megjelent: KAPU 2007.08.

Kapcsolatteremtés a Világegyetemmel. 1. rész

“Nem tudjuk, és legvadabb álmainkban sem képzelhetjük el a Világegyetem valódi természetét. A kozmológia a Világegyetem vizsgálata. Legszélesebb értelemben a tudomány, a filozófia, a vallás és a művészet közös vállalkozása,
hogy megértse az összefogó, alapvető tényezőt.”
Edward R. Harrison, in: Cosmology. The Science of the Universe.
Cambridge University Press, 1995, 10-11.

Mire vagyunk kíváncsiak? Hogyan alakíthatunk ki alapvetően teljes képet a Világegyetemről?

A mai világban burjánzanak a dogmák, tabuk, az egyoldalú beállítottságok, a manipuláció legkülönfélébb módjai – és még a tudomány sem maradt mentes ezen jelenségektől. Így fordulhatott elő, hogy a Világegyetem vizsgálatában ma az egyoldalú, materialista szemlélet uralkodik. Talán a Világegyetem mibenlétének vizsgálatában a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy úgy tűnik, elkerülhetetlenül a tudás mai állapotából kell kiindulni. Csakhogy világosan kell látnunk: az első lépés mindig a legkockázatosabb lépés. Ha tehát a mai tudásból indulunk ki, ez egész vállalkozásunkat behatárolhatja, hiszen ami helyes a mai tudásban, az is gazdagon átszőtt hamis hiedelmekkel, csonka nézetekkel, mégpedig olyan összetett módon, hogy csaknem kikerülhetetlenül mindenki a csapdájukba esik. Bizonyára a mai tudás nem egy szempontból téves, illetve félreértelmezett, és mindenekelőtt hiányos, s a legnagyobb hiányt éppen az alapvető kérdésekben tapasztalhatjuk. Ráadásul az információ halmozódása, az egyéni tudás mértékét messze meghaladó mivolta miatt egyre nő az áttekinthetetlenné válás veszélye. Nem indulhatunk ki a mai tudás egészéből – és így legkézenfekvőbbnek látszik, hogy a ma legelterjedtebb tudományos irányzatból induljunk ki. Ha pedig ily módon a materializmusból indulunk ki, már a legelső lépésnél úgy tűnik, a kitűzött feladat már megoldott: a Világegyetem az anyagi dolgok összessége. Az “anyag” fogalma alatt a külső érzékszerveinkkel érzékelhető valóságot értjük. Persze az anyagelvűség önmagában semmit sem magyaráz meg, hiszen nem sokat mond, hogy amit külső érzékeinkkel érzékelhetünk, az anyagból van. Ugyanakkor a külső érzékszerveinkkel (szemünkkel, fülünkkel stb.) közvetlenül nem érzékelhető jelenségek kirekesztése a valóság birodalmából már a legelső lépésben bevezeti az egyoldalúságot, és ez végzetes lehet egész vállalkozásunkra nézve, hiszen mi a Világegyetemről akartunk teljes képet alkotni. A materializmusban éppúgy, mint a legtöbb más izmusban, a Világegyetem teljes jelentése elvész a tudományos vizsgálódás számára. Így aztán a legelső lépésnél egész vállalkozásunk hajótörést szenved, függetlenül értelmi képességeinktől és tudományos teljesítményünktől.

Úgy gondoljuk, az egyetlen kiút ebből a helyzetből, ha elhárítjuk azt az igényt, hogy a tudás mai állapota határozza meg a Világegyetem eszméjének teljes tartalmát, és ha az elsődlegességet magának a Világegyetemnek adjuk át. Természetesen elfogadható a nézet, ami szerint a mai tudás minden további nélkül alkalmazható rendkívül sok esetben. De a Világegyetemnek meg kell adni a kellő figyelmet, tiszteletet. Tudásunk legfőbb mércéje a mögötte rejlő valóság-tartalom. Ha a Világegyetemről önkényesen alkotunk képet, vagyis gondolatban alárendeljük tudásunknak, úgy járunk el, mint az a tudós, aki elméletével ellenkező tények létére figyelmezették, azt felelte: annál rosszabb a tényeknek. Azt is látnunk kell, hogy a Világegyetem nem akármilyen tárgya figyelmünknek, mert megkülönböztető jegye éppen rendkívül átfogó mivolta és fogalmi mélysége. A Világegyetem roppant terjedelmének és fogalmi gazdagságának egyenes következménye, hogy magyarázatát a lehető legalapvetőbb szinten kell keresnünk. A Világegyetem olyan összetett, hogy csak a legalapvetőbb szinten tekinthetjük át a maga egyszerűségében, és csak ezen a legalapvetőbb szinten alkothatunk róla lényegében teljes képet.

