Megjelent: KAPU 2008.06, 121-123.

 Grandpierre Attila:

Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel. 6. rész
A Világegyetem alapvetően teljes képének kialakítása

A meg-nem-nyilvánult Világegyetem mibenléte

A látható Világegyetemet áthatják a nem látható természettörvények és a természettörvényeket irányító, láthatatlan szervező erők, az első elvek. A természettörvények, az első elvek láthatatlan volta egyrészt azt jelzi, hogy ezek a törvények, és irányító elvek önmagukban léteznek. Másrészt nemcsak önmagukban léteznek, hiszen folytonosan irányítják, mozgatják a látható, fizikai műszerekkel észlelhető anyagot. Hogyan képesek erre? Sorozatunk előző részeiben láttuk, hogy a természettörvények folyamatosan virtuális részecskéket hoznak létre a vákuumban. A vákuum éppen ilyen virtuális részecskék (részecske-párok) óceánja, amelyek folyamatosan termelődnek és elnyelődnek, a kvantummechanika határozatlansági törvénye által megszabott idő- és energiahatárok között. A természettörvények első megnyilvánulásai tehát a virtuális részecskék, amelyeket folyamatosan termelnek a világszervező első elvek. Folyamatosan, mégpedig lépésről-lépésre, pillanatról-pillanatra, mindig az első elveknek megfelelő részecskéket, mindig a megfelelő irányba röpülő virtuális részecskéket, amelyek így mindig a természettörvényekkel összhangban álló kölcsönhatásokat és viselkedést hoznak létre.

A természettörvények és a mögöttük meghúzódó és őket átfogóan irányító első elvek tehát nem egyszerűen “elvont” fogalmak (mitől lennének elvontak? A valóságtól? Éppen fordítva: az első elvek a valóság lényegének hordozói), hanem természeti valóságok, mégpedig tevékeny, eleven, irányító, a természettörvényeket irányító, valóság-kormányzó valóságok. A természettörvények, és még inkább az első elvek valósága tehát túlnyúlik a közvetlenül mérhetőn, amit a kísérleti fizika ki tud mutatni, mert magába foglalja azt a tudást is, amelynek révén a kölcsönhatásokat közvetítő virtuális részecskék termelődnek, mindig a megfelelő helyen, időpontban, mindig a megfelelő tulajdonságokkal. A közvetlenül nem mérhető tehát bármilyen szoros, genetikus kapcsolatban is áll a közvetlenül mérhető valósággal, maga mégis többletet, többlet-tudást hordoz, olyan többlet-tudást, amely még a virtuális létmódot is megelőzi, és éppen emiatt képes a virtuális részecskék világát is irányítani.

Már a virtuális részecskékből álló vákuum is egyfajta elő-valóságnak tekinthető, hiszen a virtuális részecskék éppen abban különböznek a valós részecskéktől, hogy a valós részecskék hosszan léteznek, sokszor kölcsönhatnak egyéb részecskékkel, a virtuális részecskék viszont olyan rövid ideig léteznek, hogy nem hatnak kölcsön semmiféle részecskével “útközben”, azaz a megszületésük és elnyelődésük közötti időszakban. A természettörvények, és még inkább az első elvek irányító hatása azonban még ennél a vákuumbeli virtuális létmódnál is mélyebb, ezt megelőző valóság. Ez a valóság-irányító valóság az összes többi létmódot irányító valóság, tehát ez a végső valóság. Ezt a végső, irányító valóságot nevezhetjük tehát meg-nem-nyilvánult Világegyetemnek is. De mit tudhatunk még erről a meg-nem-nyilvánult Világegyetemről?

A meg-nem-nyilvánult Világegyetem ott él mindenben, mint maga az Egy

Először is világos, hogy a természettörvények és az első elvek meg-nem-nyilvánult létmódjukban átfogják az egész Világegyetemet, létmódjuk téren és időn kívüli – miközben folyamatosan tartják a kapcsolatot a térbeli-időbeli világgal úgy, ahogy a tábornok a hegytetőről irányítja a síkságon folyó hadműveletet. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem folyamatosan termeli a lehetőségek összességét, pillanatról pillanatra megújuló lehetőség-folyam alakjában. A lehetőségek világát folyton a végsőkig kifeszíti, a végső következmények felé. És mivel meg-nem-nyilvánult, de folyton megnyilvánuló természetű, a külső érzékszervekkel közvetlenül nem érzékelhető, nem a külső, hanem a belső létmódban él. A meg-nem-nyilvánult, belső Világegyetem minden létező végső alapja. A belső Világegyetem nélkül egyetlen külső létező sem tudná, hogyan hasson kölcsön a következő pillanatban, hogyan viselkedjen. A Világegyetem legalapvetőbb adottságában tehát, úgy tűnik, mindenekelőtt tudás: annak tudása, hogy mi legyen, mi legyen a következő pillanatban, és mi legyen végső soron.

