Megjelent: KAPU 2006.05.

Titokfejtés

Miért létezik a világegyetem? 1. rész

Életünk alapkérdései megoldást követelnek! Csak akkor élhetünk igazán, ha tisztán látunk, ha látjuk, mi az élet, és mi a tét. Sorozatunkban most a legalapvetőbb kérdést tűztük napirendre: miért létezik a Világegyetem? Hogy világosabb legyen megközelítésünk: mi az értelme az anyagi világ létének? Mi az értelme az anyagi világban történő megvalósulásnak? Ha ezt a kérdést felfogjuk, és ha a választ is megtaláljuk, az emberiség, a magyarság, és saját személyes életünk igazi értékét is képesek leszünk megsejteni.

Szükségünk van a tudásra, az életünket és a világot megvilágító fényre. Tudnunk kell, miért kerültünk ide a Földre, és hogyan felelhetünk meg életünk igazi akaratának. Ehhez pedig képet kell alkotnunk a Világegyetem lényegéről, arról az erőről, ami összeköti életünket a Világegyetemet mozgató kozmikus hajtóerővel.

A Világegyetem minden létező összessége, és még valami: az, ami ezeket a létezőket összetartja, fenntartja, és mozgatja. A Világegyetem a lét és a létfenntartó erő egysége. Tudni szeretnénk, mi létezik, és mi mozgatja a létezőt. Tömör kérdésekbe foglalva: “Mi van?” és “Mi mozgat?” Ha most megállunk egy pillanatra, rögtön beláthatjuk, hogy a két alapkérdés közül a “Mi mozgat?” az alapvetőbb. Ugyanis azt, hogy most mi van, az szabja meg, hogy honnan és merre halad a mozgás és így tovább, vissza a múlt mélyéig, és előre, a jövő legtávolabbi csücskéig. Persze, az is számít, miből dolgozik a mozgatóerő, ami a világot alakítja. Az, ami van, azzal együtt, ami alakítja, mozgatja, együtt adják ki a teljes valóságot. A valóság tehát a közkeletű vélekedésekkel ellentétben nem csak az, ami előttünk van. Ha abban merülne ki a valóság, ami tárgyszerűen létezik, akkor az, ami ezeket a tárgyakat létrehozta, fenntartja, mozgatja, átalakítja és újra világot teremt, már nem férne bele a valóságba. A tárgyak nem létezhetnek az őket fenntartó és kormányzó törvények nélkül. Minden, ami létezik, kölcsönhat a többi létezővel. Ha nem hatna semmire, és ha rá sem hatna semmi, nem létezne a mi világunk számára. A hatások és visszahatások módját pedig a természeti törvények írják le. Semmi sem létezhet anélkül, hogy tudná, hogyan hasson kölcsön. Minden hat, hatásával cselekszik, vagyis minden, még a tárgyak is tevékenyek, hiszen hatnak környezetükre, kölcsönhatnak. Ami van, mind tevékeny, mert a törvények fölkapják hátukra, forgatják-röpítik, és így a törvények hátán az anyag hatóerőre kap.

