Megjelent: KAPU, 2009.04.

Grandpierre Atilla:

Hogyan tudjuk a magyar népet a régészet segítségével visszafelé követni fél millió évre? 3. rész

Következtetések

Először is úgy tűnik, a parányi kőeszközök a világon először a Kárpát-medencében bukkannak fel (Vértesszőlős), majd százezer éveken át itt folytonosságot alkotva (Vértesszőlős-Tata) fennmaradnak. Táblázatunk alapján áttekintést nyerhetünk a parányi kőeszközök kultúrájának térbeli és időbeli eloszlásáról, elterjedéséről. Ennek alapján úgy tűnik, a Kárpát-medencéből kiindulva terjedtek el a mikrolitek kelet felé, a Fekete-tenger északi partjaihoz, a Kaukázushoz, Közép-Ázsiába, Indiába és Kínába. Valóban, nem egy korszakban tények egész sora jelzi a Kárpát-medence elsőségét, és későbbi megjelenését a Kárpát-medencétől keletre.

Másodszor: feltűnő, hogy gyakran ismétlődnek ugyanazok az elsődleges helyszínek (Kárpát-medence, Etelköz-Levédia-Kaukázus-Balkán, Közép-Ázsia, Kína, India), és alig fordulnak elő másodlagos központok (Pireneusok, Afrika, Írország).

Harmadszor: az elsődleges mikrolit központok (Kárpát-medence, Etelköz-Levédia-Kaukázus-Balkán, Közép-Ázsia, Kína, India) mindegyike az ókorból ismert szkíta-hun-magyar központ (Grandpierre K. Endre – Grandpierre Atilla: Atilla és a hunok. 2006, NapKút Kiadó). Tekintve, hogy a magyar (hun, szkíta) központok hosszú távú (tízezer évekre, évmilliókra kiterjedő) folytonossága mellett alapvető tények jelentős sora szól (Grandpierre Atilla: Királyi mágusok ősnépe: a magyar, 2007), feltehető, hogy a parányi kőeszközök a magyar nép jelenlétét jelzik.

Tény, hogy az ún. szkíta, hun leletek éppen azokban a körzetekben a leggyakoribbak, amelyekben már előzőleg is nagy múltra tekinthet vissza a magyar (szkíta, hun) műveltség. Ez a körülmény felveti azt a gondolatot, hogy a magyar (szkíta, hun) műveltség olyan, többszázezer, illetve többmillió évre visszatekintő műveltség volt, amely számon tartotta ősmúltját, eredetét, mégpedig legmagasabb értékei között, és ezek figyelembe vételével alakította tervszerű település-politikáját, mindig igyekezve visszaszerezni ős-fészkeit, ősi település-központjait.

Ezt támasztja alá az emberiség fejlődéséről kialakított képünk is (lásd “A Kárpát-medence az emberiség központja” című, kacsolódó tanulmányunkat).

Mindezek alapján tudjuk-e pontosítani a parányi kőeszközök szerepéről alkotott képet? Látnunk kell, hogy ez a kérdés valóban alapvető, és teljességgel megoldatlan. A kérdésről Vértes László “Kavicsösvény. A vértesszőlősi előember regénye” című könyvében így ír: “kiválogatták – ki tudja miért – a szokatlanul kis kavicsokat, pedig lett volna ott elegendő nagy kavics is… a vértesszőlősi leletek átlagmérete kisebb 3 cm-nél” (Vértes, 1969, 44. o.). Majd hozzátette: a kőeszközök szokásos átlagmérete az afrikai olduwai lelőhelyen 5-6 cm-es, 15-20 cm Indiában, és 1,5-2 cm-esek Magyarországon. “Azon pedig széttörheted a koponyádat, hogy miért kellettek éppen közepes méretű chopperek Olduwaiban, parányiak Vértesszőlősön, és fenenagy, másfél-két kilós példányok Gulerben!” – írja a világhírű régész professzor könyve 206. oldalán.

A mikrolitek térbeli és időbeli eloszlásának vizsgálata arra az eredményre vezetett bennünket, hogy a parányi kőeszközök használata elsősorban a kárpát-medencei, szkíta, illetve magyar néven ismert néphez kötődik. Csakhogy a kőeszközök mérete első pillantásra teljesen független a kőeszközt használó nép mibenlététől, a túlságosan kis kőpenge ugyanis minden nép számára egyformán kicsi. Csakhogy létezik a világon egy olyan nép, amelyik különlegesen szoros kapcsolatban áll az emberiség első eszközeivel: a magyar (szkíta, hun). Ez a nép eredetmondájában őrzi történelmi múltjának valóságát, ősemlékezetét, azoknak az időknek emlékét, amikor az ember először népesítette be a Földet, amikor feltalálta az első eszközöket.

