Megjelent: KAPU 2005.03, 73-76.

Grandpierre Attila:

A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori civilizációja. 1. rész.

Az emberiség legelső tudománya a csillagászat volt. Ezzel összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy általános nézet szerint az emberiség első hivatásos csillagászai (zenészei, tudósai) a mágusok voltak. A csillagászat emlékei közül a legősibbek és legszembetűnőbbek közé tartoznak a kőkörök. Ezeknél sokszor tíz- és száztonnás köveket mozgattak el nagy távolságba, a célállomáshoz, ahol gyakran rendkívül fejlett technikával megmunkálták őket, és ezután építették fel belőlük a mindmáig alapvető rejtélyeket jelentő kő-szentélyeket. Kik építették a kőköröket, miért és mikor? Ezekre a kérdésekre a mai tudomány nem tud válaszolni. Pedig a válaszok kultúránk alapjairól adhatnak az eddiginél sokkal hűbb képet. Az a népcsoport, az a kultúrkör, amelyik a kőköröket építette, minden bizonnyal az emberiség legfejlettebb kultúráját képviselte az időszámításunk előtti, több mint 5 000 évet átfogó világkorszakban (i.e. ~5 000-től időszámításunk kezdetéig). Mai civilizációnk, a nyugati, keresztény-materialista, ezt a civilizációt váltotta fel. Ameddig nem ismerjük a mi kultúránkat megelőző kultúrát, addig barbárok vagyunk. Igaz, hogy a görög kultúra visszanyúlik az i.e. 7. századba, a sumér pedig az i.e. 4. évezredbe. Csakhogy ezek a szálak olyanok, mint a múltba futó patakok, amelyeket elnyel a sivatag. Hiszen nem adnak számot az alapvető tényről: a görög és a sumér kultúra csak egy-egy tartomány voltak egy átfogó, Írországtól a Kárpát-medencén át Kínáig, délen Indiáig elérő kultúra óceánjában. A tény, hogy kultúránk nem ismeri elődjét, meghasonlást, kisiklást, drámát, tragédiát takar. Civilizációs léptékben miért nem emlékszünk közvetlen elődünkre? Mi az oka az emlékezetvesztésnek? Miféle célokat, érdekeket szolgált az őskori-ókori, 5 000 évet átfogó magaskultúra nyomainak kiirtása, emlékének elferdítése, meghamisítása? És fel lehet-e tárni ezek után az őskori-ókori magaskultúra mibenlétét?

Kevesen tudják, hogy Magyarországon sok őskori kőkör található. Angolszász világban élünk: Stonehenge a favorit (1. ábra). Az angliai kőkörök megkülönböztetett figyelemben részesülnek: sok világhírű tudós, fizikus, csillagász foglalkozott a Nagy-Britanniai kőkörökkel, köztük Fred Hoyle, akinek Stonehenge-ről írt könyve magyarul is megjelent. A brit, német, orosz kőköröknek összesített honlapjuk is van (http://www.lessing4.de/megaliths/hauptteil_start.htm), amelyre egy nemrégen Bulgáriában felfedezett kőkör is felkerült, de amelyen egyetlen magyarországi kőkör sem szerepel. A magyarországiakról tudtommal mindössze egy könyv jelent meg, az is németül, a szerző (Makkay János) kiadásában. Ebből írtam ki a következő kőkör-helyszíneket: Kovadomb (Kárpát-Ukrajna); Iklód; Balatonmagyaród; Hódmezővásárhely-Gorzsa; Tiszapolgár-Csőszhalom; Parác; Szászváros; Felsőlupkó; Füzesabony-Pusztaszikszó; Endrőd; Szolnok-Zagyvapart; Tiszanána; Nitriánsky Hrádok (Felvidék); Szarvas; Balatonmagyaród-Hidvégpuszta; Felsővárca; Bututcheni (Moldva); Bogit-Berg (Ukrajna); Susani (Erdély), Rákos (Erdély), Sarmizegetusa közelében két kőkört is találtak (Erdély). Nemrég újabb kőkört találtak, Kisompolynál, Erdélyben, Gyulafehérvártól nem messze, amely ezer évvel megelőzi Stonehenge-t, és nagyobb is nála. Vajon mikor érzi feladatának egy-egy magyar tudós, hogy ismertesse ezeket a beláthatatlan jelentőségű kő-emlékeket a nagyközönséggel?