Mivel a Világegyetem minden létező egységes egésze, ezért azt, hogy mi legyen, nem szabhatja meg semmi rajta kívülálló tényező, egyszerűen azért, mert nincs ilyen, mert a Világegyetem minden létezőt magába foglal. A meg-nem-nyilvánult, vagyis belső Világegyetem tehát tökéletesen szabad és tiszta elme, hiszen mentes minden külső befolyástól. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem szabad, szabadsága végtelen, csak végső célja, a megnyilvánulás törvényei és eddigi megnyilvánulásai jelenthetnek számára figyelembe veendő szempontokat. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem végső célja pedig nem más, ahogy azt sorozatunkban láttuk, mint a legnagyobb hatás elvének legátfogóbb értelmű megnyilvánulása, a legmaradandóbb és legmagasabb boldogság, az Örökkévalóságra érdemes érzések megnyilvánulása.

A Tiszta Forrás: a természetes érzések kozmikus örömmezeje

A meg-nem-nyilvánult Világegyetem maga a tiszta vágy, az életerő forrása, a végtelen életvágy, a végtelen, örök kozmikus érzésmező, a tiszta ősöröm, a Tiszta Forrás. Ez a Tiszta Forrás az, amely értésére adja a magnyilvánulóban lévő Világegyetem minden részének, mi legyen a következő pillanatban. Ez a Tiszta Forrás a meg-nem-nyilvánult Világegyetem tudásának táptalaja és kormányzója. Végső soron honnan tudjuk, hogy a logikai törvények, a gondolkodást irányító törvények igazak? A megnyilvánult, szavakba foglalt gondolkodás nem lehetséges a meg-nem-nyilvánult, szavakba még nem foglalt gondolkodás állandó közreműködése nélkül. A meg-nem-nyilvánult, szavak előtti gondolkodás pedig érzés, egyfajta belső érzékelés, az igazság ösztönös érzékelése, a bizonyosság közvetlen megtapasztalása.

Minden gondolkodás érzéseken nyugszik. Gondolkodás közben érzéseink vezetnek, tájékoztatnak, közvetítik számunkra a valóságnak, illetve szándékainknak megfelelés vagy a meg-nem-felelés érzését. Az érzések többek, gazdagabbak, mint a számítógépbe betáplálható formális logikai állítások: az érzéseknek minőségük is van, értelmi, igazság-érzékelési és jelentőségi színezettel bírnak, jelentést és jelentőséget, fontosságot, érzelmi súlyt, élmény-erőt és bizonyosság-erőt is hordoznak magukban.

Vegyünk egy formális logikai ítéletet. Mivel szépen süt a Nap, és én szeretek szép időben a Napon tartózkodni, ezért kimegyek a Napra. Világos, hogy a logikai ítélet csak akkor alkotható, ha már léteznek az ítéletalkotás feltételei és szempontjai. Döntésem attól függ, szeretek-e szép időben a Napon tartózkodni, vagyis érzelmi okról van szó. Léteznek az érzésektől megszabadított, teljes mértékben formálizált gondolatok is, de ezek is szükségképpen egy beépült értékelési rendszeren alapszanak. Minden logikai ítéletet, döntéshozatalt szükségképpen megelőz az értékek megjelenése; értékelés csak értékek jelenlétében képzelhető el. Az értékelés szempontjai fontossági rendszert, értékrendszert alkotnak. A gondolkodás olyan fogalmakon siklik, amelyek mindegyike érzelmi súlyt, jelentőséget hordoz, és ezáltal megelőzi a szavakba foglaló gondolkodást. Az érzésmező a gondolkodás talaja és lételeme.

A meg-nem-nyilvánult Világegyetem a kozmikus érzések egységes értelmet hordozó tudatmezeje. A Tiszta Forrásban kimeríthetetlen kozmikus életerő árad a megnyilvánulás felé. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem pillanatról pillanatra gazdagítja, fejleszti érzés- és értelmi gazdagságát, teljességét, sorsának legmagasabb kiteljesedése felé haladva. A meg-nem-nyilvánult Világegyetem élete kozmikus jellegű, átfogó, végső összefüggéseiben értelmezendő. Minden természetes érzés, vágy a kozmikus élet első elvéből fakad: élj a legfölemelőbb tevékenységért. Élj a tökéletesedésért. Élj a tökéletes, örök szépségért.

