Megjelent: KAPU 2010.06-07.

Grandpierre Atilla:
Mit üzen a Világegyetem életünkről? 2. rész

(1. rész: KAPU 2009/06-07)

Hogyan játszik szerepet mindennapi életünkben és hosszú távú életvitelünkben a Világegyetem? Mit üzen a Világegyetem az emberiség jövője számára? Mit üzen a Világegyetem az élet értelméről? Mit üzen a Világegyetem boldogságunkról? Évezredek óta eltemetett kérdések kerülnek újra napirendre az Élő Világegyetem tudományos világképének megalapozásának (lásd Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel, 1.-8. rész, KAPU, 2007. 10-2009.01; szakirodalmakat a http://www.konkoly.hu/staff/grandpierre.html oldalon) fényében.

Tudományos világkép – értékek nélkül

A mai világban általános nézet szerint a természettudományok nem adnak alapot értékítéleteinkhez, úgymond értéksemlegesek. Ebből a felfogásból származik az a nézet, hogy egy velünk szemben közömbös, sőt egyesek szerint egyenesen idegen, vagy éppen fenyegető Világegyetemben élünk. Ha ez a ma uralkodó nézet igaz lenne, életünknek végső soron semmi értelme nem lenne, hiszen a végső színtér maga a Világegyetem. Ez az életidegen, világ-ellenes nézet mindannyiunkat életünk leglényegesebb pontján sebez végzetes, hosszú távon megnyomorító módon értelmetlen életre és értelmetlen halálra. Ez az a nézet, amelyik az élet, az ember, az erkölcs értékét is végzetes módon ássa alá. Van-e védelem ezellen a mindannyiunkat végzetes tönkremenetellel fenyegető, magát tudományos álláspontként, pártatlan és semleges tényként feltüntető vélemény ellen?

Ahogy a történelem mutatja, ez ellen az emberpusztító, lélekirtó nézet ellen az egyes ember és az egész emberiség jószerivel védtelennek bizonyult. Ezt a nézetet ugyanis csak kitartó, rendszeres, alapos munkával, vagyis tudományos igénnyel lehet felülvizsgálni, és erre a legtöbb embernek nincs módja. Akinek pedig lenne erre módja, azok túlnyomó része a rájuk nehezedő külső elvárások nyomása alatt, ezekhez alkalmazkodva elveszti képességét és indíttatását is a berögződött nézetek felülvizsgálatára. Így aztán rendszerint zárul a kör, és minden zavartalanul folyik tovább, anélkül, hogy ez a kulcsfontosságú nézet, a tudomány értékmentességének tétele megalapozottan és hatékonyan elfogulatlan vizsgálatban részesüljön. Sorozatunkban most ennek az elmaradt, kulcsfontosságú feladatnak megoldását ismertetjük.

A “vagy gépiesen, vagy véletlenszerűen” nézet alapja

Valóban, ha csak a már késznek tekintett fizikai világképet vesszük, a szokásos anyagias felfogásban nem látható, miféle értékekről lehet itt szó. A fizikai testek vagy gépiesen, mechanikusan mozognak, vagy véletlenszerűen. Csakhogy mindkét eset érdekes lehet a figyelmünkre: ha ugyanis gépiesen mozognak, az már önmagában érdekes, hiszen a fizikai testek többnyire nem gépek (ha itt most úgy vesszük, hogy a gépekkel a mérnöki tudományok foglalkoznak). Hogyan tud egy kő gépiesen mozogni, vagyis úgy mozogni, mintha gép lenne? Valóban gépiesen mozog? Mit jelent az, hogy gépiesen mozog? Azt, hogy előírt pályán mozog, vagyis úgy, ahogy egy gép alkatrésze, amelynek a gép tervrajza előírja, hogyan kell mozognia. De hol van az a gép, amelynek a kő lenne az alkatrésze? És hol a tervrajz, ami megszabja a kő mozgását? A fizika tudja a választ: a fizikai törvények szabják meg a kőnek, hogyan mozogjon. De akkor a fizikai törvények felelnek meg a gép tervrajzának! A világ úgy viselkedik, mintha minden egyes része egyetlen hatalmas értelem alkotása lenne, minden átjár ez a tervszerűség! És akkor a kérdés így hangzik: honnan erednek a fizika törvényei? Erre a kérdésre a tudomány, úgy tűnik, mindmáig nem adott érvényes választ.

