Megjelent: KAPU, 2008.04

Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel. 4. rész

A Világegyetem alapvetően teljes képének kialakítása

Sorozatunkban alapvető és lényegében teljes képet szeretnénk formálni a Világegyetemről. Kimutattuk, hogy a külső érzékszerveinkkel észlelhető anyagi világ, jelenségvilág mögött a belső érzékszerveinkkel, értelmünkkel érzékelhető világ húzódik meg: a természettörvények világa, és a természettörvényekben rejlő értelmi összetettség, algoritmikus és genetikai komplexitás. Sorozatunk előző részében kimutattuk, hogy a jelenségvilág gazdagsága szinte eltörpül az értelmi összetettség, a biológiai szerveződés csillagászati számokkal jellemezhető gazdagsága mögött. Számszerűen jellemeztük a Világegyetem fizikai és biológiai komplexitásait, és a kozmikus komplexitás kifejlődését egy példával is szemléltettük. Most haladjunk tovább a Világegyetem óriási információtartalmának feltérképezésében!

Az élet: kozmikus parancs?

Paul Davies legújabb könyvében (The Goldilocks Enigma, 2006, 262) azt írja, két módja van annak, hogy az élet egyetemes, jelentős, alapvető mivoltának tételét igazoljuk. Az egyik lehetőség a földi élettől független, más életformák kutatása a Világegyetemben. A másik lehetőség bizonyíték keresése a földi élet többszöri beindulására. Elvileg létezhet ugyanis a mikrobák egy másik formája valahol a földi bioszférában. Davies hozzáteszi: ha ezen lehetőségek közül bármelyik beigazolódik, az annak jele, hogy az élet a Világegyetem alapjához tartozik; Christian de Duve Nobel-díjas biológus kifejezésével, az élet “kozmikus parancs”. Davies érvelése szerint az élet nem lehet a fizika törvényeibe írva, mert a fizika törvényei egyszerű matematikai kifejezésekkel adhatók meg, amelyek nagyon kevés információt tartalmaznak. Azt javasolja, hogy az élet magas információtartalmának megértéséhez fel kell ismernünk, hogy a fizika törvényein túl a környezet történelmének is szerepet kell játszania az élet kialakulásában.

Csakhogy fölmerül a kérdés: ha az élet nem a fizika törvényeiből, hanem a környezetből nyerte volna magas információtartalmát, honnan ered a környezet magas információtartalma? Ha a környezetet kizárólag a fizika törvényei irányítanák, ahogy a mai kozmológiai modellekben, akkor a környezetnek sem lehetne magasabb információtartalma, mint a fizikai törvényeknek. Sorozatunk előző részeiben amellett érveltünk, hogy az élőlényeket nem a fizikai törvények irányítják, hanem a biológia törvényei. A biológiának tehát léteznek törvényei. S ha léteznek, ugyanúgy áthatják a Világegyetemet, mint a fizika törvényei. Sokan úgy vélik, a biológiai törvények nem olyan egyetemesek, mint a fizikai törvények, mert a biológiai törvények érvényre jutásához megfelelő feltételekre van szükség. Csakhogy ha a biológia törvényei jelen vannak mindenhol, akkor hatni is mindenhol hatnak, legfeljebb ez a biológiai hatás csak bizonyos feltételek között válik szembetűnővé. A biológiai törvények létéből tehát arra következtetünk, hogy az életnek két formája létezik: egy szembetűnő, és egy rejtett; s a rejtett élet kozmikus, mindenhol jelenlevő. A mindenhol jelenlevő élet egyik jele lehet környezetünk magas információtartalma.

