Megjelent: KAPU, 2005.02, 50-53.

Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila:

Attila és a hunok –
kordokumentumok és legújabb tudományos eredmények tükrében.

10. rész.

3.7. A hun-magyar folytonosságról.

Először is a két népnév viszonyát kell tisztáznunk. Melyik volt előbb? Milyen időbeli, okságbeli, történelmi és tartalmi viszony áll fenn a két népnév között? Kiindulásul választhatjuk nemrég felszínre bukkant őskrónikánkat, az “Üngürüsz történetét” (1978, 5), csonkított kiadásban a Tarih-i Üngürüszt (1982, 38). Ebben a két név viszonyáról ez áll: “A krónikás szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott és Nemród halála után Hunor egész népével (Szkítiába – GA) költözött. Midőn Nemród meghalt, Adzsem (Perzsia) trónjára egy másik padisah (király-GA) került. Azt a vidéket pedig (melynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia-GA) tartománynak nevezik” Úgy tűnik előbb volt a Hunor név, az ősatya neve, de ahogy az ősatya utódai nemzetté sokasodtak, időközben az ősatya neve Hüngürüszre – figyelem! Hüngürüszre, és nem Üngürüszre – vagyis ha a törökös írásmódot leszámítjuk, Hungárusra és nem Ungárusra! – változott. A kérdés csak az: hogyan és miért lett a Hunor névből hungár népnév? Hogyan, mi módon, miért változott át a szentként tisztelt ősatya neve? A szent, szentsége folytán szent és sérthetetlen – vagyis maga a szentség az örökké épen, eredeti formájában fennmaradást kellett volna jelentse. Hogyan lehet az, hogy éppen a hunoknál, akiknél az ősök tisztelete a legszorosabban összeforrott a szentséggel, az Istennel, saját népnevüket (hun) mégis megváltoztatták? Igaz, e változás nem számolta föl az eredeti nevet. Megmaradt a Hunor névből a “Hun”, csak éppen kiegészült, mégpedig egy “Gár” taggal. Világos, mint a Nap, hogy ennek a “Gár” szónak jelentése ugyanolyan szent és isteni kell legyen, mint Hunor neve a hunok számára, ha egyszer bekerült a szent “Hun” név mellé. De vajon létezhet-e bármi is, aminek szentsége, isteni mivolta felérhet a szentként, a legfőbb szentségként tisztelt ősatya szentségével?