A fizikai törvények a valóságban az atomi világ ösztönei

Egy filozófiai folyóiratban megjelent tanulmányom szerint a fizikai törvények az atomi világban az élővilágra jellemző ösztönök alapján érthetők meg. Az ösztönök ugyanis az embertől az állatvilágon és a növényvilágon át egyre erősödnek és egyre szigorúbbak, egyre kötelezőbb érvényűek. Logikus tehát feltenni, hogy ha az embertől az állatvilág és növényvilág felé vezető úton megtesszük a következő lépést a fizikai tárgyak, az atomok világába, ott az ösztönök még kötöttebbek. Ez a kötöttség olyan mértékű, hogy azt manapság gépiesnek, értelem nélkülinek fogják fel. De ha egy törvény melletti kötöttség nagyon erős, az nem feltétlenül jelent gépiességet, hiszen jelenthet egyszerűen következetességet, elkötelezettséget is. És hogy ez utóbbi a kézenfekvőbb, ezt jelzi gondolatmenetünk is az embertől az állat- és növényvilágon át az atomi világig. Ezt a gondolatmenetemet megerősíti, amit nemrég olvastam Pauler Ákostól, aki már 1920-ban felvetette, hogy a fizikai tárgyak tökéletes élettelensége egy merő idealizáció, vagyis elvonatkoztatás a valóságtól. Igaz, a legtöbb eddig figyelenómbe vett összefüggésben nagyon jó közelítésben helytálló feltevés, de itt nem mennyiségi, hanem minőségi kérdésről van szó. Lehetséges, hogy a fizikai tárgyak is élők, csak sokkal kisebb mértékben, mint a növények, állatok, és az ember. Lehetséges, hogy a fizikai testeknek is vannak ösztönei, csakhogy sokkal erősebbek, mint a növényekben, állatokban és az emberben megnyilvánuló ösztönök. Amikor ezt a tanulmányomat leadtam az “Ultimate Reality and Meaning” (Végső Valóság és Értelem) című folyóiratba, a főszerkesztő levelében azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy milyen jelentős lépéssel vittem e munkámmal előre a tudományt és a vallásfilozófiát. Nemcsak Pauler Ákos és Whitehead munkássága támasztja alá azt a felvetésemet, hogy a fizikai törvények az atomi világban érvényesülő ösztönökként érthetőek meg.

A véletlenszerűség értelmezése

A másik eset, a véletlenszerűség ugyanilyen izgalmas. Ha a fizikai testek véletlenszerűen mozognak, mint például a feldobott pénzdarab esetében, hogy melyik lapjára esik, vagy a hőmozgás során az egymással ütköző molekulák, vagy a kaotikus rendszerek mint például az örvények részecskéinek mozgása, akkor az annyit jelent, hogy nem tudjuk, miféle hatásra mozognak, hisze a véletlen szó ismeretlen okú jelenséget jelöl. Ami számunkra véletlen, az a valóságban biztosan nem véletlen, hiszen a valóságban mindennek oka kell hogy legyen, különben oktalanul, fizikai hatás nélkül következne be az okozat, és ez csoda lenne, ami pedig éppen a fizika szerint nem létezhet.

Mindenesetre akár véletlenszerűen, akár gépiesen mozognak a fizikai tárgyak, érték ebben a mozgásban, úgy tűnik (azon az értéken kívül, ami a gép alkotóját a gép megalkotására bírta), nem fejeződik ki. Mikor fejeződne ki? Első megközelítésben azt mondhatná valaki, hogy az ember esetében az erkölcsi értékek a választás lehetőségén alapulnak. Ha egy adott helyzetben jót és rosszat egyaránt tehetünk, és mi mégis a jót választjuk, akkor számunkra a jó – érték, nyilván ezért választjuk. Ennek az érvnek a mintájára a tárgyak viselkedésében akkor fejeződnének ki értékek, ha a tárgyak választhatnának, hogy milyen pályán mozogjanak. Választhatnak-e? Egyrészt láttuk, hogy a feldobott játékkocka esetében nyitott a lehetőség, hogy melyik oldalára esik. Akár azt is feltehetné valaki, hogy a kocka maga dönti el, melyik oldalára essen. Közelebbről tekintve azonban az emberi viselkedés erkölcsisége nem a véletlenszerűségben, nem az önkényes választásban, hanem éppenséggel törvények követésében, mégpedig az erkölcsi törvények követésében áll. Az az ember is viselkedhet különösebb erkölcsiség nélkül, aki nem tudja mérlegelni, mire vezet, ha az egyik, vagy ha a másik lehetőséget választja, mégis választ közöttük, mint például a kis totyis, hogy merre menjen négykézláb, az asztal bal vagy jobb sarka felé. Nem minden választás jár kifejezett erkölcsiséggel. De van, amikor megvannak az erkölcsi döntés feltételei, mint például egy virág meglocsolásának esetében, a szerető gazda meglocsolja a virágot, mert erkölcsi törvényei erre kötelezik, míg a hanyag gazda nem veszi erre a fáradságot. Az erkölcsi viselkedés legfontosabb feltétele maga az erkölcsi törvény, és az erkölcsi törvény lényege minden esetben az élet, az élőlények segítése, felemelése.

