megjelent: Imák és kételyek könyve. Válogatta Fekete András. Barrus Könyvkiadó, 2005, 73.

Ima a Végtelen Élethez

Végtelen Élet, nevess rám az emberekből, ahogy a szélből, a virágok sziromtányérjából, ahogy a mesék szépségéből ragyogsz

a földi életből ragyogj úgy rám, a száz sebből vérző emberi lélek mélyéről tündökölj úgy fel, hogy a lélek fénye az élet igazáért égjen

ragyogj úgy rám a metró utasainak szeméből, mint világgá indult gyermek-királyfik szeméből, akik úgy indultak győzni minden ármány ellen, hogy ha a fene fenét eszik is, akkor is a belső csillagot hordozzák

tanítsd meg őket arra, hogy ha a lélek fáj, akkor él, s ha él, akkor eleven, tesz, mozog, cselekszik, mert él, mert érez, mert akar, és amit éhez, sóvárog, életet, emberit, nemeset, igazat, igazságosságot, eléri, mert elér odáig, mert ezért van, erre való, ez a célja, ezért küldted, ez a lényege, akarata, sorsa, és ez a vágya, ezt akarja, s ha ezt akarja, hát megtalálja

mert tudja, arra született, hogy a földi életből büszke szépségben magasra felvillanjon: én is hozzátettem egy szikrát az Élet csodájához, a legtündöklőbb szikrát tettem hozzá, amire csak képes voltam egész életem összes erejével

és akkor minden földi érzés csillag-buborékja újra összenevet az égben hullámzó Végtelen Élet árjával – – –

s ha ezt tudja, érzi, minden valaha élt lélek erejével egybeforrva nézhessen szembe a holnappal