Részletek a „Világtalan Vazul Énekei” c. kiadatlan verseskötetből

 

EMBERI FOHÁSZ

A HARMADIK ÉVEZRED KÜSZÖBÉN

 

Miért élsz?

Mit remélsz?

Mire vágysz?

Mitől félsz?

 

 Egy napról másikra élsz

 nem is tudod miért élsz

nem is élsz már alig élsz

már az árnyéktól is félsz

 

Miért mardos ennyi gond?

Hogy szeretnél élni mondd!

Milyen árny ül szíveden?

Milyen átok félelem?

 

Milyen kín bánat gyötör

hogy úgy érzed már a kör

bezárul fejed körül

s tengődsz reménytelenül

 

Megöl a napi robot

és mi vár rád? koldusbot!

vágyaid eltemeted

ó istenek! ó egek!

így múlik el életed

 

Mondd szerelmet vágysz-e még?

Hű társ után jársz-e még?

És ha ágyad megveted

nem szorul-e el szíved?

Mit ígér még életed?

 

Ha csillagokra lesel

mi az ami szíven ver?

És ha reggel felriadsz

mi jut eszedbe? mi az?

 

Miért  élsz?

Mit remélsz?

Mire vágysz?

Mitől félsz?

 

Mondd miért ne lehetne másként élni?

Úgy élni hogy ne kelljen félni

(hisz f élni annyi mint f élig élni)

úgy élni  ne kelljen vágyaid  elvetélni

 idő előtt megkukulni megrokkanni

mások előtt hunyászkodni alázkodni

élősdiektől megkopasztatni

hamis hiteket bambán berbicsélni

partra vetett halként vergődve élni

szépségtől tobzó megromlott világban szeretetlenül élni

 

ó úgy élni sudáran akár a jegenyék

bűntelenül akár az állatok

pillangók  fények szabad madarak

nem magányba dermedetten mint a rab

 a legszebbet és legjobbat elérni

szabadon szabadon boldogan élni 

mint akire  áldóan süt a Nap

szellemünkkel az eget is elérni

 

úgy élni hogy jó  legyen élni

úgy élni hogy szép legyen élni

 úgy élni hogy érdemes legyen élni

 

 

 

 

GALAMBRAJ SZÁLL AZ ÉGEN

 

 

 

bűnös vagyok – megöltem

mit hétpróbás gazok

préseltek bús szívembe

a rongy alázatot

 

s lányát a gyáva tűrést

e botor aggszüzet

a félsz  őrzötte csendet

golyóm sebezte meg

 

 galambraj száll az égen

–  tettemre gondolok

s csak most érzem hogy tiszta

és ártatlan vagyok

 

KIHUNYNI NE HAGYJÁTOK

 

 

 

 

 

a szent lángot

a szent lángot

kihunyni ne hagyjátok

a szent  legszentebb lángot

édes szülőhazád hangját szíved elárkolt mélyén

a mosolygó falut

ahol tisztaarcú emberek  járnak

arany őszök zengő táblái között

s szólítatlanul neveden szólítanak

siheder létedre megsüvegelnek

 

 a szent lángot

szíved szívünk szívetek  mélyén a szent lángot

aludni kilobbanni ne hagyjátok

mert amíg az bennünk lobog arany tündökletével

addig körülölel befogad s szívére vesz az Ünnep

amíg él bennünk édesanyánk szava

addig úgy néznek rád az emberek

mint akitől valami szépet jót igazat jövőteremtőt várnak

és úgy szorítják meg kezed

mintha kis cipót fognának kedvesük érintenék

úgy mint akiben otthonuk meghitt édes lángja lobog

ne hagyd hát ne hagyjátok ó ne hagyd

a szentséges szent lángot kialudni

soha soha soha

mert lelkünk az a lelked az a lelkem az

soha soha

mert ez  a szent tűz az ami  fönntart megerősít s ha kilobban

magunkra maradunk

árvák elátkozottak

a világszakadásban

 

 

 

 

 

 

 

A PERC VAK FOGLYAI AZ IGAZI HALOTTAK

 

 

 

 

 

meghibbant güzüként görnyeszkedve göbbeszkedve

s falánkul falva holtig egyébbel sem törődve

a Nap-Életfa szivárvány-adásait lerókázzák

zabálásdélutánokon

hortyogáséjszakás bősz mulatságokon

pöcegödrökbe teperve  a fényes magasságot

 

 tapsolva ugrándoznak

s úgy vélik élnek élnek

 

 

RÜHESSÉ RÜCSKÖL RÉGI RONGYKÍN

 

– IFJÚ BARÁTAIM KÖZÜL AZ IGAZAKNAK –

 

csupa rücsök a sorsod csupa rom

s rühessé rücsköl régi rongykín

rózsák közt rothadsz rühesül

 rózsákat szétrothasztva rothadsz

s rothadva kushadsz a porban

szétfeslő húscafattá

légy s féregsalátává

berohadva búbig

 büzölgő szexmocsárba

sebbé sötétülten

s  hasadig ég

a kutya ég

fanszőrödig

vetemedik

a ronggyá rontó élet

a droggal megcseszett

dögös kosz rühvarázs

  úgy hatol sörtés szemedbe

akár ezernyi tű

     s már szinte nem is érzed a tél  kőkemény fagylaló     

tested  lelked mozgató hűvösségét

 

zenemoslékkal betömöd füled

pislogsz s lapulsz

azt hazudod nem  kell jobb sors neked

bár önmagad is temeted

kiúttalanná vált jövőd csupa

önzagyválódás nyálazás

szemetes gyötrelem

oktalan  gyász dögbuta rossz csalás

és semmire sem találsz már vigaszt

 szívedben dermedten  feszül az akarat

hogy menekülj megmenekülj

mert már nem is hiszed

megfojt a százezernyi  nem lehet

szinte nem is hiszed

hogy rámehet az életed

s hogy veled történhet meg ez

hogy veled történhet meg ez 

 

A TŐKEHÚSSÁ VÁLT EMBER

 

 

         a  mennybolt kizsákmányolásának hivatalos

m e c e n a t u r á j a   *

mind kis ördögpapi volt

s ott ugrált lilászöld ülepével

a legyőzött Föld fölött kerengő

méregfelhőkkel aknazárakkal

telitűzdelt politikai átokmezőkön

ott bukdostál te is

minderről mit sem sejtő

ámuldozó és magatehetetlen

tőkehúsként 

kimeresztett szemekkel

megnézni kik ezek ördögök istenek

 

döghomálynál hogy látnál egyebet

 

 

 

 

 

 

 

 

A FÉNY A FÉNY

 

 

a fény

a fény a fény a fény

a szűzmosolyú fény

előbb-utóbb kitör

a lélek és a Föld

lidérces repedéseiből

gyászsötét bálái alól

mitől sírva fakad  még az is aki jó

s örömkönnyeket hullat

 

még a gaz pénzharács güzü is földrerogy

 tisztító viharától mi testét-lelkét rázza

s piócaéletét vadul zokogva bánja

 

minden elfojtott öröm felszínre tör

baráti kézzé válik az ököl

s ezerszer inkább önmagát

sújtaná  le mint mások magzatát

 

 elillan végképp  bűn és félelem

 

s szerelmet ringat bársonyán a szél