Vegyünk figyelembe még egy körülményt. Hunor népe Szkítiába költözött, és ott a nép nevéről nem esik szó, ami annyit jelent, hogy a nép neve maradhatott a hun név. Hol és mikor változott át a hun népnév hungár-rá? Az Üngürüsz történetéből erre, ha közvetve is, választ kapunk. Az üngürüsz-hungárus nép a Kárpát-medencei nép. Az a nép, amely az őshazában lakik. Abban az őshazában, amelyre a Csodaszarvas-monda irányul, az a monda, amelyben isteni erők késztetik a Kárpát-medencei hun-magyar népeket, hogy költözzenek vissza a Kárpát-medencébe, és állítsák vissza a hun-magyar nép rendjét. Így észrevétlenül rábukkanunk arra az isteni tényezőre, amit kerestünk. Az isteni erők ugyanis egyértelmű és szoros kapcsolatban állnak a Kárpát-medencével. A Kárpát-medencére irányulnak, az a vonzásközpontjuk, amely tízezer éveken át tartó népvisszavándorlások isteni életközpontja. A “Gár” szó jelentésének, isteni jelentés-töltésének, szent értelmének tehát a Kárpát-medencével kell kapcsolatban állnia. De segít-e nekünk ez az újabb előrelépés? Ha minden felbukkant tényezőt fontolóra veszünk, észre kell vegyük, hogy a megoldás ott fekszik immár elérhető közelben előttünk. Keressük a “Gár” szó szent jelentésű összefüggését, és találtuk a Kárpát-medencét. Lehet, hogy e kettő között áll fenn a szent kapcsolat? Lehet, hogy a “Gár” és a Kárpát-medence egy és ugyanazon szent összefüggés hordozói? Lehet, ha megvizsgáljuk a Kárpát-medencét, és a Kárpát-medence nyelvi alakját. A Kárpát-medence rendkívüli, kör-alakú képződmény. A világon nincs párja. Az ősműveltség középpontja, ércekben, gabonában szokatlanul, rendkívülien gazdag. Erre utal Pannónia neve is, ami – a Pannónia nevet adók nyelvén, latinul – “kenyerest” jelent (Tarih-i Üngürüsz, 1982, 98). Rendkívüli természeti kincs, a Föld legrendkívülibb kincse egy nép otthona számára. Mi más fejezné ki az e tények iránti megbecsülést jobban, mint a felismerés, hogy a Kárpát-medencét isteni erők alakították ki és tüntették ki rendkívüli gazdagsággal, kultúra-alkotó természeti kincsekkel, állam-alkotó egységre kialakított köralakú védőgyűrűvel? A Kárpátok köralakú hegyláncai természetes egységet teremtettek lakói számára, és így az itt lakók egységessé, néppé szerveződését hihetetlen mértékben megkönnyítették. A Kárpátok hegy-körének adományai jószerivel felbecsülhetetlenek. És itt a kör-alak képe is kiugrik. Az itt lakó népnek az együttélés évszázadai, évezredei alatt fel kellett ismernie, hogy köralakú természeti védőbástya veszi körül, s amikor erre ráébredt, ebben az isteni akaratot érzékelte. Nem tudjuk, mikor kapta a Kárpátok a nevét, de a magyar néptől kellett kapnia, mert szótövében a Kör neve rejlik, a körgyűrű alakú hegységet írja le a név. A kör pedig minden lehető mértani idom között a legtökéletesebbként, a legszentebbként volt ősidőkben számon tartva. A Napot tisztelő hunoknál különösen erős lehetett a kör tisztelete, hiszen a Nap maga is kör-alakú az égen. Így a kör-alakú védő-hegység egyben a Napisten megtestesítője is lehetett a hunok számára. És ehhez még adjuk hozzá, hogy a hunok, a szkíta-magyar ősnépek azok, akik az égből kapják a királyságot a szkíta eredetmonda szerint (GKE, 1990), és a királyság szent jelképe a korona, a kör-anya jelképes alakja, az égből alászállva. A korona és a királyság (két “kör” szótövű szó!) feltalálói tehát csakis napistenhitű népek, a hun-magyar nép lehetett. És valóban, bár sok nép vette át a korona viselésének szokását, mind a mai napig egyedül a magyar népnek van Szent-Korona tana, amely egyben az államalkotó égi erőnek is hordozója. Ha így volt, akkor a Kárpátok neve valóban rendkívüli szentséget hordozhatott. És ha rendkívüli szentséget hordozott, aminek vállalását tudatosítani akarta ez a nép minden egyes tagja önazonossága szintjéig, akkor tényleg indokolt lehetett a nép szent ősatyjának neve mellé tenni a vállalt sorsot, a vállalt hivatást kifejező “kör”, “kir”, “kár”, “gár” szót! A hungár nép tehát a Kárpátok névadója (ami önmagában igazolja őslakosi mivoltát!), és egyben királyi nép. Valóban, ezt igazolja, hogy a hun-magyar népcsalád az egyetlen a világon, amelynek “királyi” melléknevű népe lenne! Világszerte feljegyezték a királyi szkíták tetteit, kimagasló kincsei ők a történelemnek. Valaha a királyi szkíták, a székelyek népe az egész Kárpát-medencét lakták, tehát a történelem igazolja logikai-nyelvi levezetésünket. A “hungár” népnév általunk adott megfejtése: hun-kár, kárpát-medencei hun, de egyben királyi hun, koronás hun.

Érvelésünket, a hungár népnév megfejtését alátámasztja, hogy “a “Hunkár” szó emberemlékezet óta török-perzsa nyelveken használatos. A konstantinápolyi császári udvarban Hunkár a címe és méltóságbeli rangja az Ozmán uralkodónak. A Dictionaire turc-arab-persen szótárban (Zenker, Johnson, Barbier de Meynard) a hunkár jelentése: király, szuverén méltóság. Togrul bég a Hunnok királyi törzséből eredett. E hagyomány említi; máig él a török szultán Hungár nevében. A Hunkár szó “király, török uralkodó” jelentéssel bír. Török köznépnél Hunkarem megszólításkor Uram, turkomanoknál “Majarem” annyi mint “Uram”, minek megfelelően Bölcs Leo bizánci császár “elevtherosz” jelzővel illette Árpád népét, akárcsak Herodot a királyi Scythákat.” (Némethi, 1925, 20).