A magyar történelmi hagyomány, ősi krónikáink szerint a magyarok és a hunok azonosak, illetve iker-népek. A hunok Indiában egymás között magukat magyar-nak (a német forrásban “madgala”, ill. “madgara”-nak) nevezték, hiszen a “madgala”, “madgara” nép alatt az indo-szkíták, más néven a fehér hunok értendők (Czuczor-Fogarasi, 1862, 2. kötet, 1736. o.). A legtöbb népnek kétféle neve van: külső és belső. A külső népnév az, amelyen más népek nevezik az adott népet. Ilyen például a magyar nép “Hungarian”, “Ungarn”, “vengerszkij” stb. népneve. Magyar népnevünk viszont belső népnév, mert ezen a néven saját magunkat nevezzük. A hun népnév a magyarok külső (kínai, indiai, stb.) népneve. A szkíta népnév a magyarok másik külső (ógörög) népneve. A szkíta eredetmonda szerint a szkíta őskirály, Thargitaosz (Hargita, lásd Grandpierre K. Endre, 1990, 120-123; Timaru-Kast Sándor, 2008, 7-20. o.) az égből kapta első eszközeit. Grandpierre K. Endre (1990, 87-123; 1998, 93-95; 2006, 42-49) kimutatta, hogy az égből kapott tárgyak hagyományának valós, természettudományos alapja van, és az égből kapott tárgyak alatt meteoritokat kell értenünk. A régészet megerősíti, hogy a meteorok sok ősi lelőhelyen fordulnak elő, és ezek közül sok még ma is rendkívüli tiszteletnek örvend (például a Kába néven tisztelt kő, a moszlimok szent köve, Mekkában). Az a nép, amelyik számára az ég egyetlen hatalmas, értelmes, kozmikus lény volt, az égből a földre hullott meteorokban szándékot, égi akaratot látott. Amikor az égből a földi légkörben felizzó meteorit a földre hullott, az ősi ember úgy érezte, mintha a mennykő csapott volna le eléje. A Világegyetemet átható mágikus értelem iránti tisztelettől vezérelve igyekezett a meteoritokat megvizsgálni, hogy az alapos, beható vizsgálattal megállapítsa a mennykő érkezésében rejlő égi szándékot. Csakhogy a meteorit földbe érkezésekor még tűzforró volt, ezért az eredetmonda szerint a legnagyobb királyfi nem tudta megfogni, mert a mennykő izzott, lángot vetett. Ugyanígy járt a középső királyfi is. De mire a legkisebb került sorra, addigra már több idő telt el, időközben a meteorit lehűlt, s a legkisebb királyfi sikerrel járhatott. Megvizsgálva a meteor-darabkát, igyekezett benne meglátni, felfedezni az égi szándékot, s ezt meg is találta, amikor az emberiség javára szolgáló hasító-, fúró-, véső- vagy egyéb eszközzé vált alkotó értelme előtt.

Ez az eredetmonda az, ami elvezet a parányi kőeszközök rendkívül kis méretének magyarázatához. Ugyanis a kisebb meteoritok száma sokkal nagyobb, mint a nagyobbaké. Ebben a tényben is égi értelmet fedezett fel a természettel egybeforrott gondolatvilágú, természetes ember. Ha az ég akarata, hogy ilyen parányi eszközökkel boldoguljon az ember, akkor a parányi kövek kicsiny mérete is jelentést, mégpedig égi jelentést hordoz, és ezért ezt a méretet minden körülmények között meg kell őrizni.

Magyarázatunk tehát a következő. Azért a parányi eszközök alakultak ki először, mert az égből kaptuk őket! És ezek voltak az első eszközök saját eredetmondánk szerint is! És ahogy őshagyományunk más vidékekre, tájakra is átterjedt, az idők során úgy vesztette el eredeti vallásos jelentőségét, és úgy vált a szakrális profánná, az égi szándék földi hasznossággá. A parányi kőeszközök tehát nemcsak különleges, szinte érthetetlenül specializálódott mibenlétük miatt tekinthetők a régészet egyik legalkalmasabb népjelzőjének, hanem azért is, mert térbeli és időbeli eloszlásuk ezt megerősíti, és különleges méretükre egyetlen magyarázatunk van, amelyik összekapcsolja őket a magyar (szkíta) eredetmondával.

4. Források:

Általános áttekintés: Belfer-Cohen és Gorring-Morris (2002, Why Microliths? Microlithization in the Levant, Vol. 12, No. 1, pp. 57-68)

Kárpát-medence, i.e. 350 000, K Valoch, 1968, Evolution of the Palaeolithic in Central and Eastern Europe. Current Anthropology Vol. 9, No. 5, December 1968.

Vértes László, 1965, Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. A Magyar Régészet Kézikönyve. I. Akadémiai Kiadó, Bp. 206. o.

Vértes László, 1969, Kavics Ösvény. A vértesszőlősi előember regénye. Budapest, Gondolat.

Gáboriné Csánk Vera, 1980, Az ősember Magyarországon, Gondolat.

Pilisszántó, N. Kósa Judit – Szablyár Péter, Föld alatti Buda, 2007, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest. A remetei szurdok. http://www.klubhalo.hu/modules.php?file=article&name=News&sid=2543

Vértes László, 1965, Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. A Magyar Régészet Kézikönyve. I. Akadémiai Kiadó, Bp. 203-206. o.