A valóság igazi mozgatóerői: a törvények. Csakhogy a valóság mozgatóerőit nem látjuk, mert őket a valóság eltakarja. Íme egy példa: le fog-e esni a kő századszor, ha már 99-szer leejtettük, és eddig minden egyes alkalommal leesett? A válasz nyilvánvaló: le fog esni! Ugyanakkor elgondolkodhatunk rajta: biztos, hogy mindig lehet általánosítani? Biztos, hogy nem. Például egy esetből nem lehet általánosítani, de még kettőből sem. Akkor hányból lehet? Ha valaki kétszer megbotlik ugyanabban a kőben, van, aki rávágja: te mindig megbotlasz ebben a kőben. Pedig téved: hiszen nem biztos, hogy legközelebb megint megbotlok ugyanabban a kőben. Sőt, ha kilencvenkilencszer megbotlok ugyanabban a kőben, abból sem következik, hogy századszor is megbotlok a kőben. Lehet, hogy csak azért botlottam meg kilencvenkilencszer a kőben, hogy századszorra magasan átugorjam! Világos, hogy akárhányszor ismétlődik egy folyamat hasonló körülmények között, magából az ismétlődésből még nem következik, hogy a következő alkalommal is ugyanígy fog ismétlődni. Akkor honnan lehet tudni, hogy a leejtett kő századszorra mégis le fog esni? Miért vonunk le olyan következtetést tapasztalatainkból, mely túlmegy az általunk tapasztalt eseteken? Ezt a kérdést Hume, az angol filozófia egyik legjelentősebb alakja, nem volt képes megoldani. Nem mintha nehéz kérdés lenne. De a civilizációs ember-romlás olyan erősen beépül a modern ember szervezetébe, hogy már nem látja a Napot sem úgy, ahogy valójában ragyog. Modern, romlott beidegződései tompa szűrőn át fogják fel azt a gyenge, erőtlen fénysugarat, ami még áthanyatlik a hazugságözön leplein és ez a néhány kósza fénysugár az, amiből gazdálkodnia lehetett.

Hume szerint abból, hogy a kő kilencvenkilencszer leesik, nem következik, hogy századszor is le fog esni. Szerinte csak akkor következne, ha látnánk annak valóságos okát, ami elő fogja idézni, hogy századszor is leessen. Mert szerinte csak az valóságos, ami látható. Csakhogy tegyük fel mi is a kérdést: mi okozza a kő leesését? Szerintem nagyon sok középiskolás tudja erre a választ: a tömegvonzás. A tömegvonzás pedig láthatatlan. Mégis hat! Mégpedig törvényszerűen! A tömegvonzás törvényereje mindig és mindenhol jelen van. Honnan tudjuk? – kérdezhetné a szkeptikus Hume. Onnan, hogy tapasztaltuk- mondhatnánk a választ. Hohó!- mondhatná Hume – de hát maga a tapasztalás soha nem igazán megbízható! Ha száz tapasztalat nem elég a törvény bizonyításához, hogyan lenne elég ezer? Hiszen az ezer tízszer száz, és ha egyszer százat lenullázhatunk, akkor tízszer száz, akárhányszor száz is lenullázható!

Vessük csak most össze a két példát. Az, hogy megbotlok egy bizonyos kőben, nem szükségszerű. Ezer körülmény összejátszása kell hozzá, és ezek a körülmények figyelemmel kísérhetők, és könnyen kikerülhetők. A kő leesése viszont – ha nem avatkozik közbe semmi – törvényszerű, szükségszerű. A kő nem tudja elkerülni, hogy leessen. Nincs rá se ezer, se száz, se egy módja, hogy elkerülhesse a leesést. Soha nem volt másképp. Soha senki nem látott még leejtett követ ferdén elrepülni, se verőfényes délelőtt, se máskor; se itt, a környéken, se máshol, messze tájon; sehol. Az emberek viszont általában nem botlanak meg ugyanabban a kőben. Elkerülik. Esetleg megbotlanak, de ez a kivétel. A tapasztalatban rejlő kincset meg kell becsülni! A tapasztalatban, ha körültekintően megvizsgáljuk, van, amikor ritka és feltétlen következetesség lelhető föl. Feltétlen akkor, ha bármilyen feltételek között bekövetkezik. És ha találtunk feltétlen következetességet, az már változtat az érvelés menetén. Ha feltétlen következetesség áll fenn, akkor – és csak akkor – lehet, és hasznos általánosítani. Nem fogunk tévedni. Micsoda különbség! Feltétlen következetesség az egyik oldalon, a leeső kőnél és ritka kivétel a másik oldalon, a megbotló embernél. Van-e olyan ember, aki előtt, ha ezt így megvilágítják, ne lenne világos a különbség?

