Megjelent: Karpatia, 2009. október

Koronázási szertartás nyomai a székely ispán beiktatásakor

Grandpierre Attila e hónapokban a székelyek sajátos jogrendjének történelmi gyökereit kutatja, eljutva több különleges, de eddig kevés figyelemre méltatott tényig. Mint kiderítette, a székelység vezetőinek felkenésénél a koronázási kardvágás szokása is megtalálható, ami rendkívül ősi szokás, így segíthet megtalálni a népcsoport eredetét is. További támpontot adnak a Székelyföldön talált, meteorfémből készített tárgyak, melyek már a szkíta királyok trónralépésekor is kiemelt szerepet játszottak – ez megerősíti, hogy véreink valóban ősi hagyományokat őriztek meg.

A székelyek társadalomalkotó, nemzetalkotó erejét közelítsük meg eredményei, az általa létrehozott székely intézmények felől! Először is feltűnő, hogy a székelyek – különös módon – “hivatalos” történelmi múltjuknál régebbi, kimondottan ősi intézményekkel bírnak. Ez önmagában bizonyítani látszik, hogy szokásrendszerüket nem valahonnan átvették – ahogy az a finnugor elmélet egyik alaptétele. Az említett ősi intézmények olyan társadalmi-közösségi-közigazgatási szervezetek, amelyeken a székely székek kialakultak. A székely közösségi szerveződés természetes, leszármazási, nemzetségi, a családok, nagycsaládok, nemzetségek egymásra épülve egyre átfogóbb szervezetet alkotnak, mely az egész székely nemzetet egységes egésszé teszi. Ez a természetes közösségi-társadalmi szerveződés öltött földrajzi ruhát, mikor a Székelyföld tájakra (terra) különült. A nemzetségi, leszármazási rend szükségképpen egyetlen közös ősre, egy ősi nemzetségre vezet vissza, amelyből az összes többi is származott.

Figyelemre méltó, hogy éppen ilyen nemzetségi leszármazási rend volt az ókor leghíresebb bölcseinek, a méd mágusok nemzetségcsaládjának jellemzője. Antonius Marcellinus Róma története c. művében (1993., 338. o.) a következőképpen ír róluk: “Balra a Hyrcanus-tengerrel [Kászpi-tó – G. A.] határos Média terül el. Itt harczias nemzet lakik és a párthusok után, kik egyedül tesznek túl rajta, a legfélelmetesebb. A kik [a mágusok] a magas Coronus-hegység nyugati oldalát lakják, bővében vannak gabonaföldeknek és szőlőültetvényeknek; ezeknek buja termékenysége jó módot nyújt nekik és jólétüket növelik még a folyók és a tiszta vízerek. Zöldelő rétségeiken nemes lófajok nevelkednek. Röviden elmondhatjuk, hogy ez a legvirágzóbb királyi székhely. Ezeken a tájakon vannak a mágusok termékeny földjei sok évszázadon át a jelenkorig ugyanabból az egy nemzetségből származó népes osztály. Ennek a nemzetségnek az ivadéka a régi korban csekély számú volt és az ő szolgálatukkal éltek a perzsa hatalmasságok az ünnepi istentiszteletnél. Lassankint azonban elszaporodtak és egész nagy, külön névvel nevezett törzzsé váltak; majorokban [tanyákban – G. A.] laknak, amelyeket nem védenek erős falak; meg van nekik engedve, hogy saját törvényeik alatt éljenek, a vallásra való tekintetből pedig nagy tiszteletben részesülnek.”

Más szóval: a mágusok éppúgy a világ legvitézebb népei közé tartoznak, mint a székelyek; éppúgy egy tömegben, hegyvidéken laknak, éppúgy nemzetségi szervezetben élnek, éppúgy meg van nekik engedve, hogy saját törvényeik alatt éljenek, mint ahogy az a székelyek esetében is rendkívüli jelentőségű tény. Ez pedig annál inkább figyelemre méltó, mert a méd mágusok nemzetségcsaládjának helyzete a méd népben egy sor alapvető tulajdonságában megegyezik a székelység helyzetével a magyar nemzetben. És ezt az egész sor rendkívüli hasonlóságot további történelmi tények is alátámasztják. Először is, a médek eredete éppen az őskori Erdélybe vezet vissza (lásd a későbbiekben). Másrészt a pártusok és médek uralma a perzsák felett i.u. 262-ig tartott. Ettől fogva a történelem a médekről nem emlékezik meg. De egy ilyen hatalmas nép nem tűnhetett el nyom nélkül! Egy részük megbékélt helyzetével, ők adták a perzsa hadsereg lovasosztagait (Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története, 1968, 180-181. o.) és a szaszanida műveltség kimutatható szkíta-méd alapjait. Más részük pedig, amelyik a szabadságot mindennél többre becsülte, északra húzódott, a Kászpi tó keleti felén az avar, illetve fehér hun Khorezmbe költözött, vagy átkelt a Kaukázuson, eljutott a Kubán és a Don vidékére. E hatalmas körzetekben a méd mágusok nemzetségcsaládja az itt élő magyarsággal egyesülve új magyar államot alapított.