Hungár népnevünkben a Kárpát-medencei őshaza melletti szent elkötelezettségünk fejeződik ki. Itt, ebben az őshazában nyugszanak őseink. Őseink, elődeink szent emléke és hazánk, őshazánk szentsége összetartoznak, mert mi itt a Kárpát-medencében őshonosak vagyunk. Szent hivatásunk, népnevünkbe foglalt kötelezettségünk, hogy ez a szent őshazát megvédjük, hozzá ragaszkodjunk, szent hagyományainkat ápoljuk, őseink történelmét, és újabb történelmünket megismerjük és sorsunkat őseink akaratával egyező irányba fordítsuk.

Irodalom

Adler, A. 1971, Suidae Lexicon, Lexicographi Graeci, I. 4, Verlag R. G. Teubner, Stuttgart, p. 262.

Anikovich, M. V. 1999, O migratsiakh v paleolite. Stratum Plus, 1, pp. 72-82.

Badiny Jós Ferenc, 1996, Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig. Orient Press Kft, Budapest,

Bakay Kornél, 1997, Őstörténetünk régészeti forrásai I, Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc.

Bakay, K. 1999, Előszó, Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció,

Gede testvérek, Budapest, 5.

Bakay Kornél, 2003, „Hallotad-e hírét Atilla kerálnak, Isten ostorának?” KAPU XII. évf. 2003. 06-07, 41-45.

Bárczy Zoltán, 1999, Újabb adatok a Kárpát-medence bronzkori kohászatáról. Turán II/2, 11-16.

Bóna István, 1993, A hunok és nagykirályaik. Corvina, Budapest.

Brown, 2003, Neanderthals and Modern Humans in Central and Eastern Europe, www.neanderthal-modern.com/ceeurope.htm

Cudworth, Ralph, 1678/1964, The True Intellectual System of the Universe. Faksimile-Neudruck der Ausgabe von London 1678. Stuttgart-Bad Cannstatt 1964, Friedrich Frommann Verlag (Günter Holzboog), pp. 7-19.

Diogenes Laertius, cca. B. C. 200/1958, Lives of Eminent Philosophers, transl. R. D. Hicks, Cambridge, MA., Vol. I, 3.

Dodds, E. R. 1951, The Greeks and the Irrational. University of California Press, Berkeley, 146.

Dömötör Tekla, 1993, Hungarian Religion, In: The Encyclopedia of Religion, Editor in Chief M. Eliade, Macmillan Publ. Co. New York, 6: 530-531.

Fényes Elek, 1851, Magyarország Geographiai Szótára, Budapest.

Flavius, Josephus, 1957, Jewish Antiquities I-IV. With an English translation by H. H. J. Thackeray, M. A., The Loeb Classical Library. In nine volumes, Cambridge, Massachusetts, Harvard Universitsy Press.

Gáboriné Csánk Vera, 1980, Az ősember Magyarországon. Budapest.

Gnoli, G. 1993, Magi, in: The Encyclopedia of Religion, M. Eliade, Editor in Chief, Macmillan Publ. Co. New York, 9: 79-81.

Grandpierre, A. 2001, Püthagorász és a szkíták: a lélekhit és a nyugati civilizáció fordulópontja. Magyar Demokrata, 2001. augusztus 9. és augusztus 16.

Grandpierre Attila, 2002, Az Élő Világegyetem könyve, Válasz Könyvkiadó, Budapest.

Grandpierre K. Endre, 1990, Aranykincsek hulltak a Hargitára. A magyarok eredete a Tarih-i Üngürüsz tükrében. Népszava, Budapest.

Grandpierre K. Endre, 1995, Hol van a magyar őshaza? Történelmünk Központi Titkai, 2. Szám.

Grandpierre K. Endre, 1996a, Mióta él nemzet e hazán? Történelmünk Központi Titkai sorozat, 3. Szám.

Grandpierre K. Endre, 1996b, Tízezer évi küzdelem hazánk megmaradásáért. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 6. Szám.

Grandpierre K. Endre, 1996c, A magyarság őseredete. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 8. Szám.

