megjelent: KAPU 2005.05

Grandpierre Attila:

A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori magaskultúrája. 3. rész.

A szkíta kultúra ismertetőjegyei.

A kőkörök eredete ma nem ismert, kultúrához köthetősége kétséges. Hogy előre lépjünk ebben a mai homályban, alkalmas eszközökre van szükségünk. Ez az alkalmas eszköz a szóba jöhető kultúra ismertetőjegyeinek megadása. Ennek segítségével ugyanis tisztázható, az adott kultúrához tartoznak-e a kőkörök, és ha igen, az adott kultúra lényeges vagy csak esetleges elemei.

Sorozatunk első részében felvetettük, hogy a szkíta-hun-magyar kultúra megkülönböztető jegyei a lovaskultúra, az állatábrázolások jellegzetes gyakorisága, a Nap tisztelete, a tűz tisztelete, a zene rendkívüli erejének ismerete. Időközben megjelent Bakay Kornél könyve a szkítákról: „Őstörténetünk régészeti forrásai III”. Ebben a szkíta-szaka kultúra legfontosabb ismertetőjegyei a következők: 1.) A kurgános temetkezés, 2.) a kocsik eltemetése, 3.) nagyállattartás, 4.) viaszveszejtéses, magas színvonalú fémművesség, 5.) a vas elsődlegessége, 6.) állatábrázoló művészet, 7.) szarvaskultusz, 8.) Napistenhit, Nap-szentélyek, 9.) halotti maszkok, 10.) europid embertani jelleg, 11.) vérszerződés szokása, 12.) nehézfegyverzetű lovasság, 13.) reflexíj, 14.) nemzetközi kereskedelmi utak kiépítése és használata, 15.) kard-kultusz, 16.) szőnyegek, textíliák sírba temetése, 17.) rituális edények: csészék, tükrök, ivókürtök, üstök. A következő ismeretekre is szükségünk van: a kurgánok temetkezési dombot jelentenek. E dombok elérhetik a többszáz méteres átmérőt, 7-10 méteres magasságot, gyakran körkörös szerkezetűek, és sok kurgán alatt az újkőkorszakból származó kőkörök találhatók. Emiatt az 1.) ismertetőjegy kapcsolatos a kőkörökkel. A 8-as ismertetőjegy is kapcsolatos a kőkörökkel, ugyanis mára egyértelművé vált, hogy a legtöbb kőkör, körárokrendszer tájolása a négy égtáj szerinti, és gyakran egyéb csillagászati kapcsolatok is kimutathatóak.

Vizsgáljuk meg most Bakay ismertetőjegyeit meghatározó, lényegi szempontból. Először is világos, hogy a régészeti, tárgyi emlékek hozzáadnak ismereteinkhez; de nem feltétlen alkalmasak megkülönböztető ismertetőjegynek. Gondoljuk meg ugyanis, hogy ha a mai magyarság megkülönböztető jegyeit szeretnénk megállapítani, és ha csak a magyaroknak lenne számítógépük, de csak a huszadik század második felétől, akkor ezen tárgyi elem mint megkülönböztető jegy alapján a 20. század első felének magyarsága már nem számítana a magyar kultúrkörbe. Hasonlóan, ha a vas alkalmazása előtt is szkíták voltak a szkíták, de régészetileg csak azokat tekintjük szkítáknak, akiknek településein vasat is találunk, akkor a vaskor előtti szkítákat ezen az alapon nem tekinthetjük szkítáknak, még akkor sem, ha minden más alapon tényleg szkíták voltak. Vagyis a tárgyi maradványok bármilyen fontosak és jellemzők lehetnek is, mégis az adott kultúrát elválasztják közvetlen, esetleg szerves elődjétől. Bakay ismertetőjegyei közül a kurgánok, a kocsik, a nagyállattartás, a fémöntés, a vas, a nehézfegyverzetű lovasság, a reflexíj, a kard-kultusz, a szőnyegek a technikai-gazdasági fejlődés függvényei, és így a szellemi-kulturális haladás termékei. Ezért nem merítik ki a szkíta kultúra lényegét. Ezt könyve végén Bakay is kiemeli: „Az eddigi kutatási módszerek nem egzaktak. Sem tárgyformák, sem sírformák, sem viseletek, sem fegyverformák önmagukban nem alkalmasak etnikai meghatározásokra. Ezredévek számtalan nemzedéke ugyanis állandóan változott és változtatott az életmódján, szokásain, viseletén. De a legutóbbi időkig nem változtatott gondolkodásmódján és szellemiségén. Valamint nem változott a nemzedékek genetikai felépítése és származástudata sem.”