Krónikáink szerint a magyarok őseit szkítáknak nevezték. Ezért nem érdektelen, ha tudjuk, sok szkíta kőkört ismer ma már a tudomány. Ilyen például a Salbik kőszentély (2. ábra), Abakán közelében, a minuszinszki medencében. A minuszinszki medence hasonló a Kárpát-medencéhez. Az őskortól kezdve fejlett kultúrák otthona: ide tartozik az afanaszjevói kultúra (i.e. 3500-2000), és fejlett hun központként is ismert a körzet. A kőkörök gyakran egyenesen szkíta jellegzetességnek számítanak! Észak-Kaukázusban szkíta jellegű aranytárgyakat találtak i.e. 300-től is (Maiko kultúra). Ez a terület egészen az árpádi bejövetelig hun-magyar központ volt. Itt találták a következő ábrán látható kőszentélyt (3. ábra).

Amikor a jezsuiták kőköröket találtak a Kárpát-medencétől Kínáig ívelő területen, a kőköröket a körzet szkíta örökségének bizonyítékának tekintették. India északi részén, Radzsisztánban is nyilvánvalónak tartják: a kőkörök mindenhol a szkíta uralom tanúbizonyságai. Metcalfe báró, az indiai brit kolónia ügyintézője szerint „nem kell nagy találékonyság ahhoz, hogy párhuzamra, vagy egyenesen közös ős létére következtessünk a druida kőkörök és az indoszkíta építészet maradványai között.” Érdekes, hogy az ázsiai és afrikai kőkörök gyakran elkerülik a mai nyugati kutatók figyelmét. Pedig számunkra, magyarok számára különösen fontos lenne néphagyományaink, krónikáink szerinti őseink, a szkíták magasfokú építészeti tudományának ismerete és ismertetése. Világos: ha a hagyományaink és krónikáink szerinti őseinket, a hunokat törököknek tekintik, és őseinket, a szkítákat indoeurópainak, miközben minket, magyarokat újabban finnugorokként tartanak számon, akkor hagyományainkat, krónikáinkat figyelmen kívül hagyják. Az idegen szemléletű történetírás erőlködése nyomán őseink és leszármazottaik a lehető legtávolabb kerülnek egymástól! A szkítákat alig néhány írásjel alapján igyekeznek indoeurópainak feltüntetni! Ezzel szemben figyelemre érdemes, hogy az évszázados európai manipulációs küzdelmekből jórészt kimaradt kínai tudósok a hunok és a szkíták kultúrájának feltűnő egyezéseire hívják fel a figyelmet. És még valami: ha a nyugat-európai kőköröket kelták építették, és a kelták – szinte kötelezően – indoeurópaiak, akkor kézenfekvő a kérdés: miért nem épített minden indoeurópai nép kőköröket? Miért pont a keltáknak volt fontos, hogy a világ nagyobb részén szkíták által létrehozott kőkörökhöz hasonlókat építsenek? Vagy a kőkörök mégsem a kelta, hanem a szkíta kultúra termékei? Kérdések, amelyekre ideje választ keresni!

Seidenberg 1963-ban hívta fel a figyelmet az ősi tűzoltárok matematikai hátterére. Tűzoltárok Eurázsia sok részén ismertek az ókorban. A görögöknél Hephaisztosz és Hestia, a rómaiaknál a Vesta-kultusz tartozékai. Indiában fennmaradt a tűzoltárok készítésének részletes ismertetése. Évről-évre a tűzoltár felszínének területét meg kellett egy területegységgel növelni. Ez a követelmény vezetett a Pitagorász-tétel korai felismerésére és alkalmazására, hiszen a hossz-méretek és a terület között négyzetes az összefüggés. Ősi felfogás alapján a hindu templom a Világegyetem megjelenítője. Angkor Wat, a kambodzsai óriás templom is ebben a szellemben épült. A tűzoltárok a Világegyetemet jelképezték, és három típusra oszthatók, aszerint, hogy a földet, az űrt vagy az eget jelenítik meg. A tűzoltárok múltja legalább ötezer évre tekinthet vissza. Lehet, hogy a tűz-tisztelő ősnép fejlesztette először magasra a matematika tudományát?