Grandpierre K. Endre, 1997, Istennyomok hét ölnyi por alatt. Amit a magyar ősvallásról tudni kell. Történelmünk Központi Titkai sorozat, 10. szám, I. rész. A Magyar Nemzeti Egyház kiadása.

Hauser Arnold, 1930, A művészet és irodalom társadalomtörténete. Gondolat, Budapest.

Hawkes, Woolley, 1969, Prehistory and the beginnings of Civilization, London, 244.

Herodor, i.e. 515, idézi Télfy János, Magyarok Őstörténete. Görög források a Scythák történetéhez. Pest, 1863/Budapest, 2002, Kiadja Lauffer Vilmos, 23-ik töredék, 4.

Humbach, H. 1978, Mithra in India and the Hinduized Magi, in Études mithraiques, ed. by J. Duchesne-Guillemine, Tehran and Liege, 229-253.

Kádár István, 2000, Kozmikus tudatosság a Kr. e. XIV. században, Ehnaton. Turán, III/3, 82-90.

Keresztesi József, 1844, A magyar nyelv eredete. Pozsony.

Kirk, G. S., Raven, J. E., Schofield, M., 1998, A preszokratikus filozófusok. Atlantisz, Budapest, 38.

Lenormant, Francois, 1877/1999, Chaldean Magic. Its origin and development. Samuel Weiser, Inc., York, Beach, Maine, 113.

Lipták Pál, 1961, Germanische Skelettreste von Hács-Béndepuszta aus dem 5. Jh. U. Z. Acta Arch. Hung. 13, 1961, 231-246.

Lukács Béla, 2003, Outline of History of the Carpathian Basin, http://www.rmki.kfki.hu/~lukacs/hungaria.htm

Marcellinus, Ammianus, 1916, reánk maradt történeti könyvei, ford. Pirchala Imre, I. kötet, kiadja a M. Tud. Akadémiának Classica-Philologiai Bizottsága, Franklin Társulat, Budapest.

Marjalaki Kiss Lajos, 1928, A magyarok eredete. Budapest.

Miske Kálmán, 1904, Die Bedeutung Velem St. Veist als prehistorischen Guss-Statte mit Berucksichtigung der Antimonn-Bronzfrage. Archiv für Anthropologia. Neu Folge Braunschweig 2. k. 2. a. 124-128.

Miske Kálmán, 1929, Bergbau, Verhüttung und Metall-verbreitungswerkzeuge aus velem St. Veit (Westungarn). Wiener Prahistorischen Zeitschrift 16, 16, 81-94.

Mitológiai Enciklopédia (a Mifi narodi mira, szerk. Sz. A. Tokarev, 1980-1982 alapján), 1988, Gondolat, Budapest, II. köt., 134. l.

Modi, J. J.: A hunokról akik meghódították Indiát. Mi volt a hunok vallása? Kéziratból fordította: Zajti Ferenc, Budapest, 1926, 11. l.

Némethi Kálmán, 1925, Hun-történelmi örökségünk. Kiadja: Némethi János, Budapest.

North, J. A. 1996, Pontifex, Oxford Classical Dictionary, S. Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 1219.

Orbán Balázs, 1868-1873, Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I-VI. kötet. Pest.

Philips, P. 1980, The Prehistory of Europe, London.

Poikalainen, V. 2001, Paleolithic Art from the Danube to Lake Baikal, Folklore, electronic journal, Vol. 18&19, http://haldjas.folklore.ee/folklore/vol18&19/paleoart.pdf

Redards, G. 1965, Mager, Lexikon der Alten Welt, Artemis Verlag, Zürich und Stuttgart, 1809.

Richards, M. P., Pettitt, P. B., Trinkaus, E., Smith, F. H., Paunovic, M., Karavanic, I. 2000, Publ. Natl. Acad. Sci. 97, no. 13, June 20, 2000, 7663-7666

Rudgley, R. 2002, A kőkor elveszett civilizációi. Gold Book.

Russell, Bertrand, 1994, A nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó, 25 o.-tól.

Szentkatolnai Bálint Gábor, 1901, A honfoglalás revíziója. Kolozsvár.

Stanley, T. 1651/1731, Historia Philosophiae. Vitas, Opiniones, Resque Gestas, et dicta Philosophorum Sectae cujusvis complexa, Tomus Tertius, Venetiis, Apud Sevastianum Coleti. Superiorum Permissu, Ac Privilegio. 270.