A természetes logika többlete a ma ismert, formális logikához képest

A meg-nem-nyilvánult Világegyetem legelemibb tevékenysége tehát a természetes, kozmikus érzéseken alapuló gondolkodás, amit természetes logikának fogok nevezni a továbbiakban. A természetes logika nem formális logika, több annál, a valós Természetben megvalósuló, érzéseken alapuló és tájékozódó gondolkodást jelenti. A természetes logika minden lehetőséget kiterjeszt a végső következményekig, a végső összefüggésekig és ezek kiözül választja ki az éppen legidőszerűbb lehetőségeket a megvalósulásra. Ez a természetes logika nem előre lefektetett síneken gördül, mint a formális logika rögzített törvényeivel, hanem az élő, eleven valóság húsát, értelmét, érzésmezejét érzékelve röpül és száguld a legmagasabb kiteljesedés törvényszerű megvalósulása felé. Ez a természetes logika nemcsak a matematikai és fizikai tulajdonságokat, lehetőségeket tartja szem előtt, mint a modern természettudósok, hanem a valóság teljességét, beleértve mindenekelőtt a meg-nem-nyilvánult Világegyetem biológiai törvényeit irányító életelvet, a legnagyobb hatás törvényét, és a legmagasabb érzésvilágot megvalósító gondolkodási, értelmezési lehetőségeket, a pszichológia kozmikus összefüggésekben kibontakozó, valódi természettörvényeit. A formális logika olyan állításokkal dolgozik, amelyek elvesztették belső elevenségüket, tehetetlenné váltak, kiüresedtek. Ha A, akkor B, ha B, akkor C, tehát ha A, akkor C. Az ilyen típusú formális logika egy speciális esete a teljes valóságot kormányzó természetes logikának, mégpedig azon esete, amikor a logika építőkockái előírt szempontoknak, lezárt összefüggésrendszernek, gépies összefüggéseknek felelnek meg. A formális logikai ítéletekben szereplő tételek nem rendelkeznek érzelmi töltéssel, mozgósító erővel, elvi jelentőséggel. És éppen az érzelmi töltésekben rejlő érzelmi energia, az elvi jelentőségben rejlő irányadó szempont az, ami egy megvalósulóban, mozgásban lévő érzés-gondolat legmagasabb kibontakozásának végső lehetőségeihez, kozmikus rendeltetéséhez elvezethet. A legmagasabb virágzás törvénye a biológia első elvének életteli szavakkal történő kifejezése. A természetes, érző logikát tehát a meg-nem-nyilvánult Világegyetem élő, elevenen ható, teremtő és mozgató, mozgósító logikája.

Az intuíció a meg-nem-nyilvánult Világegyetemből fakad

Belső világunk mélyén ott találjuk a valóságérzékelő képességet, más szóval intuíciót, ösztönös világérzékelést. Ez az ösztönös világérzékelés a meg-nem-nyilvánult Világegyetem tevékenysége bennünk. Belső világunkban az élő logika az élet legmagasabb virágzásának elvét követi, átfogja és fölemeli sejtéseinket, természetes érzéseinket és gondolatainkat. Természetes érzéseink azok, amelyek a természettörvényekből, és az ezeket irányító kozmikus első elvekből fakadnak – azok az érzések, amelyek egyetemesek az egész élővilágban, bárhol is legyünk a galaxishalmazok láncszemeinek végtelenjében, amelyek időtlen, örök érvénnyel bírnak. Ilyen természetes érzések az élet kozmikus csoda-erejének tisztelete, szeretete, az élet legmagasabb, legszebb, legnagyszerűbb érzéseinek vonzása, a szépség, igazság, igazságosság elsődlegessége a rövid távú anyagi érdekekhez képest, a nemeslelkűség, a kedvesség, az eredetiség, a gyengéd ragaszkodás, az együttérzés minden emberrel, az összetartozás igénye minden élővel, a Természettel, a Világegyetemmel. Természetes érzéseink és gondolataink ezekre a célokra irányulnak, és így az örök, egyetemesen emberi valóság méltóságát, fenségét valóságerőre, érvényre emelik az Élő Világegyetem és az Ember színe előtt, s így az örök természetjog alapját képezik. Természetes érzéseink és gondolataink rendeltetése a szépség, az igazság, a jóság, a boldogság, a helyes erkölcsi viselkedés kozmikus törvényeinek érvényre juttatása.

Ideje felismernünk, hogy végső távlatokban kell éreznünk és gondolkodnunk ahhoz, hogy kitörjünk a modern kor szemléleti hálójából, mert csak így nyithatjuk meg családunk, közösségeink, nemzetünk, az emberiség, az élet előtt a sorsunkban rejlő méltóság valóra váltására nyíló távlatokat. A minden emberben ott rejlő vágy a szépség élményében rejlő érdekmentes örömre, a természetes játék minden külső befolyástól mentes, öntörvényű, önmagában rejlő örömére, a jóra és az igazságosságra nem lehetnek mellékes, figyelmen kívül hagyott szereplői életünknek, hiszen kozmikus törvényeink ereje által rendeltetésük, hogy újra megtanuljuk életünket az egyetemes természetjog alapértékei szerint, a szépség, a Természetnek megfelelő igazság szerint élni.

Mai világunkban gyakran úgy gondolunk a Világegyetem anyagi oldalaira, mint ami beszűkíti emberi lehetőségeinket. De ha szem előtt tartjuk a meg-nem-nyilvánult Világegyetemet, mint egy élő, végtelen és mindenre képes szervezőerőt, életünk legszemélyesebb, végső szervezőerejét, természetes módon adódik a kérdés: miért hozta létre ez a végtelen élőlény az anyagi világegyetem véges korlátok közé vettetett formáit? Miért volt szüksége a végtelen élőlénynek a végesbe forduló megvalósulásra?

(folyt. köv.)