Van der Waerden, a matematika történetének egyik legkiválóbb kutatója felismerte, hogy a Han-korból (i.e. 200-i.u. 220) származó kínai feljegyzés (Kilenc fejezet a számolás művészetéről) őrizte meg messze a legjobban azt a sok évezredes, ősi matematikai hagyományt, amelyből a babiloni, görög, és az indiai is ered. Igaz, ma általános a vélemény, hogy a matematika az i.e. 3. évezredben Babilonban és Egyiptomban egymástól függetlenül jött létre. Van der Waerden azonban kimutatja, hogy a matematikában az egyidejű, nagy horderejű felfedezések kivételnek számítanak, és általában egy jelentős tételt csak egyszer fedeznek fel. Így a Pitagorász tételt is valószínűleg egy helyen fedezték fel, több mint 5 000 éve, valószínűleg a Kárpát-medencében, és innen terjedt el az ókor nagy magaskultúráiba. Van der Waerden megállapítását megerősítő nyomra bukkantam Thomas Stanlejo 17. században készült latin nyelvű összefoglaló munkájában. Stanlejo ugyanis azt írja, hogy Egyiptomban káldeus kolóniák működtek! A káldeusok a mágusok babiloni válfajai, a mágusok pedig az ókor természettudósai voltak. Stanlejo így ír róluk: „A Magos-ok pártatlanul és előítéletek nélkül dolgoztak. Az emberiség legősibb tanító mesterei, kétségbevonhatatlanul.” Ammianus Marcellinus reánk maradt történeti könyveiben megírja, hogy a mágusok termékeny földjei a perzsiai Susa városától Média határa felé találhatók. „A mágusok az égből hullott tüzet soha ki nem alvó tűzmedencékben őrzik, és ebből egy csekély részt, mint szerencsehozót, régente állítólag az ázsiai királyok előtt szoktak vinni.” Ennek pedig nem lehetett más oka, mint az ősi hagyomány. És ha a mágusok által juthattak az ázsiai királyok a hadiszerencséhez, akkor a mágusok tekintélye olyan nagy volt, hogy egyetlen ázsiai király sem nélkülözhette. Ha tehát a mágusok az emberiség legősibb tanítómesterei, és Babilonból kirendeltségük működött Egyiptomban, akkor közvetlen magyarázatot kapunk arra, hogy a mágusok révén juthatott el a matematikai őstudás Babilonba éppúgy, mint Egyiptomba.