A szkíta kultúra meghatározó jegyei

Életünk során játékaink, tárgyaink, öltözködésünk változik, de személyiségünk, érzésvilágunk – jó esetben – lényegében változatlan marad. Ami az egyén esetében a személyiség, érzésvilág, az a nép esetében a lelki-szellemi kultúra, a világhoz kapcsolódás alapvető viszonya. Ezért a Bakay-listából a meghatározók elsősorban az állatábrázoló művészet, a szarvaskultusz, a Napistenhit, és a szertartások edényei: a csészék, tükrök, ivókürtök, üstök. Herodotosztól tudjuk, és Grandpierre K. Endre „Aranykincsek hulltak a Hargitára” c. alapvető munkájából még világosabb, hogy a szkíta eredetmondában az aranycsésze az egek ajándéka, tehát gyakori előfordulásában eredetmondánk nyilvánul meg, és így alapvető kultúrjegynek tekinthető. Az „Aranykincsek hulltak a Hargitára” c. könyvből az is kitűnik, hogy a magyar Csodaszarvas-monda több tízezer évre nyúlik vissza, és a magyarság rendkívüli ragaszkodását fejezi ki őshazája, a Kárpát-medence iránt. Tegyük most fel a kérdést: mi a magyarság alapvető viszonya a világhoz? A válasz: természet-szeretet, Természet-tisztelet, Nap-tisztelet, Boldogasszony-kultusz, Csodaszarvas-kultusz. A magyarság alapvető világérzékelésében a világot mágikus erők, pontosabban kozmikus életerő járja át, és ettől a Világegyetem egyetlen élő szervezetet alkot, aki megszemélyesíthető növényi alakban Világfával, Életfával, a Tudás Fájával, állati alakban Csodaszarvassal, emberi alakbanBoldogasszonnyal. Ehhez az ősi mágikus-kozmikus, életszerető világképhez ragaszkodás adja a magyarság lényegét. A magyar világképtől magyarok igazán a magyarok! Ha életünk teljességét, önazonosságunkat vissza akarjuk szerezni, akkor a magyar világképet kell feltárnunk, és életünk irányításában érvényre juttatnunk.

A tűz, a láng a megszólalásig életszerű, szinte maga a megtestesült, színtiszta élet. Az életközpontú világképben a lélek gyakran tűz képében jelenik meg, különösen, ha tűz-lényegű lelkiségről van szó, ha tüzes, égre szárnyaló lelkiséget jelképez. A földi tűz az égi tűz földi mása, a Nap földi társa. Ahogy a földi tűz életszerű, elevenszerűsége azt jelzi, hogy a Nap is él. A csillagok fénye távoli tüzeket jelez. A csillagos ég látványa egy végtelen, tűzközpontokból tündöklő világról ad hírt. Ha a mágikus-kozmikus életerő adja a magyarság kultúrájának lényegét, akkor ismertetőjegyei a tűzkultusz, élet-tisztelet, Nap-tisztelet, az Élő Világegyetem tisztelete, ápolása. A Nap-szentélyek tehát a mágikus kultúra szerves, lényeges elemei.