Gyakran hallani, hogy a Világegyetemet nem ismerhetjük meg teljes egészében, mert végtelen sok apró részletének összes adata nem is gyűjthető össze. Csakhogy nem is erre van szükségünk, mert úgysem jutnánk sokra azzal, ha ismernénk az összes afrikai légy szárnymintázatának összes részletét. Amire szükségünk van, az egy átfogó, lényegében teljes kép a Világegyetemről, olyan kép, amelyik képes magyarázatot adni a jelenségekre általában, amelyik képes segítségünkre lenni, hogy tájékozódjunk a világban, amely képes segítségünkre lenni a világ lényegének megértésében. A Természet legalapvetőbb magyarázatára van szükségünk, amely legalábbis alapjában teljes képet ad a Világegyetemről. Világos, hogy éppen a Világegyetem esetében nem elégedhetünk meg rész-megoldásokkal, mert ez félrevezető lehet. A részleges tudás csonka világképre vezet. A tudományos világkép pedig központi szerepet játszik a kutatási feladatok kijelölésében, a kutatási módszerek kialakításában, a tudományos elméletek fogalmi keretének meghatározásában. Az a tudományos világkép, amelyik a Világegyetemnek csak egy oldalát, alapvető létszintjének csak egy részét ragadja meg, alapvetően elhibázott, sántító módszerré silányítja a tudomány egészét. A csonka tudományos világkép a valóság alapvető, meghatározó oldalait zárja ki a tudományos kutatásból, elkerülhetetlenül dogmák és tabuk felállítására és ezek vallásos kultuszára vezet. Így alakul ki a mesterséges, lényegében meghamisított és elvont ál-valóság elsődlegességének igénye a valós, lényegében teljes Világegyetem felett. Ez pedig a tudomány alapvető kudarcára vezet, mert a tudomány eredeti célja a Világegyetem megismerése, a Természet helytálló ismeretének megszerzése. A csonka tudományos világkép a tudományt eredeti céljának feladására kényszeríti.

Célunk tehát a Világegyetem legalapvetőbb természetének alapos, körültekintő, rendszerbe foglaló feltárása. A valóság lehető leghűbb megismerésére van szükségünk, és ezt az egyoldalúságtól, részrehajlástól való lehető legnagyobb fokú mentesség révén érhetjük el. Ez azt jelenti, hogy a fiktív, elvont, egyoldalú, részrehajló világképektől át kell adjuk az elsődlegességet a tudományos kutatásban a valós, teljes valóságában létező Világegyetemnek. Mentesnek kell maradnunk olyan bevett szokásoktól, mint az önkényes pozíciók, hadállások felvétele a tudományos vizsgálatok megkezdése előtt. Át kell adni az elsőbbséget magának a Természetnek, beleértve külső és belső tapasztalati oldalát egyaránt. Ügyelnünk kell a tapasztalatok minél szélesebb körét egységesen magába foglaló elmélet logikai szilárdságára, áttekinthetőségére, és az egységes rendszert alkotó elmélet előrejelzéseinek tapasztalati ellenőrzésére. A Világegyetemet akkor érthetjük meg, ha a tapasztalatok legszélesebb körét egységes, áttekinthető, a lehető legnagyobb magyarázó erővel bíró rendszerré ötvözzük. A Természet egységes. A valóságban nincs különálló fizika, biológia és pszichológia, hanem csak egyetlen, sokoldalú Világegyetem. Célunk a Világegyetem minden tapasztalatot magába foglaló, egységes rendszerként történő megértése.