Vegyük észre, hogy a mágusok Stanlejo és Ammianus Marcellinus leírásában is sajátos, óriási közösséget alkotnak, egymás szomszédságában, egy helységben! És ez nemcsak Babilonban és Perzsiában volt így, hiszen Egyiptomban is kolóniákat alkottak! Vegyük ehhez, hogy a magyarországi középkori inkvizíció fennmaradt jegyzőkönyvei szerint a magyar ősvallás tudósait, papjait mágusoknak hívták (Fehér M. Jenő: A középkori magyar inkvizíció). Ráadásul tudjuk azt is, hogy az árpádi visszajövetel idején a magyar regösök külön falvakban laktak. Létezett például Regtelek vagy Regvölgy nevű helység is, amely a regusnak mondott királyi együttivóknak birtokaiból állott, és itt valóban regösök laktak! Zolnay László „A magyar muzsika régi századaiból” című könyvében leírja, hogy az Árpád-korban egész sor zenész-falu létezett: Igrici, Regös, Kürtös, Dobos, Gajdos, Sipos stb.! A magyar regösök a mágusokhoz hasonló feladatokat láttak el, az őstudás, a hagyomány éltetői voltak. Különös jelenség, és mindmáig nem találtam párját a történelemben, hogy bármely népnél a papok, a tudósok külön falvakban laktak volna – de a magyar mágusok, regösök külön falvakban laktak! Az ilyen falvak valóságos akadémiáknak tekinthetők, bentlakásos kollégiummal, születéstől kezdve! Minden bizonnyal ennek az lehetett az oka, hogy így könnyebben fenn tudták tartani az őstudást, hiszen a legképzettebbek közvetlenül át tudták adni, mindennapi oktató tevékenységgel, tudásukat a következő nemzedékeknek. A tudós-falvak létesítése a mai értelmiség képzésénél sokkal elmélyültebb lehetőséget jelent! Az a tény, hogy az őstudás átadásához együtt kellett élniük a tanítóknak és a tanítványoknak, az őstudás roppant méretére, a képzés egész életre szóló mivoltára utal. És még valamire: elhivatottságra, amely az őstudás ápolását tartotta a mágusok feladatának. A fent ismertetett tények tükrében biztosra vehetjük, hogy a mágusok képzési rendszeréhez a matematika is hozzátartozott. Dodds alapvető művében (The Greeks and the Irrational, 1951) megírja (lásd Attila és a hunok, 8. rész, KAPU, 2004/10), hogy nemcsak az ókori hét bölcs egyike, Anacharsis volt szkíta származású, de egy egész sor látnok, vallási tanító tűnt fel Északról, Szkítiából, hogy tanításaival felemelje a görögség tudásszintjét. Különös jelenség! Tanítók utaznak a formálódó Görögországba, és ott átadják tudásukat Pitagorásznak, Demokritosznak, Platónnak. Munkám során fény derült arra, hogy sok meghatározó jelentőségű görög filozófust mágusok tanítottak. A görög filozófusok képzésének lényeges része volt, hogy maguk is felkeresték az egyiptomi, babiloni és hüperboreus, szkíta mágusokat. A görög kultúra legnagyszerűbb felismerései jórészt közvetlenül a mágusok tanító munkájának következményei! Úgy tűnik, a magyar mágusok tényleg úgy viselkedtek, mint akik „az emberiség legősibb tanítómesterei”. A magyar mágusok az emberiség őstudásának átadásával tanúbizonyságot tettek az emberiség felemelése melletti elkötelezettségükről. És tudásuk átadását – a nyugati civilizáció szokásaival éles ellentétben – nem arra használták, hogy előkészítsék a talajt az ország kirablásához; inkább a görögség volt az, amelyik gazdasági hódításokra használta fel a szkíta-magyar kapcsolatot, például a Fekete-tenger északi partjánál. Ha pedig a Kárpát-medencében mágusok éltek, akkor itt fejlett matematikai tudásnak is kellett léteznie!

Ideje tisztázni egy régóta terjesztett téveszmét. A magyar ősvallás soha nem volt samanizmus. A sámánizmus és a mágikus tudás között ég és föld a különbség. A magyar ősvallás nem is annyira vallás, mint inkább tudásrendszer volt. Valódi elnevezése: mágikus felfogás, tudományos és korhű nevén: mágikus rendszer, mágikus világlátás. A „sámán” egy újkeletű műszó, a 18. században vezették be a mandzsu-tunguz hagyomány egyik jelenségére. Ma a samanizmus szóval fedik le a New Age egyes önjelölt irányzatait, az amerikai indiánok gyógyító embereit stb. Ezzel szemben a „mágus” a megfelelő kifejezés az emberiség őstudásának, első tanítómestereinek elnevezésére. Ezer évek során „mágus”-nak és nem „sámán”-nak nevezték a kortársak a mágusokat.