Külön kérdés, hogy miféle fajta információt hordoz természeti környezetünk. Ha csak morfológiai, külső érzékszervekkel érzékelhető információról van szó, ez a fajta információ nem tudja az élőlények mélyebb információfajtáit, az algoritmikus és a genetikus információt gazdagítani. A biológiailag hasznos információ elsősorban az algoritmikus, feladatmegoldásra képessé tevő információ, és a genetikai információ, ami kiválasztja, mikor melyik feladatokat kell megoldani. Tény, hogy a genetikai információ nőtt a földi evolúció folyamán. Ezt a növekedést értelmezésünkben az életelv, a legnagyobb hatás elve idézte elő, mert törvényszerűen az élőlényeket a legnagyobb hatás elérésére teszi képessé. Ha viszont csak az élőlényekben (fajokban) képes a genetikai információ növekedni, akkor hogyan jöhetett létre a földi élet? Úgy tűnik, egy paradoxonhoz érkeztünk, mert arra az eredményre jutottunk, hogy a genetikai információ csak az élet jelenlétében képes növekedni – így viszont az élet létrejöttéhez az életnek eleve léteznie kell. Hogyan jött létre akkor a földi élet? A paradoxon feloldását az a tény teszi lehetővé, hogy létezik az életnek egy kevésbé szembetűnő, rejtett formája, amely az elemi részecskék világában is szerepet játszik. Az életnek különböző fokozatai léteznek, egy szembetűnő, amit megszoktunk, és egy kevésbé szembetűnő, aminek létét még meg kell értsük. Az életelv egyetemesen, mindenhol jelen van, de csak kedvező körülmények között mutatható ki. Ugyanakkor az életelv egyetemessége azt is jelenti, hogy az életelv folyamatosan mindenhol az élet szembetűnő formáinak megjelenéséhez kedvező feltételek felé tereli a természetben lezajló folyamatokat; persze rendszerint az élet szembetűnő formáinak kifejlődéséhez kozmikus léptékű időre, évmilliárdokra van szükség. A földi élet létrejöttéhez így más forrásra lehet szükség. Ez a forrás a Nap sugárzása lehet, hiszen a Napról kimutattuk, hogy élő szervezet, amelynek genetikai információja is van. S ha így van, akkor a napsugár is hordozhat genetikai információt. A napsugár genetikai információja a Földön kedvező életfeltételek között képes lehet beindítani a földi élet kifejlődését. Ezt a folyamatot foghatjuk fel a földi élet keletkezéseként – bár szigorú értelemben ez nem az élet keletkezése, csak a földi sejt-alapú élet keletkezése. Következtetésünk szerint tehát a földi élet létrejötte nem a földi környezet külső érzékszervekkel érzékelhető információjával magyarázható, ahogy arra Davies utalt, hanem a napsugár genetikai információtartalmával és az egyetemes rejtett élettel, amely mindenhol a szembetűnő életformáknak kedvező feltételek kialakításán dolgozik.

A kozmikus élet: rejtett élet

Számolnunk kell azzal, hogy ha az életelv egyetemesen áthatja a Világegyetemet, ennek nyomait ki kell tudjuk mutatni. Dirk Schulze-Makuch, a washingtoni állami egyetem biológia professzora és Louis N. Irwin, a texasi egyetem biológia professzora 2004-ben megjelent könyvükben (Élet a Világegyetemben) kimutatták, hogy meggyőző érvek utalnak az élet egyetemes jelenlétére a Kozmoszban. Csillagászati megfigyelések, az adatok elemzése és az élet ismert formájának tulajdonságai, a tények és az elmélet logikai egységben történő vizsgálata ezt meggyőzően igazolják. Paul Davies “Az ötödik csoda” című, magyarul is megjelent könyvében kimutatta, hogy ha az élet könnyen létrejön, ha gyakori a Világegyetemben, akkor új elvet kell bevezetni ennek magyarázatára. Könyvének bevezetőjében megírta, hogy sok biológus, kémikus, csillagász, fizikus és matematikus meggyőződése szerint ahogy kialakulnak az élet számára kedvező feltételek, az élet rögtön meg is jelenik. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az életelv egyetemesen jelen van, és a kedvező feltételeket azonnal kihasználja.

A természettörvények: a Természet ösztönei

A rejtett élet megértéséhez vizsgáljuk meg most, miben áll a fő különbség az emberek és a fizikai rendszerek viselkedése között! Úgy tűnik, az emberi viselkedés “szabad”, különböző lehetőségek közül választani tud, képes rugalmasan alkalmazkodni. Ezzel szemben az atomok viselkedése mindig ugyanolyan, mert hiszen mindig a fizikai törvények irányítják. Hogy jobban megértsük az emberi és fizikai viselkedés különbségét, vegyük figyelembe a köztük fennálló nagy különbséget, és próbáljuk ezt a különbséget egy ugrás helyett inkább fokozatosan áthidalni. Az ember és az atom között ott találjuk az állatokat és a növényeket. Az állatok viselkedése már nem látszik annyira szabadnak, mint az emberé – az állatvilágot ösztönei jobban megkötik, mint az embert. Ebből az is kiderül, hogy az emberi viselkedés sem korlátlanul szabad, mert ösztöneink a mi viselkedésünket is jelentős mértékben befolyásolják, korlátozzák. A növények viselkedése még kötöttebbnek látszik, ők még nagyobb mértékben követik ösztöneiket. A fokozatosság elvének alapján az a következtetés adódik, hogy az atomok viselkedése még kötöttebb, mint a növényeké, mert az atomi viselkedést még nagyobb mértékben kötik meg az ösztönök, illetve az ösztönöknek megfelelő, az ösztönöket képviselő fizikai törvények. Ebben a megközelítésben a fizikai törvények tehát új fényben jelennek meg, mint atomi ösztönök. Megközelítésünk azt is felveti, hogy az atomok világában sem feltétlenül kötelező minden körülmények között a fizikai törvények általi irányítás; nem zárható ki itt sem, hogy egyes esetekben, amelyek az életnek különösen kedvezőek, az atomi viselkedés is eltér a fizikai törvényekben képviselt fizikai ösztöntől, és a biológiai törvényekben képviselt biológiai ösztönök is szerepet kaphatnak. Ilyen esetek lehetnek az életnek kedvező komplex helyzetek, amelyekben elegendő mennyiségű energia áll rendelkezésre, amely elegendően sok, közel azonos valószínűségű kvantumfizikai folyamatra fordítható.