Irán, Deborah I. Olszewski, University of Arizona, Zarzian Microliths from Warwasi Rockshelter, Iran: Scalene Triangles as Arrow Components; Archeological Papers of the AAA Leadership, Volume 4 Issue 1, Pages 199 – 205, 2007

Levant, Nyugat-Ázsia, felső őskőkor, i.e. 40 000 – 10 000.

Anna Belfer-Cohen, Nigel Goring-Morris, Why Microliths? Microlithization in the Levant. Archeological Papers of the American Anthropological Association, 2002, Vol. 12, No. 1, pp. 57-68

Kebariak, i.e. 18 000-10 000, Nyugat-Ázsia, http://pagesperso-orange.fr/atil/atil/x7.htm, http://en.wikipedia.org/wiki/Kebaran

natoufiak (i.e. 14 500 – 11 500, Nyugat-Ázsia), valószínűleg a kebariak utódai

Karim Sahir telep, Mezopotámia, i.e. 10 000.

Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539) http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mezopotamia.html

India, Bengal, i.e. 25 000, http://tanmoy.tripod.com/bengal/archaeology.html

Cejlon, i.e. 30 000; Bengal, i.e. 25 000; Középső kőkor, kb. i.e. 10 000 – 6 – 8 000, Chotonagpur area, Assam, Kerala and Bengal

http://www.human-evol.cam.ac.uk/Members/Petraglia/pubs/JamesPetraglia(CA2005).pdf).

Kína, Huanghua, Ordos, Microliths found at Huanghua, Hebei, by the Huanghua Archaeological Group, by A. N. Zhimin, 1989, Kaogu (Archaeology), 1989, No. 6, pp. 481-488; scanned by Karmen Siu, translated by B. Gordon, http://http-server.carleton.ca/~bgordon/Rice/papers/zhimin89.htm

Pireneusok, kb. i.e. 15 000, Mas d’Azil, Franciaország.

Gáboriné Csánk Vera, 1980, Az ősember Magyarországon, Gondolat.

Gordon V. Childe: Az európai társadalom őstörténete. 1962, 29-31.

Pongor-lyuk, Bükk, Kárpát-medence, i.e. 12 000-9 000, epipaleotikum,

Regös József, 2005, Ősemberbarlangok a Bükkben, http://www.bebte.hu/documents/osember.htm

Afrika, i.e. 10 000:

Afrikában jóval később, csak az i.e. 10 000 körüli időszakban tűnnek fel a mikrolit eszközök. African archaeology – Wikipedia, the free encyclopedia, en.wikipedia.org/wiki/African_archaeology.

Közép-Ázsia, i.e. 10 000-8 000

Toward a New Outline of the Soviet Central Asian Paleolithic [and Comments and Reply], by V. A. Ranov, R. S. Davis, Jean S. Aigner, Miklós Gábori, Alexander Gallus, Anthony E. Marks, G. C. Mohapatra, Hallam L. Movius, Jr. and Ian S. Zeiler © 1979 The University of Chicago Press. Current Anthropology, Vol. 20, No. 2 (Jun., 1979), pp. 249-270

Kárpát-medence: i.e. 8 000

Gordon V. Childe, 1962, Az európai társadalom őstörténete. 29-31

László Gyula, 1961, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. 1961, Akadémiai Kiadó, Bp., 190-193. o.

Kertész Róbert: Mezolitikum: a termelőgazdálkodás felé. In: Őskőkor és átmeneti kőkor. Magyar régészet az ezredfordulón, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003, főszerk. Visy Zsolt,

mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezolitikum

Írország, i.e. 8 000 – 4 000

Ages of Irish Archaeology, http://www.ballybegvillage.com/archaeology.html

Erdély, i.e. 4 200 – 3 850

A Székely Nemzeti Múzeum Régiségtára 1. Régészeti gyűjtemény. http://www.szekelyfoldert.info/sznm/adattarak/reszlegek/regeszet.htm)

Hawkes, J. and Woolley, Sir L. 1963, Prehistory and the beginnings of civilization. In: History of Mankind. Cultural and Scientific Development. Vol. 1. UNESCO, 1963, London, 251, 304, 292.

A Székely Nemzeti Múzeum Régiségtára 1.

www.szekelyfoldert.info/sznm/adattarak/reszlegek/regeszet.htm

László Ferenc, 1978, Táj és Tudomány. Kriterion Könyvkiadó. 132, 191, 196. o.

Irodalom:

Czuczor Gergely – Fogarasi János, 1862, A magyar nyelv értelmező szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, Pest.

Grandpierre K. Endre, 1990, Aranykincsek hulltak a Hargitára. Budapest.

Grandpierre K. Endre, 1998, Rögberejtett Isten kardja. Titokfejtő Könyvkiadó, Budapest.

Grandpierre K. Endre – Grandpierre Attila, 2006, Atilla és a hunok. A szkíta-hun-magyar folytonosság. NapKút Kiadó, Budapest.

Timaru-Kast Sándor, 2008, A Fehérló fiai. Magyar Ház Kiadó, Budapest.