The Historical Attila, by Denis Sinor, in: Attila. The Man and his Image. Ed. By Franz H. Bauml, Marianna D. Birnbaum, Corvina, Budapest, 1993.

Strabón, kb. i.u. 7/1977, Geógraphika. Gondolat, Budapest, 318-319. l.

Tarn, W. W.: Hellenistic civilisation, 3rd ed., London, Edard Arnold & Co., 1952

Télfy János, Magyarok Őstörténete. Görög források a Scythák történetéhez. Pest, 1863/Budapest, 2002, Kiadja Lauffer Vilmos, 23-ik töredék, 4.

The Oxford English Dictionary, 1989, Magian, Magus, 2nd ed., prepared by J. A. Simpson, E. S. C. Weiner, Clarendon Press, Oxford, IX: 185, 202.

Trinkaus, Eric, 2003a, Ősi embercsontok Romániából, Magyar Nemzet, 2003 szeptember 24, 15. oldal

Trinkaus, E. 2003b, Earliest Modern Humans Found in Romanian Cave,

http://story.news.yahoo.com/news?tmpl=story&u=/nm/20030922/sc_nm/science_humans_dc_1

Trinkaus, E. et al., 2003c, Proceedings of the National Academy of Sciences

Trinkaus, E. et al., 2003d, Journal of Human Evolution

Underhill et al., 1997, Genome Research, Vol. 7, p. 996.

Üngürüsz története, Iszkender legenda, 906/1526, ford. Blaskovics József, kézirat, 1978. Torzított kiadása: A magyarok története. Tarih-i Üngürüsz. Madzsar tarihi. Ford. Blaskovics József, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982.

Varga Csaba, 2001, Jel jel jel. Az ABC 30 000 éves eredete. Fríg Könyvkiadó, Piliscsaba.

Varga Csaba, 2002, A halhatatlan és változatlan jel, Szakács Gábor interjúja. Magyar Demokrata, 2002/13, március 28, 18-19.

http://www.varga.hu/IRASTORTENET/IDO_ES_ABC/IDO_ES_ABC.htm

Vértes László, 1965, Az őskor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon.

Würm, N. in Lamb, L. L. 1961, Climatic change within historical lime, Acad. Sci. 1961/1.

Zeller, Eduard, 1963, Outlines of the History of Greek Philosophy. London, Routledge and Kegan Paul Ltd, 1963, 33.

IV. rész.

Az Attila ellen tervezett gyilkosság.

Gyanús előjelek.

Callimachus, Philippus Experiens (Ortelius Bibliography, 2003) „élt 1437-1496, Olaszországból Krakkóba ment. Tagja volt a Pomponius Latus Római Akadémiának, Budára menekült, majd 1469-ben Krakkóba. Történelmi művei Magyarországról és Lengyelországról korszakalkotóak.

Callimachus (1444/1964, 48) szerint Attilát az előjelek egész sora intette közeli halálára. Megemlíti Marcianus keletrómai császár álmát is:

“Qua nocte Marcianus imperator Constantinopoli per somnum uidit arcum illius fractum, quo genere armorum Hunnos maxime excellere diximus.”

“Aznap éjjel Marciánusz konstantinápolyi császár álmában látta azt az íjat eltörve, amely a hunok népének a legtöbb dicsőséget szerezte”.

Gyanús utójelek.

Állították, hogy Ildikó végezte ki elaludt férjét egy tőrdöféssel – és aki ezt állította, nem más, mint Marcianus comes; a római titkosdiplomácia vezetője. Némelyek hozzátették, hogy Ildikót a király egy apródja segítette vétke végrehajtásában, s hogy e merény Aetius, a római hadvezér ösztönzésére lőn elkövetve. Thierry (1865, 197-198) több forrást is idéz ennek alátámasztására.

Joannes Malalas, Chronographia, II. rész: Attilas-sangvinis fluxu ex naribus per noctem prorumpente-mortuus est. – A pellice, ut vulgo credebatur, e medio sublatus; nam alii tradiderunt Attilae spatharium ab Aetio patricio corruptum dominum suum confodisse.