A szkíta süveg

Érdemes megemlíteni, hogy a szkíta-magyarság jellegzetes viselete a pontszerű hegyben végződő fejviselet. Nem tudni, mikor alakult ki ez a jellegzetes fejviselet, de az ábrázolásokból úgy tűnik, hogy lángot képvisel az ívelt, összefutó csúcsban végződő, ég felé csúcsosodó sapka. Ha így van, akkor nem egyszerű szeszélyről, divatdiktálta hóbortról van szó, mint manapság, hanem egy, a magyarság alapkultúrájához tartozó képzet kifejezéséről: a láng-lelkűségről, a fejben lakozó láng-erő, az ész, a lélektűz kinyilvánításáról. A láng jellegzetes alakja ugyanis szintén összefutó ívekben kicsúcsosodó alakzat. Értelmezésem tárgyi bizonyítéka, hogy a csúcsos fejviselet az i.e. 5. évezredben már létezett a Kárpát-medencében, hiszen a Vinca-Tordos kultúrából fennmaradt egy ilyen fejviseletű kőszobor (1. ábra). Itt jegyzem meg, hogy nyilvánvaló anakronizmus egy kultúrát a mai politikai-hatalmi helységnevekkel illetni. Sokkal helyénvalóbb lenne az ismert legrégibb helységnévvel, illetve földrajzi nevekkel és nem mai politikai államalakulatok nevével illetni egy-egy kultúra névadó helységeit; még akkor is, ha így a legtöbb kárpát-medencei (és szkítiai) kultúrát magyar helységnevekkel kellene jelölni. A tudományosság megköveteli, hogy túllépjünk a hamis aktualizáláson, a nyilvánvaló anakronizmusokon, és „samanizmus” elnevezés helyett a magyarság ősvallására az akkori időkben világszerte egyetemesen használt „mágikus rendszer” elnevezést alkalmazzuk. Nyilvánvaló, hogy évszázadokkal-évezredekkel ezelőtt az ógörögök, egyiptomiak, sumérok nem a 18. században született műszót, a „samanizmus” kifejezést alkalmazták, hanem mágikus rendszerről, mágikus vallásról beszéltek. A csúcsos föveg eszerint több mint hétezer éves múltra tekinthet vissza! És a lánglelkű magyarság kultúrájának megnyilvánulása! Csúcsos föveget találtak az észak-kínai Tárim-medence i.e. 2.-1. évezredéből származó világhírű múmia-síros temetőjében, europid embertani jegyekkel bíró férfin. Az időszámításunk előtti évszázadokból származó szkíta aranykincsen jól láthatók a jellegzetes szkíta csúcsos fejfedők (2. ábra). Jellegzetes szkíta csúcsos föveget viseltek a méd mágusok éppúgy, mint a szkíták, a magyar lovasok (lásd az aquileai dóm falát díszítő magyar lovasábrázolást, Győrffy-Villám András: A magyar lovas katona. Lovas Nemzet, Helikon Kiadó, 2004, 25; 3. ábra), és a magyar betlehemesek, egészen a legutóbbi időkig.

Kőkörök és állatábrázolás kapcsolata

Amennyiben tehát a kőkörök Nap-szentélyek, annyiban a magyar kultúrkörből származnak, és a magyarság alapvető életélménye, a lélek és az élet tisztelete, a lélek, az élet mágikus erejének élménye nyilvánul meg benne. Ez az értelmezés nem feltétlenül kizárólagos. Ha ugyanis más név alatt ismert népek hasonló köralakú Nap-szentélyeket építettek, akkor fennáll az a lehetőség is, hogy a magyarság ősnépének egy másik elágazásáról van szó, amely őrzi az emberiség ősi hagyományát, a Napkultuszt. Így például Göbekli Tepe, a Délkelet-Anatóliában i.e. 9000 körül (!) épült kőkorszaki település (http://en.wikipedia.org/wiki/Göbekli_Tepe). Házakból és templomokból áll, amelyek köralakúak. Domborműveik oroszlánokat, rókákat, vaddisznókat, szürke gémeket, kacsákat, skorpiókat, hangyákat és kígyókat ábrázolnak. Így két legfőbb jellegzetességük, a köralakú templom, és az állatábrázolásos művészet, megegyezik a szkíta kultúrkör legfontosabb jellemzőivel. Mindezt alátámasztja az i.e. 7. évezredből származó, Catal Hüyük-ben, szintén Anatóliában talált lelet-együttes. Művészetük szarvas-vadászatot és leopárd-táncot ábrázol. A leopárd Nimród leopárd-kacagányával kapcsolatban is feltűnik. A Catal Hüyük-i istennő kezeit oroszlánokon (vagy leopárdokon) nyugtatja, azokból merít erőt. Uralkodói trónusokon évezredeken át megőrződik ez a motívum, egészen a máig; például a Lánchíd hídfőin is oroszlánok tartják a hídfőket. A kőkor Tisza- és Körös-kultúráinak textiljein és fazekain a Catal Hüyük-i motívumokkal szinte azonos motívumok találhatók (Sandars: Prehistoric Art in Europe, 264).