Az atomok az élet felemeléséért – az élet megjelenése a Földön

Az atomok mozgása részben véletlenszerűnek tekinthető, mint például a hőmozgás esetében, másrészt törvényszerűnek, hiszen a fizikai törvények meghatározzák viselkedésüket. A véletlenszerűség matematikai módszerekkel jellemezhető. Vegyük például a kocka feldobásának és leesésének esetét. Ha a kocka 100 eset alapján egyenlő valószínűséggel esik mindegyik oldalára, azt mondjuk, véletlenszerű jelenségről van szó. Ha az atomok mindig szigorúan a fizikai törvényeket követnék, és viselkedésük véletlenszerűsége teljesen matematikai természetű lenne, akkor a Földön mindmáig nem jöhetett volna létre élet. Az élet eredete mindmáig megoldatlan kérdés, pedig sok éve már, hogy jelentős díjat, 1 000 000 dollárt is kitűztek a kérdés megoldójának (http://www.us.net/life/). A kérdésről itt most csak annyit, hogy egy tanulmányomban (http://www.grandpierre.hu/ga/ag_english.html) számszerűen bebizonyítottam az élet véletlenszerű eredete elméletének képtelenségét (magyarul lásd http://www.grandpierre.hu/200907/ET.htm). Az élet megjelenése ugyanis olyan rendkívüli komplexitás megjelenését jelenti, ami nagyobb, mint egy ezer kötetes könyvtár teljes információtartalma. Létrejöhet ez a hatalmas információtartalom véletlenszerűen? Sokan ismerik a példát, amiben egymillió majom gépel véletlenszerűen egymillió írógépen (mindegyik majom egy-egy írógépen), és ahhoz, hogy egy tetszőleges jelentésű, értelmes mondat adódjon a véletlenül, vaktában gépelésből, a Világegyetem Ősrobbanástól számított 10 milliárd éves koránál sokmilliárdszor több időre lenne szükség.

Az a helyzet, hogy a Föld keletkezése idején, 4,5 milliárd éve még forró volt, és ahogy felszínén 100 fok alá süllyedt a hőmérséklet, 100 millió éven belül megjelentek az első élő sejtek. Ez a száz millió éven belül a földtörténeti korok évmilliárdos léptékén rendkívül rövid időszak, és az is lehet, hogy ennél jóval rövidebb időszakról van szó, vagyis szinte abban a pillanatban, ahogy a Föld eléggé lehűlt, az élet rögtön megjelent. Rámutattam, hogy ehhez a feltételezett “abiogenezis”-nek (az élet élettelen anyagból véletlenszerűen keletkezésének) nagyon gyorsnak és nagyon hatékonynak kellett lennie, hiszen az első sejt genetikai komplexitása 4 millió bit feletti. Azóta eltelt négymilliárd év, és ezalatt fejlődött ki az ember egymilliárd bit genetikus komplexitása. Ha 100 millió év alatt 4 millió bit jött véletlenszerűen létre, akkor 100 év alatt átlagosan 4 bit jött létre véletlenszerűen. A fizikai világ algoritmikus komplexitása 1 000 bit nagyságrendű, tehát az első sejt megjelenése legalább 4 000-szeres komplexitásnövekedést jelentett. Ezután már gyorsabban kellett volna az életnek fejlődnie, hiszen az első sejt megjelenése nyilván felgyorsította a biológiai evolúciót. Csakhogy a valóságban fordítva történt, hiszen 4 milliárd évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a komplexitás 250-szeresére növekedjen, vagyis egy 250-szeres komplexitás-növekedéshez a százmillió évnél 40-szer több időre volt szükség. Észrevettem, hogy az “abiotikus” élet-keletkezési folyamatnak legalább 160-szor gyorsabbnak kellett lennie a “biotikus” (vagyis biológiai alapú) fejlődésnél! Ha a véletlenszerű fejlődés a majmok gépeléséhez hasonlítható, a biológiai fejlődés pedig az értelmes emberek általi gépeléshez, várható, hogy az értelmes emberek sokkal hamarabb leírnak egy értelmes mondatot, mint egymillió majom egymillió írógépen. Ha elfogadjuk a kézenfekvő feltevést, ami szerint a véletlenszerű, fizikai törvények szerinti fejlődés az élet felé nem lehet gyorsabb, mint a biológiai fejlődés, akkor kizárható, hogy a földi élet pusztán a fizikai törvények alapján, véletlenszerűen fejlődött ki. Más szóval: a földi élet kifejlődésében a biológiai törvényeknek is szerepet kell játszaniuk. Következtetésünk tehát az, hogy az atomok mozgásában is szerepet játszanak a biológiai törvények.És ha ez így van, akkor az atomok hallgatnak az élet szavára, és alkalmas feltételek között az élet fejlődése felé vezető lehetőséget választják. Emellett szól az eredmény, a tagadhatatlan tény, hogy az élet létezik a Földön.

