„arra születtünk, hogy feltaláljuk, hogyan lehetne az életet a legnagyszerűbben élni”

megjelent: Kisduna, Verőce, 2008. december

Grandpierre Atilla sokoldalú személyiség, ehhez kétség sem fér. Viszonya embertársaihoz, a természethez és a zenéhez egészen rendkívüli. Vagy mégsem? Sokkal valószínűbb, hogy Ő közelíti úgy meg, ahogy azt emberi mivoltunk diktálná.

– Tudjuk rólad, hogy a fizikai tudományok kandidátusa, és csillagász is vagy, emellett sok könyvet írtál, de talán legtöbben a Vágtázó Halottkémek, vagy mostanában a Vágtázó Csodaszarvas zenekar énekeseként ismernek. Te minek neveznéd elsősorban magadat?

– Elsősorban ember szeretnék lenni. Nem szeretném magam a modern munkamegosztás szerint értékelni, mert lealacsonyítja az embert, ha elveszik tőle az eredeti összefüggésrendszerét, és az adott szűk értelmezési körben kezdik besorolni valahová.

– Akikkel munkakapcsolatban állsz, ismerik az összes oldaladat?

– Az összes oldalamat még én sem ismerem, legalábbis igyekszem úgy élni, hogy ha valami újjal áll elő a szervezetem, annak helyet adhassak. De azért akad néhány ember, aki sejti. Amikor pedig eljön a koncert ideje, akkor mindenki megismerheti, mi lakik itt belül. Az én életem nyitott könyv, bárki belenézhet, ott világít a könyveimből, a megjelent lemezeimből.

– Hogyan találtál Zebegényre?

– Ki akartam szakadni a városi nyüzsgésből, de nem teljesen, mert Budapesthez köt a munkám. A Duna mentén kerestünk helyet. A túlpart sokkal zsúfoltabb, a közlekedés is nehezebb, a HÉV-nél jobban szeretem a vonatot. Ötven perc alatt bent vagyok a Nyugatiban, ez nekem mindig tiszta idő, amikor tudok olvasni, dolgozni. Zebegényt első látásra nagyon megszerettük. Amikor készen lett a házunk, akkor döbbentem rá az erdő közelségére, hihetetlen frissességére.

– Úgy tudom, hogy tudatkutatással is foglalkozol, mesélnél erről?

– Az agy működése a legizgalmasabb kérdések egyike a világon, messze túlmutat a hagyományos fizikai megközelítésen. Rájöttem, hogy a leglényegesebb azoknak az egyetemes biológiai törvényeknek a megismerése, amelyek megteremtik a fizikai történések olyan feltételeit, amelyek között a fizikai törvények mindig éppen a biológiai célra vezetnek. Például egy ujjmozdításról kialakult anyagtalan gondolat képes az idegsejten keresztül az ujj megmozdulására vezetni. Ez a tény késztetett arra, hogy az idegsejtet — a kvantumfizikán is túlmutató — új, biológiai megközelítésben vizsgáljam. Munkám révén egy új tudományterület kezd kirajzolódni. 1995-ben jelent meg erről az első tanulmányom, aminek kapcsán aztán sokfelé, így például Indiába is eljutottam. Egy ottani professzor meghívására látogattam el, aki az agykutatás élvonalában tevékenykedik, és ezután beválasztottak egy nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőbizottságába is. Nemrég jelent meg maga a kidolgozott, matematikai formában is megfogalmazott biológiai elméletem.  Nem volt könnyű dolgom, mert egy ennyire alapvetően új elmélet bevezetése a tudomány világába rendkívül nehéz feladat.

– Csillagászként is tevékenykedsz?

Közvetlen szakterületem a naptevékenység eredete. De ez a kérdés olyan mély, hogy elvi jelentősége is van. Ha a Napnak van tevékenysége, vagyis öntevékeny, akkor kérdés, ezt tényleg maga idézi elő, biológiai törvények alapján, ahogy én a kisujjam behajlítását, vagy pusztán csak a fizikai törvények hatnak rá? Az öntevékenység az élőlények jellemzője. A naptevékenység ráadásul rendkívül mély komplexitást is tartalmaz, mert csak így képes mindig éppen a mágneses tér újratermeléséhez szükséges feltételeket előidézni. A naptevékenység pedig már rég elhalt volna az elmúlt ötmilliárd évben, ha csak fizikai törvények irányítanák. Így jutottam a Nap élő (nem fehérje alapú élőlényről van szó!) természetének kutatásához, új utat nyitva az asztrobiológiában.

