Megjelent: Kárpátia, 2009. december, 36-37. o.

Hatalmas őseink
Léteztek-e a történelem előtti idők óriásai?

Egy világszerte elterjedt őshagyomány szerint az özönvíz előtti első emberek egyik törzse óriás termetű volt. A régészeti leletek szerint rendkívül magas emberek valóban éltek akkoriban, ráadásul magas társadalmi megbecsülésnek örvendtek, s az alább bemutatott tények szerint az őskorban különlegesen tisztelt mágusok közé tartozhattak.

A Bibliában gyakran írnak az óriásokról: “Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.” A küklopszokról az ókori görögök azt tartották, hogy óriások, a szkíta nép egy törzse és ők építették a mükénéi magaskultúra citadelláit, melyek romjai ma is láthatók. Az utóbbi időben egész sor régészeti tény látott napvilágot, amelyek új fényt vetnek az óriások létére vonatkozóan.
A Szekszárd mellett található Alsónyék-Kanizsadűlő területéről 2006-ban előkerült 7000 éves sírokból 180 cm magas – néhány esetben még azt is meghaladó – emberek maradványai kerültek elő. Hétezer éve tehát az itteni emberek olyan magasak voltak, mint ma. Ez ellentmond minden olyan eddigi vélekedésnek, miszerint az ezredévek alatt – az utóbbi időben különösen gyorsuló ütemben – egyre magasabb lett az emberiség. Mindez annál inkább figyelemre méltó, mert az újkőkorra a maihoz képest aprócska, 140-150 centiméteres emberek maradványai jellemzők, méghozzá kontinens-szerte. De az “óriások” kortársaiktól nemcsak testmagasságukkal, hanem társadalmi megbecsülésük foka szerint is kiemelkedtek, vezető szerepet tölthettek be, hiszen feltehetően társadalmi rangot jelentő sírmellékleteik a leggazdagabbak az alsónyéki temetőben! Egész Európa leggazdagabb település-rendszeréről van szó, olyan királyi leletekkel, amelyek közé több száz rézgyöngyből álló nyaklánc, márvány buzogány-, vagy inkább jogarfej, a Fekete- vagy az Égei-tengertől származó kagylókból készült gyöngysor, nyélnek szolgáló lyukkal ellátott kőfejszék, laposbalták, rézfokosokra emlékeztető kő-fokosok, kőékek tartoznak. Még az edényeket is gyöngysor, korona díszíti. A gazdagabb gyereksírokban kicsinyített, homokkőből készült baltákat, fokosokat találtak, vagyis az apák társadalmi helyzetét a fiúk örökölhették. A különlegesen magas emberek eszerint nemcsak elszórtan, egyesével fordultak elő, ahogy ez Nyugat-Európára jellemző, hanem egységes telepeket is alkottak, Magyarországon már 7000 évvel ezelőtt!
Hogy itt nem egyedi esetről van szó, azt mutatja, hogy az őskorban a Kárpát-medencétől Koreáig egységes népesség élt, amelynek egy része a mai Erdélyből népesült be, i.e. 5100-tól kezdve. Zoffmann Zsuzsanna 2004-ben kimutatta, hogy a Kárpát-medence őslakossága az i.e. VIII. évezredtől legalábbis az i.e. III. évezredig biológiailag háborítatlanul élte életét. Hasonlóan régészek mutatták ki, hogy a Rajna és a Donyec között az i.e. V-IV. évezredben szintén kulturális egység tapasztalható, és a lakosság embertani oldalról is egységes volt. Ami meglepőbb, hogy a népesség jelentős részét a magas és robusztus alkatú embertípus alkotta.
Az i.e. III. évezred időszakának talán legkiemelkedőbb műveltségű, mindmáig titokzatos eredetű, – és a régészet szerint a Kárpát-medencéből származó – népe, a harangedényes (Bell Beaker) nép gyakran robusztus alkatú emberekből állt, akik körében tipikus a 188 cm körüli magasság. Sírjaikban találhatók Nyugat-Európa első arany és bronz ékszerei, réztőrök, gyakran íjász és lovas felszerelés társaságában. Tegyük hozzá, hogy a Kárpát-medencében ilyen réztőröket és aranyékszereket már ezer évvel ezelőtti korból is találtak. A jelek szerint a harangedényekkel temetkező nép lovasíjász nép volt, és ez alátámasztja eredményeinket, amelyek szerint ez a nép az őskori magyar (pre-szkíta, hun) népet jelentette.
1978-ban a szakemberek a közép-ázsiai Csercsenben egy szőke férfi múmiáját találták, aki a legmodernebb vizsgálat szerint i.e. 1000 körül élhetett, és 176–200 cm magas lehetett. Egy robusztus, hosszú lábú, piros ruhás nő múmiája csak 20 cm-rel volt kisebb. Bizonyíthatóan fehér bőrű európaiak voltak, copfokba kötött hosszú hajtincsekkel. További közös vonásuk a széles szemgödör, a sasorr, és az előreálló, úgynevezett európai áll. A Takla-Makán sivatagban talált múmiákról a radiokarbon vizsgálat elárulta, hogy néhányan közülük i.e. 2000-ben éltek. Az eltemetett felnőttek arcát okker színnel festett Nap-jelképek díszítették. Kedvelték a különböző fejfedőket, ami pedig az i.e. I. évezredben a görögök által szkítának, a kínaiak által hunnak nevezett, magukat magyarnak nevező nép jellemzője volt. A magas fejdíszek magas társadalmi rangot jeleztek.

Madártollal díszített nemez süvegben eltemetett nő. Tárim medence, i.e. 2000 körül.

A csercseni férfi múmiája. Tárim medence, i.e. 1000 körül. Magassága 176-200 cm körüli.

Minél tovább követjük a különlegesen magas tudású és termetű törzs útját a mába, annál világosabb lesz népi hovatartozásuk. Az i.e. 1. évezredből származó, a Krím-félsziget keleti csücskén, az ún. Patigniotti-kurgánban talált gazdag sírban a szkíta-magyar király 193 cm körüli testmagasságú. “Fején csúcsos süveg (baslyk), rávarrott aranylemezekkel gazdagon díszítve, a nyakában hat szálból fonott 460 grammos arany nyakperec, lovagló szkítákkal a végükön. Mellette kard, aranyborítású kardhüvelyben, nyíltartó tegez (gorythosz) ugyancsak díszített aranylemezborítással, aranyozott bronz lábvért” – írta Bakay Kornél A szkíta kincsek nyomában című tanulmányában. Érdemes megfigyelni, milyen közös jellemzők kötik össze az eltérő korokból származó, itt felsorolt leleteket: a rendkívüli testmagasság, az aranylemezek, a jogarak, a Naptisztelet.
Bartucz Lajos embertani vizsgálatai kimutatták, a magyarságban a magas termet leginkább a székelyekre jellemző. Horvát István, a Széchenyi Könyvtár első igazgatója, sok nyelven beszélő őstörténész szerint a titánok, óriások, gigászok megnevezések az ókori történelemben a Nap-imádó szkítákra vonatkoztak. Az óriások különleges tiszteletét az is jelzi, hogy az Árpád-korban és az utána következő évszázadokban alig volt kastély, vár, kolostor, melynek kapuit ne díszítették volna óriásoknak tulajdonított rendkívüli nagyságú oldalbordák, lábszárak, állkapcsok, zápfogak. Ha pedig éppen a magyar hagyomány jellemzője az óriások tisztelete, ez újabb bizonyíték lehet az óriások magyar kapcsolatára.

Grandpierre Attila
csillagász, zenész, író