A leejtett madár példája

Ha a biológiai törvények az atomok életében is szerepet játszanak, annak alapvető jelentősége van egész világképünk számára. A biológiai törvények ugyanis önállóságot feltételeznek, nem fizikai erővel irányítanak, nem kényszerítik ki az egyetlen lehetséges viselkedést, hanem rábízzák az élőlényre, hogy az adott feltételek között hogyan felel meg a biológiai törvényeknek. Vegyünk egy példát! Annak idején Galilei a Pisai ferde toronyból különböző fizikai tárgyakat ejtett le, és megállapította, hogy anyagi minőségüktől függetlenül mind ugyanúgy esnek le, a szabadesés törvényének megfelelően. Egészítsük ki most gondolatban Galilei kísérletét! Ejtsünk le élő madarat a Pisai ferde toronyból! Azt fogjuk tapasztalni, hogy az élő madár nem a fizikai testekre kényszerítő erővel bíró szabadesést követi, hanem egy ettől jellegzetesen eltérő pályát ír le. Ha nincs semmi más, megfontolásra késztető körülmény, például veszélyhelyzet, vagy táplálék a látóhatáron, akkor a madár rendszerint azt a pályát választja, amellyel a legkönnyedébben visszanyeri eredeti magasságát a föld felett. Könnyen belátható, hogy végtelenül sok azonos alakú ilyen pálya lehetséges, hiszen a szélrózsa bármelyik iránya egyenértékű ebből a szempontból. Hogy ez a pálya pontosan melyik lesz, azt a biológiai törvény nem határozza meg, mégis meg kell határozni, hiszen enélkül a pálya nem tud megvalósulni, a madár nem tudja visszanyerni eredeti magasságát a föld felett. Nincs más lehetőség, mint az, hogy maga a madár kell eldöntse, melyik irányt választja! A madár tehát döntést hoz, miközben teljesíti a biológiai törvényt, ami azt mondja neki, nyerd vissza az eredeti magasságod!

A leejtett madár példája minden biológiai folyamat lényegét jelképezi. Arról van szó ugyanis, hogy minen élő szervezetben érvényesek a fizikai törvények is, márpedig a fizikai folyamatok törvényszerűen a fizikai, termodinamikai egyensúly felé irányulnak. A fizikai, termodinamikai egyensúly viszont az élőlények számára az élet teljes kioltását jelentené, ezért olyan folyamatokat indítanak be szerveztükben, amelyek a termodinamikai egyensúly feletti magasságuk, vitalitásuk visszanyerését eredményezi. A termodinamikai egyensúly felé zuhanás felel meg a leejtett madár föld felé zuhanásának, az eredeti vitalitásuk visszanyerésének pedig a leejtett madár föld feletti magasságának visszanyerése. Ha tehát a leejtett madár maga dönti el, pontosan melyik pályát választja, végtelen sok lehetőség közül, akkor minden életfolyamat szükségképpen ehhez hasonló választásokkal jár.

Az atomi világ erkölcsisége

Ennek a felismerésnek az alapján pedig fény derül arra, hogy alapvetően minden élőlény választási képességgel bír. És ha az atomok is figyelembe veszik a biológia törvényeit, legalábbis földtörténeti távlatokban, ahogy ezt fentebb jeleztük, akkor az atomok maguk is egyfajta választási képességgel bírnak. És ha ezt a választási képességüket az atomok az élet kifejlődésére és egyre magasabbra fejlődésére fordították, ahogy ezt a földi élet fejlődésére vonatkozó tények kétségkívül mutatják, akkor az atomok a választási lehetőségüket az élet lehető legmagasabbra fejlődésének megvalósulására használták fel! Az atomok tehát – bár másképpen is viselkedhettek volna, hiszen az élet legmagasabbra fejlődésének törvénye sem szigorúan kötelező, ahogy azt az emberi viselkedésen túl például az öngyilkos lemmingek is mutatják – mégis törvényszerűen az élet mellett foglaltak állást! Mivel minden erkölcsiség alapja az élet önkéntes elősegítése, azt mondhatjuk, hogy minden élőlény és minden atom – ez utóbbiak legalábbis földtörténeti távlatokban – önállóan az élet magasra fejlődése mellett foglaltak állást, vagyis erkölcsiséggel bírnak!

(folyt. köv.)