“Attila éjjel orrvérzés következtében meghalt. Amint általában vélik, egy ágyasa meggyilkolta; ugyan egyesek azt hagyományozták Attilával kapcsolatban, hogy az Aetius patrícius által megvesztegetett pallos-őr szúrta keresztül pallossal urát (Attilát).” Aetius patrícius e tanúság szerint megvesztegette Attila bizalmi főembere(i)t és az(ok) szúrták le. Annyi bizonyos, hogy ha így történt, az teljesen egybevág azzal a bizánci merénylet-tervvel, amit Bizáncban terveltek ki, és aminek lelepleződéséről Priskos, ahogy fentebb idéztük, beszámolt.

Az első nyugati forrás, amely Attila meggyilkolásáról beszél, a Chronica Gallica második, 551-ig terjedő kézirata, amely azt írja: “Attila occiditur!” azaz: Attilát lemészárolták! A régebbi krónika csak 452-ig terjed, Attila halála 453-ban következett be, ami arra utal, hogy a krónikások folyamatosan tájékozódtak az eseményekről, s az 551 körül rögzített krónika szerzője az Attila haláláról kialakult összbenyomást rögzítette ezekkel a szavakkal.

Szász Béla és Bakay Kornél (1994, 366) azt írják, hogy “nyilvánvaló, hogy a Chronica Gallica szerzője egy előttünk ismeretlen keleti krónikát is használt, melyben szó volt már arról, hogy Attilát megölték. Marcellinustól az ószláv krónikáig húzódott az a magát erősen tartó hiedelem, hogy Attilát megölték (u. ott, 367)”. Szász Béla és Bakay Kornél értékelésében: “Fentiek alapján Attila halálának a körülményei tisztázottnak tekinthetők, mert a három fő forrás, Priskos, Prosper és Cassiodorus tulajdonképpen a három legjobban informált hely, Bizánc, Róma és a gót udvar felfogását adja vissza, ahol úgy tudták, hogy Attila orrvérzés következtében halt meg.” Kénytelenek vagyunk ezzel a nézettel vitába szállni. E három udvarnak nyilván az kellett legyen a hivatalos véleménye, hogy Attilát nem ők ölették meg, akkor is, ha ők tették. A mérvadó vagy a keleti hagyomány lehet – amely éppen Szász és Bakay szerint Attila meggyilkolásáról számol be – vagy olyan nyugati források léte, amelyek szerzői a titkos tanács vezetőségi tagjai. Láttuk, hogy Marcellinus comes éppen ilyen, és ez megerősíti az Attila meggyilkolásának tényét. Nyilvánvaló, hogy a gyilkosságot csakis titokban követhették el. Nem verhették nagydobra sem előzőleg, sem utólag, hogy Attila nászéjszakáján fogják Attilát meggyilkoltatni az Aetius által lefizetett hun főurak és az apród közreműködésével. Előre nem tehették, mert ez nyilván meghiúsította volna a tervezett gyilkosság kimenetelét, és a római, bizánci és gót birodalom rendkívüli katonai megtorlással számolhatott, ha terve kitudódik. Utólag azért nem hozhatták nyilvánosságra, mert a hun nép az akkori Európa katonailag jelentős tényezője maradt, ráadásul a hunokkal szoros kapcsolatot tartó avar és a magyar haderő külön-külön képes lett volna Európa e három romlott birodalmát katonailag tönkreverni. Éppen ezért a ködösítés egybehangzó mivolta önmagában egyáltalán nem bizonyíték Attila orrvérzéses halála mellett, mert ugyanígy ez az egybehangzás lehet a kimesterkélt változat következménye is. A gyilkosok megbízóinak ugyanis gondoskodniuk kellett arról, hogy már a helyszínen jelen legyen az ő változatuk, és ezt a maszlagot adják be akinek lehet, mert ez jelentékenyen fékezheti a visszacsapást időben és hevességben. Elsőrangú katonai érdeke volt tehát a megbízóknak, hogy gondoskodjanak az orrvérzéses változat elterjesztéséről és sulykolásáról. Ezért ennek az egybehangzásnak nincs nagyobb hitele, mint annak, hogy vadkan végzett Zrínyivel, romlott füge végzett Mátyás királlyal, villám sújtotta agyon Rovó hun királyt, halálra ette magát Oktár király, vagy hogy mostanában Irakot Amerika tömegpusztító fegyverei miatt támadta meg.