A közép-európai és ázsiai mágikus világlátás kimutatható nyomai összefonódtak a lovaskultúrával, az állatábrázolások gyakoriságával, a növényi-állati-emberi élet tiszteletével, a Világegyetem élő mivoltának felismerésével, a Nap tiszteletével, a tűz tiszteletével, a kozmikus élet tiszteletére létesült kőkörökkel, a zene mágikus erejének ismeretével. A szkíta állatábrázolások megkülönböztető jellegzetességnek számítanak. De mivel sokan igyekeznek a szkíta kultúrát minél szűkebb időhatárok közé szorítani, például az i.e. 7.-4. század időszakára, miközben az i.e. 3. évezredből is találtak hasonló aranykincseket jellegzetes állatábrázolással, ezért érdemes az elkülönítő címkék mögött meglátni egy átfogó, egységes kultúra, világfelfogás jelenlétét.  A hunokat hasonlóan igyekeznek az i.u. 4.-5. század időkeretei közé beszorítani. Igen, talált, elsüllyedt: a magyar történelmet is igyekeznek a lehető legjobban lecsökkenteni. Hiába írják krónikáink, hogy Árpádék visszajöttek a Kárpát-medencébe, „honfoglalás”-ról írnak. Sőt, az Árpád utáni évszázadot is igyekeznek lefaragni, amikor ezeréves Magyarországról írnak. Ugyanilyen módon igyekeznek a lehető legkisebb területre összenyomni a szkíta, a hun és a magyar kultúra nyomait, miközben az indoeurópai címkéhez tartozókat fordítva, igyekeznek mindenre ráfogni, akár néhány nyom alapján is. Éppen ezért érdemes a részleteket alaposan megismerni, és felismerni a bennük rejlő közös elemeket: a lovas kultúrát, a mágikus világfelfogást, a mágusok tudományát, az állatok tiszteletét, a Nap tiszteletét, a Világegyetem és a mágikus népzene központi szerepét a közösségi életben. Ezzel szemben ott áll a modern civilizáció, amelyben nem a Világegyetem, hanem a nyers anyagi és hatalmi érdek áll a társadalmi „élet” központjában, az állatokat, az élővilágot pusztítja a társadalom tevékenysége. A görögök többek között azért akarták elfoglalni Tróját, hogy szert tegyenek a trójaiak lovaira, a trójai lovaskultúra anyagi és szellemi kincseire. Más szóval: a görögök indoeurópai nép voltak, de nem voltak lovas nép. A lovas nép, amely ezer éveken át együtt él a lóval, természetszerűen állatbarát. A nyugati civilizáció szembehelyezkedett a természettel, és elsőrendű céljának tűzte ki a természet leigázását, az állatvilág feletti hatalom kialakítását. Sikerült kiirtani Észak-Amerika összes bölényét, és azóta is egyre gyorsul az élővilág kipusztítása, egyre több faj tűnik el végleg a Földről. A szkíták ősi természet-vallása egy ezzel ellentétes szemléletet vallott. Az emberiség első lovas népe évezredeket töltött lóháton. Lóháton élni felszabadító, mámorító érzés. Napjaink a lóval összeforrva, a száguldás ritmusában, szédítő örömében teltek – és a lóval együtt töltött idő ritmusa beivódott sejtjeinkbe, s onnan olyan ritmusos, szédítő, mámorító, rendkívüli életteljességű zenét hívott elő, a mágikus zenét, amelynek, úgy tűnik, nincs párja a földön.

Vegyük most sorra a Kárpát medencei őskori magaskultúra létére utaló nyomokat, hogy ennek segítségével közelebb kerülhessünk a nyugati civilizációt megelőző mágikus kultúrához, amelyből a görög, babiloni, egyiptomi, kínai, indiai magaskultúrák származtak!