Skara Brae: magas szintű papi kaszt telephelye

Haladjunk tovább, és próbáljuk felderíteni, mit tudunk a korai kőkörök építőiről! Euan MacKie „The Megalith Builders” c. könyvében i.e. 5000-ig tudott visszatekinteni. Észrevette, hogy egy észak-skóciai kistelepülés, Skara Brae fontos következtetésekre ad alkalmat. Skara Brae mindössze 9 kő-kunyhóból áll. Az egyik kő-kunyhó konyhaként szolgált, és a konyhai maradványok (kagylók, hamu, csontok, szarvak, elszenesült fa) 4-6 méter magas halmot alkotnak. A kunyhók nem voltak kicsik: a legnagyobb több mint 6*6 méter alapterületű, és több mint 3 méter magas. Mindegyik kőkunyhóban kőkandalló adta a meleget. Egyetlen egy volt, amelyben nem volt ágy és öltöző; a jelek szerint ez a 8-as számú kunyhó volt a konyha. Jellegzetes geometriai mintázatú edényeket találtak Skara Brae-ben éppúgy, mint a megalitépítők kultikus központjában Durrington Walls-ban, Írországban, Dél-Angliában. Rádiókarbon vizsgálatok időbeli kapcsolatot is kimutattak e központok között, és így Skara Brae egy összetett kultúr-hálózat fontos láncszemeként fokozott jelentőségre tett szert.

Az utóbbi évtizedekben egyre több bizonyíték látott napvilágot, jelezve, hogy a kőkörök építői kifinomult, magas szintű tudományos és mérnöki ismeretekkel rendelkeztek – írja MacKie részletes dokumentált könyvében. Ehhez pedig egy csillagászat terén magasan képzett társadalmi osztályra volt szükség. Mivel pedig a korabeli társadalom szintén alapos bizonyítékok sora által igazoltan viszonylag egyszerű, alig képzett volt, felmerül a kérdés, honnan származnak a magasan képzett csillagász-építőmesterek az i.e. 3. évezredben. Bármilyen megalapozott is ez a feltevés, mégis olyan merész, hogy komolyan vételéhez meg kell találni azokat a központokat, ahol ezek a kimagasló szakemberek éltek, és régészeti, tárgyi bizonyítékokkal kell kimutatni és igazolni, hogy környezetükhöz képest kimagasló életszínvonalon éltek.

Először is tény, hogy a Skara Brae-ban talált edények mintázata egyrészt elüt a helyiektől, másrészt hasonló a távoli Ibériai félszigeten talált edényekéhez. Továbbá különös kő-szerszámok egész sora – egy díszített három-csúcsos tárgy, kőszekercék, gomba-alakú szerszám és karcolt kőgolyók – a környéken sehol sem található, de a korabeli „Portugáliá”-ban ugyanilyeneket találtak. Világossá vált Skara Brae távoli kapcsolatrendszere, és ez kulcsot adhat a rejtély megfejtéséhez. Skara Brae lakóinak életszínvonalát jelzi, hogy az egész korabeli világban a minószi Kréta kivételével nem volt még olyan hely rajtuk kívül, ahol csatornázott illemhely állt volna a lakók rendelkezésére. A szobák kényelmesek, magasak, tágasak, jól tervezettek, még mai mértékkel is. Skare Brae lerakódott rétegeiben a birka és marhacsontok meghökkentően gyakoriak. Ráadásul koponyák egyáltalán nem fordulnak elő. Ez pedig arra utal, hogy úgy hozták ide nekik a húsokat, nem helyben vágták le az állatokat. Összehasonlításképpen, a környék lakosságának tápláléka sokkal kevesebb birkát és sokkal több disznót fogyasztott. Mindez azt jelzi, hogy Skara Brae lakossága nem környékbeli volt, hanem egy olyan kiugróan művelt csoport, amelyet a környék lakossága válogatott élelmiszerekkel tartott el. Hasonlóan, Dun Mor Vaul település átlagos tápláléka felerészben háziállatból, felerészben vadhúsból állt. A bennszülött piktek őrtornyának kamrájának lakója azonban túlnyomórészt birkahúst, kisrészben marhahúst fogyasztott; ami éles különbséget jelent közvetlen környezetét és az országot akkoriban általában jellemző táplálkozási szokáshoz képest. Minden jel arra utal, hogy Skara Brae lakói nem földművelők voltak, hanem különleges feladatokat ellátó szakemberek. Kerámiáik lapos talpúak, sík fedelű asztalokra valók voltak; azaz fejlett színtű bútoraik lehettek.