Prosper krónikájában azt írja: “Attila in sedibus suis mortuo” (Attila székhelyén meghala). Ennek nem tulajdonítanánk perdöntő jelentőséget, hiszen csak a száraz tényt rögzíti, madártávlatból. Cassiodorus beszámolója: “Rex Attila mox reversus interiit.” (Szász-Bakay, 1994, 366). “Attila király visszatért (székhelyére) és nemsokára elpusztult.” Ez a jelentés sem oszlatja el kételyeinket Attila halálának módját illetően. Ez a feltűnően lakonikus jelentés sem zárja ki a gyilkosságot – meghalni, elpusztulni bármitől lehet, gyilkosságtól éppúgy, mint betegségtől, bár az külön kérdés, orrvérzéstől lehet-e. Az “elpusztult” – “interiit” megfogalmazás mindenesetre inkább ellenségességet fejez ki. Mi lehet az oka, hogy széles körben, a nyugat-római birodalomtól a kelet-európai ószláv krónikákig erősen tartja magát a “hiedelem”, hogy Attilát meggyilkolták? Itt kétségkívül el kell gondolkoznunk az orrvérzéses halálnem hihetőségén. Tudjuk, hogy Mátyás óta nem sokan haltak meg romlott fügétől. Tudjuk, hogy a halálozási okok között a vadkan általi nem szerepel a statisztikákban. Azt is tudjuk, hogy az orrvérzés nem halálok. Nincs ilyen halálnem. Orrvérzésbe nem szoktak belehalni az emberek. Mindenki tudja ezt. Éppen ezért az orrvérzéses mese tényleg hihetetlen. A józan ész alapján állva az ember nem szívesen adja fel alapállását, s cseréli fel a józan észt a puszta hiedelemmel.

De vegyünk egy orvosi szakvéleményt. Dr. Heid Lóránt, orr-fül-gége szakorvos szerint orrvérzésbe nem lehet belehalni. Még akkor sem, ha valaki netán sokat iszik előtte – bár Attiláról még Priszkosz is megírja, hogy “mindenben rendkívül mértéktartóan viselkedett”, és így már maga a sokat ivás is elképzelhetetlen Attila esetében. Már ez önmagában kizáró ok, hogy elhiggyük az orrvérzéses mesét. Orrvérzésbe azért nem lehet belehalni, mert ha valaki épp hátán fekszik, amikor rátör az orrvérzés, és alszik, akkor is önkéntelenül köhögni kezd. A vér nem tud akadálytalanul lefolyni a tüdőbe, mert az önkéntelen visszaköhögés törvényszerűen felébreszti az alvó beteget. Maga az orrvérzés is csak akkor vezethet komolyabb vérveszteségre, ha (rendkívül) magas vérnyomás idézi elő, aminek meglétére azonban semmi nyom sincs a kordokumentumokban. De ha fel is lépne ilyen komolyabb vérveszteség, akkor annál inkább felébresztené a beteget. Orrvérzéses halál csak feltételesen idézhető elő, ha magas vérnyomást előidéző mérget etetnek valakivel, és egyszersmind rendkívül erős altatót is beadnak neki. De ekkor sem lehet számítani arra, hogy az adott vagy más éjjel tényleg fel fog lépni az orrvérzés, még kevésbé arra, hogy ez háton fekve éri a beteget stb. Az orvosi szakvélemény tehát éppen úgy kizárja az orrvérzéses halál-változatot, mint a józan paraszti ész.

Irodalom:

Ortelius Bibliography, 2003, Callimachus Experiens,

http://www.orteliusmaps.com/ortbib/Ortbibsourcesc.htm

Fehér Mátyás Jenő, 2000, A korai avar kagánok. Szkíta-hun-avar rokonság. Ménrót Kiadó, Budapest.

Gordon, C. D. 1960, The Age of Attila. Fifth-Century Byzantium and the Barbarians. 1960, The Univ. Of Michigan Press. Ann Arbor.

Moravcsik Gyula, 1914, A Csodaszarvas mondája a bizánciaknál. Egyetemi Philológiai Közlöny, 335.

Sebestyén László, 2000, Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Kiadó.

Szász Béla – Bakay Kornél: A húnok története. Attila nagykirály. Szabad Tér, Budapest, 1994.

Thierry, Amadé, 1865, Attila történelme. Pest, Kiadja Ráth Mór.