Kárpát-medencei magaskultúra

A homo sapiens legrégebbi, 34-36 000 éves maradványát a Kárpátokban találták meg (2003, BBC, Erik Frinkaus, Proc. Natl. Acad. Sci.). Kozák József (Turán, 1999/2) munkája nyomán bizonyíték formálódott a Kárpát-medencei nyelvsípok régészeti leleteiből a magyarság 35 000 éves Kárpát-medencei folytonosságára. Létezik egy olyan furulyatípus, ami egyedül Magyarországon található: a nyelvdugós hosszú furulya. A legrégibb nyelvsíp 35 000 éves a Kárpát-medencében. A nyelvsíp attól nyelvsíp, hogy megszólaltatásához a nyelvet a résbe kell illeszteni, és a nyelv és a síp fala közti résen kell átfújni a levegőt. Ilyen nyelvsípok csak a Kárpát-medencében fordulnak elő, de itt a 35 000 éves elődtől indulóan kimutatható a folytonosság mindmáig. Az Üllő melletti Szöllősgyál-pusztáról egy bronzkori nyelvdugós furulya is előkerült. Moldvában és a Dunántúlon ma is készítenek ilyen nyelvsípokat; bár a dunántúli sípnál már parafadugó kerül a rés helyére, de a parafadugó nevében őrzi a folytonosságot: nyelvsípnak hívják.

35 000 éves finoman megmunkált kova-nyílhegyet találtak a Domica barlangban, a Felvidéken www.showcaves.com/english/sk/showcaves/Domica.html. 30 000 éves farkascsonton 5-ös csoportokban 57 jelet találtak a Kárpát-medencében (www.bath.ac.uk/~ma2jc/prehistoric.html). 27 000 éves szőtt ruhára utaló nyomokat találtak a Kárpát-medencében (Science News, Oct. 21, 2000, Stone Age statuettes don disputed apparel – evidence of woven material on 27,000-year-old pottery would be the oldest recorded weaving, by B. Bower). A Kárpát-medencében tehát 30 000 éve magas szintű tárgyi kultúra fejlődött ki.

Újabban érdekes tények bukkantak fel, amelyek új fényt vetnek a Kárpát-medencei kultúra és Kína kapcsolatára. Dorfer és munkatársai 1999-ben a legtekintélyesebb orvosi folyóiratban, a Lancet-ben tették közzé felfedezésüket. Eszerint Közép-Európában éppúgy, mint egy korabeli szibériai szkíta lovasnépnél ugyanaz a fejlett orvosi terápia, mégpedig a kínaihoz hasonló akupunktúra létezett 5 200 évvel ezelőtt! Tehát Eurázsiából ered az akupunktúra, nem Kínából! (L. Dorfer, M. Moser, F. Bahr, K. Spindler, E. Egarter-Vigl, S. Giullën, G. Dohr, T. Kenner, A medical report from the stone age? THE LANCET · Vol. 354 · September 18, 1999). Ez a tény arra utal, hogy már 5 200 éve a Kárpát-medencei kultúra Kínáig kiterjedt.

Újabb, hasonló irányba mutató tény került felszínre az elmúlt évben. Irene Good, a Harvard University’s Peabody Museum ősi textil-termelés és szál-elemzés specialistája szerint a selyem nem Kínából ered, hanem egy Nyugat-Európában és Ázsiában honos selyemhernyótól, mégpedig több mint 4 500 évvel ezelőtt (Science News Online, 11 December 2004, Vol. 166, no. 24, p. 376. Remnants of the Past, High-tech analyses of ancient textiles yield clues to cultures, by Diana Parsell).

Még egy, hasonló irányba mutató eredmény, ezúttal a szkíta-görög kultúrák viszonyának átértékeléséről. 2002-ben látott napvilágot a hír a New York Times-ban (www.fotuva.org/history/archaeology.html), amely mintegy 5 000 rendkívül szépen megmunkált aranytárgyról számolt be, amelyeket Kyzyl-től nem messze, Tuva szibériai, közép-ázsiai köztársaság fővárosának szomszédságában találtak. Ezek korát i.e. 6.-5. századra teszik. Dr. Mikhail Potrovsky, az Ermitázs Múzeum igazgatója szerint ezek eredeti szkíta stílust képviselnek. A 4. ábrán egy i.e. 3. évezredből származó aranykincset mutatunk be, a Maikop kultúrából, Észak-Kaukázusból. Az arany megmunkálása, állatábrázolása, motívumkincse megegyezik a szkíta kincsekével. A Metropolitan Múzeum szkíta kiadványában ez is a szkíta kincsek között szerepel. A szkíta aranyművesség tehát nem görög hatásra csiszolódott ki – inkább fordított hatásról lehet beszélni.

(folyt. köv.)