A környékbeli kőkörök szoros rokonságot mutatnak a máltai, ibériai, bretagne-i, ír, brit és skandináviai kő-építményekkel és más közösségi temetkezési létesítményekkel. C. D. Darlington kimutatta, hogy a „t” betűt nem „th”-nak (ahogy angolszász területen általános), hanem ma is „t”-nek kiejtő (a magyar fonetika szerinti kiejtés!) népcsoportok az Atlanti óceán európai partján két kis csoportban találhatók: a mai Portugália és dél-nyugat Írország területén; és ezek a népcsoportok talán a megalitok építőinek maradványai.

Mágus csillagász-papok

Mindezek alapján ésszerűnek látszik feltételezni, írja MacKie, hogy létezett egy vagy több papi uralkodó csoport, amely közösen temetkezett, amely már a kőkorban is létezett, magas szintű geometriai és csillagászati ismeretekkel bírt, jártasságot szerzett földmérésben, és egy új vallást honosított meg, amely templom-csillagvártákat épített álló kőoszlopokkal. Ez a csillagászati, kozmosz-irányultságú, Nap-központú vallás egzakt csillagászati tudást hordozott. E magas tudású papok fejlett hajózási tudománnyal is bírtak. Időszámításunk előtt az 5.-4. évezredben vitorláshajók kő-modelljeit találták meg Eridu-ban, Mezopotámiában.  Magas hajóorral és tattal bíró hajók ábrázolások maradtak fenn a következő időszakból Mezopotámiában és a Szaharában.

Mindezekhez itt most csak annyit teszünk hozzá, hogy a Napvallás Mezopotámiában az i.e. 4.-5. évezredben a mágusok nevéhez fűződött. A mágusok a szkíta-magyarok tudós papjai voltak. Nyomós régészeti, tudományos és technikai érvek mutatják tehát, hogy a mágusok korukban az átlagos életszínvonalnál és tudásszintnél sokkal fejlettebb tudás birtokosai voltak, és ennek birtokában Nyugat-Indiától Írországig egységes hálózatot hoztak létre, amely jószerivel az egész akkori emberiséghez eljuttatta a mágusok tudását. A mágusok évezredeken át hivatásuknak érezték, hogy magasabb tudásukat átadják az egész emberiségnek. Ennek minden bizonnyal az egész emberiség közös ősmúltja iránti elkötelezettségük lehetett a fő oka, és az emberiség sorsa és magasabb tudásszint felé haladásának biztosítása. A mágusok az emberiség rendeletetésének betöltésén munkálkodtak évezredeken át, roppant távolságokat áthidalva, és szüntelenül a tudás átadásán dolgozva. Valószínűleg köztudomású volt a mágusok közvetlen kapcsolata az emberiség gazdag és magas tudásszintű ősmúltjával. Ez lehetett a magyarázata annak a különös ténynek is, hogy világszerte készségesen fogadták az odavetődő mágusokat, és örömmel biztosították számukra életvitelük és életmódjuk feltételeit, beleértve a rendkívül munkaigényes óriás kőkörök építését is.  A mágusok akárhová mentek, mindenhová visszatértek, hiszen az ős-emberiség egyenes ágú leszármazottaiként őshazájuk az egész földkerekség volt, és ennek ismerete még földkerekség-szerte mélyen gyökerezett az újkeletű lakosság körében is.

(folyt. köv.)