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a tömegvonzás bizony törvény, mégpedig azért, mert feltétlen következetesség lakik benne. Most következzen kicsit alaposabban Hume másik érve: szerinte csak az lehet valóságos, ami látható. Tény, hogy ami látható, az ritka kivételtől (délibáb, trükkös látszat stb.) eltekintve valóságos. De vajon csak az lehet valóságos, ami látható? Vegyük például a tömegvonzást. Valóságos-e a tömegvonzás? Kétségtelenül igen. Látható-e a tömegvonzás? Kétségtelenül nem. Hume tehát kétségtelenül tévedett. Nemcsak az lehet valóságos, ami látható. Kétségtelen, hogy az anyagi testek érzékelhetők, tömegük, alakjuk, kiterjedésük, mozgásállapotuk, halmazállapotuk, színük, szaguk van, megszámolhatók, tapinthatók stb. A gravitáció egyetlen ilyen tulajdonsággal sem bír. A gravitáció nem anyagi azért sem, mert kétségtelen, hogy a gravitáció távolhatás, vagyis nem közvetíti semmiféle anyagi folyamat. A tömegvonzás távolbaható mivolta egyenesen csodaszerű jelleget kölcsönöz a gravitációnak, és világosan mutatja, hogy nemcsak anyag létezhet a valóságban. A gravitáció ugyanolyan anyagtalan, mint az Arisztotelész által feltételezett entelechia, életerő. Ma sem értjük, hogy mi okozza a gravitációt, miféle folyamat hozza létre, fejti ki, mivel és hogyan. Newton idejében sokan okkult jelenségként elutasították bevezetését a tudományba. Csakis azért sikerült mégis megkapaszkodnia a tudomány által valóságosnak elfogadott jelenségek világában, mert a newtoni elmélet részletesen leírta, pontról-pontra megjósolta erősségét, és ezek a jóslatok mind egytől egyig beváltak. Newton gravitációs elmélete meg tudta jósolni a Halley üstökös visszatérését. Mivel így előre tudott látni a jövőbe, amit a tapasztalat a lehető legszélesebb körre általánosítva is rendre megerősített, kivétel nélkül, a gravitáció bevonult a teljes jogú tagként elismert valós fizikai tényezők világába. Anyagtalanságát pedig, amivel élesen kilógott a fizika testes tényezői közül, igyekeztek elhallgatni, elfelejteni, figyelmen kívül hagyni. De ezek a tudománytalan mesterkedések csak ideig-óráig leplezhetik el a nyilvánvaló tényt: létezik anyagtalan valóság, és ezt a materializmus legfőbb fegyvertársa, a fizika volt olyan szíves bebizonyítani!

Tegyük meg akkor most a következő lépést: vizsgáljuk csak meg, mi is az anyag, mitől anyag, mik az anyag fő ismertetőjegyei, és miből áll!

Az anyag mibenléte

Minden tárgynak van anyaga, és ez azt jelenti, hogy nem magát az anyagot, hanem a tárgyat látjuk, de tudjuk, hogy a tárgynak van anyaga. Anyag alatt azt a valamit értjük, amiből a tárgyak állnak, aminek érzékelhető tulajdonságai vannak, de amely nem érzékelhető a maga csupaszságában, hanem csakis testiségében. Nincs anyag forma nélkül. Vannak anyagfajták, de ezek is egy közös anyagiságra épülnek. Az anyagiság maga egyetemes. Anyag az, ami minden anyagi létezőben közös.

Hogy az anyagi titkát megfejtsük, vegyük észre, hogy az anyagi olyan rendkívüli általánosságot fejez ki, ami szinte felfoghatatlan. Mégsem teljesen általános, hiszen maga is egy jelzője a létezésnek. Az anyagi és a létezés tehát a legszorosabb közelségben állnak egymással. A létezés pedig a legteljesebb egyetemesség peremén, végső határán áll. De nem ütközünk itt még nagyobb nehézségbe? Hiszen ki tudja a választ a kérdésre, hogy mitől létezik valami? A választ fogalmazzuk most meg így: a léterőtől. A léterő az, ami a létezést biztosítja, ami a létezők létét fenntartja. Ez a léterő olyan különleges, alapvető és szó szerint létfontosságú, hogy a vallásos irodalomban is szerepel, és ott Istennek tulajdonítják. De mi most próbáljuk megérteni, vajon mi tartja fenn a létezők létét.