Visszatérve oknyomozásunk színterére, az ősi székely intézményekhez, számtalan ősi nyomot, emléket találunk. Minden nemzetségi szervezetben az igazságot a nemzetség gyűlése méri; az az igazság, ami megfelel a székely közösség erkölcsi érzékének. A székely földek élén eredetileg a nemzetségi bírák álltak, kiket “nemen ked”-nek (kb. igaztevő bíró) neveztek. A szabad ég alatt a körben (in corona) ülő bíróságot a nép tömege vette körül, feszült figyelemmel hallgatva a felek előterjesztéseit. A székely nemzet a közösség érdekében kemény törvényeket hozott: a hamis bírót megnyúzták és bőrét szalmával kitömték vagy számkivetették. Micsoda mélyreható, életbevágó jelentőséget tulajdonítottak a közösség igazságának! Rendkívüli, páratlan és ősi igazságérzéket fejez ki ez a rendelet, mert az ősi időkben a közösség javát isteni erőnek, vagyis élet-halál urának tekintették. A szalmával kitömés azt fejezte ki, hogy a hamis bíró az élet legfőbb törvényét, az igazság, a közigazság, a közjó isteni törvényét tagadta meg.

Legalább ilyen mélyre ható a székes bíró (a Székelyföld magyar királysághoz kerülése után székely ispán) kifejezés is, mely Székelyföldön nem egy ember által viselt tisztséget, hanem közösségi szervezetet, a szék egész bíróságát jelentette, mely a változó viszonyok között is őrizte az ősidőkből származó, eredeti rendeltetését. Ezen a nemzetségi felfogáson alapult a szék alkotmánya egészen a legújabb korig. A helyi szék ítélete ellen a székely ispánhoz lehetett fellebbezni és innen minden székelynek joga volt birtokpörét a király elé vinni. Száműzetés, fej- és jószágvesztési ítéletek ellen kegyelmet is lehetett kérni, azonban a királynak sem volt joga a székely nemzet beleegyezése nélkül megkegyelmezni.

Az a szabadság, amelyet a Székelyföld élvez és különösen élvezett a királybírói intézmény bevezetése előtt, több mint autonómia. Nem hiába nevezik Székelyországnak, mivel önálló országként él, melyet csak vérsége és az uralkodó személye köt Magyarországhoz. A királlyal szemben is jóval több joga van, mint Magyarországnak. Trónváltozások alkalmával a királynak követe útján külön királyi esküt kell tennie arra, hogy a székelyek régi törvényeit, szokásait megtartja, a székely nép pedig csak ezután teszi le a hűségesküt. A székelyek önálló történelmében rejlik az a jogalap, amelyet a magyar királyság kebelébe kerülve is képesek voltak évszázadokon át megőrizni.

A székelyek az ispánban látták legfőbb hadvezérüket és védelmezőjüket, amiről beiktatási ünnepélye is árulkodik. Ilyenkor esküt kellett tennie a székely szabadság és Székelyföld megoltalmazására. Ez után adták át neki hatalmi jelvényeit, a zászlót, a botot (pásztorbotot, királyi jogart? – G. A.) és a szablyát (!). Valószínű, hogy mindhárom ősrégi ereklye volt. A szablyáról tudjuk is ezt, mert miként a magyar királynak koronázásakor, a székely ispánnak is a világ négy tája felé kellett sújtania, mégpedig a székely nemzet bűvös szablyájával, melyet az Istentől küldött meteorvasból kovácsoltak, valamikor az őskorban. A szokást napvágásnak nevezték, valószínűleg ősi istenükről, a Napról, aki hitük szerint a meteort küldte védelme jeléül, hogy belőle kardot készítsenek, amivel szembeszállhatnak a rájuk törő ellenséggel. (Rugonfalvi Kiss István: A nemes székely nemzet képe, I. 122. o.) Ennek történelmi alapja, hogy az égből földre érkező, még forró meteorvasak voltak az első fémek, amelyeket az emberiség formálni, alakítani tudott (Grandpierre K. Endre: Rögbe rejtett Isten Kardja. Isten kardja a kezünkben volt. 1998, Titokfejtő Könyvkiadó). A székely nemzet bűvös, meteorvasból készült szablyája a bronzkornál is régebbre, a mágikus kor ősiségébe visz vissza bennünket a székely intézmények ősiségének kutatásában.

Grandpierre Attila

KERET: A szerző könyvét a Karpatia ajánlja!

Az írás előzetes “gyorsjelentés” Grandpierre Attila a Kárpátia Műhely gondozásában jövőre megjelenő művéből. A kötet a székelység eredete mellett az ősiség számos titkát rejti. Előzetes megrendelési szándékot már most lehet jelezni a karpatiamuhely@gmail.com drótpostacímen. A lehetőséggel érdemes élni, mivel az első 200 megrendelő komoly kedvezményben és ajándékban is részesül!