiatalabb) tábor 50×50 m alapterületű, téli vadásztábor volt, az alsó tábor 1,5 m-rel mélyebben, lösz alatt helyezkedett el. C-14 kora 18 900 év. Itt mutatták ki az 1930-as években a Kárpát-medence első lakóépítményeit. A feltárt négyszögletes, favázas házakban, illetve a kerek és favázas sátrakban és közöttük érdekes tárgyakat (pl. kommandóbotot, méltóságjelvényt) találtak. A tábor területéről kb. 1200 rénszarvas és egy mamut csontmaradványai kerültek elő – írja Gábori Miklós (Magyarország a XX. Században. V. kötet. Társadalomtudományok. Ősrégészet. http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html).
Gáboriné Csánk Vera (1980, Az ősember Magyarországon, 221-233. o.) nyomán tegyük az érdekes, különleges tárgyak listájához a következőket: parázstartó lyukak, okkertől megfestett kődarabok, különleges agancseszközök, korukat évezredekkel megelőző szerszámok, egy tökéletesen tojás alakú és nagyságú kavics, hematitszilánkok, egy-két vaskonkréció, és váratlanul egy különös alakú „vasdarab”. A régész valósággal megborzad, amikor egy pleisztocén kori rétegben vasdarabot talál. Ezek a különleges vasdarabok egy rendkívül fejlett vadász életmódot élő közösség minden bizonnyal rendkívüli tiszteletben álló tárgyai. A hematitszilánkok egy része legközelebb kizárólag a Mecsekben található, a többi vaskonkréció pedig a Balaton északi partjának bauxitrétegeiből került a táborba. Az egyik légvonalban 75, másik 25 km-es út. A szerszámok nyersanyaga között fekete obszidián is megtalálható. Ez a vulkáni üveg Tokaj vidékén fordul elő, 170 km légvonalban, hacsak nem Ausztriából hozzák. Ebben a lakógödörben találunk még csiszolt csontszerszámot, egy átfúrt, évmilliós tengeri kagylót, néhány szem Dentalium-gyöngyöt, egy félhold alakúra csiszolt csontfüggőt és néhány összenyomkodott kis agyagdarabot (u. ott, 227. o.). A tengeri kagylók 25 millió éves, miocén kori kagylók (u. ott, 241. o.). A Dentalium, a „szarvcsiga” tengeri állat. Legutoljára a harmadkori sekély tengerben éltek Magyarországon. Lehet, hogy éppen az őskori kárpát-medencei tenger emlékét látták benne a kárpát-medencében őshonos emberek, és éppen ezért tartották nagy becsben? Nem tudhatjuk. De annyi bizonyos, hogy a kárpát-medencei folyamatosság szorosan összefügg az őstisztelet rendkívüli mértékű megnyilvánulásaival. A szarvcsiga héja olyan, mint egy vékony cső, amely lassan csúcsossá válik. Ebből készült a nyaklánc vagy a felvarrott dísz a ruhákra. (U. ott, 228. o.). A lakás körül érdekes alakú, kőből készült ékek hevertek. Ezeket az ékeket agancsfoglalatba erősítették. Az egyiknek a nyele olyan, mint egy hosszú kalapács. Nem kalapács, hanem kétélű fegyver volt – írja Gáboriné. De mivel abban az időben még fegyvereket nem készített az ember, ezért inkább csákányt vagy fokost gyaníthatunk ebben a szerszámban. Tulajdonképpen már a későbbi, a legrégibb földművelő szerszámok előfutára. A következő szerszám ismét hasonló, nyilván a cölöplyukak kimélyítésére használták. Végül még egy rénagancs, amelyet az állatról levágtak, és az alsó, vastagabb részét mélyen befúrták. Lehetséges, hogy a varázsló fejdísze volt? Lehetséges…hiszen ennek a rengeteg piros földfestéknek, az okkerrögöknek is valamilyen kultikus, mágikus szerepük volt. És ha igen, akkor egy rénszarvas-agancsból készült koronáról van szó! A korona pedig szorosan összefügg a királyság, a Napkirályság eszméjével (Grandpierre K. Endre – Grandpierre Atilla, 2006, Atilla és a hunok. 55, 88-135). Az sem véletlen, hogy a magyar hagyományban a Csodaszarvas agancsa között a Napot találja, mert a Csodaszarvas, és elsősorban királyi fejéke, agancsa, a Nap jelképe volt (Grandpierre K. Endre, 1990, Aranykincsek hulltak a Hargitára).