Külső valóság – a külső érzékszerveinkkel tapasztalható világ

Amikor felnézünk a csillagos égboltra egy derült, bársonyos éjszakán, egységes, mindent magába foglaló élményben lehet részünk. Ennek az átfogó, egységes élménynek alapvetően két oldalát különböztethetjük meg. Élményünk külsődleges oldala a külső érzékeinkkel, szemünkkel, fülünkkel felfogható jelenségvilág: a külvilág. Ez még nem a teljes kép, ugyanis nemcsak külső, hanem belső érzékszerveink is léteznek. Ezek a belső érzékek azok, amelyek összekapcsolódva külső érzékeinkkel elménket felborzolják, kíváncsiságot, érdeklődést ébresztenek, kérdéseket vetnek fel: honnan jövünk? Hová megyünk? Mi lesz velünk? Érző lényünk, megismerő elménk az ilyen élményektől felvillanyozódik, és a csillagos égbolt szépségének átélése közben értelmünket kihívó, elménket alapjában megmozgató kérdéseket vet fel. Élményünk mindkét oldala, a külső és a belső egyaránt, a tudomány tárgyához tartozik, a tudományok két alapvető ágát alkotva, ahogy azt a huszadik század egyik legkiemelkedőbb tudományfilozófusa, Karl G. Hempel is megírta 1966-ban megjelent könyve első oldalán. A külvilágot Hempel szerint a tapasztalati tudományok (fizika, kémia, biológia, pszichológia, szociológia) vizsgálják, a belső világot vizsgáló tudományokat (logika, matematika) Hempel “nem-tapasztalati” tudományoknak nevezi.

Az egységes természettudomány eszméje

Úgy gondoljuk, helyesebb ezeket a látszólag „nem-tapasztalati” tudományokat szintén tapasztalaton alapulóknak tartani, csak éppen másfajta tapasztalatokról van itt szó. A matematikai és logikai valóság elemei, a gondolatok nyilván belső érzékeinkkel érzékelhetők. Belső tapasztalás nélkül külső tapasztalat nem lehetséges, viszont külső tapasztalás nélkül is lehetséges belső tapasztalás, például álomban, vagy alkotó gondolatainkban. A belső tapasztalás nem egyszer erősebb a külsőnél. Képesek vagyunk érzékelni, hogy egy esemény, érzés vagy gondolat erkölcsileg elfogadható-e vagy sem, szép-e vagy sem, logikailag, matematikailag helytálló-e vagy sem. Belső világunk folyamatainak érzékeléséből adódó bizonyosságunk gyakran alapvetően meghatározza tetteinket. Ha belső tapasztalatainkat „nem-tapasztalatiak”-nak neveznénk, és a valóságot a tapasztalati világgal azonosítanánk, ezzel nemcsak átadnánk az elsődlegességet a külvilágnak, hanem egyben ki is rekesztenénk a létező valóság birodalmából belső világunkat. Ily módon nézőpontunk egyoldalúvá és félrevezetővé válna. Ezért helyesebbnek látjuk a Hempel által tapasztalatinak nevezett tudományokat a külvilág tapasztalati tudományainak, a Hempel által nem-tapasztalatinak titulált tudományokat a belső világ tapasztalati tudományainak tartani. Az így adódó felfogásban a matematika és a logika a belső világ tapasztalati tudományaiként határozódnak meg.

Minden bizonnyal, végső soron a belső és a külső világ egyetlen egységes egészet alkotnak: a Világegyetemet. Elvileg előfordulhatna, hogy a belső világ csak vékony, felszínes repedés az egységes világ testén. A valóságban azonban, ahogy látni fogjuk, belső világunk olyan mély hasadékot jelent, amely egészen az egységes Világegyetem legmélyebb tartományáig terjed. Ez az oka, hogy a világ megérthető, és ezért lehetséges a tudományos, valósághű megismerés. Ez az oka, hogy az élőlényekben titokzatos módon ott rejlő logikai képesség különös módon alkalmas a külvilágot irányító logika megértésére. Ez az oka, hogy a csillagos égboltra nyíló elme legmélyebb valójába hasít a Világegyetem élménye. Ha a Világegyetemet egy almának képzeljük, akkor az élőlények az alma héjától egészen a magházig húzódó képződmények, mintázatok az alma testében. Szívünkben a Világegyetem szíve lüktet, érzéseinkben a Világegyetem vére forr, gondolkodásunkban a Világegyetem logikája kel életre. Lehetséges-e ennél bensőségesebb egybeforrottság?

Saját életünk tudata a valóságosság élményét tekintve szinte maga a felülmúlhatatlan bizonyosság, minden más valóság legvégső mércéje. Végső soron mégis egyedül az egységes Világegyetem valóságos. A külvilág csak egy számunkra a külső érzékszervek közvetítésével adódó vetülete a tőlünk függetlenül létező világnak. A belső világ csak belső tapasztalásunk számára adódó vetülete a tőlünk függetlenül létező, egyedül valós világnak.