– A zenéhez sem a megszokott módon, és nem mai kor követelményeinek megfelelően közelítesz?

– Nem a beadagolt, mai összefüggésrendszeren keresztül közelítettem a zenéhez, hanem belső világom legmélyebb érzékelésén keresztül, ahol most is természeti lény vagyok, nem csupán a modern társadalom egy tagja. Az örök természeti erőket képviselem, különösen, ha zenéről van szó. A zene az életem, mert a zene a Kozmosz legnagyobb titka! És ezt sokan hasonlóan látják, mert legújabb lemezünk, a „Végtelen Ázsia!”, az országos sikerlista élvonalában is feltűnt.

– A Természet mellett sok ősi magyar motívum jelenik meg zenétekben. Hol a helye szerinted a nemzeti öntudatnak, amikor manapság oly sok szélsőséges vagy pejoratív értelmezést kap a fogalom?

– Manapság elidegenítik az embert mindentől, ami igazán fontos, még a Világegyetemre is ráfogják, hogy közömbös, élettelen, csak egy rakás anyag, semmi más. A jelenkori civilizáció megdöbbentő mértékben lealacsonyítja az embert: elidegenít saját szervezetünktől, hazánktól, magyarságunktól, az emberiségtől, a Mindenségtől. Ez a modern gépezet sem az emberi méltóságot, sem a haza, sem a Természet értékeit nem kíméli. A fogyasztói társadalom zilálja szét felfogásunkat, hogy ne lássuk azt a természetes sorsközösséget, amelyhez tartozunk.

– Hogyan óvhatja meg magát ettől az egyén?

– Alapvetően törekednünk kell arra, hogy ne csak máról holnapra, hanem hosszú távon érezzük jól magunkat, hogy ne törődjünk bele abba a megalázó, függő helyzetbe, amibe a fogyasztó társadalom akar süllyeszteni minket. Az egészségügyi intézmények megszüntetése, az iskolák leépítése, a kis helyi posták, a vasútvonalak felszámolása mind-mind ellentmondanak a józan észnek. Pedig otthon kellene magunkat éreznünk a saját bőrünkben, a családunkban, a saját országunkban, otthon kell magunkat érezni a földön, és végső soron a Világegyetemben. Ez mindenkinek a legelemibb törekvése kell, hogy legyen, és ha bármelyik szint csorbát szenved, már nem teljes a kép. Csak azért nem vesszük ezt gyakran észre, mert minden erejükkel igyekeznek minket a valóság lényegének érzékelésétől és megértésétől eltéríteni. Együk meg a virslit, igyuk meg a sört, és szerintük ez elég is a boldogsághoz, ami persze csak rövidtávon nyújt látszat-felüdülést, hosszú távon sokkal mélyebben kell keresnünk örömünk forrását.

És ezt nem elég csak magunkra vonatkoztatni, társas lények vagyunk, közvetíteni is kell embertársaink felé. A természet szerint mi, emberek, mindannyian egy csodálatos sorsközösséget alkotunk, ugyanazon az ügyön dolgozó munkatársak vagyunk, mert mindannyian arra születtünk, hogy feltaláljuk, hogyan lehetne az életet a legnagyszerűbben élni. Épp a napokban hívtak meg egy mentálhigiénés konferenciára, ahol a belső világunk újraépítése volt a téma. A bevezetőben arról beszéltem, hogy hogyan juthatunk el a testi éntől a világénig, kozmikus énünkig. Sejtjeink egy csodálatos belső világegyetemet alkotnak, ahol a hatvanezer milliárd sejtünk minden egyes pillanatban sok millió jó cselekedetet hajt végre, éltet minket. Őket egy rendkívül magas értelmi szint, maga a kozmikus értelem vezérli, és ezt a sok kis bölcset szervezetünkben, akik a lehető legtökéletesebb formában igyekeznek minket segíteni, akik kitűnő közösségi lények, kötelességünk tisztelni és megóvni. Rájönni, hogy miért születtem, miért teremtett meg a Mindenség, hogyan tudnék minél teljesebb kapcsolatot teremteni saját sejtjeim világával, hogyan lehetnék jó gazdájuk, és nem pedig azon munkálkodni, hogyan tehetném magamat, és ezzel az ő munkájukat is tönkre.