Valóban, körültekintő megfigyelések, tapasztalati tények mutatják, hogy már egyszerű atomok és molekulák is kölcsönhatásaikban előnyben részesítik az élet kialakítására alkalmas biomolekulákra vezető folyamatokat. Steinman és Cole, a Pennsylvania Egyetem munkatársai beszámoltak arról, hogy kísérleti berendezéseikben az aminosavak a véletlennél jóval magasabb arányban hoztak létre peptid-láncokat, igazolva, hogy az élet számára kedvező molekulák képződése előnyben részesül. Steinman és Cole az életet előnyben részesítő folyamatokat találtak a szerveződés magasabb szintjein is, olyannyira, hogy arra következtethettek: egyfajta beépített eleve elrendeltség azonosítható a biológiai szerveződés több szintjén is egyaránt.

Felhívjuk a kedves Olvasó figyelmét arra a körülményre, hogy a szigorú következetesség, ami az atomi világra sokkal jellemzőbb, mint az emberére, nem feltétlenül jelenti az élet hiányát. Az a tény, hogy viselkedés azonos körülmények között azonos módon zajlik le, lehet a következetesség jele is. Másrészt az a tény, hogy egy test viselkedését matematikailag leírhatjuk, szintén nem jelenti azt, hogy a test élettelen. Például egy guggoló helyzetben összekuporodott, hálóba kötözött élő ember ugyanúgy gurul le a hegyoldalon, mint egy ugyanilyen alakú és tömegű élettelen test. Ugyanakkor hozzá kell tegyük, hogy amíg a fizikai törvények kényszerítő jellegűek, szigorúan előírják a viselkedést, addig a biológiai törvényekhez hozzátartozik a szervezet bizonyos fokú önállósága. Az élőlények rá vannak kényszerítve arra, hogy maguk döntsenek, legalábbis bizonyos határok között. A pisai ferde toronyból leejtett élő madár például nem eshet le úgy, mintha élettelen lenne. Az életelv nem hagyja, hogy a madár fizikai testként szabadeséssel a földre zuhanjon, viszont azt sem írja elő, milyen pályát válasszon. A madárnak magának kell eldöntenie, jobbra vagy balra kanyarodjon el, pontosan melyik pillanatban kanyarodjon fölfelé, mielőtt összezúzná magát a leesett kő mellett.

Gondolatmenetünk váratlan gyümölcsöt hozott. A Természet törvényei úgy foghatók fel, mint a Természet ösztönei. Valóban, az ösztönös cselekvés biológiai meghatározása, hogy az élőlény életében többnyire kikerülhetetlen szükségszerűséggel, rendszeresen, jellemzően, törvényszerűen jelentkezik. A természettörvények ösztönökként értelmezése új utat nyit a természettörvények eredetének évezredek óta megoldhatatlan kérdésében is. A természettörvények a Természet önfenntartásának és önmagát fejlesztésének ösztönéből erednek, illetve az élő Világegyetem kozmikus ösztöneinek tekinthetők. Az atomok azért képesek a fizika törvényeit követni, mert érzékelik a bennük ható ösztönök mozgatóerőit. Belső világukhoz kötődésük következetesebb és erősebb, mint az emberé. Egy ember-központú hasonlattal: az atomok parányi csónakok az ösztönök kozmikus folyójának hullámain. Az ember viszont egy olyan vitorlás hajó, amelyre nemcsak a folyó hullámai (hasonlatunk szerint a fizika törvényei) hatnak, hanem a vitorlát feszítő szél (a biológiai hajtóerő, az életelv). Emiatt a kettősség miatt az ember könnyebben tudja hajóját irányítani, mint a komplex kavntumkölcsönhatásokban jelentkező, parányi evezőkkel bíró atomok. Hasonlatunkban a szél a biológiai szabadenergia. És ez a szél hat az atomokra, még inkább a molekulákra, sejtekre, soksejtű élőlényekre, csillagokra és a Világegyetemre. Ez a kozmikus szél a kozmikus evolúció hajtóereje, a Világegyetemet átható felfelé szerveződés törvénye (Grandpierre K. Endre, Collective Fields of Consciousness in the Golden Age. Közösségi tudati erőterek az Aranykorban, World Futures. The Journal of General Evolution. Vol. 55, 357-379, 2000.).

Grandpierre Attila

csillagász, kandidátus

(folyt. köv.)