Hasonlítsunk össze először egy nemlétező valamit egy létezővel, hogy érzékelni tudjuk, miről van szó. Egy szám például (sokak szerint) nem létezik a valóságban. De ha létezik is a szám, mégis óriási a különbség a matematikai létmód és a fizikai létmód között. Más az “egy” és az “egy tárgy” az “egy tárgy” több, mint az “egy”. Mindenesetre, nem tudunk testet öltött számokról beszélni, pedig tudunk beszélni testet öltött székről, testet öltött békáról, vagy testet öltött gondolatról beszélni. Honnan származik a megvalósulás többlete? Ha végiggondoljuk a testet öltött létezők alapvető osztályait, a szék a fizikához, a béka a biológiához, a gondolat a pszichológiához tartozik. A matematika tudomány, de nem természettudomány. A fizika, biológia és pszichológia viszont mind természettudományok. Lehet, hogy a valóság többlete az, amitől a természettudományok többek, mint a matematika? Ha igen, akkor nyomon vagyunk a létezés végső titkának megfejtésében! A természettudományok többlete a matematikához képest ugyanis a természettörvényekben áll.

Lássuk, mit jelent ez az eredmény! A léterő tehát a természet törvényeitől, a fizika, biológia és a pszichológia törvényeitől ered. Ellenőrizzük le, így van-e! A fizikai tárgyak létét valóban a fizikai törvények tartják fenn. Ha nem léteznének a fizikai törvények, a testek nem tudnának kölcsönhatni, és mindenféle kölcsönhatás nélkül egymás számára a legkisebb jelet sem tudnák adni, vagyis nemlétezőkké válnának. A biológiai törvények tartják fenn az életet, és a pszichológiai törvények tartják fenn az (emberi) öntudatot. Úgy látjuk, az ellenőrzés sikerrel járt. Tegyünk akkor egy próbát: ha a létezést természeti törvények tartják fenn, és háromféle természeti törvénycsoport létezik, akkor a létezés is háromféle kell legyen. A fizikai törvények által fenntartott valóság az anyagi létezés. A biológiai törvények által fenntartott valóság az élet léte. A pszichológiai törvények által fenntartott létezés az öntudat léte. Helyben vagyunk, a megoldás működik.

Ha viszont működik a megoldás, akkor azt is meg kell mondja, mi az anyag titka. Miben áll az anyagiság? Eredményünk szerint anyag az, amit a fizikai törvények tartanak fenn. Az egyetemes anyagit a fizikai törvények teszik hozzá a testekhez. Az anyagiság végső alapját tehát figyelemre méltó módon törvényekben találtuk meg. A törvények maguk nem anyagot, hanem láthatatlan erők végtelen mezőit hordozzák. A törvények testetlenek, szellemiek, ahogy a gravitáció is testetlen, anyagtalan. A törvénynek nincs tömege, nincs kiterjedése, nincs térbeli behatárolhatósága, térbeli mérete, se időbeli tartama, sőt, érvényességi területe is egyetemes, végtelen térben és időben. Így tehát rendkívül váratlan felfedezésre jutottunk: az anyagi tulajdonságok mélyén megtaláltuk az általános anyagit, de ez az általános anyagi egy egyetemes szellemerő. Annyiban több, mint a matematikai-logikai szellemerő, hogy természeti, tehát valóságos szellemerő, mint a gravitáció. A gravitáció maga közvetlenül nem látható, közvetlenül nem is mérhető. Minden anyagi látható, közvetlenül mérhető: hiszen van tömege, mérete, kiterjedése, tehát rá lehet tenni a mérlegre. A gravitációt nem lehet rátenni a mérlegre. Közvetve lehet ugyan mérni de közvetve az életerőt is lehet mérni, például az élőlények által kifejtett erő is mérhető!

Az anyagban feszülő léterő, valóságerő tehát testetlen természeti törvények, egyetemes szellemerők következménye!

(folyt. köv.)