– Hogyan veszítette el a modern ember ezt a képességét?

– Ahogy Shakespeare-nek is feltűnt: kizökkent az idő. A modern civilizációban egy ember-ellenes, természet-ellenes erő került uralomra. Hamis önazonosságot erőltetnek, s ha az emberek a modern maszlagot megeszik, már nem azon a színtéren élik az életüket, ami természetük szerint adódna, hanem egy olyan hamis csatatérre terelik őket, ahol rabszolgákká válnak, és mindennapi munkájuk révén egy ismeretlen idegen bankszámláját hizlalják a saját és családjuk testi-lelki egészségének rovására. Úgy tüntetik fel, mintha csakis egyének lennénk, sőt csakis testi lények lennénk, és ha ezzel a hamis képpel szellemileg azonosulunk, elveszítjük sejtjeink lelki-szellemi világával a kapcsolatot éppúgy, mint családi életünk, nemzeti létünk, az emberiség és a Világegyetem életével.

– Fel lehet nyitni az emberek szemét?

– Nincs teljesen csukva az emberek szeme, maguk is látják, mi folyik itt, milyen világban élünk. De ez a tisztánlátás csalóka, ha önazonosságunkat foglyul ejtették, ha hamis önazonosságnak megfelelően látunk és cselekszünk. Ezért szívós és kitartó munkával kell küzdenünk a modern manipuláció észrevétlen hatásaitól való megszabadulásért, eredeti önazonosságunk lényegének visszanyeréséért, hogy azt az életet élhessük, amire megszülettünk.

– Ennek közvetítésére lehet-e eszköz mondjuk a zene?

– Létezik egy olyan zene, amelyik a sejtjeinkben élő, örök érzésvilágból fakad, amelyik a Mindenség csodálatos teremtőerejének megnyilvánulása. Ilyen az igazi népzene, amit Bartók fedezett fel, és amely Bartók szerint minden külső hatástól mentesen, egy megtisztult, felfokozott tudatállapotban, a bennünk élő természeti erőtől hajtva születik. Szerintem ez az igazi zene az egyik legjobb eszköz arra, hogy minél több ember bekapcsolódjon abba az elemi erejű, természetes, frissítő érzésvilágba, amelyből rengeteg energiát meríthetünk, hogy emberek legyünk a talpunkon a mindennapi küzdelmekben is. Hiszen amíg a fizikai táplálék ideig-óráig tart, addig a lelki-szellemi táplálék hosszú távon ad tartalmat és erőt életünknek.

– Akkor a zene lehetne ez egy közös nyelv is akár? Hiszen a zene, amit játszotok, a világ minden pontján érthető.

– Igen. Erre nagyon jó példa volt az, amikor tavaly Indiában jártam, és egy ottani professzor családjának kezébe került egy lemezünk. Meghallgatva rácsodálkoztak, hogy ez teljesen olyan, mint a bengáli népzene, és nem győztek csodálkozni, hogy ezt a zenét európai ember játssza! Ez is mutatja, hogy az egész emberiség valaha egy igazi közösség volt. Milyen nagyszerű lenne, ha minden ember együtt érezné át az emberi és kozmikus összetartozás élményét!

– Jól sejtem, hogy erre nem túl alkalmasak a mai nagyszínpados zenei produkciók, amikben a közönség és a zenekar között több méteres távolság és kordon található?

– Ha a zene a teljesebb, igazi valóságból jön, nincs előtte akadály, megjelenik az Élet, és az embert elragadja. Sokan mondják, hogy életük legnagyobb élménye a mi zenénk. Mégis van a zenekarunknak egy olyan törekvése, hogy legjobb lenne hangosítás és színpad nélkül énekelni, úgy énekelni, zenélni, mint régen, a természeti népeknél. Próbákon igyekeztünk a technikai berendezéseket a minimálisra zsugorítani, és azt vettük észre, hogy gyakran még jobb érzés így zenélni. Szeretnénk, hogy a jövőben sok ilyen fellépésünk legyen, a tábortűz körül, akusztikus hangszerekkel, a csillagok alatt, és ott születne meg a zene, mint az idők kezdetén.

Néder László

Grandpierre Atilla honlapján sokszáz írása, zenéje megtalálható: www.grandpierre.hu.