Mivel a Természet egyetlen egységes egész, a külvilág és a belső világ tudománya is egyetlen egységes világ-tudomány két oldalát kell alkossák. Ez az egységes világ-tudomány az, amely a Világegyetem természetének megítélésében illetékes. Ahogy nem a szilárdtest-fizika az illetékes a Világegyetem alapvetően teljes képnek kialakításában, ugyanúgy a fizika sem eléggé egyetemes ehhez a feladathoz. A fizikát, biológiát és pszichológiát magába foglaló külső természettudomány már alkalmasabb erre a feladatra. Végső soron azonban csakis az egységes világ-tudomány képes a Világegyetem fogalmának alapvetően teljes megvilágítására. Sorozatunkban a külső természettudományokra összpontosítunk. De miközben ezt tesszük, egy pillanatra sem veszítjük szem elől, hogy a Világegyetem teljes kiterjedésében a külvilágnál átfogóbb egységes egészet alkot.

Miután megvizsgáltuk, milyen módon ismerhetjük meg a valóságos Világegyetem alapvetően teljes képét, most már megvizsgálhatjuk, milyen képet adnak a ma elterjedt legfőbb tudományos irányzatok a világról. Vizsgáljuk meg az anyagi és a fizikai világegyetem mibenlétét.

Az anyag a valóság egyik oldala

A Világegyetem alapvetően teljes eszméjének fényében korunk uralkodó tudományos világképe, a materializmus új színben tűnik fel. A materializmus szerint a világ a külső érzékszerveinkkel (és mérőműszereinkkel) közvetlenül érzékelhető létezők halmaza. Első pillantásra világos, hogy a materializmus kirekesztő. Kirekeszti a belső érzékelést a valóság birodalmából éppúgy, mint a külső érzékszerveinkkel (és mérőműszereinkkel) közvetlenül nem érzékelhető olyan létezőket, mint például a tömegvonzás, az elektromágneses erő, a biológiai szerveződés, és a természettörvényeket általában. Egycsapásra világosan látható, hogy a materializmus elmélet-ellenes, vagyis tudomány-ellenes, hiszen a tudomány semmire sem juthat tudományos elméletek nélkül. Az is világos, hogy a materializmus maga is elmélet, és így önmagának is ellentmond.

A materializmus azért is gyenge lábon áll, mert alapfogalma, az anyag, nincs egyértelműen meghatározva. Ha a külső érzékszerveinkkel (mérőműszerekkel) közvetlenül érzékelhető jelenségvilágot értjük az anyag fogalma alatt, akkor elvonatkoztatunk a belső érzékeinkkel érzékelhető érzésbeli és gondolatbeli tartalmaktól. Így ismét ellentmondáshoz jutunk, hiszen külső érzékszerveinkkel látjuk az élőlényeket, de amikor őket élőlényeknek fogjuk fel, érző lény mivoltukat is beleértjük a látottakba, amit egy következetes materialista nem tehet meg. Így a materialista látásmódban az élőlények gépekké, zombikká süllyednek, érzéketlen lényekké, amelyek csak úgy viselkednek, mintha élnének, de valójában nem élnek. Itt az ellentmondás, ugyanis az élőlények teljesen másként viselkednek attól a pillanattól kezdve, hogy meghalnak. Az anyag fogalma így tehát egy fiktív, ellentmondásos fogalom, félúton a tényleges világ és a teljesen elvont, matematikai modell-világ között. Ebből ismét egy önellentmondás adódik, amikor a materializmus tudományosan elfogadhatatlan lépést tesz, és ahelyett, hogy felhívná a figyelmet a tapasztalati ellenőrzés lehetőségeire, ezek hiányában eleve az egész világ egyedül helytálló elméletének minősíti magát. A materializmus abban is tudomány-ellenes, hogy sem a tapasztalati ellenőrzés, sem az elmélet felülbírálata felé nem nyitott, újonnan felmerülő tudományos bizonyítékok esetleges jelentkezése esetén sem. Így kerül tudományosan elfogadhatatlan lépések egész sorával a materialista világkép a valóságban létező világ helyére. A közvetlenül érzékelhető világ, a látszat igényt tart a kizárólagos és teljes valóság címére. Amikor a látszat kerül a valóság helyére, a sarkaiból fordul ki a világ. Így lesz a realizmusból tudománytalan filozófiai irányzat, a materialista realizmusból pedig látszólag tudományos elmélet. A látszat és a valóság között éppen az a különbség, hogy a látszat egyrészt hamis, másrészt részigazságokban merül ki. Az anyagi világegyetem egy látszat-világegyetem, amely önmagában, természettörvények nélkül egyáltalán nem is létezhet.

(folyt. köv.)