Folytassuk a ságvári őstelep különleges tárgyi leleteinek felsorolását! A ságvári őstelep két feltárt lakóépületének padlóját sűrűn beszórták vörös okkerfestékkel, és ez az épületek kultikus jelentőségét jelzi. A faszén úgy vette körül a lakókunyhót, mint egy fekete koszorú. Rendkívüli tárgyak egész sorozata tovább erősíti benyomásunkat, hogy a ságvári őstelep rendkívüli jelentőségű, hatalmas körzetre kisugárzó magasműveltségi, tudományos-vallási-ipari központ volt. Bár az i.e. 17 000 körüli időszakban vagyunk mégis egy hatalmas vasból álló tárgy található a kunyhóban, elidegenítő szakszóval „kommandóbot” (pásztorbot, jogar), egy tojás alakúra készített, valószínűleg szintén kultikus tárgy mellett. Ismét kultikus tárgyak a feltűnően spirális díszű Torratelli kagylók, amelyeket a ságvári őstelep lakói gyűjtöttek és exportáltak az Alsó-Alpokba, ahol megtalálták őket. Az osztrák régészek már régebben közölték, hogy ezek a Torratelli ékszerkagylók a Dunakanyarból valók. Bár az Alpokban is találhattak volna hasonló kagylókat, de a ságvári műveltség hatása alatt nekik a Ságvárról származó kagylók jelentették a kiemelkedő értéket. Az Alpok volt a nyári szálláshelyük, követték a rénszarvasokat, Ságvár volt a téli szálláshelyük. A ságvári őstelep messze kisugárzó jelentőségét jelzi, hogy a Felvidék (Dolni Vestovice, Pavlov), a Balaton-vidék (Ságvár és környéke) és az Alpok körzete (Spitz an der Donau. Willendorf, Langmannersdorf) egyaránt e műveltség hatása alatt állt.

Átmeneti kőkor, i.e. 10 000 – i.e. 6 000: Kárpát-medence*, Dél-Lengyelország-Ukrajna-Urál. Az ebben a korban feltűnő vándor íjászok a Kárpát-medencéből jutottak el Dél-Lengyelországba (Vértes László, 1965, 206. o.), ahol swidry (szvidéri) kultúra néven váltak ismertté. A swidry (szvidéri) műveltség hordozója László Gyula (1961, 109-193. o.) szerint az ősuráli népcsoporthoz tartozik, amelynek legjelentősebb népe a magyar. Ahogy haladunk a múlt egyre mélyebb rétegei felé, úgy játszik a magyarság egyre jelentősebb szerepet létszámában és műveltségében egyaránt. Amíg a mai magyarságot gyakran 15 milliósra becsülik, addig Atilla korában a hun-magyarság létszáma 30 milliós volt (Grandpierre K. Endre- Grandpierre Attila, 2006, Atilla és a hunok. NapKút Kiadó, 2006, 204-214. o.), az emberréválás korában pedig a magyar volt az emberiség ősnépe (Grandpierre Attila, 2007, Királyi mágusok ősnépe: a magyar. Hun Idea Könyvkiadó, Budapest, 67-112. o.). A tízezer évvel ezelőtti ősuráli-szvidéri vándoríjász népet tehát elsősorban magyarként azonosíthatjuk. A Jászberény környékén talált régészeti leletek igazolják a parányi kőeszközöket készítő vándoríjászok korabeli legalábbis részleges letelepedését a Kárpát-medencében 8 000 évvel ezelőtt. Az újkőkor anyagi és szellemi kultúrája fokozatosan érvényre jutott a Kárpát-medence északi felében, később pedig Nyugat- és Közép-Európa más területein is (Kertész, 2003). Ezek a vándor íjászok, Ötzi (i.e. 3 300, http://en.wikipedia.org/wiki/%C3%96tzi_the_Iceman) és Stonehenge feltételezett építőjének, az Amesbury íjász királynak elődei (i.e. 2 300, http://www.wessexarch.co.uk/projects/amesbury/archer.html), eredményeink szerint mágusok voltak.